Back to top

Balázs Botond: a Szeben megyei magyarságot szolgálom

Alábbi interjúnkban Balázs Botondot, az RMDSZ képviselőjelölt-listájának vezetőjét kérdeztük politikai értékvilágáról, tapasztalatairól, terveiről, elképzeléseiről.

- Kérjük, mutatkozzon be röviden olvasóinknak!

1987. szeptember 26-án születtem, Medgyesen nőttem fel, jelenleg is itt élek. Jogi tanulmányaimat 2010-ben fejeztem be a brassói Transilvania Egyetem jogtudomány karán, majd mesterképzésen vettem reszt a nagyszebeni Lucian Blaga Egyetem jogtudomány karának a magánjogi részlegén. 

Öt évet jogászként dolgoztam a Romgaz Rt. energia management főosztályán, négy évet közlekedési rendszabály oktatóként a Levy Car Kft. sofőriskolánál. Gyakornok voltam 2009-ben az európai parlamentben, ahol tapasztalatot és belátást szerezhettem az Európai Unió működéséről, 2014-ben pedig személyes tanácsadóként az energetikai minisztériumban az országos közigazgatásról.

2008 óta szabadidőmet a közösségépítés és fejlesztésre szántam, azóta a Medgyesi MADISZ elnöke vagyok, ifjúsági rendezvényeket szerveztünk, táborokat, képzéseket, konferenciákat, szabadidős és sport tevékenységeket. Ugyanakkor 2015 óta a Pro Schola Mediensis Alapítvány pályázati felelőse vagyok, az iskolabuszok működtetése, a diákok településekről való behozatala a fő cél és természetesen a szükséges anyagi háttér biztosítása. Ugyanakkor minden magyar vonatkozású rendezvény, esemény önkéntes koordinátora, szervezője, főszervezője voltam az elmúlt közel 10 évben a Vándorcsizma néptánc-fesztiválnak, a Kisebbségek Európája projekt keretében szervezett Úszótábornak és nem utolsó sorban a Szeben Megyei Magyar Napoknak.

 

- Kérjük, ismertesse politikai krédóját!

 

- 2008-ban, amikor közösségi munkát vállaltam, azért tettem, mert rádöbbentem arra, hogy igazán könnyű a pálya széléről bekiabálni, és ha valamit tenni szeretnék, akkor azt csak úgy tudom megvalósítani, ha én is pályára lépek. A jó értelemben vett bizonyítási vágy vezetett az elején. Majd rádöbbentem arra, hogy nem elég csak ifjúsági programokat szervezni. Az elmúlt évek során sikerült nagyon sok medgyesi, Szeben megyei fiatalt megmozdítani, egy aktív, agilis csapatot összekovácsolni. Amit közösen letettünk az asztalra az megmarad, az a miénk, a magyar közösségé. Ugyanezzel a csapattal kezdtünk egyre több és több részt vállalni a medgyesi és a Szeben megyei kulturális és közéletben.

Időközben a MADISZ csapata odafejlődött, hogy bárki kérhetett-kérhet segítséget tőlünk, mert valamilyen formában segítünk, ami annak köszönhető, hogy az elmúlt években rengeteg tudást és tapasztalatot gyűjtöttünk, kapcsolati tőkét halmoztunk fel, megmutattuk a nagyvilágnak, hogy a mi véleményünk is számít és megmutattuk azt is, hogy a MADISZ-t nem lehet figyelmen kívül hagyni. Egy erős magyar ifjúsági szervezetet építettünk fel, nem csak a saját, hanem az utánunk következő generációnak is.

 

- Milyen motiváció vezette Önt az eddigi közéleti szerepvállalásban, milyen hosszútávú célok érdekében tesz majd erőfeszítéseket.

 

- Sokat gondolkodtam azon, hogy vállaljak-e közéleti szerepet. Arra a következtetésre jutottam, hogy rendelkezem annyi tapasztalattal, hogy merjem vállalni ezt a lépést. Úgy érzem, hogy a helyi és megyei közösségben bizonyítani tudtam, remélem, az erdélyi magyarságot is képviselni tudom, hiszen mindennap találkozom a gondokkal, tudom mik a megoldások. A fiataloknak is helyet kell biztosítani az újítás érdekében, az új lendületért. Tapasztalt fiatalokra van szükség, akik megértik azt, hogy ebben az országban, hogyan kell változtatni a fejlődés érdekében, akik tudják azt, hogy mit kell ehhez tenni, milyen törvényes keretek vannak hozzá.

A közösségi munkám során rálátást kaptam arra, hogy milyen gondok vannak mind kulturális szinten, mind az oktatás terén. Nagyon sok pedagógussal dolgoztam és még több diákkal. Mindkét réteg túlterhelt. Ebben az országban mindent a bürokrácia vezérel. El kell törölni a fölösleges bürokráciát az oktatási rendszerből, a tantervet úgy kell kialakítani, hogy az ne legyen megterhelő sem a diákoknak, sem a tanároknak. Ezt úgy lehet megvalósítani, ha olyan aktív pedagógusokat vonnak be a tanterv újratervezésében, akik mai napig tanítanak.

