Back to top

URUNK MEGKERESZTELKEDÉSE ÉVKÖZI I. VASÁRNAP - SZEPLŐTELEN FOGANTATÁS PLÉBÁNIA MEDGYES

URUNK MEGKERESZTELKEDÉSE ÉVKÖZI I. VASÁRNAP - SZEPLŐTELEN FOGANTATÁS PLÉBÁNIA MEDGYES

Római Katolikus Egyház: 

EVANGÉLIUM:

Abban az idpőben:

Keresztelő János ezt hirdette: ,,Aki utánam jön, hatalmasabb nálam. Arra sem vagyok méltó, hogy lehajoljak és megoldjam a saruszíját. Én vízzel keresztellek titeket, ő pedig Szentlélekkel keresztel majd meg benneteket!''

Ezekben a napokban történt, hogy eljött Jézus a galileai Názáretből, és megkeresztelkedett Jánosnál a Jordánban. És mindjárt, amint feljött a vízből, látta, hogy megnyílik az ég, és a Lélek, mint egy galamb, leszáll rá. Az égből pedig szózat hallatszott: ,,Te vagy az én szeretett Fiam, benned kedvem telik!''

 

ELMÉLKEDÉS: 

Jézus nyilvános működésének közvetlen előzményéről hallottunk a mai evangéliumban. Mielőtt elkezdte volna hirdetni Isten országát és véghezvinni csodatetteit, Jézus elmegy Jánoshoz, hogy megkeresztelkedjék nála a Jordán folyóban. Ez egyúttal János működésének befejezése, aki utolsó tetteként megkereszteli Jézust, majd hamarosan elfogják és lefejezik. János küldetése tehát befejeződik és megkezdődik Jézusé, aki nagyobb, mint János, és akinek a feladata sokkal jelentősebb. János Isten küldötte volt, Jézus viszont Isten szeretett Fia, aki minden cselekedetével véghezviszi az Atya akaratát, aki őt a világba küldte. Bár Jézusnak nincsenek bűnei, mégis megkeresztelkedik, ezzel is jelezvén, hogy beáll a bűnös emberek sorába, de nem azért, hogy ő is a bűn útján járjon, hanem éppen ellenkezőleg, azért, hogy az embereket a bűn útjairól a bűnbánatra vezesse. A bűnbánat bennünket is kedvessé tesz Isten előtt, aki olyan irgalmas Atyaként tekint ránk, aki kész megbocsátani nekünk, és visszavár minket atyai házába.

 

A HÉT SZENTJEPenyaforti Szent Rajmund

Barcelonai nemesi családban született 1175/80-ban. Jogi és teológiai tanulmányok után Bolognába lett professzor. Barcelonába visszatérve, negyvenhét éves korában belépett a domokosok rendjébe. Kiváló gyóntató, és bölcs jogász, aki az első Egyházjog összeállítója. A pogányok és a zsidók megtérítéséért fáradozott, ezért megtanulta a keleti nyelveket. A Fogolykiváltó rend szabályait is elkészítette. Aquinói Szent Tamás az ő biztatására írta meg egyik jeles művét, a Summa contra gentilest. 1275-ben távozott az örök hazába.  

 

MISEREND:

Hétfő: 7,30 –

Kedd: 9,00 -  Andrásy Zoltán (1 évf.)

         17,00 – Rózsafűzér társulatv tagjaiért

Szerda: 7,30 –

Csütörtök:7,30 –

                16,30 –  Szabó József

Péntek: 7,30 –

            17,00 –

Szombat: 7,30 – Viorella egészségéért

              16,30 - 

 

IGELITURGIKUS NAPTÁR:  JANUÁR   

7. Iz 42,1-4.6-7         

    ApCsel 10,34-38            

    Mk 1,7-11                                 

8. Sám 1,1-8       

   Mk 1,14-20      

9. 1Sám 1,9-20

   Mk 1,21-28      

10.  1Sám 3,1-10.19-20    

    Mk 1,29-39

11.1Sám 4,1-11

    Mk 1,40-45

12. 1Sám 8,4-7.10-

    Mk 2,1-12                     

13. 1Sám 9,1-19

    Mk 2,13-17                

 

KERESZTELÉS:

 Szente Felix Alexander

 

TEMETÉSEK:

   Boér szül. Varró Irma   83  éves

   Mureșan Anna  60 éves

 

AZ IMAAPOSTOLSÁG SZÁNDÉKAI JANUÁR HÓNAPRA

Missziós: Ázsia vallási kisebbségeiért, hogy az ázsiai országokban a keresztények és más vallási kisebbségek hitüket teljes szabadságban élhessék meg.