Back to top

ÉVKÖZI XXXIII. VASÁRNAP - SZEPLŐTELEN FOGANTATÁS PLÉBÁNIA MEDGYES

ÉVKÖZI XXXIII. VASÁRNAP - SZEPLŐTELEN FOGANTATÁS PLÉBÁNIA MEDGYES

Római Katolikus Egyház: 

HIRDETÉSEK:

1. A Háromszék Táncegyüttes előadást tart 2017. november 22-én, szerdán,  19 órai kezdettel a Traube terembe . A szervezők mindenkit szeretettel hívnak és várnak.

2. 2017. november 24-én, pénteken a délutáni szentmise után Sárközi Sándor piarista atya a Kegyes Tanítórendről és a magyar irodalom istenes verseiről tart előadást, a szerzetesrend pápai jóváhagyásának 400., és alapítója, Kalazanci Szent József szentté avatásának 250. évfordulója alkalmából. 

 

EVANGÉLIUM:

Abban az időben Jézus a következő példabeszédet mondta tanítványainak: Egy ember egyszer idegenbe készült, ezért összehívta szolgáit, és rájuk bízta vagyonát. Az egyiknek öt talentumot adott, a másiknak kettőt, a harmadiknak pedig egyet, kinek-kinek rátermettsége szerint, aztán útra kelt. Aki öt talentumot kapott, menten elkezdett vele kereskedni, és másik ötöt nyert rajta. Ugyanígy az is, aki kettőt kapott: másik kettőt szerzett. Az pedig, aki csak egyet kapott, elment, ásott egy gödröt, és elrejtette a földbe urának ezüstjét. Hosszú idő elteltével megjött a szolgák ura, és számadást tartott velük. Jött az, aki öt talentumot kapott: hozott másik ötöt is, és így szólt: ,,Uram, öt talentumot adtál nekem, nézd, másik ötöt nyertem rajta.'' Az úr így válaszolt: ,,Jól van, te derék és hűséges szolga! A kevésben hű voltál, sokat bízok rád: Menj be urad örömébe!'' Jött az is, aki két talentumot kapott, és így szólt: ,,Uram, két talentumot adtál nekem, nézd, másik kettőt nyertem rajta.'' Az úr így válaszolt: ,''Jól van, te derék és hűséges szolga? A kevésben hű voltál, sokat bízok rád: Menj be urad örömébe!'' Végül jött az is, aki csak egy talentumot kapott. Így szólt: ,,Uram? Tudtam, hogy kemény ember vagy, ott is aratsz, ahová nem vetettél, és onnan is szüretelsz, ahová nem ültettél. Félelmemben elmentem hát és elástam a földbe a talentumodat. Nézd, ami a tied, visszaadom neked?'' Válaszul az úr ezt mondta neki: ,,Te gonosz és lusta szolga? Ha tudtad, hogy aratok ott is, ahová nem vetettem, és szüretelek onnan is, ahová nem ültettem, ezüstjeimet a pénzváltóknak kellett volna adnod, hogy ha megjövök, kamatostul kapjam vissza? Vegyétek csak el tőle a talentumot és adjátok oda annak, akinek tíz talentuma van? Mert akinek van, annak még adnak, hogy bővelkedjék; és akinek nincs, attól még azt is elveszik, amije van? Ezt a hasznavehetetlen szolgát pedig vessétek ki a külső sötétségre? Ott sírás lesz és fogcsikorgatás?''

 

ELMÉLKEDÉS:

 A szolgákról és a szüzekről szóló beszédek az Úr megérkezésének idejére vonatkoznak, míg a talentumokról szóló példabeszéd a megelőző időszakról, s magáról az ítéletről. Az Úr a szolgákra, ránk bízza javait, képességeket és adottságokat kapunk tőle, amelyet helyesen és akarata szerint kell felhasználnunk. Nem elég a megőrzés minimalizmusa, hanem a tettrekészség, a cselekvés egyre többet hoz ki abból, amit az Úr neki juttatott. Ebből a példázatból is kiderül, hogy nem egyformák, hanem különbözőek az emberi adottságok. Mégsem kell senkinek a másikhoz hasonlítania magát, nem kell irigykedni, hanem mindenkinek a magáéval kell gazdálkodnia. A kevéssel is úgy kell bánni, hogy több legyen, s lehessen látni a fejlődést. A nagyobb képességek viszont nagyobb felelősséget is kívánnak.

 

A HÉT SZENTJE:

Szent Cecília

A Ceciliusok előkelő családjából származott. Szüzességi fogadalmat tett, és jegyesét, Valerianust isteni segítséggel nemcsak megtérítette, hanem hasonló életre vezette. Ugyancsak jegyesének testvérét, Tiburtiust, és az elfogatásukra küldött Maximust is Krisztus szeretetére és hitére vezette. Miután a három vértanúságot szenvedett, Cecilia a Praetextatus katakombában temettette el őket. Almachius prefektus a szegényeket gyámolító és hitükben megerősítő Ceciliát külön kínzás alá vetette. Sok gyötrelemnek vetették alá, míg végül kard általi halálra ítélték. A hóhér nem tudta lefejezni, bár háromszor csapott az elítéltre. Cecilia a hagyomány szerint még három napig élt, és I. Orbán pápa megerősítette a szentségekkel halála előtt. 230 körül halt meg Alexander Severus császár idejében, és a Kallixtus katakombában lévő családi sírboltban temették el. I. Pascal pápa 321-ben a Cecilia trasteverei háza fölé emelt templomba vitette át az épen maradt holttestet, amelyet 1599-ben ugyancsak épen találtak meg olyan helyzetben, mintha csak éppen akkor lehelte volna ki lelkét.

 

MISEREND:

Hétfő: 7,30 – Szándékra

Kedd:  9,00 – Andra szándékára (hálaadás)

            17,00 -

Szerda: 7,30 - Szándékra

Csütörtök: 7,30 – Ilie szándékára (hálaadás)

                16,30 - Bogdan szándékára (hálaadás)

Péntek:  7,30 – Bogdan szándékára (hálaadás)

               17,00 – Septimiu-Ioan szándékára

Szombat: 7,30 – Andra szándékára (hálaadás)

                16,30 -  Zavaczky Johann (1 évf.)

 

IGELITURGIKUS NAPTÁR:  November

19.Péld 31,10-31    

20.1Mak1,10-64        

21. Zak 2,14-17

    1Tessz 5,1-6            

     Lk 18,35-43               

    Mt 12,46-50            

    Mt 25,14-17

22. Oz 2,16b.17b.21-22     

23. 1Mak2,15-29

      Mt 25,1-13                          

      Lk 19,41-44

24. Róm 8,31b-39         

25. 1Mak 6,1-13

      Mt 10,28-33                  

      Lk 20,27-40

 

A TEMPLOMI REND SZABÁLYAI

10. A szentáldozáshoz fegyelmezett sorokban vonuljunk. A Szentostya vétele előtt Ámen-nel felelünk. Fejünket kissé felemelve és mozdulatlanul tartva, úgy fogadjuk a Szentostyát, hogy a pap  nyelvünkre helyezhesse.

11. A templomból akkor távozunk, amikor a miséző pap elhagyta az oltárt. Indulás előtt térdhajtással búcsúzunk az Úr Jézustól, s a szenteltvíztartónál térdhajtás nélkül kereszttel jelöljük meg magunkat.       (folytatjuk...)