Back to top

Római Katolikus Plébánia- XXXIV. ÉVKÖZI VASÁRNAP

HIRDETÉSEK:

1. November 24-én, kedden, a Nőszövetség Erzsébet napot ünnepel. Ez alkalomból ökuménikus városi nőszövetségi találkozóra kerül sor. Az ünnepi program szentmisével kezdődik délután 16,00 órakor a Plébánia Templomban. A szervezők minden érdeklödőt szeretettel várnak.

2.  A jövő vasárnap az új egyházi év kezdete, advent első vasárnapja.

3. A tavalyi évhez hasonlóan az idén is megszervezzük „Szent Erzsébet kosarát”, amelyet a Szt. Ferenc oltárnál készítettünk elő, mától egészen december 11-ig. Itt a kedves testvérek elhelyezhetik azon adományokat, amelyekből a karácsony ünnepére megajándékozhatjuk rászoruló testvéreinket.

 

 

KRISZTUS KIRÁLY ÜNNEPE

EVANGÉLIUM:

   Abban az időben: Pilátus maga elé hívatta Jézust, és megkérdezte tőle: ,,Te vagy-e a zsidók királya?'' Jézus így válaszolt: ,,Magadtól mondod ezt, vagy mások mondták neked rólam?'' Pilátus ezt felelte: ,,Hát zsidó vagyok én? Saját néped és a főpapok adtak a kezembe. Mit tettél?'' Ekkor Jézus így szólt: ,,Az én országom nem ebből a világból való. Ha ebből a világból volna az országom, szolgáim harcra kelnének, hogy ne kerüljek a zsidók kezére. De az én országom nem innét való.'' Pilátus megkérdezte: ,,Tehát király vagy?'' Jézus így felelt: ,,Te mondod, hogy király vagyok. Én arra születtem, és azért jöttem a világba, hogy tanúságot tegyek az igazságról. Aki az igazságból való, az hallgat a szavamra!''                                                                   

A HÉT SZENTJE:

Alexandriai Szent Katalin

 

A Keleti Egyházzal együtt november 25-én emlékezünk meg Szent Katalin halála napjáról. Előkelő származású alexandriai szűz volt és a tudományoknak szentelte magát. Maximus császár alexandriai látogatása idején a bálványáldozatban való részvételt megtagadta, sőt a pogány tudósokat is meggyőzte. Erre először szépszóval, majd kínzásokkal próbálták hittagadásra bírni, s amikor egy éles és hegyes késekkel kirakott kerékre kötötték, hogy így összevagdossák, a kerék Katalin imájára darabokra tört. Végül is lefejezték, ezért ábrázolják kerékkel és karddal. A hagyomány szerint testét angyalok vitték a Sínai-hegyre, ahol 305-körül temették el. Sírja fölött ma a Szent Katalin kolostor áll. A tizennégy segítőszent egyike. Egész élete, különösen szenvedéstörténete annyira legendás, hogy belőle a történeti magot kihámozni már lehetetlen. Tisztelete igen elterjedt a nyugati és keleti egyházban egyaránt. Sírja a Sinai hegyen épült Szent Katalin kolostorban van; kerékkel, karddal és könyvvel ábrázolják. Bölcseleti fakultások, diákok, prédikátorok és molnárok védőszentje. Maxentius (311-313) üldözései alatt Katalin a császárnak szemrehányást tett kegyetlenségei miatt. A császár ötven filozófust rendelt ellene, de ezek nem tudták meggyőzni, sőt, maguk is megtértek, ezért megégették őket. 

 

ELMÉLKEDÉS:

                Krisztusé a hatalom, a méltóság és a dicsõség Krisztus Király ünnepén arról valakirõl elmélkedünk, aki legyõzte minden ellenségét, a bûnt és a halált egyaránt. A történelem legtitokzatosabb egyénisége Krisztus, aki maga köré gyûjti a nemzeteket. Az Emberfia, aki akkor erõs, amikor gyenge, s akinek a hálál csak átmenet. Dániel prófétánál egy igen fontos jellemzõjét kell észrevennünk Krisztus királyságának. „Hatalma örök hatalom, amely nem enyészik el, és királysága nem szûnik meg soha.” A szó „õrök” a mi számunkra kívül marad a megtapasztalható dolgok világán. Mi csak olyan jelenségekkel találkozunk, amelyek elmúlnak, maga az életünk is. Ezért ennek a szónak különösen nagy jelentõsége van, s tulajdonképpen ez az igazán isteni kategória. Sok embernek volt a történelem során nagy hatalma, de ahogy az idõ múlott, az is elmúlt vele együtt. Nem így Krisztusnál. Ennek ténye bennünket, hívõket is nagy lelkesedéssel tölt el, hiszen mi magunk is részesei akarunk lenni a legtöbbet érõ valóságnak. A Jelenések könyvében Krisztus a föld királyainak fejedelme, és bár ekkora fenség, szeret minket. Most nem arról van szó, hogy mi szeretjük Õt, hanem, hogy Õ szeret minket. S ez mindig is így volt. Benne a szeretet és jóság kiapadhatatlan. Ez az igazi alapja annak, hogy mi is viszontszeressük Õt. A végsõ dolgokkal kapcsolatban, az üdvösség vonatkozásában említés esik „minden néprõl”, s ez nem szabad, hogy elkerülje figyelmünket éppen akkor, amikor mindennapossá válnak a gyûlölködések, a nemzeti hovatartozás egyetlen szempontja alapján. A mai evangélium János evangélistától a Király Pilátus elõtti perérõl szól. Jézus arról beszél, hogy az Õ küldetése: Tanúságot tenni az igazságról. Lenyûgözõ az a magabiztosság, melyet a Messiás szavai sugároznak, s e szavak igazak egy örökkévalóságon át. Imádkozzunk a mai vasárnap különösen is, hogy minél több emberi szív nyíljék meg a nagy igazságnak, s hogy az ítélet napján egy nemzet gyermekei se maradjanak az isteni irgalom nélkül Krisztus ítélõszéke elõtt.

 

MISEREND:

Hétfő: 7,30  – Bogdan, Mihaela és Maria szándékára

Kedd: 9,00 – Viorica, Petre és Gafte egészségéért

           16,00 – Tibor

Szerda: 7,30 - Ioan, Virginia, Maria és Cristi

             16,30 – György egészségéért

Csütörtök: 7,30– Otilia, Gheorghe, Iuliu és Doina

                16,30 -  Ft. Harai Pál

Péntek:  7,30– János, Mária

               17,00 – Gábor és Mária

Szombat: 7,30–  

                16,30 – 

 

IGELITURGIKUS NAPTÁR: November

22.Dán 7,13-14     23. Dán 1,1-6;8-20  24. Róm 8,31b-39

    Jel 1,5-8                  Lk 21,1-4                Mt 10,28-33             

    Jn 18,33b-37                  

  25. Dán 5,1-6;13-14;16-17;23-28       26. Dán 6,12-28

        Lk 21,12-19                                        Lk 21,20-28

             27. Dán 7,2-14        28. Dán 7,15-27

                   Lk 21,29-33              Lk 21,34-36

Római Katolikus Egyház: