Back to top

Gyöngyvirágok Szlovákiában

Gyöngyvirágok Szlovákiában

Gyöngyvirág néptánccsoport: 

Csoportunk egy újabb külföldi meghívásnak tett eleget. Ezúttal Szlovákiából érkezett a meghívás, a Lehnice-i nemzetközi gulyás fesztiválra, amelyre 2019. augusztus 30-31 és szeptember 1-én került sor. A meghívásnak  Gyöngyvirág néptánccsoportunk egy nagyon pici, alig nyolc tagú csapata tett eleget.

Bihácsy László mesterszakács által jutott hozzánk a meghívás, aki több alkalommal is zsüriként volt jelen Medgyesen a Vándorcsizma néptáncfesztiválon. Ő volt az, aki beajánlotta csoportunkat a szlovákiai szervezőknek és ő volt az, aki gulyásfőzésre hívta meg csoportunkat. Ugyancsak ő volt az, aki elmondta a szervezőknek, hogy egy olyan néptáccsoportot alakítunk, akik szórványban élünk, minden korosztályt képviselünk és nemcsak a tánccal, hanem a hagyományőrzéssel is foglalkozunk. Ráadásul még  az általa megkostólt gulyásunk is minden alkalommal nagyon finomra sikerült.

Nagy volt a meglepetésünk, amikor megjött Szlovákiából a meghívó. Középiskolás korú ifjak képviseletét kérték és pár felnőttet, akik  gulyást főzzenek a versenyen. A kis csapat azokból az ífjakból verődött össze, akik éppen nem voltak valamerre elutazva vakációzni. Két próba, szervezkedés, csomagolás és indulás Szlovákiába. Lukács Levente vállalta, hogy vezeti a mikróbuszt, amelyel elviszi a kis csoportot. Hosszú és fárasztó út után,  péntek délutánra megérkeztek  Lehnicére,  ahol nagyon jó fogadtatásba részesültek. Szitási Ferenc polgármester úr személyesen fogadta a csoportot, ő vezette a szálláshelyükre és gondoskodott, hogy semmibe ne szenvedjenek hiányt. Kis pihenés, felfrissülés és irány a fesztivál színhelye, ahol fel is kérték őket, hogy egy táncot már aznap járjanak el. A Gyöngyvirágok eljárták azt a táncot amely a szívükhöz és a városukhoz is közel áll, vagyis a balázstelki táncokat.

Másnap volt a „gulyás-nap”. Mégis a csoport nem a fesztivál színhelyére igyekezett, hanem a polgármester meghívására bejárták és meglátogatták a környéket. Ami látogatni való volt mindent megtekintettek, így csak délre érkeztek meg a gulyásfőzés színhelyére. Mikor másoknak már majdnem készen volt az ételük, Fodor Tibor, a medgyesi csoport szakácsa, akkor fogott csak neki. A Lukács házaspár és az ügyes kezű táncos ífjaink besegítettek, fát vágtak, zöldséget pucoltak, vizet hoztak. A téren a hangulat is nagyon jó volt. A csoportok barátságokat kötöttek, egymás ételeit kóstolgatták, „főző titkokat” osztottak meg egymással. A zene, ének, tánc, amely folyamatosan szólt a színpadon méginkább emelte a hangulatot.  Tibor mindenki meglepetésére „behozta a lemaradást” és „titkos fűszerezéssel” olyan gulyást főzött, hogy lenyűgözte a zsürit. A zsüri négy híres mesterszakácsból állt: Bihácsy László, Bódis Robi, Nagy Richard és Tatai Robi mesterszakácsokból. Az utobbi saját kiadású könyvvel is megajándékozta a csoportot. A gulyás annyira jól sikerült, hogy utolsó falásig elkelt. Estére a kiértékelés után kijelentették a díjazottakat, akik között ott volt a mi Tiborunk is, aki megnyerte a „Nagytég község gulyáskirálya” címet és a vele járó trófeát és emléklapot.

Este, már sötétbe került sor a Gyöngyvirág néptáccsoport két táncára,  megörvendeztetve a jelenlevőket balázstelki és  vajdaszentiványi táncokkal. Olyannyira ügyesek voltak, hogy más helyeke is kaptak meghívást, amelyeket sajnos vissza kellet utasítsanak. 

Ami szép hamar eltelik. Vasárnap reggel korán indulni kellett hazafelé. Élményekkel gazdagodva, boldogan, és a rájuk jellemző jókedvvel jöttek haza.

Köszönjük a kis csoportnak, hogy még egyszer szépen képviselték tánccsoportunkat, városunkat és országunkat. Nagyon büszkék vagyunk rájuk. A szülők nevében köszönjük  Lukács Leventének és Gyöngyinek, hogy szabad idejüket feláldozva gyermekeinket tanítják, vigyázzák, táborokba és minden egyes fellépésükre elkísérik. De köszönjük a szülőknek is, akik minden alkalommal szivesen engedik el a gyermekeiket a csoport által szervezett rendezvényekre, vagy fellépésekre. Köszönjük Fodor Tibornak, hogy képviselte csoportunkat és beleadott apait-anyait, hogy a gulyása olyan finomra sikerüljön mind az általa eddig főzött gulyás minden alkalommal. Ezzel tetézte azt, hogy külföldön is elismerve legyenek az erdélyi ízek. Köszönjük a Pro  Schola  Mediensis  Alapítványnak, hogy rendelkezésünkre bocsátotta a mikrobuszt, amelyel a csoport eljuthatott a fesztiválra. És végül, de nem utolsó sorba, köszönjük a Lehnice-i polgármester úrnak és a szervezőknek a meghívást  és az anyagi támogatást, amely lehetővé tette, hogy a csoport kijusson  és nagyon jól érezze magát a szlovákiai gulyásfesztiválon.

                                                                    

                                                                                 Gyöngyvirág néptánccsoport