Back to top

Iskola másként hete a Báthoryban

Iskola másként hete a Báthoryban

2016. április 18-22. között Medgyesen, a megye egyetlen önálló magyar iskolájában, a Báthory István Általános Iskolában is eltérnek a megszokott tantervtől kirándulásokkal, tanulmányi utakkal, kézműves foglalkozásokkal, „suli versennyel” és íjászbemutatóval készültek többek között a lelkes diákseregnek a pedagógusok, a Medgyesi MADISZ önkéntesei és a Petőfi Sándor Program ösztöndíjasai.

 

A hét elején Medgyesen a Greweln parkba látogattak el a diákok, ismerkedve növény és állatvilággal, helyi múzeumot látogattak, megismerkedtek a papírhajtogatás művészetével, filmvetítésen vettek részt. Kedden a kézműves foglalkozásoké volt a főszerep: a közeli Mihályfalváról Zsebe Ildikó, férjével Zsebe Attila tiszteletessel érkezett, akik a mézeskalács készítéséről és díszítéséről meséltek a gyermekeknek, majd tavaszi hangulathoz illően nyuszi formájú sütik díszítését próbálhatta ki a csoport nagy lelkesedéssel. A 7-8. osztályos lányok Rus (Nagy) Magdolna és nővére Felméri (Nagy) Csilla vezetésével a Kis-Küküllő menti szalmafonás mesterségébe nyerhettek bepillantást, kipróbálva a különböző fonási technikákat. A foglalkozás végére a kiállító asztalt ellepték a szebbnél szebb 3-től 11-szálú fonatok, melyek technikáját a Nagy nővérek szülőfalujukból, maros megyei Rava településről hoztak magukkal; fejlesztették tovább a „kalap kötést”- ahogy ők mondják.

 

Marosludasi hagyományőrzők, az Erdőelvi Etelfiak honfoglalás kori viselet bemutatója után bőrdíszműves és rézműves bemutatót is tartottak, melyet a résztvevő diákok is kipróbálhattak. Ezek után íjászati és harcászati technikákat a gyakorlatban is elsajátíthatták a kicsik és a nagyok az iskola mögötti udvaron, a medgyesi várfal tövében. Minekután megszületett az ötlet: hozzanak létre Medgyesen egy íjász-, hagyományőrző csoportot, ahol az ügyesebbek, kitartóbbak fejleszthetik tudásukat.

 

A héten tanulmányi út keretein belül ellátogattak a fiatalok Fogarasra és Nagyszebenbe. Másnap a Petőfi Sándor Program gyulafehérvári, vízaknai és medgyesi ösztöndíjasai tartottak zenés-játékos készségfejlesztő foglalkozásokat az iskola tanulóinak: az előkészítő és az első, harmadik osztályban Tóth Tamara és Molnár Balázs kalauzolta el a gyermekeket a mesék világába, mesehősök (gyerkőcök) segítségével. Varga Emese pedig az 5-6. osztályos diákoknak tartott foglalkozást, mely során a játékok a konfliktuskezelés, együttműködés, kompromisszumkészség kulcsszavak köré épültek, törekedve a két osztály tagjai közötti kapcsolat jó megerősítésére. Pénteken pedig, a hét zárásaként, a már hagyományossá vált iskolai versenyt, a Csipike versenyt rendezik meg Báthory falai között.

A hét során mind a kicsik és a nagyok sok új játékot, helyszínt, mesterséget ismerhettek meg, tapasztalatokkal és új élményekkel gazdagodva készülhetnek a szünetre.

Köszönjük szépen a gyermekek nevében az iskola dolgozóinak, a foglalkozást tartó személyeknek, a Medgyesi MADISZ-nak és a Petőfi Sándor Program ösztöndíjasainak a színes, programokban gazdag hetet!

 

 

 Varga Emese