Back to top

A környezettudatos fogyasztók is alakítják az EU energiapolitikáját

A környezettudatos fogyasztók is alakítják az EU energiapolitikáját

Medgyesi MADISZ: 

Az Európai Unió energiapolitikájáról tartott Medgyesen előadást Winkler Gyula, aki szombaton a Medgyesi MADISZ és a Magyar Ifjúsági Értekezlet által szervezett MIÉRT Energetikai Konferencia vendége volt. A szombat délelőtti panelben Winkler Gyula EP-képviselő és Jakab Adorján MIÉRT elnökhelyettes volt a meghívott, a moderátor pedig Balázs Botond, a Medgyesi MADISZ elnöke, a rendezvényen részt vett Szabó József, a MIÉRT elnöke.

„Örömmel tölt el, hogy a MIÉRT Energetikai Konferencia Medgyesen, a szülővárosomban került megszervezésre. Fontosnak tartom, hogy lehetőségeink szerint segítsünk az erdélyi magyar fiataloknak elindulni a szakmai fejlődés útján, így már a szervezés kezdeti fázisaiban, a meghívottak kiválasztásában arra figyeltünk, hogy könnyen érthető és átlátható tudást adjunk a részvevőinknek. Öröm látni a teremben lévő érdeklődő tekinteteket, és csak azt tudom tanácsolni, kitartóan haladjatok tovább ezen az úton, mert hatalmas lehetőségeket rejt a szakma” – köszöntötte az esemény második napjának reggelén a résztvevőket Jakab Adorján, a MIÉRT elnökhelyettese.

Winkler Gyula Energiapolitika az EU-ban, a közös energiapolitika kialakításának perspektívái címmel tartotta meg előadását, amelynek során ismertette az európai energiapolitika jelenlegi helyzetét, leszögezve azt is, hogy az energiapolitika az Európai Unió és a tagállamok között megosztott hatáskör. ,,Valóságos energiaforradalomnak vagyunk ma tanúi világszerte, a nagyon gyorsan változó ipari környezetből, a rohamosan növekvő energiafogyasztásból és a környezetvédelmi követelményekből adódóan új kihívások nyomása alatt van ez az ágazat.

Az EU legjobb válasza a 21. századi kihívásokra a közös energiapolitika lenne, hiszen világosan látszik, hogy ma a 28 tagállamnak egymásnak gyakran ellentmondó érdekei vannak, a tagolt, 28 darabból álló uniós energiapiac pedig nem tud kellő hatékonysággal fellépni  a globális kihívásokkal szemben" – mondta Winkler Gyula. Az EP-képviselő felsorolta az európai energiapolitikai prioritásokat, a legfontosabb az energiahatékonyság növelése, amelynek két fontos összetevője van: lakossági tájékoztatás, vagyis energiatakarékos, környezettudatos szokások kialakítása a polgárokban és a különböző ágazati programok lebonyolítása, például, új épületeknél a legkorszerűbb technológiák használatának szorgalmazása, a meglévő lakó-, középületeknél és épületcsoportoknál pedig az energiahatékonyság fokozása. 

Második prioritás a beruházások megfelelő finanszírozása olyan körülmények között, hogy az energetika területén hosszú távra, 2035-ig, illetve 2050-ig szóló stratégiákat dolgoz ki az Európai Bizottság, amelyek megvalósítása nagymértékben függ úgy az állami, mint a privát szféra beruházásaitól. Harmadik prioritás pedig az energiaforrások diverzifikációja, itt egyrészt a hagyományos energiahordozók importjának, másrészt a megújuló energiaforrások területén kell hosszú távú stratégiát kidolgozni és életbe léptetni.

Az előadást beszélgetés és vita követte, amelynek során Winkler Gyula felhívta a fiatalok figyelmét a környezettudatos energiafogyasztás fontosságára, hangsúlyozva, hogy közvetetten ugyan, de minden fogyasztónak hatása van az energiapolitikák alakulására, így az Európai Unió jövőbe mutató, fenntartható energiapolitikája is függ attól, hogy tudatos, tájékozott polgárok élnek-e az unióban.