Back to top

Farsangi népi szokások

Farsangi népi szokások

Medgyesi MADISZ: 

 

Jobb, ha tudjuk: bár úgy tűnhet, hogy a karácsonyi-szilveszteri időszakok végével álmos, unalmas téli hétköznapok köszönthetnek ránk, ez koránt sincs így. Vízkereszttel indul ugyanis a farsang!

Az időszak január 6-tól egészen hamvazószerdáig tart. Hivatalosan a Húsvét vasárnapot megelőző 40. napothívjuk hamvazószerdának, ekkor kezdődik az évenkénti böjt. Az idei évben ezéppen március elsejére esik.

A farsang évszázadok óta tartó, évenként ismétlődő ünnepsorozat. Csúcspontja afarsangvasárnaptól húshagyó keddig tartó három napos karnevál, amit magyarul régen a farsang farkának is hívtak, hiszen egyben a szezon végét is jelenti.

E időszak jellegzetes étele a fánk (melynek egyik egyedi receptjébe az előző havi számunkból nyerhetnek betekintést). Ennek mágikus erőt is tulajdonítottak, például azt állították, hogy azért sütik, hogy a vihar ne vigye el a háztetőt. Ugyancsak kedvelt étel ilyenkor a rétes, melynek mitológiája, hogy szerencsét hoz, ha jól nyúlik a tésztája.  Korábban farsangkor három napos táncmulatságot rendeztek az ifjúságnak. Ennek leggyakrabban a kocsma volt a színtere, míg a házas emberek batyusbálba, illetve kosarasbálba jártak el. A farsangi báloknak elsősorban a párválasztásban volt kiemelkedően nagy szerepük. Az udvarlás, párválasztás és a lakodalmak legfőbb szezonja a hagyományos paraszti életben a farsangi időszak volt.