Skip to Content
November: Enyészet, Víz, Szent András hava                   2017.November.23, csütörtök, Kelemen napja.  Holnap Emma napja lesz.

Volt egyszer egy ... Adatok a medgyesi szabadegyetem történetéhez (1970-1991).

Az általános és a  magyar műveltség terjesztése Medgyesen.

    A dél-erdélyi Medgyes története a szászsághoz kapcsolódik, szász városként tartjuk számon. A város szász jellegén, legelőbb  II. József (1780-1790) osztrák császár, a magyar „kalapos  király” változtatott,  amikor is 1781. július 4-én a aláírja a concivilitas rendeletét. Ennek értelmében a szász városokba, így Medgyesre is a szászság mellé engedélyezték magyarok és  románok  beköltözését.  Ekkor kezdődik a város lakosságának  etnikai elszíneződése.  A város statisztikai adatait vizsgálva a magyarság számaránya igen lassan emelkedik:

év összesen román magyar német egyéb zsidó cigány szerb szlovák
1850 5230 1710 264 2959+27 270 24 200 -- --
1857 5726 -- -- -- -- -- -- -- --
1858 5749 -- -- -- -- -- -- -- --
1860 5726 -- -- -- -- -- -- -- --
1870 6712 -- -- -- -- -- -- -- --
1880 6489 1909 719 3470 209+182 -- -- -- --
1890 6766 2041 982 3508 235 -- 307 -- 4
1900 7954 2309 1524 3833 288 -- -- 3 23
1910 8626 2729 1715 3866 316 -- -- 1 26
1920 10124 3219 1631 4691 583 435 -- -- --
1930 15505 4272 4170 6100 964 353 229 8 149
1941 19907 8373 3253 7110 1171 -- -- -- --
1948 23247 12017 4704 5490 1036 774 -- -- --
1956 32498 18120 6122 8034 224 99 9 6 11
1966 46384 27998 7562 10601 228 39 31 9 5
1977 63145 40971 9159 12343 677 81 426 12 8
1992 63156 49426 8678 2753 2305 24 2196 2 6
1995. dec. 31 -- -- -- 1026 -- -- -- -- --
2002 55153 45376 6554 1150 114 -- 1959 -- --
2007. apr. -- -- -- 833 -- -- -- -- --
2009. dec. 31. -- -- -- 831 -- -- -- -- --
2011 44169 36764 4511 711 -- -- 1880 -- --
-- -- -- -- -- -- -- -- -- --

       
      A fenti táblázat adataiból kitűnik, hogy a város magyarságára vonatkozó első adat 1850-ből való, ekkor 264 (5,04%) lakos vallotta magát magyarnak. A következő népszámlálási adat 1880-ból maradt ránk, ekkor a magyarság 719 főre (11,08%) növekedett. 1910-ben, az utolsó magyar népszámlálás már 1715 (19,88%) magyar személy adatait jegyezte. A legnagyobb a magyarság lélekszáma 1977-ben, ekkor 9159 (14,50%) magyar élt a városban. A táblázat tanúsága szerint a medgyesi magyarok mind 1920 előtt, mind pedig a hatalomváltás után is Medgyesen nemzeti kisebbségként volt számon tartva. A magyarok számának (és nem csak) növekedése a város iparosodásának tudható be. Nagy mértékű fejlődést élt meg a város a földgáz bevezetése után (1917). Az új energia forrás egy sor üzem, gyár létrehozását eredményezte. A megnövekedett  munkaerő igény, felgyorsította a sok évtizede tartó folyamatot: a magyarság egyre nagyobb számban való betelepülését, főleg a Székelyföldről.  A letelepedő magyarok lelki gondozását a római katolikus és a református egyház végezte. Majd, 1857-től az unitáriusok is megjelentek. Az oktatás feladatát a felekezeti iskolák – római katolikus (ferences szerzetesek) és református (1885 után) – vállalták. 1895-ben a Cekesen magyar állami elemi iskola épült. 1908-ban megnyílik a római katolikus felekezeti iskola (a mai Báthory iskola helyén). A civil kezdeményezések sorában jelentős szerep jutott az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesületnek, a medgyesi EMKE mint Nagy-Küküllő vármegyei fiók kör 1885-ben létesült.1  Elnöke  Haller Jenő gr., igazgató - alelnöke  Kein  Adolf dr.  ügyvéd,  jegyzője  Jenne  Ede állami  iskolai igazgató volt.  Tagok  száma összesen 143. Az EMKE első medgyesi ténykedése népkönyvtár létesítése volt. 1905-ben a helyi és a vidéken élő magyarok tenni akarását bizonyítja a közösség első újságja. 1918. dec. 16. után címe Medgyes és Vidéke lett majd néhány hónap után, 1919-ben az új hatalom megszüntette A medgyesi magyarság 1911-ben Magyar Kaszinót működtetett a Főtér 6 szám alatt. Elnöke Dr. Novák Rezső királyi közjegyző, igazgatója Árkosy Mihály Károly nyugállományú vasúti főfelügyelő, titkára Rácz Tibor, ügyvédi irodai fogalmazó, pénztárnoka Gajzágó Kálmán, bírósági hivatalnok, gazdasági gondnoka Salati József, állami telekkönyv vezető volt. A Medgyesi Magyar Polgári Körnek a Neugasse (Új utca, ma Dózsa György) 24 szám alatt volt otthona. Elöljárója Salati József, állami telekkönyv vezető, titkára: Pánczél János, állami iskolai tanító, pénztárnoka: Phülöp Mózes, díjnok volt.1919 után itt romai katolikus polgári vegyes (koedukációs) iskola létesült, ezt azonban a román állam megszüntette. 1923-től  a református templom mellett  felekezeti iskola kezdi meg működést Magyar gimnáziuma nem volt a városnak, a tovább tanulni vágyók a helyi szász gimnáziumba iratkoztak, vagy a tehetősebbek Nagyenyed, Székelyudvarhely, Székelykeresztúr, Marosvásárhely gimnáziumaiban végezték be tanulmányaikat.  
     1948-ban végrehajtották az iskolák, nevelő intézetek államosítását Medgyesen is. Az államosítás következtében a felekezeti iskolák épületei, vagyona az állam tulajdonába került. Az oktatók nagy részét mint megbízhatatlant eltanácsolták. Elkezdődött a nemzetiségi iskolák fokozatos leépítése. Ilyen körülmények között a nemzetiségi öntudat megtartása, a magyar nyelv ápolása az egyházak és civil szervezetek feladata lett. 1920 után a magyar művelődés Medgyesen is kemény időket él át. Megszorításokkal, vagyon vesztéssel tovább működik az EMKE, tovább él a Magyar Kaszinó, a magyar dalárda. 1928-ban a református dal egyesületet jegyezték be. 1934-ben Szőkefalvi Nagy Sándor a Magyar Párt színeiben Medgyes alpolgármester lett. Nevéhez kapcsolódik a Medgyesi Lapok megjelenése 1934-1938 között. Az 1940-ben meghozott bécsi döntés következménye a medgyesi magyarság számának csökkenése. A Farkas utcában (ma N. Iorga) a MADOSZ-nak volt otthona. Itt könyvtár és klub helység működött. Nem lenne haszontalan feladat, hogy ezen épületnek a tulajdon viszonyát valaki megvizsgálná. Ez az épület adott helyet az 1944 után megalakult Magyar Népi Szövetségnek.
