Back to top

ITT A VILÁG VÉGE?! Nem, itt megoldjuk!

Hosszabbított program - Törpe Klub

Az elmúlt egy-két évben az a gondolat született meg, hogy a medgyesi Báthory István Általános Iskolát vonzóbbá tegyük mi, fiatalok, is.

De mit tehetnénk mi? Hiszen fiatalok és tapasztalatlanok vagyunk – állítják sokan rólunk.

A válaszokat az elmúlt évek tevékenységében kell keresni, az elmúlt évek történéseiben,olyan eseményekben melyek közül sok  a mi kezdeményezésünkre jött létre, a mi hozzájárulásunkkal valósult meg. Értem ezalatt a MADISZ közreműködését a Szeben Megyei Magyar Napok, a Vándorcsizma Néptáncfesztivál, a nemzeti ünnepeink megszervezésében valamint  a www.medgyes.ro honlap és a Nagy-Küküllő kulturális és közéleti havilap működtetésében. Ezek mellett a sok más saját program/projekt, amelyeket kezdeményeztünk és kiviteleztünk, vagy átvettünk, néhol megörököltük.

A Törpe Klub gondolata nem új a medgyesi magyar gyerekek számára, hisz voltak már nekifutások ezen a téren is, kisebb nagyobb sikerrel, sok pozitív hozzáállással.

A medgyesi magyarság megmaradásának egyik kulcsfontosságú pillére  az iskola. Az önálló magyar iskola megalakulása óta, immár 27 éve, a medgyesi magyar közösség az RMDSZ, a civil szervezetek, az iskola vezetősége által rengeteget tett a tanintézmény felújítása, fenntartása és működtetése érdekében.

 Mi, madiszosok, a diákok táboroztatási lehetőségeit bővítettük, ifjúsági rendezvényeket, kikapcsolódási lehetőségeket biztosítottunk nekik. Ugyanakkor a honlap és a havilap átvétele után az a szerepe lett a medgyesi magyar fiatalságnak, hogy ezeket működtesse és tartalommal, lélekkel töltse meg. Ezeken keresztül számoltunk be mindenről, ami az iskola és a magyar oktatás terén zajlott.

De mit tehetünk ezen kívül? Két évvel ezelőtt megszületett a gondolat, hogy hozzunk létre egy olyan hosszabbított programot, ahol a magyar gyerekek hasznosan pár órát együtt lehetnek, közösen elvégzik a házi feladatot, felkészülnek másnapra, személyiségfejlesztő és csapatépítő játékok által kapcsolódhatnak ki. Természetesen mindezt egy meleg ebéd elfogyasztásával.

A városban működő délutáni tanítási (after school) programok komoly összegekbe kerültek a szülőknek minden hónapban. 2016 szeptemberétől országosan szigorúbban szabályozták ezeket a programokat, ennek következtében, törvényes lehetőségek hiányában, számos iskola kényszerült arra, hogy megszüntesse a délutáni tanítást.

 Egy ehhez hasonló esettel szembesültünk a medgyesi magyar iskolában is. A húsvéti vakáció utolsó napjaiban jutott tudomásunkra, hogy ez a program nem fog tovább működni a Báthoryban. 6-7 gyerek délutáni foglalkoztatásáról volt szó. A MADISZ javaslatára újraindítottuk a Törpe Klub projektünket a 0-IV. osztályos magyar diákok számára a Millennium-Házban. A program működéséért a Medgyesi MADISZ önkéntességi szerződést kötött három fiatallal, akik felvállalták azt, hogy május 2. és június 15. között elősegítik a projekt működését ebben a vészhelyzetben. Kialakítottunk egy szerény programot, mely alapján sikerült tető alá hozni: a diákok (a Pro Schola Mediensis Alapítványnak köszönhetően) az iskolabusszal érkeznek a Millennium-Házhoz 13:00 órára, ahol meleg ebéd várja őket, az ebéd elfogyasztása után a házi feladatok megoldására kerül sor, majd a hangsúlyt a kikapcsolódásra, a személyiségfejlesztő és csapatépítő játékokra fektetjük.

A résztvevő diákok szülei ez esetben csak az étkeztetés díját fizetik meg (ami 8,5 lej/ebéd), a foglalkozás teljesen ingyenes, fiataljaink a magyar közösségért dolgoznak. Az eddigi visszajelzések szerint mindenki elégedett, hisz sikerült megoldani egy olyan helyzetet, amelyre hirtelen nem volt megoldás.

Szeptember 11-től viszont arra számítunk, hogy ezt kiterjesztjük és ingyenessé alakítjuk az étkeztetéssel együtt. Addig is önkénteseinkkel együtt azon munkálkodunk, hogy forrásokat szerezzünk a költségek lefedése érdekében és hosszútávon egy sikeres és hasznos projektet fejlesszünk ki.

 

Balázs Botond, Medgyesi MADISZ elnök

Medgyesi MADISZ: