Back to top

A szerencsés XIII. Vándorcsizma Néptáncfesztivál

.

„A hagyományt nem ápolni kell, hisz nem beteg. Nem őrizni kell, mert nem rab. Hagyományaink csak akkor maradhatnak meg, ha megéljük őket!" 

Sebő Ferenc, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas énekes

 

          Június 6-án szombaton délben, a medgyesi Millennium ház udvarán tartott gyülekező alkalmával szívmelengető eseményeknek lehettünk részesei. Több mint száz csillogó tekintetű, szebbnél szebb, díszes népviseletbe öltözött leány és legény izgatottan várta a gyönyörű napsütésben a szervezők jelzését az induláshoz. A XIII Vándorcsizma Néptáncfesztivál  népviseletbemutató felvonulással kezdődött, a Millennium-Háztól a medgyesi polgármesteri hivatalig. Itt, Teodor Neamtu polgármester köszöntőbeszédett mondott a Sopronból, Erdőszentgyörgyről, Gyimesfelsőlokról, Erzsébetvárosról, Marosvásárhelyről és Kovásznáról érkezett néptánccsoportoknak.

          A néptáncfesztivál d.u. 3 órától a Greweln parkban folytatódott. A gyermekeket egy felállított jurta várta, ahol óránként íjászati tehnikákat és korbáccsal való csattintást sajátíthattak el az érdeklődők. A kicsiknek a Honfoglaló című játékot tanították, emellett arcfestést, légvárat és egyéb gyermekfoglalkozásokat is biztosítottak a szervezők.

          Idén több gulyásfőző mutatta meg tehetségét a fesztiválon megrendezett versenyen, az odalátogatók pedig kóstolót kaptak a finom főzetekből. A szokásokhoz híven, Szatmári Ferenc úr bírálta el a gulyásfőző verseny főztjeit és díjazta az ízletesnél ízletesebb bográcsgulyásokat.

          A fesztiválon a Medgyesi MADISZ Nagy–Küküllő sátra alatt az érdeklődők hozzáférhettek az ingyenes havilap azon számaihoz, amelyek valamilyen oknál fogva nem jutott el a postaládaikba, illetve megrendelhették azt akár szomszédjaiknak, barátaiknak.

          A XIII Vándorcsizma néptáncfesztivál nyitótáncát a medgyesi Gyöngyvirág óvodásai járták el felcsíki táncokkal, őket követték az iskoláskorú társaik küküllőmenti tánca.

        Gyimesfelsőlokot a Domokos Pál Péter Általános Iskola diákjai képviselték. Az 1-4 osztályosok már 5 éve  tevékenykednek az iskola keretein belül Varga Zsuzsanna vezetésével. Tradicionális gyimesi táncokat adtak elő, tradicionális gyimesi muzsikára amelyet  hegedűn és gordonkán játszottak.
      A néptáncfesztivál igazi meglepetése, a 15. Mátyás Huszárezred Marosszéki Hagyományörző Huszár Egyesület bemutatkozása volt, a huszárgulyás mellé a nézők kedvéért még a színpadon is roptak egy igazi katonás huszár táncot.
        A jó példa ragadós, így vélekedtek az erdőszentgyörgyi Folkfonat néptánccsoport tagjai, akik medgyesi példára 1 éve elindították a felnőtt néptáncoktatást Erdőszentgyörgyön is, Tőkés Lóránt és Ambrus Emese kezdeményezésére. Itt Medgyesen lehettünk részese az első színpados fellépésüknek is, nyárádmenti és marosszéki táncokat adtak elő. Gyermekeik a Százfonat néptánccsoport magyarszentbenedeki és vajdaszentiváni táncokkal kedveskedtek.

      Jelen volt még az Erzsébetvárosi Ifjúsági Néptánccsoport felcsíki táncokkal illetve a medgyesi Rapsodia Târnavelor, Gherman Sebastian és Prihoi Bogdan oktatók által tanított „dans fecioresc” és „jiana fetelor” táncaikkal. A kézdivásárhelyi Fergettyű néptánccsoport 1-12 osztályos gyermekei felcsíki és mezőségi táncokat mutattak be, Ambrus Alpár oktató "hagyományt megélő" munkáját dicsérve.
   Testvérvárosunk Sopron is képviseltette magát a Kacagány néptánccsoport "Juhász választás" és "Mérai táncok" színvonalas előadásaival.

      A fesztivál zárótánca a házigazdák tisztessége, így a medgyesi Gyöngyvirág néptánccsoport küküllőmenti táncával végződött a XIII Vándorcsizma Néptáncfesztivál előadássorozata. Az est a fesztivál utáni táncházzal zárult.

      Ezúton is szeretnék köszönetet mondani minden kedves nézőnek aki jelenlétével hozzájárult a néptáncfesztivál hangulatához, a fesztivál szervezői nevében:

  • az RMDSZ Szeben megyei valamint medgyesi szervezete,
  • a medgyesi Gyöngyvirág Néptánccsoport,
  • a Medgyesi MADISZ
  • és az EMKE Szeben megyei szervezete.

      Jómagam nevében, Lukács Levente és Gyöngyike néptáncoktatóinknak és a fent említett szervezetek vezetőségeinek, tagjainak és önkénteseinek mondanék köszönetet, hogy önzetlen munkájukkal hozzájárultak a sikerhez.

Kránics Ervin

Fontosabb kulturális rendezvények: 
Gyöngyvirág néptánccsoport: