Back to top

Képviselői iroda nyílt Medgyesen

Képviselői iroda nyílt Medgyesen

RMDSZ Szeben Megyei Szervezete: 

Parlamenti képviselői irodát nyitott Benedek Zakariás Medgyesen csütörtök délután a Millennium-Házban. Az eseményen részt vett az RMDSZ megyei és városi vezetősége, illetve a sajtó meghívott képviselői.

A sajtótájékoztatón Benedek Zakariás parlamenti képviselő örömét fejezte, hogy 27 évvel a rendszerváltást követően elérkezett az az ünnepi pillanat is, amikor Medgyes és vidékének magyar közössége is jelen lehet közvetlenül a törvényhozói munkában. A képviselő röviden ismertette az elmúlt hónapok parlamenti munkáját, részletesen kitérve bizottsági tevékenykedésére, amely a szállításügyre és infrastruktúrafejlesztésre terjed ki. Beszélt a kormánypártokkal létrejött protokollúmról, a kisebbségi ügyekről. A megjelenteknek bemutatkozott a medgyesi irodavezető, Kémeri Attila is, aki hetente két alkalommal, kedden és csütörtökön 14-16 óra között fogadja az érdeklődőket.

A képviselőiroda megnyitását követően jelölőgyűlésre került sor, amelyen a Szeben megyei RMDSZ küldöttei megválasztották az RMDSZ XIII. Kongresszusának résztvevőit. A Kongresszuson hivatalból vesznek részt: Benedek Zakariás parlamenti képviselő, Balázs Béla Attila, az RMDSZ megyei elnöke, Bándi Levente SZKT-tag, Székely Ilonka, a Nőszervezet részéről, a MIÉRT részéről Balázs Botond és Kémeri Attila. A gyűlés további küldöttnek jelölte Orosz Csabát, Múzsnai Melindát, Márton Ildikót, valamint Fazekas Attilát.

A gyűlést megtisztelte jelenlétével Székely István, az Szövetség ügyvezető alelnöke. Székely István a gyűlésen résztvevőknek elmondta, hogy a mostani kongresszusnak is fontos témái lesznek a politizálás útjának kijelölésében. Négy témát érintenek majd: nyelvhasználat, oktatás, erdélyi fejlesztési projektek valamint az ifjúság bevonása a döntéshozatalba.