     A román gazdaság áttérése a kommunista rendszerre, az itteni nagy vállalatok államosítása és termelésük nagyobbítása, újabb és újabb munkaerő felvételét kívánta meg. Az 1949-ben a mezőgazdaság szocialista átalakításával – magyarul tönkretételével – megindult a vidéki lakosság vándorlása az iparral rendelkező városok felé. Medgyesre is ezekben az években több ezer szülőfaluját otthagyó földműves és családja keres munkahelyet. 1948-1977 között a magyarok száma több mint kétszeresére nőtt (l. a fenti táblázatot). Az itt elhelyezkedő, többnyire szakképzetlen magyar gyermekei iskoláztatásánál óriási hibát követett el. Úgy gondolta, hogy ha ő csak törve beszéli a román nyelvet, gyermeke jövőjét biztosítandó, ezért román iskolába íratta. Az eredmény csak pár év múlva jelentkezett, amikor is a gyermek már jól beszélt románul, de lassan ellejtette a magyart. Bekövetkeztek olyan szomorú helyzetek, amikor a szülő gyatra románsággal volt kénytelen, magyarul nem igen tudó fiával, lányával beszélni. A román iskola tehát elvonta a magyar gyermekek egy részét az anyanyelvű oktatástól. Önálló magyar iskola a városban ebben az időben nincs. 1948-ban végrehajtották az iskolák, nevelő intézetek államosítását Medgyesen is. Az államosítás következtében a felekezeti iskolák épületei, vagyona az állam tulajdonába került. Az oktatók nagy részét mint megbízhatatlant eltanácsolták. Elkezdődött a nemzetiségi iskolák fokozatos leépítése. Ilyen körülmények között a nemzetiségi öntudat megtartása, a magyar nyelv ápolása az egyházak és civil szervezetek feladata lett. A román gazdaság áttérése a kommunista rendszerre, az itteni nagy vállalatok államosítása és termelésük nagyobbítása, újabb és újabb munkaerő felvételét kívánta meg. Az 1949-ben a mezőgazdaság szocialista átalakításával – magyarul, tönkretételével – megindult a vidéki lakosság vándorlása az iparral rendelkező városok felé. Medgyesre is ezekben az években több ezer szülőfaluját otthagyó földműves és családja keres munkahelyet. 1948-1977 között a magyarok száma több mint kétszeresére nőtt (l. a fenti táblázatot). Az itt elhelyezkedő, többnyire szakképzetlen magyar, gyermekei iskoláztatásánál óriási hibát követett el. Úgy gondolta (mint sokan mások), hogy ha ő csak törve beszéli a román nyelvet, gyermeke jövőjét biztosítandó, román iskolába íratta. Az eredmény csak pár év múlva jelentkezett, amikor is a gyermek már jól beszélt románul, de lassan ellejtette a magyart. Bekövetkeztek olyan szomorú helyzetek, amikor a szülő gyatra románsággal volt kénytelen, magyarul nem igen tudó fiával, lányával beszélni. A román iskola tehát elvonta a magyar gyermekek egy részét az anyanyelvű oktatástól. Önálló magyar iskola a városban ebben az időben nincs. Az 1. 4. és 6. számú általános iskolák a román tagozat mellett magyar osztályokat is működtettek. A legtöbb magyar gyermek az 1. számú általános iskolába járt, itt I-VII (később I-VIII) osztályokban a viszonylag nagy létszám miatt, párhuzamos osztályok is léteztek. Az 4 és 6-os általános iskolákban általában 2 tanítónővel összevont osztályokban oktattak. A hollómezei (Gura Câmpului) tömbházak által uralt lakónegyedben a 6-os iskola magyar tagozata rövid életűnek bizonyult, megszűntét sajnos egy magyar tanítónő is sietette. Az üveggyári lakónegyed iskolájában, a 4-esben a 90-es évek első felében szűnt meg az összevont magyar oktatás. A medgyesi magyar nyelvű oktatás történetében nagy jelentőséggel bír előbb a Földgázipari Szakközépiskolában indított (1983) majd 1984-ben  az Axente Sever Elméleti Líceumban átköltöztetett magyar tagozat. Történelmi eseményként került a medgyesi magyarok köztudatába, mert Medgyesen először Történelmi eseményként került a medgyesi magyarok köztudatába, mert Medgyesen először alakulhatott magyar középiskolai osztály. Tisztelegnünk illik az első magyar osztály szülői közössége és tanulói előtt, különösen Fekete Lajos jogász (szülő) és Márton Elza kiváló szülők előtt, akik erőn felüli kitartással küzdve a célért, érték el az eredményt. Történt ez pedig akkor, amikor Erdély-szerte több magyar iskolát, magyar osztályt önhatalmúlag szüntettek meg a hatóságok. Ez a tagozat 18 év után 2001. szeptemberében a magyar osztályokat átköltöztették a Földgázipari Líceumba. A másik bennünket érintő esemény, az önálló magyar tannyelvű általános iskola létrejötte. Az iskola születésnapja 1990. jan. 10, ekkor egy merész lépéssel az 1-es iskola magyar tagozata levált és a régi, 1909-ben épült katolikus felekezeti  elemi iskolában létrehozták a 10-es számú önálló magyar általános iskolát. Később, 1998. jún. 5-én felvette a Báthory István Általános Iskola nevet. Majd a régi iskolai épületek lebontásra kerültek, az új iskolai épületet 2010. okt. 26-án vehették birtokba a magyar tanulók.
     Mint említettem sok magyar szülő abból a meggondolásból, hogy gyermeke(i) majd jobban érvényesülnek, ha román iskolába járnak, sajnos lemorzsolódást, asszimilációt eredményezett. Fennebb megállapítást nyert, hogy az iparosodás következtében Medgyesre telepedő magyarok Erdély több vidékéről származnak. Jöttek Balázsfalva, Dícsőszentmárton, a Kis-Küküllő völgyének felső részéből, Székelykeresztúr, Székelyudvarhely, Zetelaka térségéből, de belső Erdélyből is. Mindenik betelepedett egy külön egyéniséget, iskolázottságot képviselt, különböző műveltségi szinten igyekeztek beilleszkedni a város társadalmába. Hosszú időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy megszűnjön az a máshol is ismert állapot, hogy „szülőhelyem már nem otthon, új lakhelyem még nem itthon”, Nagyon sokan gyökértelenné váltak, sem itt sem ott, nem érezték jól magukat. A szocializmus kitermelt egy olyan szürke tömeget, amelyet könnyen lehetett irányítani, befolyásolni. A tömbházakból álló lakónegyedek életkörülményei kitűnően oldották meg a szürkévé, jellegtelenné válást.  A munkahelyről hazatérve az ott lakó bezártnak érezte magát, hiányzott a falusi környezet, a kis kert, amit megművelhetett volna. Maradt az elszigetelődés a szomszéd lakás, emelet, lépcsőház lakóitól. Egyre jobban érződött az elidegenedés hatása. Jelentős feladat hárult a magyar egyházakra, oktatási intézményekre, civil szerveződésekre, hogy ezeknek az embereknek színvonalas művelődési tevékenységekről gondoskodjon. Az ipar bővítés, fejlesztése Medgyesen és környékén vonzerővel hatott az értelmiségre is. Frissen végzett vagy már tapasztalattal rendelkező magyar mérnökök, technikusok, orvosok, egészségügyi asszisztensek, közgazdászok, jogászok, tanítók, tanárok telepedtek le a városban. Sok magyar szakembert foglalkoztatott a Romgaz RT (és a városban működő nyolc alvállalata), a helyi egészségügyben (kórház, poliklinika) a 70’-es években 38 magyar orvos tevékenykedett, az ipari üzemekben, gyárakban, kutató intézetekben sok a magyar szakember (Zománc edénygyár, a két üveggyár, textilgyár, bőr és cipőgyár, az elektrotechikai cikkeket előállító Rellé gyár, Automechanika, Bútorgyár, és két nagyvállalat Kiskapuson. Az itt működő IMMN (később Sometra) és a Carbosin több száz alkalmazottja naponta ingázott a két város között. A fennebb említett értelmiségiek többsége jelentős erőt képviselt a városban kibontakozó művelődési életben. A múlt század 70-es, 80-as éveiben magyar kezdeményezésre alakult a Népszínház magyar tagozata, amelynek hosszú időn át rendezője Boér Ferenc színművész, magyar dalárda, régi zene együttes, magyar tánccsoport és táncház. A helyiek igyekezetének tudható be, hogy a marosvásárhelyi Nemzeti Színház magyar tagozata bérleti rendszerrel több éven át évadonként 4-5 előadást tartott. De nem kerültek el bennünket a turnézó sepsiszentgyörgyi, kolozsvári, nagyváradi, szatmárnémeti, temesvári színházak sem. Mivel, hogy egyik szervezőjeként e sorok írója érintett, kiemelten a medgyesi szabadegyetem, vagy népi egyetem múltjával foglalkozik.
