Skip to Content
Szeptember: Földanya, Szél, Szent Mihály hava                   2017.Szeptember.25, hétfő, Eufrozina napja.  Holnap Jusztina napja lesz.

Ünnepeljük együtt városunk 750 éves fennállását!

Ünnepeljük együtt városunk 750 éves fennállását!

Augusztus 11-13 között folytatódik városunk, a Nagyküküllő mentén elhelyezkedő Medgyes 750 éves fennállásának ünneplése a  Medgyesi Polgármesteri Hivatal szervezésében.

Az elöljárók valamint a hazalátogató és külföldi vendégek mellett, a helyi önkormányzat tagjai szeretettel várnak minden medgyesi lakost, hogy városunk történelmét és hagyományait együtt ünnepelhessük a „Medgyes középkori vár. Élő kézművesvásár” elnevezésű háromnapos fesztivál keretében.

A szervezők színes programsorozattal várják az érdeklődőket, idén is sor kerül a már hagyományossá vált felvonulásra amelyen korhű középkori viseleteket tekinthetünk meg, emellett a hétvége folyamán kézművesműhelyeket látogathatunk valamint hagyományőrző lovagi egyesületek által szervezett bemutatón és haditornán vehetünk részt.

A XIII. alkalommal megrendezésre kerülő fesztiválon, idén több mint 80 kézműves vesz részt, akik jó hangulattal töltik be a I. Ferdinánd király piacteret, interaktív foglalkozásokra invitálva meg a város polgárait, valamint az itt tartózkodó turistákat. Az érdeklődők a standok között sétálva olyan kézműves mesterségekkel ismerkedhetnek meg, mint az agyagozás, üveg- és famegmunkálás, hímzés és kalligráfia. Másrészt, számos hagyományőrző egyesület íjász, kőműves és kovácsműhelyt szervez, ahol az alkotni vágyók egyéni láncokat és szász farsangálarcokat készíthetnek.

            A fesztivál három estéjén a Schuller-Ház előtt neves középkori együttesek lépnek fel, mint a  Lupus Dacus, Pelegrinii, Huniadi Cantores, Cimpoierii de Transilvania (Erdélyi Dudások) és Truverii. Az utcai animáció keretében a látogatók középkori táncokat, élő szobrokat, bábokat, harci bemutatókat, színházi előadásokat csodálhatnak meg. Mindemellett a szervezők számos meglepetést készítettek elő a rendezvényre látogatók számára.

            A rendezvény ideje alatt a Városi Múzeum, a Művész-Galéria, a Farkas- és a Kőfaragok-Tornya ingyenesen látogatható lesz, és gyönyörű fotó-, térkép- és tervrajzkiállítással  várja az érdeklődőket.

            A középkori hangulatot a hagyományőrző egyesületek lovagi felvonulása emeli tetőpontra, amelyen számos ismert lovagrend mutatkozik be, mint például a Frații Corb, Draco Nigrus, Șoiman Art, Scutierii de Muhlbach, Străjerii Bistriței, Paladinii de Terra Medies, Cavalerii de Mediaș, élükön a Toboșarul din Sighișoara, Cimpoierii de Transilvania és Lupus Dacus.

            A program keretén belül a Corneliu Coposu piactéren zenés műsorra is sor kerül, ahol helyi meghívottak, valamint közismert énekesek lépnek színpadra, mint Loredana, Carla'sDreams, Horia Brenciu, Alina Eremia, Mirabela Dauer, Marcel Pavel és Luminița Anghel.