Back to top

Római Katolikus Plébánia - 2012 Szent Család Vasárnapi értesítő

Római Katolikus Plébánia - 2012 Szent Család Vasárnapi értesítő

Római Katolikus Egyház: 

EVANGÉLIUM:
Jézus szülei minden évben fölmentek Jeruzsálembe a húsvét ünnepére. Amikor Jézus tizenkét éves lett, szintén fölmentek, az ünnepi szokás szerint. Az ünnepnepok elteltével hazafelé indultak. A gyermek Jézus azonban Jeruzsálembe maradt anélkül, hogy szülei észrevették volna. Abban a hitben, hogy az úti társaságban van, már egy napig mentek, amikor keresni kezdték a rokonok és ismerősök között.

Mivel nem találták, visszafordultak Jeruzsálembe, hogy ott keressék. Három nap múlva találtak ré a templomban, amint a tanítók közt ült, hallgatta és kérdezgette őket. Akik csak hallgatták, mind csodálkoztak okosságán és feleletein. Amikor a szülei meglátták őt, nagyon meglepődtek. Anyja így szólt hozzá: „Gyermekem, miért tetted ezt velünk? Lásd, atyád és én bánkodva kerestünk téged.” Ő azt felelte: „Miért kerestetek? Nem tudtátok, hogy nekem Atyám dolgaiban kell lennem?” Ám ők nem értették, mit akar ezzel mondani. Akkor hazatért velük Názáretbe, és engedelmes volt nekik. Szavait anyja mind megőrizte szívében. Jézus pedig növekedett bölcsességben, korban és kedvességben Isten és az emberek előtt.

ELMÉLKEDÉS:  
    A 12 éves Jézus jeruzsálemi zarándoklata fontos esemény az Ő és szülei egyszerű életében. Jézus szerette szüleit, mégis "kénytelen volt", legalábbis három napra, mennyei Atyja házában maradni. Isten munkája és szava az élet-eleme. Jézus sokat kérdezett a templomban a tanítóktól, és észrevétlen, a kérdező tanítóvá lett... Még szüleinek is kérdés alakjában felel és tanítja őket; nyilvánvaló, hogy Mária és József inkább megdöbbentek, mintsem örültek a szavainak. Időbe telt, míg felfogták értelmét. Jézusnak magának is szüksége volt még néhány évre, hogy küldetésébe belenőjön.
Mit jelenthet a Szent Család a mai családnak: atyának, anyának, gyermekeknek? Hiszen azon időkben minden másként volt... Igazán minden? Ott volt a Gyermek, és szerették Őt: Mária, az anya és József, az "Isten helyetti" atya. És egy volt a három egymás tiszteletében és szeretetében. Kérdések és kínok várnak a gyermekekre és a szülőkre, mégsem árthat semmi azoknak a gyermekeknek, akiket szeretnek, és azoknak a szülőknek, akik bíznak és készek életüket adni a gyermekekért és egymásért.

 

A HÉT SZENTJE:  SZŰZ MÁRIA ISTEN ANYJA
    
A Boldogságos Szüzet a legnagyobbnak tartják a szentek között: ő a „kegyelemmel teljes”. Szűz anyasága öröktől fogva ott volt Isten megváltó tervében, s amikor elérkezett az idő, anya lett a szűz és fia született, Jézus. Mária születését és gyermekkorát csak apokrif források mondják el. Az Egyház tanításában négy dogma szól ISTEN ANYJÁról, azaz aki üdvözülni akar, annak ezt a négy alapigazságot el kell fogadnia Máriáról:
- Mária Isten Anyja. A dogmát az efezusi zsinat fogalmazta meg 431-ben. Ünnepe január 1.
- Mária szűzen foganta és szülte Szent Fiát, szüzessége örökre megmaradt.
- Mária szeplőtelenül fogantatott, azaz az eredeti bűn nem érintette őt. E dogmát 1854-ben hirdette ki IX. Pius pápa. Mária szeplőtelen fogantatásának ünnepe december 8-a.
- Halála után Mária fölvétetett a mennybe, anélkül, hogy teste romlást látott volna. Ezt a dogmát 1950-ben hirdette ki XII. Pius pápa.
 

MISEREND:
Hétfő: 17,00 - HÁLAADÁS
Péntek:    7,30 – † Hidi József (6 hetes)
Szombat: 7,30 - † Ft. Dani József, Ft. Dani Gergely és Dani Rozália ferences nővér

IGELITURGIKUS NAPTÁR:

 

DECEMBER-JANUÁR

  30. 1Sám 1,20-22, 24-28
  Kol 3,12-21
Lk 2,41-52
31. 1Jn 2,18-21
Jn 1,1-18
1. Szám 6,22-27
Gal 4,4-7
Lk 2,16-21
2. 1Jn 2,22-28
  Jn 1,19-28
3. 1Jn 2,29-3,6
Jn 1,29-34
4. 1Jn 3,7-10
Jn 1,35-42
5. 1Jn 3,11-21
  Jn 1,43-51
   

KERESZTELÉSEK:   Mihály Sabrina Mária
                                  Velicica Marisa