Back to top

Felnőttek pásztorjátéka a Medgyesi Római Katolikus Templomban

Felnőttek pásztorjátéka a Medgyesi Római Katolikus Templomban

Római Katolikus Egyház: 

Ha majd egyszer el kell mesélnem otthon, milyen is volt itt Medgyesen, a legjobb három történetemben benne lesz az, hogy részt vehettem szentesete a medgyesi felnőttek pásztorjátékán. Többen rácsodálkoztak a napokban, hogy miért nem utaztam haza az ünnepek alatt. Nem tudok ennél többet válaszolni: mert jól érzem magam Medgyesen és fel sem merült bennem, hogy nem itt lenne a helyem.

Ez úton is köszönöm Babota Tibor plébános úrnak, Szabolcs atyának és a közösség minden tagjának azt a nyitottságot és közvetlenséget, mellyel bevontak engem is ebbe a közösségi történetbe. Mindemellett el kell mondanom, hogy ez nem jöhetett volna létre, ha nincs a Petőfi Sándor Program, és ha nem nekem lenne a legmenőbb mentorom, szervezetének pedig természetesen, nem én lennék az egyik legvagányabb ösztöndíjasa, hiszen Szabolcs atya meghívására Botond és jómagam is szerepet vállaltunk a rendhagyó pásztorjátékban.

Csíki Szabolcs segédlelkész, szervező szavaival összefoglalva: Nem a tartalma volt új, hanem az előadói, hiszen az elmúlt években a medgyesi Madisz szervezésében gyerekek előadásában élhettük át a misztérium játékot a szentestén. Az idén ez másként történt! Az egyházközség néhány felnőtt tagját személyesen szólítottam meg és kértem fel a pásztorjátékra és nagy meglepetésemre szívesen vállalkoztak. Az ünnepre készülve világos lett előttem: mind lelkesek, talán még jobban, mint gyerekként. A szentestén a világ egy kicsit megfordult nálunk, eddig a szülők akarták látni gyerekeiket, most meg a gyerekek akarták látni a felnőtteket. Megérte, mert igazi élmény volt és maradt.Köszönöm, hogy volt bátorságotok átlépni a megszokott korlátokat és valami olyat tenni, amit korunkban egyre inkább nem szokás.  Szereplők: Szappanyos Szidónia és Sándor, Fábián Kata, Mózes Andrea, Ferencz Klaudia, Mózes Attila, Szappanyos Csaba, dr.Bakó Sándor, Catalan-Takács Róbert, Pelger Mihály, Kránics Ervin, Balázs Botond, Székely Pál.
Köszönet Stefán Tünde kántornőnek és a kórusnak a szép énekekért! M.I.N.D.!

 

Ferencz Klaudia