Back to top

Az első kilenc hónap krónikája

Medgyesi MADISZ: 

Ebben a cikkben szeretnék visszatekinteni és pontot tenni első medgyesi ösztöndíjas időszakom végére. Mint nemrégen kiderült, szeptemberben ismét itt teljesíthetek szolgálatot elsősorban a MADISZ, másodsorban minden más helyi szervezet számára. Annak ellenére, hogy olykor nem könnyű magánéleti szempontból a távollét hazámtól, a lehetőséget személyes sikerként könyvelem el és alig várom, hogy az új, kihívásokkal teli kilenc hónapba belevágjak.

Egy évvel ezelőtt augusztus utolsó napjaiban, nyaralás közben kaptam a telefonhívást a Magyar Nemzetpolitikai Államtitkárságtól, melyben felkértek, hogy segítsem egy Szeben megyei szervezet munkáját az elkövetkezendő kilenc hónapban. A hirtelen jött lehetőségről egy nap gondolkozási időt kértem, melyet követően, szinte semmit sem tudva Medgyesről, rábólintottam az ajánlatra. Mindig is vonzott az ismeretlen, és Erdély egy teljesen feltérképezetlen területnek számított akkoriban. Ezt követően visszautaztam akkori lakóhelyemre, Dániába, két nap alatt összepakoltam és egy rövid Magyarországi kitérő után, életemben először átléptem a keleti határt. Ezekről a napokról a legélénkebben megmaradt emlékem, amikor csomagokkal megrakodva órákon át vártam az århus-i vasútállomáson, hogy eljussak a koppenhágai reptérre és onnan Budapestre. Tétlenségemben kaptam egy üzenetet későbbi kolléganőmtől (Kiss Noémi), amiben megkért, írjak magamról egy rövid bemutatkozót ebbe a lapba. Vegyes érzések közepette ott ültem Dániában, éppen lezártam az életem egyik szakaszát és egyben egy teljesen újat nyitottam meg.

Az előkészületi időszak és az azt követő első napok rögtön nagyon pozitívan hatottak. A szervezet tagjaiigyekeztek mindenben a segítségemre lenni: egy számomra tökéletes lakást találtak nekem, illetve befogadók voltak és azon dolgoztak, hogy minél inkább otthon érezhessem itt magam. Meglepő volt ez számomra, aki régóta a magyar fővárosban élt és aki két évet töltött el a nem éppen mediterrán hangulatú, sokkal inkább távolságtartó és olykor-olykor hideg skandinávok között. Ez a családias légkör nagy örömömre végigkísérte a teljes időszakomat. Rengeteg melegszívű és jóindulatú embert ismertem meg, amit a munkától elvonatkoztatva, a legnagyobb sikereként könyvelek el ennek a 9 hónapnak.

Eleinte nem ment minden teljesen gördülékenyen, akadtak nézeteltérések és félreértések. Ezeket annak a számlájára írom, hogy más közegből érkeztem és teljesen más hozzáállással és szemléletmóddal rendelkezem. Itt érdemes megemlítenem azt is, hogy közel sem vagyok könnyű személyiség. Amellett, hogy humorom általában csipkelődő, nálam nagyobb hangulatembernek csak kevesen mondhatják magukat. Merem remélni, hogy idővel én is változtam egy kicsit e téren, de az egészen biztos, hogy a körülöttem élők sokat engedtek az irányomba. Egyrészt mögé láttak annak, hogy megjegyzéseimben sosincs rosszindulat, másrészt mindent megtettek azért, hogy napjában legfeljebb 3-4 alkalommal sértődjek meg rájuk. Abban, hogy továbbra is távol otthonomtól, családomtól, barátaimtól éltem, mégis boldogan gondolhatok vissza erre az időszakra, hatalmas szerepük van.

Rátérve azonban a konkrét munkámra, összességében elégedett vagyok mindazzal, amit az elmúlt hónapok során közösen elértünk. Tartottunk egy nagyon sikeres Szeben Megyei Magyar Napokat és egy Vándorcsizma Néptáncfesztivált, valamint folytattuk a Nagy-Küküllő havi számainak megjelentetését. Hamarosan véget érnek a Millennium-Ház felújítási munkálatai, a MADISZ megtartotta első Erasmus+ tréningjét és nem utolsó sorban sikerült továbbra is ingyenesen fenntartani a Hosszabbított Programot.

A magam részéről igyekeztem minden téren segíteni kollégáim munkáját. Összességében több szempontból is szerencsésnek érzem magam. Részben kitértem már a helyi közösség tagjainak vendégszeretetére, de mellette azok az emberek közé sorolhatom magam, akik szeretik azt, amit nap, mint nap csinálnak. Ha végiggondolom azokat a feladatokat, amelyekkel megbíztak, legtöbbjükre nem is tudok munkaként tekinteni. Gyakori látogatója vagyok a Báthory István Általános Iskolának, ahol a gyerekekkel foglalkozást nem, mint kötelesség, hanem mint kiváltság élem meg. Ha az ember túlságosan a saját problémáira koncentrál, vagy csak magányosnak érzi magát, a velük való foglalkozásnál nincs jobb gyógyír.

Gyakran foglalkozom továbbá fotók szerkesztésével, illetve logók, promóciós anyagok készítésével, amire egyfajta hobbimként is felfogható. Személy szerint büszke vagyok az iskolát bemutató füzetünkmegvalósulására, amitől sokat remélek az elkövetkezendő évek során. Bár közel sem a legtöbb energiát igénylő, de mindenképpen a legnagyobb eredménye ösztöndíjamnak, hogy sikerült támogatót szereznünk a Pro Schola Mediensisnek egy autóbusz megvételére a Szerencsejáték Service Nonprofit Kft. részéről, mellyel továbbra is fenntartható lesz a gyerekek ingyenes ingáztatása otthonuk és az iskola között.

Szintén szerencsésnek gondolom magam, amiért mentorom személyében olyan emberrel dolgozom együtt, aki ambiciózus, folyamatosan újabbnál újabb ötletekkel áll elő és ezzel a pozitív látásmódjával engem is motiválni tud.Munkámban most egy három hónapos szünet következik, de már tudok egy-két új projektről, melybe alig várom, hogy közösen belevágjunk, miután visszatértem. Bár nem biztos egyelőre, hogy lesz lehetőségem visszalátogatni a nyári úszótáborba, az ő vezetésével és a MADISZ-ban dolgozók tenniakarásával egy percig sem lehet kérdéses számomra, hogy egy izgalmas és a gyerekek számára szórakoztató hétnek néznek elébe július végén.

Nagy örömömre tehát ez végül nem egy búcsúzkodó írás lett, sokkal inkább egy rövid helyzetértékelés. Végezetül szeretném megköszönni az eltelt kilenc hónapot elsősorban kollégáimnak, másodsorban mindenki másnak, aki szebbé tette az első medgyesi ciklusomat. Ezúton kívánok napsütéses, gondtalan nyarat minden Medgyesen és környékén élő olvasónknak. Szeptemberben találkozunk!

Töttösi Gergő