      A  szabadegyetem magját Koncz Ilona kémia-biológia szakos tanárnő hintette el 1970 körül. Eddig nem sikerült kideríteni, hogy pontosan mikor is indult az előadássorozat. Koncz tanárnő sem tudott időpontot adni. Egy bizonyos, hogy az indulás a Magyar Nemzetiségű Dolgozók Szeben megyei Tanácsa 1968. nov. 8-án történt létrehozásához kapcsolódik (ez a szerv 1988-ban egyik napról a másikra egy igen furcsa nevet vett fel: Szeben megyei magyar nemzetiségű román dolgozók tanácsa lett). Ez a látszat intézmény az akkori három nagy nemzeti kisebbséget, a magyart, németet és szerbet igyekezett „egy akolba terelni”, külön-külön tanácsot alkotva, semmiféle határozati joggal nem rendelkezett, kirakat szerepet szántak nekik. A medgyesi magyaroknak e tanács révén egy szerény cselekvésre nyílt lehetőség. A helyi pártszervek engedélyezték Koncz Ilonának, hogy néha-néha tudomány népszerűsítő előadást szervezzenek a Május 1 Művelődési Házban. A sorozat Kis enciklopédia néven indult és 1970. őszén már plakátjai is megjelentek Medgyesen. A Kis enciklopédia előadóiról, előadásairól,  nem maradt írott nyom, annyi bizonyos, hogy a kezdetekkor a helyi értelmiségiek voltak az előadók. Minden előadásunk előtt el kellett mondani a kötelező mondatot: A Szeben megyei magyar nemzetiségű dolgozók tanácsának nevében átadom a szót… (következett az előadó neve). A kezdet-kezdetekor a város magyarságának vendége Sütő András volt, előadása végén buzdította a jelenlevőket, hogy folytassák a tevékenységet. Elmondhatjuk, hogy a medgyesi magyar esték indító szikrája Sütő András volt. Az első részletes műsor 1972-ből származik, ekkor már Szabadegyetemnek, vagy Népi egyetemnek neveztük. Előadásaink műsor tervét a municipiumi pártbizottság propaganda titkárának kellett bemutatni, csak az engedélyezett előadásokat volt  szabad megtartani. Kezdetben a Május 1 terem adott otthont, előbb hétfőn, majd 1974. január 23-tól  szerdán tartottuk előadásainkat. 1982. jan. 25-től március 2-ig kényszerű vakációra küldtek bennünket, energia takarékosság címén. Magyarul: a Május 1 Művelődési házat ez idő alatt, nem fűtötték. 1983. őszétől előadásainkat a Szakszervezetek Művelődési Házában folytattuk, szerda helyett csütörtökön. Itt egy lelkes segítőtársunkra találtunk,  a ház igazgatója Hudea Achim (Chimuț) hathatósan támogatott bennünket.  A mindenkori előadás napjának megválasztása mindig a bukaresti TV magyar adásának időpontjától függött. Akkor egyetlen tv csatorna volt fogható, magyar adás pedig a hét egyetlen napján volt. Mi alkalmazkodtunk ehhez, erre a napra nem terveztünk előadást. Néhány mondat a szervezésről. Előadóinkat, legyenek azok helyiek, vagy más helységbeliek levélben vagy telefonon hívtuk meg, az eljövendő vendégünkkel egyeztettük a témát és az időpontot, biztosítva esetenként számukra az úti- vagy szállodaköltség megtérítését. A vendég előadóval az elszámolást a Május 1, majd 1983 őszétől a Szakszervezetek Művelődési Háza intézte. Előadóink rendjétől, rangjától függetlenül előadásaikat ellenszolgáltatás mentesen tartották. Az előadásokat forma nyomtatott plakátokon hirdettük, a címet és időpontot tustollal írtuk be. Toboroztuk a hallgatóságot az iskolák tanulói által, a három felekezet templomaiban is. Ma visszatekintve az akkori eseményekre elcsodálkozhatunk azon, hogy az átlagos hallgatói szám 50 fő körül mozgott, nem volt ritka a 150-300 fős közönség sem. Nagy örömünkre rövid idő alatt kialakult egy nagyon hűséges törzs gárda. Ez szinte magába foglalta a medgyesi magyarság valamennyi rétegét. Az előadások témái közérdeklődésre számíthattak, az előadók igényesen, de mindenki számára érthető nyelvezeten tették érthetővé mondani valójukat. Az előadások végén kérdezz-felelek alapon lehetett kérdéseket tisztázni, elmélyíteni. Az idegenből jövőket, felváltva helyi családok hívták meg vacsorára estenként ebédre, ezután az ott összejött medgyesiek egy-egy pohár bor mellett tovább faggathatták az előadót. Rövidesen a medgyesi hétfő, szerda, vagy csütörtök esték Erdély-szerte ismertté váltak, előadóink újabb és újabb neveket, témákat közöltek velünk, tudtuk tehát tartani a színvonalat. Nagyon sokat köszönhetünk a kolozsvári KORUNK folyóiratnak. Álljon itt egy idézet a kiadvány honlapjáról: „Korunk mint eszmeterjesztő fórum, mint a romániai magyarság kultúrájának kisugárzó, tudatformáló, nemzetiségi önismeretet adó intézménye hatását már 1957 óta az olvasókkal rendszeresített találkozókkal igyekezett kiegészíteni; e találkozók keretében a szerkesztőség vidéki szabadegyetemek (Beszterce, Dés, Medgyes, Parajd, Nagyszalonta) előadókkal való ellátását is vállalta”.  A Korunk segítsége, támogatása szabadegyetemünk számára a minőségi ugrást jelentette. Erdély-szerte, sőt országosan is hírnevet szereztünk magunknak. Viszonozva a Korunk támogatását, Búzás Herta szervezésének köszönhetően, a lapnak éveken át 50 medgyesi előfizetője volt. A sajtó, rádió, tv. öregbítette hírnevünk. A teljesség igénye nélkül, a medgyesi szabadegyetem kapcsán jártak nálunk a bukaresti és a kolozsvári tv. magyar szerkesztői, a bukaresti, marosvásárhelyi, kolozsvári rádiók magyar adásának riporterei, az Előre, Ifjúmunkás, Munkás élet, Dolgozó Nő, A Hét, Új élet, Tanügyi Újság, Utunk, Korunk, Brassói Lapok, Háromszék cikkeket közölt tevékenységünkről. A Brassói Lapok több éven át hetente közölte a medgyesi Szabad Egyetem esedékes műsorát. Hogyan viszonyultak a helyi párt és művelődési szervek szabad egyetemünkhöz ? A Román Kommunista Párt igyekezett felettünk ellenőrzést gyakorolni. Mint a fentebbiekből kitűnik a helyi pártbizottság propaganda titkára láttamozta programjainkat, amelyek a házigazda, Művelődési Ház vezetője által lettek bemutatva. Sok esetben kellett cselhez, kegyes csaláshoz  folyamodjunk, egy-egy előadás lényegének takarására, rokonszenvesebbé tételére. Egy jó példával hozakodhatunk elő. 1980. november 15-én a magyarság Bethlen Gábor születésének 400. évfordulóját ünnepelte. Volt kolozsvári professzorom, Imreh István a Bethlen életmű kitűnő ismerője volt. A téma azonban akkor, nem volt ínyére a hatalomnak. Imreh professzor ötletére az előadás címét imigyen fogalmaztuk meg és adtuk be mezőgazdasági témaként a hivatalosságnak: A káposzta termesztés kezdetei Erdélyben. Ti. Bethlen uralkodása idején terjedt el szélesebb körben a káposzta termesztése Erdélyben. Az előadás, mondani sem kell, 1980. dec. 10-én nagy sikert aratott. Az időnként kötelezővé tett politikai információs előadások alkalmával – ezeknek megtartását jó részt e sorok írója vállalta, - Párizs megér egy misét alapon – ilyenkor nem egyszer felfedezések, földünk érdekes tájai, vagy civilizáció történet került terítékre.
      A medgyesi szabadegyetem történetéhez kapcsolódik a következő is: 21 éves működésünk alatt előadásaink alkalmat adtak a medgyesi magyaroknak a találkozásra, a közösségnek lehetősége nyílott arra, hogy az addig csak hírből ismert romániai magyar személyiségekkel (tudósokkal, írókkal, költőkkel, művészekkel, utazókkal, felfedezőkkel, kézművesekkel, lapok szerkesztőségének tagjaival, könyvkiadók szerkesztőivel stb.) találkozhatott. Lehetőséget adtunk a medgyesi szárnyukat bontó fiatal alkotóknak a bemutatkozásra. Nem elhanyagolandó az a tény sem, hogy nagyon sok fiatal itt ismerkedett jövendőbeli párjával, az ismerkedésnek sok esetben házasság lett a vége. Szabó M. Attilát és feleségét Szabó M. Erzsébetet a szabadegyetem vezetéséről az államvédelem nyomozati anyaga alapján 1984. május 10-én leváltották. 1984. szeptembere és 1989. decembere között a szabadegyetem vezetője Jakab Elek építészmérnök volt. Miután Jakab Elek a megalakult RMDSZ szervezet városi és megyei elnöke lett,  a szabadegyetem vezetést 1990. januárjában ismét a Szabó házaspár vette át. 1990. febr. 27-től előadásainkat kedden tartottuk. Sajnos, nem sokáig. A piacgazdaság térhódítása miatt a város művelődési intézményei saját bevételeikből gazdálkodtak. Előadásaink régi helyszínein a terem bérek, meghaladták a lehetőségeinket. Még akkor sem tudtuk volna termet bérelni, ha belépő jegyet fizettetünk volna a hallgatósággal. Ezt a lehetőséget eleve elvetettük és kivitelezhetetlennek tekintettük. Még egy darabig gazdátlanul, hol itt, hol ott kaptunk előadási lehetőséget (10. számú Ált. Iskola, unitárius templom) majd a pénzügyi források elapadása miatt nem tudtuk az előadóink utazási költségeit, előadói díját kifizetni. 1970 őszén indult előadás sorozatnak az utolsó helyi előadója Szabó M. Attila volt, aki „Szép magyar könyvtárak” címmel 1991. május 14-én tartott vetítettképes előadást. Színhely: a medgyesi Szakszervezetek Művelődési Házának kis előadóterme. Talán ez az írás, a történtek felelevenítése megakadályozza a hajdani szabad egyetem kihullását a medgyesi magyarság emlékezetéből.  A feljegyzések hiányos volta miatt a szabad egyetem története teljeségében nem írható meg. Mivel egy-egy időszak műsora hiányzik, vagy foghíjas, nincsenek adataink 1971, 1973-1978-as évekre. A  diktatúra éveiben gondot okozott az események feljegyzése, csak 1979 év november 28-án kerül be az egyetemünk emlékkönyvébe az első bejegyzés Balázs Imre marosvásárhelyi festőművész által. A szabad egyetem vezetését 1984 őszén Jakab Elek építészmérnök vette át, hagyatékából örökösei egyelőre csak az emlékkönyvet tudták rendelkezésünkre bocsátani. Ebben a vendég előadók 1985 október 18  és 1989. november 9 között bejegyzései, emléksorai találhatók. A bejegyzésekből nem minden esetben sikerült kideríteni az előadás témáját, nem egyszer fejtörést okozott az aláírások megfejtése, egyes esetekben a vendég kilétét nem sikerült kideríteni. Teljességgel hiányzik a helyi előadók felsorolása, az említett négy évben sok helyi előadó szerepelt, ezeknek adatai szintén hiányoznak. Reméljük azt, hogy újabb adatok, feljegyzések kerülnek még elő, ezeket az adatokat a jelen anyagba akkor megjelentetjük.
