Back to top

ÉVKÖZI XXX. VASÁRNAP TÉLI IDŐSZÁMÍTÁS KEZDETE

ÉVKÖZI XXX. VASÁRNAP TÉLI IDŐSZÁMÍTÁS KEZDETE

Római Katolikus Egyház: 

EVANGÉLIUM:

Abban az időben: Amikor a farizeusok meghallották, hogy Jézus hogyan hallgattatta el a szadduceusokat, köréje gyűltek és egyikük, egy törvénytudó alattomos szándékkal a következő kérdést tette fel neki: ,,Mester, melyik a legfőbb parancs a törvényben?'' Jézus így válaszolt: ,,Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szíveddel, teljes lelkeddel és egész értelmeddel. Ez az első és legfőbb parancsolat. A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint saját magadat. E két parancson nyugszik az egész törvény és a próféták.''

ELMÉLKEDÉS:
 
 Az ószövetségi törvényeknek a zsidó vallásban nem volt annyira jogi értelme, mint amilyet utólagosan néha tulajdonítanak nekik. A mózesi törvénykönyvekben szereplő parancsok és előírások inkább olyan tanítást jelölnek, amely Istentől származik és az ember mindennapi magatartását szabályozza vallási és nem vallási kérdésekben egyaránt. A parancsoknak éppen attól van vallási alapja, hogy Isten adta azokat, így lesz az emberi élet minden területének az isteni törvény az alapja. E törvény első és legfontosabb eleme az Isten iránti szeretet, amelyet az embertársak szeretete követ.  A mai evangéliumban a legfőbb törvénnyel kapcsolatban kérdezik Jézust. Máté evangélista megjegyzése szerint a kérdést feltevő törvénytudó „alattomos szándékkal” fordult az Úrhoz. Ez a megjegyzés vélhetően arra utal, hogy a kérdező próbára akarta tenni Jézus tudását, törvényismeretét. A felelet világosan igazolja, hogy Jézus kiválóan ismeri a mózesi törvényeket.  A Jézus által adott új törvény alapja is a szeretet, de ennek már az ő szeretete a példája és mértéke. Olyan engedelmes szeretettel kell lennünk a mennyei Atya iránt, amely Jézusban is megvolt, és úgy kell szeretnünk embertársainkat, ahogyan Jézus szeretett minket. A szeretet megélése, gyakorlása a feltétele az üdvösség elnyerésének.
 

IGELITURGIKUS NAPTÁR: 
Október-November

  29.  Kiv 22,20-26 

  30. Róm 8,12-17 

  31. Róm 8,18-25

      1Tessz 1,5c-10 

        Lk 13,10-17       

        Lk 13,18-21              

       Mt 22,34-40      

   1. Jel 7,2-4.9-14       

   2. 2Makk12,43-46

       1Jn 3,1-3              

        Jn 5,24-29

        Mt 5,1-12a

   3. Róm 9,1-5      

    4. Róm 12,3-13

       Lk 14,1-6                     

       Jn 10,11-16

                                                                

MISEREND:

Hétfő: 7,30 – † Papp István, Vilma, Róza, Anna, Dávid Pál, Katalin, Lajos, Pál, Ferenc

Kedd: 9,00 -  17,00 – Ioana egészségéért

Szerda: Mindenszentek ünnepe

Csütörtök:Halottak napja

Péntek:  7,30 – † A Baciu család elhunytjaiért

                17,00 - Mónika egészségéért

Szombat: 7,30 -† Bugár István (6 hetes)

                16,30 -

 

TEMPLOMI REND SZABÁLYAI

3. Mielőtt beülnénk a padba, vagy ahol megállunk, keresztvetés nélküli térdhajtással köszöntjük a szentségházban (Oltáriszentség) jelenlévő Úr Jézust. (Az öröklámpa jelzi a szentségház helyét.)

Minden más oltárkép vagy szobor előtt csak fejhajtás a tiszteletadás kifejezője, térdhajtás nélkül.

4.  A korábban jövők ne foglalják el a padok szélét, hanem lehetőleg a pad közepére húzódjanak, hogy a később érkezők ne zavarják őket.  Templomainkban nincsenek kisajátított ülőhelyek. Amikor a templom padjai nem szoktak megtelni teljesen, az oltárhoz közelebb eső padokba üljenek a hívek.         (folytatjuk...)

 

TEMETÉSEK:

Herbert szül. Mureșan Magda 61 éves

 

HIRDETÉSEK:

1. Jövő héttől áttérünk a téli programra, azaz a plébánia templomban a délutáni szentmisék 17,00 órától, a Szent István templomban pedig 16,30 órától lesznek.

2. Szerdán, nov. 1-e, Mindenszentek ünnepe. Szentmisék a plébániatemplomban 11,00 órától, a Szt. István templomban pedig 9,30 órától lesznek. A régi katolikus temetőben du. 16,00 órától megemlékező szertartást tartunk az elhunytakért. Ha igény van rá, a szertartás után megáldjuk a sírokat.

3. Csütörtökön, nov. 2-án Halottak napja, szentmise a plébániatemplomban lesz d.e. 9 órakor.

4. Péntek, elsőpéntek, reggel 7,30-kor román nyelven, délután 17,00 órakor magyar nyelven lesz a szentmise, a szentmisék végén szentségimádás.

5. Jövő vasárnap elsővasárnap. A szentmisék után szentségimádás lesz.