Back to top

NAGYBÖJT III. VASÁRNAPJA - SZEPLŐTELEN FOGANTATÁS PLÉBÁNIA MEDGYES

NAGYBÖJT III. VASÁRNAPJA - SZEPLŐTELEN FOGANTATÁS PLÉBÁNIA MEDGYES

Római Katolikus Egyház: 

HIRDETÉSEK:

1. Jövő szombaton, 2018. március 10-én ifjúsági lelkinap lesz Segesváron. Akik ezen részt szeretnének venni, kérjük minél hamarabb jelezzék.

2. Keresztutak a nagyböjt ideje alatt a plébániatemplomban kedden és pénteken 16,30-tól az esti szentmisék előtt magyarul, minden szerdán 17,30 órától  román nyelven, a Szt. István templomban pedig minden csütörtökön 16,00 órától lesznek. 

3.  Adójuk 2%-át ebben az esztendőben is fölajánlhatják plébániánk javára. Bővebb tájékoztatást és nyomtatványt a plébánia irodájában kaphatnak. 

 

EVANGÉLIUM: 

Abban az időben: Mivel közel volt a zsidók Húsvétja, Jézus fölment Jeruzsálembe. A templomban árusokat talált, akik ökröt, juhot és galambot árultak, valamint pénzváltókat, akik ott ültek. Ekkor kötelekből ostort font, és kikergette mindnyájukat a templomból, ugyanígy a juhokat és az ökröket is, a pénzváltók pénzét pedig szétszórta. Az asztalokat felforgatta, a galambárusoknak meg azt mondta: ,,Vigyétek innét ezeket, ne tegyétek Atyám házát vásárcsarnokká!'' Tanítványainak eszébe jutott, hogy írva van: ,,Emészt a házadért való buzgóság.'' A zsidók erre így szóltak: ,,Miféle csodajelet mutatsz, hogy ezeket teszed?'' Jézus azt válaszolta: ,,Romboljátok le ezt a templomot, és én három nap alatt fölépítem!'' A zsidók azt felelték: ,,Negyvenhat esztendeig épült ez a templom, és te három nap alatt fölépíted azt?'' Ő azonban testének templomáról beszélt. Amikor föltámadt a halálból, tanítványainak eszébe jutott, hogy ezt mondta, s hittek az Írásnak és Jézus szavainak. És amíg (Jézus) a Húsvét ünnepén Jeruzsálemben volt, sokan hittek az ő nevében, mert látták csodáit, amelyeket tett. Jézus azonban nem bízott bennük, mert ismerte mindnyájukat, és nem szorult rá, hogy bárki is tanúskodjék előtte az emberről. Tudta ő, hogy mi lakik az emberben.

 

ELMÉLKEDÉS: 

Ha történtek Jézus életében olyan események, amelyekről bizonyos szempontból kínos beszélni s amelyeket az evangélisták is szívesen elhallgattak volna, akkor a templom megtisztítása valószínűleg ezek közé tartozik. De mégsem hallgattak róla, mert ez a kellemetlennek tűnő jelenet Jézus életének fontos része. Jézus indulata, haragja, könyörtelen fellépése a kereskedőkkel szemben mindenképpen magyarázatra szorul. Nem magyarázkodásra, hiszen helyesen értékelve az esetet jogosnak tartjuk Jézus fellépését.A templom megtisztítása már Jézus küldetésének vége felé történt, nem sokkal elítélése előtt. Jézus cselekedete jelképes, amellyel mintegy birtokba veszi a templomot, mint Isten házát, az ő Atyjának házát s megmutatja, hogy ez az ő otthona. E helyen neki még ahhoz is joga van, hogy onnan eltávolítsa mindazokat, akik nem megfelelő célra, azaz nem az istentiszteletre használják a templomot. Először akkor volt Jézus a templomban, amikor a születése utáni negyvenedik napon bemutatták őt Istennek. Ekkor hozta el őt Mária és József ide, s ekkor fogadta őt Simeon és Anna, akik benne meglátták a világ szabadítóját. Az evangéliumi beszámolók szerint legközelebb akkor járt Jézus a templomban, amikor tizenkét éves volt. E zarándoklat alkalmával szülei és rokonsága hazafelé indultak, s csak később vették észre, hogy Jézus nincs a hazatérők körében. Visszatérvén Jeruzsálembe Mária és József a templomban találják meg őt, amint az írástudókkal beszélget, otthon érzi magát Isten házában. Istent már ekkor Atyjának nevezi, amikor ezt a kijelentést teszi: „Miért kerestetek engem? Nem tudtátok, hogy nekem az én Atyám dolgaiban kell lennem?” (Lk 2,49). A későbbiekben a zsidó szokásoknak megfelelően évente elzarándokolhatott ide. Jézus cselekedete, azaz a kereskedők kiűzése a templomból prófétai cselekedet. Zakariás próféta könyvében a messiási időkre vonatkozóan olvashatjuk a következőket: „Azon a napon élő víz fakad Jeruzsálemből. Attól a naptól fogva nem lesz többé kereskedő a Seregek Urának házában” (Zak 14,21). Jézus tehát beteljesíti ezt a jövendölést, s szavaival megerősíti azt, hogy ennek értelmében cselekszik: „Ne tegyétek Atyám házát vásárcsarnokká!” (Jn 2,16).

Jézus cselekedete a feltámadására utaló jel. A tettét számon kérő és annak oka felől érdeklődő zsidókkal folytatott rövid beszélgetésben Jézus a következőket mondja: „Romboljátok le ezt a templomot, és én három nap alatt fölépítem!” (Jn 2,19). Az eseménynél minden bizonnyal jelen lévő tanítványok ekkor még nem, hanem csak később, a feltámadást követően idézik fel Mesterük szavait s gondolják azt, hogy a feltámadásáról beszélt. A nagyböjti időszakban Jézus a mi lelkünkben is rendet szeretne tenni. El akar onnan távolítani mindent, ami méltatlanná tesz bennünket az istengyermekségre. Meg szeretne tisztítani minket bűneinktől, amelyek elszakítanak Isten szeretetétől. Most van itt az ideje annak, hogy lelkünket megtisztítsa Isten a bűnbocsánat által, hogy megtisztulva várhassuk a feltámadás húsvéti ünnepét.

 

IGELITURGIKUS NAPTÁR:  Március

   4. Kiv 20,1-17                 5. 2Kir 5,1-15             6. Dán 3,25-43

       1Kor 1,22-25               Lk 4,24-30                Mt 18,21-35    

        Jn 2,13-25      

                                                               

   7. MTörv 4,1-5,9               8. Jer 7,23-28

        Mt 5,17-19                       Lk 11,14-23

 

    9. Oz 14,2-10               10. Oz 6,1-6

          Mk 12,28-34                  Lk 18,9-14

 

TEMETÉS:

   Axmann szül. Bauer Annemarie 80 éves

 

AZ IMAAPOSTOLSÁG SZÁNDÉKAI MÁRCIUS HÓNAPRA

Missziós: A lelkek megkülönböztetésére való felkészültségért, hogy az egész egyház felismerje a lelkek megkülönböztetésére való felkészültség sürgető szüksédessségét mind személyes, mind közösségi szinten.