    A fentieket bővítendő: A szabadegyetemünk 20 tanéven át működött, számításaink szerint ez idő alatt az elhangzott előadások száma 600 körül lehet. Minden előadást számtalan gond előzte meg: ki legyen az elkövetkező előadó, elfogadja a meghívást, a helyi hatalmasságok engedélyezik a fellépést, hol legyen az előadás helyszíne, megszervezni, meghirdetni, hogy legyen megfelelő számú hallgató, ha más városból érkezett a vendég, ki látja el ebéddel, vacsorával, hol lesz a szálláshelye, a kiszállás költségeit ki fedezi stb. Amint ez a fentiekből kitűnik nem volt egyszerű feladat minden héten újabb és újabb előadóval a nagy közönség elé kiállni. Évtizedek után visszagondolva az előadásokkal mindenki nyert. Az előadó megismerhette a medgyesi lelkes közönséget, fogadhatta annak háláját, tapsát, elismerését, a hallgatóság fizikai közelségbe kerülhetett az akkori Erdély neves személyiségeivel, minden egyes előadás után gazdagabb ismeretekkel térhetett haza. Erdély szerte azon ritka szabadegyetemek közzé tartozott a medgyesi, amelyik következetesen hetente tartotta előadásait.
    A rendelkezésünkre álló két2, a vendégek számára nyitott emlékkönyv beírásaiból  szemelgetünk. A sorok sok mindent elárulnak, az értékelésüket az olvasóra bízzuk:
 „A medgyesi végvár alatt szólni, sírni meddig szabad? Örökkön. Bartis Ferenc költő, a marosvásárhelyi Új Élet szerkesztője. 1979. november 28-án.
♦ „Sok kitartást kívánok az áldozatos misszióhoz, amely városotokat mindig vonzó hellyé teszi.” Szilágyi Júlia filozófus, a kolozsvári Korunk szerkesztője, rovatvezetője. 1979. dec. 12-én.
♦ „Örömmel jöttem Medgyesre, hírét hallottam a szabadegyetemnek; ezek a mi egyetemeink – hallgatóinak nem kell felvételizni, „tanárait” kinevezni, érdemes tehát megbecsülni ezt a szabadságot. Igyekszünk majd mi is, előadói minőségben, megfelelni a várakozásoknak.”  Kántor Lajos irodalomtörténész, a kolozsvári Korunk szerkesztője, rovatvezetője. 1980. jan. 23-án.
♦ „Mit vétettem, hogy ma már másodszor kell közvetlenül Kántor és Ritoók után megköszönnöm a valóban meleg, kedves fogadtatást, a házi gazdáék vendégszeretetét?! Ilyen az élet… szeretettel Fodor Sándor (író Kolozsvár, a Napsugár szerkesztője.) 1980. febr. 6-án.
♦ „Mélységesen meghatott a medgyesi, művelődés-történeti kérdések iránt érdeklődő közönség lelkesedése, figyelme és érdeklődése. Az ilyen hallgatóságnak élvezet beszélni a legkülönbözőbb ős-, ó- és középkori kérdésekről. Szívem mélyéből kívánom: ez az érdeklődés nemhogy lanyhuljon, de izmosodjék mindannyiunk épülésére. Ferenczi István dr. régész, egyetemi tanár BBTE Kolozsvár. 1980. márc. 26-án.
♦ „Már egészen otthonosan kezdek itt mozogni és ha minden jól megy tíz év múlva már a hangom sem fog reszelni felolvasás közben; de viccen kívül családi közösségben érzem magam Medgyesen és mindig eljövök valahányszor hívnak.” dr. Dáné Tibor, író, a Dacia Könyvkiadó szerkesztője. 1980. ápr. 2.
♦ „Örömmel jöttem el ebbe a lelkes közösségbe és éreztem, hogy a mondanivaló megértésre talált. Köszönöm!” Dr. Spielmann József orvos professzor MOGYE Marosvásárhely. 1980. ápr. 23-án.
♦ „Mint visszatérő előadó, örömmel jövök mindig Medgyesre, ebbe a lelkes közösségbe, ahol ismételten ilyen meleg hangulatban fogadtak.” dr. Olosz Egon belgyógyász professzor, MOGYE Marosvásárhely. 1980. máj. 7-én.
♦ „Lelkes és értő közönségnek beszélni – mindig öröm! A kellemes emlékekkel távozó pedig mindig erőt merít a szép találkozókból. Köszönet és hála a szervezőknek és vendéglátóknak. A viszont – találkozás reményében.” Ráduly János, tanár, néprajzkutató, költő, műfordító, Kibéd, Maros megye. 1980. máj. 14-én.
♦ „A székely katona faluközösségek azért tanítatták ki egy-egy fiukat, hogy írástudóként képviselje, de inkább védje a közösségét, népszolgálatot, valamint székely bátorságot és kemény – egyenes gerincet vártak tőlük. Az elidegenedett, álközösségekben ez ma már anakronisztikusnak hangzik. Itt Medgyesen valóság fedezete van az írástudó felelőségének – a fogalomnak és elvárásnak is – nem hiába tartják példának és figyelemkeltőnek is. Ide jönni nem szívesség, fáradság, hanem ritka megbecsülhetetlen értékelése munkánknak, s ezért nekünk kell köszönetet mondanunk.” Kósa-Szánthó Vilma szociológus. néprajzkutató, szakíró, sepsiszentgyörgyi Megyei Múzeum. 1980. május 21-én.
„A medgyesi szabadegyetem a város magyarságának műhelye, amelyben korszerű nemzetiségi tudatot munkál nemcsak Medgyes számára. Szívesen jövök el ide.” Beke György, író, riporter, Kolozsvár. 1980. nov. 5.
♦ „Nagyon nagy örömömre szolgált, hogy engem is megtiszteltek meghívásukkal. Ritka kedves találkozás volt ez egy olyan közönséggel és szervezőivel, akik bizonyították azt, hogy a nagy központoktól távol is lehet odafigyelni mindarra ami a világban történik. Folytatása ez annak, amit egykori peregrinus diákjaink is megvalósítottak az évszázadok folyamán.” Tonk Sándor, történész, szakíró, a Román Akadémia marosvásárhelyi kutatóintézetének tudományos munkatársa, Marosvásárhely. 1980. dec. 3-án.
♦ „Medgyesi országgyűlések előtt és után, tegyük kezünket a föld szívére, és Bocskai nagyurammal együtt mondjuk mi is: „Választottam e helyet áldozatnak házának!” A Szabó-Mayer fogatnak baráti szeretettel:” Lászlóffy Csaba, költő, a Dolgozó Nő szerkesztője, Kolozsvár. 1980. dec. 6-án.
♦ „Mivel Bethlen Gáborról lesz ma szó, stílusos, ha Bethlen szavaival köszöntök be a Szabó családhoz: „Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk! Senki, bizonyára senki.” Varró János, író, a Dacia Könyvkiadó szerkesztője, Kolozsvár. 1980. dec. 6-án.
♦ „A Bethlen Gábor est emlékére: „Ha mindenki a maga életének nyugalmát keresi, úgy a haza vész el” Köszöni a szíves vendéglátást.” dr. Imreh István történész professzor, BBTE Kolozsvár. 1980. dec. 10-én.
♦ „Jó volt elbeszélgetni olyan témáról, amely nemzetiségi énünk tartozéka, s mindenképpen közérdekü kérdés. Öröm volt újból veletek együtt lenni.” László Zoltán jogász, Marosvásárhely. 1980. dec. 17-én.
♦ „Szabó Bettynek és Attilának, szellemi életünk végvári vitézeinek, tisztelettel és szeretettel Szilágyi Júlia m. v.” filozófus, a kolozsvári Korunk szerkesztője, rovatvezetője. 1981. jan. 7-én.
♦ „Nagy öröm olyan összeforrott, lelkes, önzetlen értelmiségi csoportnak azt a minimális szolgálatot megtenni, amire mindenkor szívesen vállalkozom.” dr. Orbán János orvos professzor, MOGYE Marosvásárhely. 1981. febr. 4-én.
♦ „Ilyen lelkes szervezőket és ilyen jó közönséget – hallgatóságot kívánok mindenkinek, akinek méltó mondanivalója van.” Ditrói Ervin, művészettörténész, szakíró, Kolozsvár. 1981. febr. 11-én.
♦ „Immár sokadszor a medgyesi szabadegyetem közönségétől Anteusként erőt – hitet merítve.” Dr. Tóth Sándor, filozófus, a BBTE professzora, Kolozsvár. 1981. ápr. 1-én.
♦ „El vagyok ragadtatva a kedves, érdeklődő közönségtől. El vagyok bűvölve a gyerekektől, akik angyali fegyelemmel és figyelemmel ültek ottan két óra hosszat – ilyet nem igen láttam még. Végül pedig szívemből örülök, hogy egy kevéskével hozzájárulhattam ahhoz a nagyszerű munkához, amit oly szerényen végeznek itt. Köszönöm, hogy alkalmat kaptam reá.” Dr. Szegő György tanár, műfordító, Kolozsvár. Medgyes, 1981. ápr. 29-én.
♦ „A kultúra, humánum és szolgálat lelkes barátainak szeretnék a továbbiakban is hasznára lenni.” dr. Orbán János orvos professzor, MOGYE Marosvásárhely. 1981. május 20-án.
♦ „Örömmel tettem eleget a kedves medgyesi barátaimnak, meghívásuknak, hogy hazai természettudósunkról Bíró Lajosról tartsak előadást. Megelégedéssel tapasztaltam a meleg érdeklődést, a város magyar értelmiségi barátaimnak részéről. Kívánom, hogy az összetartás ilyen kitűnő legyen a továbbiakban is. Szeretettel gondolok erre a találkozóra, élmény volt számomra. Remélem ez az összetartás példa lesz és lehet más városainkban élő,  művelődés iránt érdeklődő kollégáinkra. Eredményes munkát kívánok a művelődési kör vezetőinek és minden tagjának.”  Benedek Zoltán, geográfus, földrajzi szakíró, Nagykároly. 1981. okt. 28-án.
