Back to top

Keresztes Kálmánt Ezüstfenyő-díjjal tüntették ki

Az RMDSZ idén 13. alkalommal díjazza azok munkáját, akik jelentős szerepet vállaltak a közösségi javak és a szülőföld visszaszerzésében, valamint a Szövetség programjának megvalósításában. Az Ezüstfenyő-díjat először 2002-ben adták át, az RMDSZ megalakulásának 13. évfordulóján szervezett ünnepi műsor alkalmával. Kelemen Hunor szövetségi elnök 23 személyt díjazott 2016. február 27-én, Marosvásárhelyen a Szövetségi Képviselők Tanácsának ülése előtt.

„Hála és köszönet jár azoknak, akik a kisebb és nagyobb magyar közösségekben értékteremtő munkát végeztek nemcsak az elmúlt évben, hanem az elmúlt évtizedekben is. Egy kisebbségi közösség számára ez a közösségépítő munka elengedhetetlen, hiszen enélkül sérülékeny és veszélyeztetett lenne a magyarság ebben az országban. Ezért a munkáért mond ma köszönetet a Romániai Magyar Demokrata Szövetség” – fogalmazott Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a díjátadón.

A szövetségi elnök az erdélyi magyarság hétköznapi hőseiről elmondta, hogy egy kisebbségi közösség fennmaradásának feltétele azoknak a személyeknek a létéhez köthető, akik az általuk kiválasztott területen tudásukat a közvetlen környezetükben élők, a helyi közösségek szolgálatába állítják. Akik hétköznapi hősökként arra a feladatra vállalkoznak, hogy kultúránk őrei, értékeink ápolói legyenek. Az elkobzott anyagi javak visszaszerzésétől szellemi örökségünk gazdagításán át önzetlenül harcolnak a magyar ügyért, a magyarok tiszteletének kivívásáért.

Olyan példaképek, akik összekapcsolják a múltat a jövővel. Akik tudják, hogy 2017-ben közösségünk legnagyobb ellensége a közöny, a széthúzás, s akik arra figyelmeztetnek, hogy csakis a gyarapodás lehet járható út számunkra, de a jövő nemzedék, a fiatal generáció számára is.

Idén a Szeben megyéből Keresztes Kálmán oktatási szakértőt tüntették ki Ezüstfenyő-díjjal, a díjátadáskor elhangzott méltatás az alábbiakban olvasható:

1992 óta tagja az RMDSZ Szeben Megyei Szervezete vezetőségének, emellett a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) országos választmányának tagja, a szervezet Szeben megyei kirendeltségének elnöke. Irodalmi tevékenységéért az RMPSZ  Apáczai-díjának tulajdonosa 2014-től.

Nagyszebenben született 1952-ben. Az elemi iskolát, gimnáziumot és a magyar tagozatos líceumot szülővárosában végezte el, majd tanulmányait a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem matematika szakán folytatta. Tanított Makfalván, Etéden, Nagyszebenben román és magyar nyelven egyaránt, majd az 1990-es fordulat után igazgatóhelyettes lett a nagyszebeni Octavian Goga Főgimnáziumban. 2005-től a Szeben Megyei Tanfelügyelőségen tevékenykedik, 2012-től pedig, miniszteri rendelet alapján, oktatási szakértő. 2009-ben Gheorghe Lazăr II. érdemfokozatban részesült.

A Nagyszeben és vidéke helyi újság szerkesztője a megjelenésétől, 1995-től kezdve, 2014-től pedig főszerkesztője és terjesztője. Több mint 120 cikk szerzője román és magyar nyelvű lapokban egyaránt. Fő kutatási témája a Bolyaiak öröksége Szeben megyében, könyvet is írt a jeles matematikusokról Geniiale matematicii la Sibiu: Bolyai János şi Bolyai Farkas címen.

Az írott sajtóban való tevékenykedés mellett rádió- és tévériportokkal is foglalkozott, kiemelt figyelmet szentelve a szórványiskoláknak, a magyar nyelvű oktatásnak, a Bolyaiak örökségének, valamint városának, Nagyszebennek.

RMDSZ Szeben Megyei Szervezete: