Back to top

A Medgyesi MADISZ 2018-ban

A Medgyesi MADISZ 2018-ban

Medgyesi MADISZ: 

Szervezetünk egyik legsikeresebb és egyben legnehezebb évét tudhatja maga mögött. Büszkén mondhatom ezt több szempontból is, melyeket a továbbiakban röviden szeretnék ismertetni. Nagyon sokat fejlődtünk, tanultunk az elmúlt évben, amit kamatoztatni fogunk a továbbiakban a helyi, megyei és az erdélyi magyarság érdekében.

            Csapatunk az év elejét tervezéssel kezdte meg, illetve leszögeztük, hogy milyen tevékenységekre fektetünk nagyobb hangsúlyt. Az évek során immár hagyományosan, szervezetünk oroszlánrészt vállalt a medgyesi és Szeben megyei magyarság életében, úgy közösségszervező, mint közösségépítő szerepben.

            A 2018-as évben is jelen voltunk minden olyan kisebb-nagyobb megemlékezésen, ünneplésen, amelyek városunkban, megyénkben megszervezésre kerültek. Sok esetében szervezők, társszervezők voltunk, itt megemlíthető a március 15-én szervezésre kerülő 1848-49-es forradalom és szabadságharc megemlékezése alkalmával szervezett koszorúzás úgy Medgyesen, mint a megye további településein.

Ugyanakkor az év elejétől a pályázatokra és egyéb támogatásokra is nagy hangsúlyt fektettünk, hisz programjainkat mindig csak vissza nem térítendő támogatásokból tudjuk fedezni.Mint minden alkalommal, ebben az évben is arra törekedtünk, hogy rendezvényeinket és projektjeinket bérmentesen tegyük elérhetővé a résztvevők számára.

            Az egyik legnagyobb kihívás a Hosszabbított Program működtetése volt számunkra. Az év elejétől sikerült bővítenünk a csapatot ötről hat főre, majd az év második felében már nyolc munkatárssal dolgozhattunk. A programbanrésztvevő mintegy 50-60 diákingyen étkeztetésben részesült, valamint minden héten kézműves és gasztronómiai tevékenységekben vehettek részt. A szervezet elsődleges célja az ezekhez szükséges a pénzforrások előteremtése volt. Büszkeséggel tölt el, hogy végül sikerült az évet különösebb anyagi gond nélkül lezárnunk.

Mindeközben azon dolgoztunk teljes odaadással, hogy a programot kiterjesszük a többi szórványmegyére is. Kidolgoztuk a program működését, a velejáró lehetséges gondok megoldását, a költségvetést, a programtervet, egyszóval mindent, ami szükséges egy ilyen nagyszabású cél eléréséhez.Terveink szerint a 2019-es évben ezáltal első körben hét szórványmegyében több, mint 1700 diák részesülhetköltségmentesen a programban.

Úgy gondoljuk, hogy a szórványmagyarság megmaradása, az asszimiláció megfékezése, netán visszafordítása érdekében jelentős lépés lehetne ennek a programnak a megvalósulása. Az év végére azonban sajnos meghiúsulni látszott mindez, kerethiány miatt. A továbbiakban reménykedve tekintünk a jövőre, és bízunk benne, hogy mindenki, akinek beleszólása lehet a program finanszírozásába, működtetésébe, megérti a projekt súlyát, fontosságát és kézzelfogható előnyeit.

Sikerült az év folyamán a hagyományos rendezvényeinket megszervezni, ezek alatt értem:

  • a Vándorcsizma Néptáncfesztivált, mely 16. alkalommal került megrendezésre, június 2-án, Medgyesen, a Greweln Parkban
  • a Kisebbségek Európája projekt keretében létrejött Úszótábort, melyet a Hargita megyei Szentegyházán szerveztünk meg nyolcadik alakalommal 70 résztvevőnek, július második felében.
  • a Szeben Megyei Magyar Napokat, ami a 2018-as évben a huszadik alkalommal kerültek megszervezésre október második felében.

Megemlítésre méltó, hogy első alkalommal pályáztunk az Erasmus+, Európai Uniós finanszírozású projektre, sikeresen. A megszervezésre és a lebonyolításra 2019. január 19-27. között kerül sor. Ezen projekt keretében összesen 44 fiatalt látunk vendégül Medgyesen, összesen tíz országból.

A Petőfi Sándor Program 2018-ban is méltónak tartotta kis szervezetünk, közösségünket, hogy egy ösztöndíjas segítse a mindennapi munkánkat, így Ferencz Klaudia után Töttösi Gergő érkezett hozzánk és segíti munkánkat.

2018-ban is sikerült tizenkét példányban kiadnunk a Nagy-Küküllő kulturális és közéleti havilapot. E tekintetben fontos lépés volt az anyagiak megteremtése. A kiadvány ingyen és bérmentve kerül szórásra Medgyesen, összesen 1300 magyar család postaládájába és 700 Szeben megyei családnak az egyházak segítségével vidékre. A munka minden szintjén szervezetünk tagjai kivették a részüket. Ezalatt értem például, amikor cikkekre, beszámolókra volt szükségünk, vagy amikor a nyomdából kellett elhoznunk az aktuális számot, illetve amikor a medgyesi református templom előtt kellett havi egy-egy vasárnap kiosztani időjárási viszonytagságok közepette is lapunkat.

Aminek szintén nagyon örvendek, az a szervezetünknek is otthont adó Millennium-Ház teljes körű felújítása, melyre sikerült anyagi hátteret biztosítani különböző támogatóktól, így modern környezetet biztosítva a közösségszervezőinknek, és a közösségünknek. A munkálatok az év utolsó felében kezdődtek és 2019. elején zajlanak tovább. A 2000-ben felavatott magyar kulturális központként működő épület állapota mostanáig sajnos hagyott kívánnivalót maga után és megnyitása óta ez lesz az első felújítása „otthonunknak”.

Szervezetünk tagjai egyénenként is tevékenyek voltak, hisz részt vettünk különböző képzéseken, tréningeken, versenyeken és projekteken. Sikeresen pályázott önkéntesünk, Buryán Tünde az Európai Parlament gyakornoki programjába, amely segítségével 5 hetet tölthetett Brüsszelben és Strasburgban. Palea Kinga, a Konrad Adenauer Stiftung képzéssorozatán vett részt, amelyet Románia különböző részein,európai szintű képzők közreműködésével tartottak. Sikeresen dolgozta ki Kiss Noémi és Soldorfean Zsuzsanna, az RMDSZ Nőszervezete által szervezett „Nő az esély” projekt keretében azt a magyar közösségépítő projektet, amelyjelentős anyagi támogatásban részesül, így lebonyolításra is kerül 2019. elején.

Minden kollegánk, önkéntesünk, a szervezet vezetősége kivette a részét a munkából különböző formában. Büszke vagyok magunkra és tudom azt, hogy közösen sok mindent még megvalósítani.Úgy gondolom, szervezetünk számára nincs lehetetlen mindaddig, amíg hiszünk közösségünk jövőjében, és abban, hogy érdemes tenni a helyi magyarságért.Ha fogalmazhatok így, messze vagyunk még attól, hogy Medgyesen és vele Szeben megyében lekapcsoljuk a villanyt.

Ezúton szeretném megköszönni mindenkinek, aki tevékenyen hozzájárult szervezetünk sikereihez, és hisz abban, hogy ezek által a közösségünk fejlődött.

 

Balázs Botond, MADISZ elnök