♦ „Élek, hogy meddig nem tudom, Meghalok bár nem akarom, Megyek és egész utam titok, Csoda, hogy jó kedvű vagyok.” (Magister Martinuzzi) alázatos csodálója, Méhes György, író, Kolozsvár. 1981. nov. 25-én.
♦ „Örömmel tettem eleget a meghívásnak, éreztem, hogy különösen nemes feladat ebben a városban hozzájárulni az érdeklődők összetartásához. Köszönöm a meleg fogadtatást, az élénk érdeklődést, a kellemes estet. Bármikor szívesen jövök, ha hívnak.” Dr. Pálffy Béla orvos professzor, MOGYE Marosvásárhely. 1981. dec. 9-én.
♦ „Szomszédolni jöttünk, kedves barátokat, s ami fontosabb a kultúra szorgalmas művelőit, szervezőit találtuk itt, akikből adjon Isten minden magyar lakta helységnek legalább egyet! Milyen másképpen is néznénk ki mi, itt Erdélyben, ha ez az óhajom teljesülne.” Madaras Lázár, a Brassói Lapok napilap főszerkesztője. 1982. jan. 13.
♦ „A lelkesedéstől, a tenni akarástól vezérelve tettem eleget a szabadegyetem meghívásának. Igen lelkes hallgatóság, tanulni vágyó ifjúság szellemi kenyeréről gondoskodik a Szabó házaspár, Sebők Anikó és mind azok akik tevékeny szervezőként igyekeznek mozgósítani, állandóan tanulni, művelődni, fennmaradni. Nagyon köszönöm a kedves vendégfogadásukat. Sok sikert a továbbiakban!” dr. Vofkori László, geográfus, földrajzi szakíró, Székelyudvarhely. 1982. márc. 10-én.  
♦ „Élmény volt számomra a medgyesi magyar közösség tagjaival találkozni. Őszintén tisztelem azt a lelkesedést amellyel támogatják a tudomány világát, azt az érdeklődést, melyet az „Egyetlen földünk” iránt tanúsítottak. Kívánom, hogy ez a lelkesedés még sokáig világítson Erdélyünk szeretett városában.” Dr. Újvári József, geológus, hidrográfus, egyetemi tanár BBTE Kolozsvár. 1982. március 26-án.
♦ „Sok népi egyetemet vándoroltam végig, de ilyen lelkes, intellektuális közönséget sehol sem találtam. Felejthetetlen volt a figyelem, a kíváncsiság s különösen a baráti találkozó. Örvendek, hogy mi kívülálló előadók ilyen kohéziós erőt képviselünk. Igaz barátsággal,” dr. Binder Pál történész, szakíró, Brassó. 1982. ápr. 28-án.
♦ „Köszönöm amit tőletek kapok, Ha el is megyek, köztetek maradok!” Bartis Ferenc, költő, szerkesztő, Új Élet, Marosvásárhely. 1982. május 12-én.
♦ „Mindig szeretettel emlékszem a medgyesi művelődési ház magyar csoportjának meghívására, író-olvasó találkozó alkalmával. Kedves találkozásunk és együttlétünk volt azokkal, akik szülőföldjüket, népüket és múltbeli értékét szeretik és becsülik. Reményem, hogy ez a népszolgálat gyümölcsöző lesz és marad.” Dávid László, református lelkész, művészettörténész, szakíró, Segesvár. 1982. május.19-én.
♦ „Boldog vagyok, hogy az anyanyelv fölfelé ívelő korában voltam köztetek. Jó találkozást! Kányádi Sándor, költő, lapszerkesztő, Kolozsvár. 1982. szept. 29.
♦ „Templomerődök, „speckturmok” [szalonnás tornyok, SzMA] árnyékában, bomló kövek között építeni és épülni, nem könnyű dolog! De talán nem lehetetlen! Barátsággal, reménységgel” Pillich László, közgazdász, szakíró, regényíró, Kolozsvár. 1982. dec. 15-én.
♦ „Siebenbürgen süße Heimat” Édes anyaföldünk szeretetével e földön, e tájon élő népek szeretetével, közös gondokkal, közös örömökkel, s azzal, hogy mindég öröm itt járni, erőt vinni, erőt venni.” Vetési László, ref. szórvány lelkész, erdélyi református püspökség, Kolozsvár. 1982. dec. 15-én.
♦ „Öröm volt számomra, hogy ellátogathattam Medgyesre. Meghatott a kedves fogadtatás és az érdeklődés amely ittlétem alatt körülvett. Sok sikert kívánok a továbbiakban és kívánom, hogy a jövőben is megőrizzék ezt a baráti, közösségi hangulatot.” Wessely Tibor, matematika történész, szakíró, Bolyai kutató, Marosvásárhely. 1983. jan. 26-án.
♦ „Köszönettel és tisztelettel ezért a szép és emberi gesztusért, amellyel a medgyesi értelmiség anyanyelvi műveléséért valamennyi értő, érző és lelkes ember tesz. Köszönet, hogy ma este megoszthattam gondolataimat valamennyi résztvevővel és, hogy olyan kitűnő hangulat fogadott a medgyesiek részéről.” Sebestyén Mihály, történész, szakíró, Teleki Téka munkatársa, Marosvásárhely. 1983. március 23-án.
♦ „Jöttem, láttam – és meggyőztetek arról, hogy valóban élmény a medgyesi művelődési életben részt venni azaz közöttetek lenni. Köszönet a meleg fogadtatásért.” Veress T.(Teleki) Magda, gombaszakértő, Kolozsvár, a Gombáskönyv bemutatóján. 1983. március 16.
♦ „Örömmel jöttem Medgyesre. Szívesen hoztam ennek a kedves és figyelmes hallgatóságnak néhány vásárhelyi gondolatot. Szívből kívánom, hogy mindenek ellenére legyen továbbra is energiája a Szabó házaspárnak a szerda délutánok megszervezésére. Dr. Deé Nagy Anikó, bibliográfus, könyvtártörténeti kutató, a Teleki Téka vezetője,.Marosvásárhely. 1983. ápr. 6-án.
♦ „Nagyon örvendek, hogy a zene szeretetében találkozhattunk, az örökérvényű és általános (nagybetűs) ZENE elhivatottjai és rajongói. […] Szeretettel és köszönettel a kedves fogadtatásért.” Dávid István orgona előadóművész, Kolozsvár. 1983. ápr. 13-án.  
♦ „Örülök, hogy mint szerkesztő, aki már egy fél életművet szerkesztett össze, ezúttal egy medgyesi szerzőmet hozhattam ide haza: Patrubány Miklóst, a kiváló elektronikust, reménybeli műszaki – és nemcsak műszaki írónkat.” Veress Zoltán, költő, író, műfordító, a kolozsvári Korunk szerkesztője, rovatvezetője. 1983. okt. 20-án.
♦ „Egy vajúdó világban jöttem szülővárosomba a mikroelektronikai forradalomról beszélni. A már megtörténtekért nem érzem magam felelősnek, annál inkább azért, hogy nehogy egy torzszülöttet segítsünk a világra. Patrubány Miklós, villamosmérnök, közíró, Kolozsvár. 1983. okt. 20-án.
♦ „Meghatott a medgyesi művelődési kör aggódó érdeklődése műemlékeink, értékeink iránt, kívánom, hogy – mint műemlék régész – jó hírekkel is szolgáljak, más találkozókon, baráti szívvel” Benkő Elek, régész, székelykeresztúri múzeum. 1983. okt. 27-én.
♦ „Kellemes meglepetés volt számomra a medgyesi közönség lelkes érdeklődésvágya. Így visszagondolva a csütörtök esti „eseményekre” nem tudom eléggé kihangsúlyozni azt az összetartást melyre a hallgatóság minden csütörtökön a kiirt időben megérkezik. Maradandó élmény marad számomra az a kép amikor a nyugdíjas bácsik-nénik betopogva, a terem előcsarnokában érdeklődik meg csupán „mondja mi lesz ma este”. Nagy szó ez, akár szimbólum erejével is bírhat. Baráti szeretettel,” Miklósi Sikes Csaba, építészmérnök, műemlékvédelmi szakember, Kolozsvár, 1983. nov. 13-án.
♦ „Kós Károly örökségéhez voltunk hűek ma este Medgyesen, a közönséggel együtt, és a Szabó család otthonában – ilyen körben kell továbbéltetnünk azt, ami valójában sokak ügye, maga a jövő. Amíg a lehetőség megvan, addig megvan az újrakezdés lehetősége is. Köszönet érte és a baráti hangulatért! Szívesen jövök vissza (ha hívnak és jöhetek) harmadszor is.” Kántor Lajos, irodalomtörténész, a kolozsvári Korunk szerkesztője, rovatvezetője. 1983. dec. 8-án.
♦ „A Ti példátok minta arra, hogyan teremthet az ember meleg kisközösséget s az hogyan szolgálhatja népünk kultúráját. Ebbe a kis fészekbe pedig –társaimtól tudom – szívesen jön a nagyvárosok tudósa, írója is, várja és megtiszteltetésnek tekinti a meghívást. Őszinte elismerés ezért az áldozatos munkáért.” Herédi Gusztáv, író, közíró, a kolozsvári Korunk szerkesztője. 1984. febr. 2-án.