Szükség van arra, hogy a fiatalok a tanulmányaik alatt önkéntes munkában vegyenek részt. Rengeteg tapasztalatot szerezhetnek a közösségért fektetett munka által. Manapság egyre több cég kezd nagy hangsúlyt fektetni arra a kritériumra, hogy volt-e valaki önkéntes, mert akkor az illető már találkozott a felelősség fogalmával, tudja mit jelent a becsületes munka és milyen az, amikor valami csak rajtad múlik. Az elmúlt közel tíz év alatt sok önkéntessel dolgoztunk, nagyon soknak közülük hasznára vált az, hogy a Medgyesi MADISZ önkéntese volt.

Jelenleg jogászként keresem meg a kenyeremet az energetikai szektorban. Rengeteg változtatásra van szüksége az országnak ezen a téren is, hogy versenyképes maradjon az európai piacon. Ennél is nagyobb lépésre van szüksége a hazai energia termelőknek, éspedig az export engedélyezése terén a energia termelőknek, amelyeknek nagy része még állami kézben van. A földgáz ára a világpiacon folyamatosan változik, míg Romániában a gáz ára nem föltétlenül a piaci igényeknek felel meg, hisz nehezen működik a földgáz piac, e téren is van tennivaló bőven. Ellenben a villamos energia piaccal, ami nagyon is jól működik, viszont az olcsó energiát külföldre viszik és a drága villamos energia marad belföldön.

Egy másik szakirány, amelyen változtatni szeretnék, az a közlekedés. 2013 óta közlekedési rendszabály oktató vagyok. Ezen a téren is sok mindenen lehetne változtatni. Csak a medgyesi helyzetből kiindulva, már évek óta sokan próbálkoznak azzal, hogy a jogosítvány megszerzéséhez szükséges vizsgát Medgyesen is megszervezzék. A törvényes keretek sajnos ezt a legnagyobb jóindulat mellett sem engedik meg.

 

- Miért vállalta el jelölését Szeben megye képviseletére?

 

- Úgy éreztem, hogy eljött az ideje annak, hogy Szeben megyét képviseljem az ország törvényhozásában. Tudom azt, hogy nagyon kis esélyekkel indulunk a parlamenti választásokon, de fennáll az a lehetőség, hogy a szavazatok visszaosztása során Szeben megyéből jut be valaki. Ez esetben jómagam lennék az. Volt rá példa, hogy olyan megyékből jutottak be a parlamentbe, mint például legutóbb Temes megye, Brassó vagy az elmúlt 8-12 évben Galac, Arad, Hunyad és más olyan megyék, ahol a magyarság aránya megyei szinten 5-10% alatt van. Tudom azt, hogy nem hozok szégyent megyénkre bejutásom esetén. Tudom azt, hogy a megoldásokat az adott helyzetben Bukarestben kell keresni.

 

- Melyek Szeben megye problémái általánosságban, és melyek a Szeben megyei, illetve a szórvány magyarság legsürgetőbben megoldásra váró ügyei?

 

- A tapasztalatom alapján a Szeben megyei magyarság egyik legégetőbb problémája a magyar oktatás helyzete. Már nagyon régóta kisebb-nagyobb lépésekkel dolgozunk azon, hogy vonzóbbá tegyük a magyar iskolát. Vannak elképzeléseink e téren is. Az alap megvan, hisz Medgyesen korszerű magyar iskola működik, talán a legmodernebb a megyéből. Három iskolabusszal szállítjuk a diákokat a megye északi részéről a megye egyetlen magyar önálló iskolájába, a Báthory István Általános Iskolába.

A diákok versenyeken vesznek részt és jó eredményekkel térnek haza, kirándulásokat, táborokat szervezünk nekik. Ezek között megemlíteném a megye legnagyobb táborát, az Úszótábort és nem utolsó sorban a Gólyatábort. Ezeket folytatni kell, hisz az iskolán kívüli tevékenységek csak pluszt jelenthetnek a diák számára. Ezt az elmúlt évek tapasztalata be is bizonyította.

Az egyik legnagyobb projekt, amelyen jelenleg is dolgozunk, a délutáni oktatás és az étkeztetés ingyenessé tétele. Aminek örvendek, az az, hogy sikerült leültetni egy asztalhoz a Medgyesi MADISZ-t, a Pro Schola Mediensis Alapítványt, a Báthory István Általános Iskola és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség képviselőit. Mindenki azon dolgozik valamilyen formában, hogy az iskola fennmaradjon és egyre több diák válassza magának. Kérem, minél többen legyünk ott a december 11-i választáson és szavazatukkal támogassák az RMDSZ-t, amely egyedüli politikai szervezetként vállalja fel hitelesen az erdélyi magyarság ügyét!

RMDSZ Szeben Megyei Szervezete: