Back to top

Újabb medgyesi fiatal csatlakozik Winkler Gyula gyakornoki programjához Brüsszelben

Újabb medgyesi fiatal csatlakozik Winkler Gyula gyakornoki programjához Brüsszelben

Medgyesi MADISZ: 

Az Európai Unió működésével ismerkedhetnek fiatal gyakornokok a jövő hónaptól Winkler Gyula EP-képviselőnek és a MIÉRT-nek köszönhetően. Szerdán, Kolozsváron ismertette gyakornoki programját és az idei sikeres pályázók névsorát Winkler Gyula, az Európai Parlament RMDSZ-es képviselője és Oltean Csongor, a pályázatot megszervező Magyar Ifjúsági Értekezlet elnöke.

Oltean Csongor kiemelte, tizennyolc MIÉRT-es fiatal közül választottak, a pályázóknál nemcsak a felkészültség volt mérvadó, hanem az is, hogy ki mennyire elhivatott abban, hogy az Európai Unióval ismerkedhessen.

Tavaly a MIÉRT-hez tartozó ifjúsági szervezetek több mint 350 ezer euróra pályáztak összesen az Erasmus Plus programon belül. „A fiatalok azt tapasztalhatták meg, hogy ez a multikulturalitás új ajtót nyitott meg a számukra” – fogalmazott Oltean. Kiemelte azt is, MIÉRT-esek mára részt vesznek az Európai Néppárt Ifjúsági Szervezetének (YEPP) eseményein, sikerült így elfogadtatniuk a Minority SafePack-kel és az ukrán oktatási törvénnyel kapcsolatos álláspontjukat.

Boros Anita jogász, aki tavaly volt Winkler Gyula gyakornoka, arról mesélt, hogy fontos volt számára életközelből megtapasztalni az európai folyamatokat. Csorba Zsuzsa szintén tavaly vett részt a programon. Úgy fogalmazott: a fiatal végzősöknek a versenyképességét növeli azt a gyakorlati tudást, amit itt lehet szerezni. Balló Tamás KIFOR-elnök korábbi gyakornok kiemelte, hogy mindenki meg tudja találni a neki megfelelő vitákat, beszélgetéseket, az egyetemi tanulmányaihoz hozzájárultak a Brüsszelben töltött hetek.

„Engem az tart a politikában és az motivál, hogy fiatalokkal tudok együtt dolgozni” – fogalmazott Winkler Gyula, aki szerint értékeket abból meríthetünk, hogy megvizsgáljuk, mi jó és mi rossz a fiatalok számára. Erdélyben a magyar jövő érdekében dolgozunk és ezt csak a fiatalokkal együtt érdemes – tette hozzá.

Kiemelte: volt gyakornok, aki államvizsga-dolgozatát írta meg a brüsszeli harminc nap alatt, mások a későbbiekben is tartották a kapcsolatot az ott megismert emberekkel, sőt korábbi gyakornokok mára vele dolgoznak együtt. Nyáron megszervezi a gyakornokok találkozóját is éppen azért, mert napjainkban a kapcsolati tőke a legfontosabb. Winkler bemutatta azt a korábbi gyakornokok által szerkesztett kiadványt is, amely az EU-tagság előnyeit összegzi.

A pályázatot elnyerők: Bara Bernadett (Csíkszentdomokos), Tornai Szilárd (Székelyudvarhely), Varga Zsuzsánna (Székelyudvarhely), Buryán Tünde (Medgyes), Tasnádi Márta (Szék) és Fodor Orsolya (Kálnok).

Cikk forrása: miért.ro