♦ „Azzal a szándékkal érkeztem Medgyesre, hogy vallok; magamról, népemről, munkámról; és a közösség melegében most, immár erősödöttebben vallom is a szintén ars poeticának minősülő Váci Mihály sorokat. Azt szeretném, hogy:
Történelme sok hű oklevelét / írassa, küldje el velem a nép /
s hogy én: A címzetthez úgy intézzem a szót, / hogy ne áruljam el a feladót. dr. Imreh István történész professzor BBTE Kolozsvár. 1984. márc. 8-án.
♦ „Mesterségem címere: a könyv.  Ez hozott el ma hozzátok is, hogy ezen ürügy alatt (szándékosan bürokratikus a fogalmazás) megmerítkezhessem a barátság meleg érzésében. És mindezeken felül még csak egyet: jó itt nálatok, köszönöm, hogy hívtatok, és hogy eljöhettem. Adja a fenn való, hogy az elkövetkezendő száz év magányában is ilyen jól találjon köztünk a szó. A népi egyetem „öreg” (ejtsd: régi) korifeusainak sok barátsággal és hűséggel.” Kerekes György, a Dacia Könyvkiadó magyar részlegének szerkesztője, Kolozsvár. 1984. nov. 29-én.
♦ „Itt voltam – végre hosszú készülődés után – láttam szemeimmel, amiről eddig csak hallottam, a lelket amiből itt élet fakadt. Meggyőződtem, hogy csak így lehet és érdemes [….] Csép Sándor, riporter, rádió- és televízió-műsorszerkesztő, Kolozsvár. 1985. jún. 20-án.
♦ „A kolozsvári „Ember és Természet” kollégium üdvözletét hozom. Meg a magam jó érzésű alapos irigységem. Hetente – évekig – ezt csinálni: én értem, tudom mit jelent. Nem lehet nektek megköszönni. Tartsatok meg jó emlékezetekben akkor is ha a kromoszómáimtól akut genetika mérgezést kapok. Még egyszer köszönöm.” Imreh Sz. István, biológus, genetikus, a kolozsvári Megyei Klinika sugárgenetikai laboratóriumának megszervező főbiológusa, vezetője. 1986. május 8-án.
♦ „Ez a ház [a Szabó házaspáré] a magyarság otthona Medgyesen, ahol megújul a reménységünk, hogy azért mégiscsak megmaradunk Erdély földjén.” Beke György, író, közíró, riporter, a Hét főmunkatársa, Kolozsvár. 1987. okt. 7-én.
♦ „Kimondhatatlanul jól esett az itt eltöltött nap. Ha ilyen összetartó kis közösségekben járok, visszatér a néha meg- megingó remény. Nem csak voltunk s vagyunk de leszünk is még egy darabig ezen a sokak által elhagyott földön.” Szentimrei Judit, néprajzkutató, egyetemi tanár, Kolozsvár. 1987. dec. 11-én.
♦ „Mivel Bethlen Gáborról lesz ma szó, stílusos, ha Bethlen szavaival köszöntök be a Szabó családhoz: „Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk! Senki, bizonyára senki.” Varró János, író, a Dacia Könyvkiadó szerkesztője, Kolozsvár. 1980. dec. 6-án.

„A Bethlen Gábor est emlékére: „Ha mindenki a maga életének nyugalmát keresi, úgy a haza vész el” Köszöni a szíves vendéglátást.” dr. Imreh István történész professzor, BBTE Kolozsvár. 1980. dec. 10-én.
♦ „Jó volt elbeszélgetni olyan témáról, amely nemzetiségi énünk tartozéka, s mindenképpen közérdekü kérdés. Öröm volt újból veletek együtt lenni.” László Zoltán jogász, Marosvásárhely. 1980. dec. 17-én.
♦ „Szabó Bettynek és Attilának, szellemi életünk végvári vitézeinek, tisztelettel és szeretettel Szilágyi Júlia m. v.” filozófus, a kolozsvári Korunk szerkesztője, rovatvezetője. 1981. jan. 7-én.
♦ „Nagy öröm olyan összeforrott, lelkes, önzetlen értelmiségi csoportnak azt a minimális szolgálatot megtenni, amire mindenkor szívesen vállalkozom.” dr. Orbán János orvos professzor, MOGYE Marosvásárhely. 1981. febr. 4-én.
♦ „Ilyen lelkes szervezőket és ilyen jó közönséget – hallgatóságot kívánok mindenkinek, akinek méltó mondanivalója van.” Ditrói Ervin, művészettörténész, szakíró, Kolozsvár. 1981. febr. 11-én.
♦ „Immár sokadszor a medgyesi szabadegyetem közönségétől Anteusként erőt – hitet merítve.” Dr. Tóth Sándor, filozófus, a BBTE professzora, Kolozsvár. 1981. ápr. 1-én.
♦ „El vagyok ragadtatva a kedves, érdeklődő közönségtől. El vagyok bűvölve a gyerekektől, akik angyali fegyelemmel és figyelemmel ültek ottan két óra hosszat – ilyet nem igen láttam még. Végül pedig szívemből örülök, hogy egy kevéskével hozzájárulhattam ahhoz a nagyszerű munkához, amit oly szerényen végeznek itt. Köszönöm, hogy alkalmat kaptam reá.” Dr. Szegő György tanár, műfordító, Kolozsvár. Medgyes, 1981. ápr. 29-én.
♦ „A kultúra, humánum és szolgálat lelkes barátainak szeretnék a továbbiakban is hasznára lenni.” dr. Orbán János orvos professzor, MOGYE Marosvásárhely. 1981. május 20-án.
♦ „Örömmel tettem eleget a kedves medgyesi barátaimnak, meghívásuknak, hogy hazai természettudósunkról Bíró Lajosról tartsak előadást. Megelégedéssel tapasztaltam a meleg érdeklődést, a város magyar értelmiségi barátaimnak részéről. Kívánom, hogy az összetartás ilyen kitűnő legyen a továbbiakban is. Szeretettel gondolok erre a találkozóra, élmény volt számomra. Remélem ez az összetartás példa lesz és lehet más városainkban élő,  művelődés iránt érdeklődő kollégáinkra. Eredményes munkát kívánok a művelődési kör vezetőinek és minden tagjának.”  Benedek Zoltán, geográfus, földrajzi szakíró, Nagykároly. 1981. okt. 28-án.
♦ „Élek, hogy meddig nem tudom, Meghalok bár nem akarom, Megyek és egész utam titok, Csoda, hogy jó kedvű vagyok.” (Magister Martinuzzi) alázatos csodálója, Méhes György, író, Kolozsvár. 1981. nov. 25-én.
♦ „Örömmel tettem eleget a meghívásnak, éreztem, hogy különösen nemes feladat ebben a városban hozzájárulni az érdeklődők összetartásához. Köszönöm a meleg fogadtatást, az élénk érdeklődést, a kellemes estet. Bármikor szívesen jövök, ha hívnak.” Dr. Pálffy Béla orvos professzor, MOGYE Marosvásárhely. 1981. dec. 9-én.
♦ „Szomszédolni jöttünk, kedves barátokat, s ami fontosabb a kultúra szorgalmas művelőit, szervezőit találtuk itt, akikből adjon Isten minden magyar lakta helységnek legalább egyet! Milyen másképpen is néznénk ki mi, itt Erdélyben, ha ez az óhajom teljesülne.” Madaras Lázár, a Brassói Lapok napilap főszerkesztője. 1982. jan. 13.
♦ „A lelkesedéstől, a tenni akarástól vezérelve tettem eleget a szabadegyetem meghívásának. Igen lelkes hallgatóság, tanulni vágyó ifjúság szellemi kenyeréről gondoskodik a Szabó házaspár, Sebők Anikó és mind azok akik tevékeny szervezőként igyekeznek mozgósítani, állandóan tanulni, művelődni, fennmaradni. Nagyon köszönöm a kedves vendégfogadásukat. Sok sikert a továbbiakban!” dr. Vofkori László, geográfus, földrajzi szakíró, Székelyudvarhely. 1982. márc. 10-én.  
♦ „Élmény volt számomra a medgyesi magyar közösség tagjaival találkozni. Őszintén tisztelem azt a lelkesedést amellyel támogatják a tudomány világát, azt az érdeklődést, melyet az „Egyetlen földünk” iránt tanúsítottak. Kívánom, hogy ez a lelkesedés még sokáig világítson Erdélyünk szeretett városában.” Dr. Újvári József, geológus, hidrográfus, egyetemi tanár BBTE Kolozsvár. 1982. március 26-án.
♦ „Sok népi egyetemet vándoroltam végig, de ilyen lelkes, intellektuális közönséget sehol sem találtam. Felejthetetlen volt a figyelem, a kíváncsiság s különösen a baráti találkozó. Örvendek, hogy mi kívülálló előadók ilyen kohéziós erőt képviselünk. Igaz barátsággal,” dr. Binder Pál történész, szakíró, Brassó. 1982. ápr. 28-án.
♦ „Köszönöm amit tőletek kapok, Ha el is megyek, köztetek maradok!” Bartis Ferenc, költő, szerkesztő, Új Élet, Marosvásárhely. 1982. május 12-én.
