Back to top

Szeben megyei kiértékelő

Az RMDSZ Szeben megyei szervezete pénteken a Milennium-Ház nagytermében megtartotta az óévbúcsúztató találkozóját. Az eseményen részt vett a Szeben megyei választmány, a helyi önkormányzati képviselői, a Nők szerezete, valamint a helyi RMDSZ elnökök.

A köszöntő beszédében Dr. Balázs Béla, a Szeben megyei RMDSZ elnöke, elmondta, hogy: “egy sikerekben gazdag évet zártunk mivel a 2015-os év is bebiztonyitotta, hogy szórvány nélkül szegényebb lenne az erdélyi magyar közösség. A következő évre nézve arra törekszünk, hogy közös összefogással kellő képviseletet biztosítsunk a magyar közösségünknek. Erős közösséget nem a létszám, hanem a lelki erő és a mínőség épit.” Ugyanakkor az iskolákkal, az egyházakkal és civil szervezetekkel folytatott munkának a fontosságáról és az együttműkődési lehetőségekről beszélt a megyei elnők, valamint arról, hogy az Erdélyi Magyar Értéktárat a szórványban is fel fogjuk térképezni, becsülni és megőrizni.

A találkozó során Márton Ildikó, a Szeben megyei RMDSZ Nők Szervezetének elnöke, Zsebe Ildikó Nagysejk község önkormányzati képviselője, Katona Ferenc Erzsébetváros önkormányzati kepviselője, Tokai József a kükülőalmási magyar közösség képviselője, Orosz Csaba Medgyes városmenedzsere, Benedek Zakariás Szeben megyei RMDSZ alelnöke valamint Fazekas Attila megyei Ügyvezető elnök bemutatták az elmult év tevékenységi beszámolójukat.

 

Szeben megyei RMDSZ sajtóiroda

RMDSZ Szeben Megyei Szervezete: