Back to top

XIX. Szeben Megyei Magyar Napok

XIX. Szeben Megyei Magyar Napok

Fontosabb kulturális rendezvények: 

Október 14-én, szombaton veszi kezdetét a 2017-es, Szeben Megyei Magyar Napok programsorozata. A három hetet felölelő és számos színes programmal körülfont rendezvény, ez alkalommal négy helyszínen várja majd a régió lakóit. Erzsébetvároson és Nagyszebenben a Medgyesi Gyöngyvirág Néptánccsoport  - A táncoló topánka című előadását tekintheti meg a közönség, de Somogyomban is a hagyományőrzés kap majd főszerepet.

Medgyesen a Kő utcai kaputoronyban nyíló "Medgyes és környéke” című szociófoto kiállítással startol az idei program. Október 20-án, péntek délelőtt, a nagyváradi Szigligeti Színház Lilliput társulata a Traube teremben adja elő Moha és Páfrány című bábjátékát, amely kifejezetten az óvódás és kisiskolás gyereket számára szól. Este hét órától a Szigligeti társulat várja a nézőtérbe a közönséget, az Arany János születésének kétszázadik évfordulója alkalmából összeállított, prózai és dalos előadására, a Honann és hovára, amely egyik legnagyobb magyar költőnk, hullócsillagfutás szerű életébe nyújt betekintést, azt az illúziót hagyva maga után, hogy Arany még ma is velünk él.

Október 21-én, szombaton reggel 10:00 órától, egy rövid kirándulásra hívunk minden kalandvágyót, a Medgyestől alig pár kilométerre lévő Darlacon és Ecelen található középkori templomokba, az ott lévő festett örökségünk, a még fennmaradt Szent László freskók megtekintésére. Mindazok, akik inkább egy kis sportolással töltenék el a délelőttöt, Ping-pong vetélkedőn vehetnek részt, a Romgaz asztalitenisz termében 11:00 órai kezdettel. A szombati nap kosaras szüreti bállal zárul, az Automecanica rendezvénytermében. A bált a Medgyesi Gyöngyvirág Néptánccsoport csőszei nyitják meg, az egész este tartó jó hangulatról pedig Dj Pici és a Szászcsávási cigányzenekar gondoskodik majd.

Október 22-én, vasárnap 10:00 órától,  ünnepi Istentiszteletre és az 56’-os forradalomban elhunyak emlékére tartandó, megemlékező koszorúzásra várjuk a medgyesi lakosokat. A Szeben Megyei Magyar Napok programsorozata városunkban, Földes László Hobo egyéni előadásával zárul, vasárnap este 18:00 órától, a Shuller Ház rendezvénytermében.

Rendezvénysorozatunk összeállításával kulturális örökségünk és őseinktől ránkmaradt hagyományaink  megőrzésének fontosságát kívánjuk hangsúlyozni, ezúton is meghívva minden kedves olvasót, a XIX. Szeben Megyei Magyar Napokra.

 

Márton Zsófia