♦ „Mindig szeretettel emlékszem a medgyesi művelődési ház magyar csoportjának meghívására, író-olvasó találkozó alkalmával. Kedves találkozásunk és együttlétünk volt azokkal, akik szülőföldjüket, népüket és múltbeli értékét szeretik és becsülik. Reményem, hogy ez a népszolgálat gyümölcsöző lesz és marad.” Dávid László, református lelkész, művészettörténész, szakíró, Segesvár. 1982. május.19-én.
♦ „Boldog vagyok, hogy az anyanyelv fölfelé ívelő korában voltam köztetek. Jó találkozást! Kányádi Sándor, költő, lapszerkesztő, Kolozsvár. 1982. szept. 29.
♦ „Templomerődök, „speckturmok” [szalonnás tornyok, SzMA] árnyékában, bomló kövek között építeni és épülni, nem könnyű dolog! De talán nem lehetetlen! Barátsággal, reménységgel” Pillich László, közgazdász, szakíró, regényíró, Kolozsvár. 1982. dec. 15-én.
♦ „Siebenbürgen süße Heimat” Édes anyaföldünk szeretetével e földön, e tájon élő népek szeretetével, közös gondokkal, közös örömökkel, s azzal, hogy mindég öröm itt járni, erőt vinni, erőt venni.” Vetési László, ref. szórvány lelkész, erdélyi református püspökség, Kolozsvár. 1982. dec. 15-én.
♦ „Öröm volt számomra, hogy ellátogathattam Medgyesre. Meghatott a kedves fogadtatás és az érdeklődés amely ittlétem alatt körülvett. Sok sikert kívánok a továbbiakban és kívánom, hogy a jövőben is megőrizzék ezt a baráti, közösségi hangulatot.” Wessely Tibor, matematika történész, szakíró, Bolyai kutató, Marosvásárhely. 1983. jan. 26-án.
♦ „Köszönettel és tisztelettel ezért a szép és emberi gesztusért, amellyel a medgyesi értelmiség anyanyelvi műveléséért valamennyi értő, érző és lelkes ember tesz. Köszönet, hogy ma este megoszthattam gondolataimat valamennyi résztvevővel és, hogy olyan kitűnő hangulat fogadott a medgyesiek részéről.” Sebestyén Mihály, történész, szakíró, Teleki Téka munkatársa, Marosvásárhely. 1983. március 23-án.
♦ „Jöttem, láttam – és meggyőztetek arról, hogy valóban élmény a medgyesi művelődési életben részt venni azaz közöttetek lenni. Köszönet a meleg fogadtatásért.” Veress T.(Teleki) Magda, gombaszakértő, Kolozsvár, a Gombáskönyv bemutatóján. 1983. március 16.
♦ „Örömmel jöttem Medgyesre. Szívesen hoztam ennek a kedves és figyelmes hallgatóságnak néhány vásárhelyi gondolatot. Szívből kívánom, hogy mindenek ellenére legyen továbbra is energiája a Szabó házaspárnak a szerda délutánok megszervezésére. Dr. Deé Nagy Anikó, bibliográfus, könyvtártörténeti kutató, a Teleki Téka vezetője,.Marosvásárhely. 1983. ápr. 6-án.
♦ „Nagyon örvendek, hogy a zene szeretetében találkozhattunk, az örökérvényű és általános (nagybetűs) ZENE elhivatottjai és rajongói. […] Szeretettel és köszönettel a kedves fogadtatásért.” Dávid István orgona előadóművész, Kolozsvár. 1983. ápr. 13-án.  
♦ „Örülök, hogy mint szerkesztő, aki már egy fél életművet szerkesztett össze, ezúttal egy medgyesi szerzőmet hozhattam ide haza: Patrubány Miklóst, a kiváló elektronikust, reménybeli műszaki – és nemcsak műszaki írónkat.” Veress Zoltán, költő, író, műfordító, a kolozsvári Korunk szerkesztője, rovatvezetője. 1983. okt. 20-án.
♦ „Egy vajúdó világban jöttem szülővárosomba a mikroelektronikai forradalomról beszélni. A már megtörténtekért nem érzem magam felelősnek, annál inkább azért, hogy nehogy egy torzszülöttet segítsünk a világra. Patrubány Miklós, villamosmérnök, közíró, Kolozsvár. 1983. okt. 20-án.
♦ „Meghatott a medgyesi művelődési kör aggódó érdeklődése műemlékeink, értékeink iránt, kívánom, hogy – mint műemlék régész – jó hírekkel is szolgáljak, más találkozókon, baráti szívvel” Benkő Elek, régész, székelykeresztúri múzeum. 1983. okt. 27-én.
♦ „Kellemes meglepetés volt számomra a medgyesi közönség lelkes érdeklődésvágya. Így visszagondolva a csütörtök esti „eseményekre” nem tudom eléggé kihangsúlyozni azt az összetartást melyre a hallgatóság minden csütörtökön a kiirt időben megérkezik. Maradandó élmény marad számomra az a kép amikor a nyugdíjas bácsik-nénik betopogva, a terem előcsarnokában érdeklődik meg csupán „mondja mi lesz ma este”. Nagy szó ez, akár szimbólum erejével is bírhat. Baráti szeretettel,” Miklósi Sikes Csaba, építészmérnök, műemlékvédelmi szakember, Kolozsvár, 1983. nov. 13-án.
♦ „Kós Károly örökségéhez voltunk hűek ma este Medgyesen, a közönséggel együtt, és a Szabó család otthonában – ilyen körben kell továbbéltetnünk azt, ami valójában sokak ügye, maga a jövő. Amíg a lehetőség megvan, addig megvan az újrakezdés lehetősége is. Köszönet érte és a baráti hangulatért! Szívesen jövök vissza (ha hívnak és jöhetek) harmadszor is.” Kántor Lajos, irodalomtörténész, a kolozsvári Korunk szerkesztője, rovatvezetője. 1983. dec. 8-án.
♦ „A Ti példátok minta arra, hogyan teremthet az ember meleg kisközösséget s az hogyan szolgálhatja népünk kultúráját. Ebbe a kis fészekbe pedig –társaimtól tudom – szívesen jön a nagyvárosok tudósa, írója is, várja és megtiszteltetésnek tekinti a meghívást. Őszinte elismerés ezért az áldozatos munkáért.” Herédi Gusztáv, író, közíró, a kolozsvári Korunk szerkesztője. 1984. febr. 2-án.
♦ „Azzal a szándékkal érkeztem Medgyesre, hogy vallok; magamról, népemről, munkámról; és a közösség melegében most, immár erősödöttebben vallom is a szintén ars poeticának minősülő Váci Mihály sorokat. Azt szeretném, hogy:
Történelme sok hű oklevelét ǁ írassa, küldje el velem a nép
S hogy én: A címzetthez úgy intézzem a szót, ǁ hogy ne áruljam el a feladót. dr. Imreh István történész professzor BBTE Kolozsvár. 1984. márc. 8-án.
♦ „Mesterségem címere: a könyv.  Ez hozott el ma hozzátok is, hogy ezen ürügy alatt (szándékosan bürokratikus a fogalmazás) megmerítkezhessem a barátság meleg érzésében. És mindezeken felül még csak egyet: jó itt nálatok, köszönöm, hogy hívtatok, és hogy eljöhettem. Adja a fenn való, hogy az elkövetkezendő száz év magányában is ilyen jól találjon köztünk a szó. A népi egyetem „öreg” (ejtsd: régi) korifeusainak sok barátsággal és hűséggel.” Kerekes György, a Dacia Könyvkiadó magyar részlegének szerkesztője, Kolozsvár. 1984. nov. 29-én.
♦ „Itt voltam – végre hosszú készülődés után – láttam szemeimmel, amiről eddig csak hallottam, a lelket amiből itt élet fakadt. Meggyőződtem, hogy csak így lehet és érdemes [….] Csép Sándor, riporter, rádió- és televízió-műsorszerkesztő, Kolozsvár. 1985. jún. 20-án.
♦ „A kolozsvári „Ember és Természet” kollégium üdvözletét hozom. Meg a magam jó érzésű alapos irigységem. Hetente – évekig – ezt csinálni: én értem, tudom mit jelent. Nem lehet nektek megköszönni. Tartsatok meg jó emlékezetekben akkor is ha a kromoszómáimtól akut genetika mérgezést kapok. Még egyszer köszönöm.” Imreh Sz. István, biológus, genetikus, a kolozsvári Megyei Klinika sugárgenetikai laboratóriumának megszervező főbiológusa, vezetője. 1986. május 8-án.
♦ „Ez a ház [a Szabó házaspáré] a magyarság otthona Medgyesen, ahol megújul a reménységünk, hogy azért mégiscsak megmaradunk Erdély földjén.” Beke György, író, közíró, riporter, a Hét főmunkatársa, Kolozsvár. 1987. okt. 7-én.
♦ „Kimondhatatlanul jól esett az itt eltöltött nap. Ha ilyen összetartó kis közösségekben járok, visszatér a néha meg- megingó remény. Nem csak voltunk s vagyunk de leszünk is még egy darabig ezen a sokak által elhagyott földön.” Szentimrei Judit, néprajzkutató, egyetemi tanár, Kolozsvár. 1987. dec. 11-én.
♦ „Maradunk: itt – és a régi erkölcsökben. Benedek Elekkel szólva: „Voltunk – Vagyunk – Leszünk”. Csép Sándor, riporter, rádió- és televízió-műsorszerkesztő, Kolozsvár. 1988. okt. 13-án.
♦ „Jó visszatérni oda, ahol jól érezte már magát – egyszer – az ember. Jó szabadabban szólni ott, ahol a szavak rejtekébe kellett bújtatni a gondolatot. Jó érezni azt, hogy érdekek, célok, érzések azonossága fűz össze medgyesiekkel (házi gazdáékkal), s „mi-tudatban” egybemelegedve érzékelhettem ismét, jó tartozni valahová. Imreh István, történész professzor, BBTE Kolozsvár. 1990. febr. 15.
♦ „Jó érzés ebben a kormos városban az anyanyelv tiszta, szennyezetlen voltát érzékelni. Hűséges kitartó barátok közt hinni-remélni, és tenni is valamit a közért. Mindig megerősödve mentem el közületek. Büszkén híreltem, hogy a legnehezebb időkben teremtettek iskolákat, középiskolai osztályokat. Köszönet mindenért, a további jó találkozások reményében sok szeretettel. Bettynek, Attilának még több erőt és Péter szereljen le minél hamarabb. Ezt kívánja”  Kányádi Sándor költő, műfordító, szerkesztő, Kolozsvár. 1990. március 7-én.
♦  „Felfokozott szenvedélyes hangulat közepette zongoráztam itt Medgyesen; többek között a 125 éve született László Árpád műveit. Az első mű címe „Consolation” – vagyis „Vigasztalás”. Köszönöm a meghívást! Tisztelettel Buzás Pál zongora előadóművész, Kolozsvár. 1990. márc. 23-án.
♦ „Kedves Barátaim, föllapozva az előző oldalakat, azt olvastam sokak tollából, hogy mindannyian örömmel jöttünk ide – és még nagyobb örömmel szívünkben, megerősödve mentünk tovább. Üzenetem legyen az, hogy új idők indulnak most, baljósak is, de reményt keltőek is. És itt kell lenni, dolgozni kell, építeni magunkat, közösségünket, s a „jóakaratú emberek” egyetemes családját. Szerető barátotok” Csortán Ferenc, műépítész, minisztériumi tanácsos, műemlékvédelmi szakember, Bukarest – Kolozsvár. 1990. május 15-én.
♦ „Örömmel vettem részt a szabadegyetemi előadáson. Élmény számomra az is, hogy szabadon beszélhetek mindenről, rólunk, magunkról, munkánkról. Sok sikert a továbbiakban. Tisztelettel,” dr. Vofkori László geográfus, egyetemi tanár, Székelyudvarhely. 1990. május. 22.
♦  „Köszönöm a meghívást. Számomra rendkívül hasznos volt. Remélem mindazok számára is akik gyakorolni és élvezni akarják a kultúrát. A szórvány vidékek művelődési életének új alapokra való helyezése alapvető kötelessége a SZÍNHÁZ-nak is!  Tehetnek is valamit ha vezetőik éppen olyan felelőség tudattal és önzetlenül akarják és cselekszik is a hasznosat, ahogyan teszik azt a medgyesi magyarság szellemi vezetői.” Dehel Gábor, a kolozsvári Állami Magyar Színház színművésze. 1990. okt. 16-án.
♦  „Ma a medgyesi irodalmi-művelődési körnek a két évvel ezelőtti meghívásért tartozom elsősorban köszönettel, mert a reménytelenség, a letiltottság idején is jöhettem, mert hívtak. Kívánom Önöknek a magam optimizmusát a „vízcsepp optimizmusát”, az embertől – emberig való meggyőzés, békítés nagyon sok erőt és kitartást igénylő munkáját….” Illyés Kinga a marosvásárhelyi Nemzeti Színház magyar tagozatának művésznője, előadó művésznő, és Hentz József a művésznőt kísérő zongora művész. 1991. jan. 15-én.
♦  „1982. augusztus 11-én indultam el, arra az útra, amely Felső-Háromszéken – Moldván – Dobrudzsán – Bulgárián – Trákián és Kis-Ázsián át végül Macarköyben ért véget. Azért mentem, hogy a megmaradás titkát tanuljam el a 450 éve odatelepült hajdani magyaroknak. Itt Medgyesen a szórvány magyarság körében a megmaradás újabb titkára jöttem rá. Köszönet illesse hát e lelkes társaságot. Kívánom, hogy munkájukban az általam is követett életelv szerint cselekedjenek: „Amíg csak él az ember ne hagyja magát”. Beder Tibor, geográfus, utazó, Csíkszereda. 1991. febr. 19-én.    
♦  „A természetszerető baráti körben mindig azzal az érzéssel találkozom, amely értelmessé teszi azon erőfeszítéseimet, hogy megosszam az átélt hegyi élményeket függetlenül kortól, nemtől, faji vagy vallási hovatartozásra való tekintet nélkül a közösség minden tagjával. Egy ilyen igen kedves közösség vendégeként felejthetetlen élményként viszem magammal Medgyesről azt a hangulatot és emléket, amely biztatásként, serkentőleg hat a mindig továbblépésre. Ezért köszönettel és tisztelettel tartozom. „Concordia parvae res crescunt” Dr. Farkas György, geológus, bányamérnök, Kolozsvár. 1991. febr. 26-án.
♦ „Hazajáró lélekként”, immár sokadszor Medgyesen, hova tovább otthon a városban és a Szabó-házban csak azt kívánom a háziaknak, medgyesieknek, jómagunknak, hogy még sokáig és sok helyt legyen igazi , hozzájuk hasonló animátora művelődésünknek.” Kovács Nemere, Kolozsvár. 1991. ápr. 16.
♦  „Medgyes az én városom, bár nem itt nőttem fel, csak időnkénti látogatója vagyok. Szász hagyománya, magyar kulturális értékei – együtt - teszik városommá. Ez kettős tudatomból fakad: szász származásom és magyar kultúrám következtében. Elszorul a lelkem a halódó, vesződő szászság láttán, és úgy érzem a magyarság feladata átvállalni az ő kulturális örökségüket, annak megőrzését itt Medgyesen és egész Erdélyben. Magunk megmaradásának érdekében. Ez a feladat erősít is, ezt az erősítő hatást éreztem a medgyesi magyarsággal való mai találkozásomon. Van remény, hogy Isten segítségével, de saját erőnkből eleget tegyünk immár kettős feladatunknak.” Wanek Ferenc, geológus, egyetemi tanár BBTE. Kolozsvár. 1991. ápr. 23-án.
♦ „A medgyesi magyarok vendége voltam, egy kéznyújtásként kurta, de hasonlóan baráti, melengető estén. A közös sors és a közös célok vállalása  és megvallása mellett, a szórvány mivolt az a vegyérték amely az erdélyi magyarságnak e töredék részét egymáshoz ötvözi. Ez az ötvözet erős és rozsdamentes lesz a jövőben is, egy szebb, egy derűsebb – és miért ne – egy borosabb korszakban, amelyért küzdünk és fohászkodunk. Köszönöm a közösségi érzés megtartó élményét: hiszem, hogy nekünk nemcsak jelenünk van, de jövőnk is lesz!” Csávossy György, költő, színműíró, szőlész-borász szakíró, Nagyenyed. 1991. május 7-én.
♦ „A kellemes medgyesi találkozás emlékére engedtessék meg ez a pár megjegyzés. Mint brassói, dél-erdélyi „szórvány” szász-magyar, igazán otthon érzem magam köztetek. A gondok, örömök közösek, a remények is. Hiába a magyarság nagy sokszínűsége, a nagy erő, sajnos nálunk is vannak homogenizáló tendenciák. Az előadáson kellemesen meglepett a diákok („lícisták”) nagy száma, s persze az érett korúak érdeklődése. Mindig szívesen jövök Medgyesre, s remélem, hogy engem is gyakrabban felkeresnek. Régi szeretettel” dr. Binder Pá történész, Brassó. 1991. május 29-én.
 

Az alábbi, a vendégek által bejegyzetteket Jakab Elek emlékkönyvében találtam 3:
 

♦  „Az előttem járók vallomásait fenntartás nélkül aláírva és megerősítve, a szóban elmondottakat a zord észak, Izland kicsi népének biztató közmondásával toldanám meg: „Jobb mezítláb, mint könyv nélkül.” Vajha itt, a végeken is érvényesülhetne! Évadnyitóként mi mást kívánhatnék? Azt, hogy céltudatos, következetes munkálkodásotok minél erőteljesebben érvényt szerezzen annak a meg- és összetartó szellemi erőnek, amit az írás, a könyv hordoz magában. Valószínűnek tartom, hogy a 718 esztendős Medgyes történetében s az itt lakók életében is érvényesült: Zen szerepe. Mindig jó szívvel és sorstársi szeretettel gondolok erre a kedves közösségre.” Mészáros József, bibliográfus, irodalomtörténész, a Maros megyei könyvtár fő-könyvtárosa, Marosvásárhely. 1985. okt. 18. hajnalán. (J.E.)

♦ „Kalotaszegről és népéről a medgyesi Művelődési és Tudományos Egyetem körében beszélni igen megtisztelő és méltánylandó feladat volt számomra, mert olyan néprajzi tájunkról esett szó, amely hozzám tudományos érdeklődésem kibontakozása szempontjából és érzelmileg igen közel áll és döntő fontosságú volt és maradt. Megtisztelve éreztem magam, mert nagyon meghatott az a meleg baráti légkör amely mind Jakab Elek és családja, mind pedig a tudományos egyetem népes közönsége részéről körülvett. Igen jól éreztem magam itt, és mindig nagy szeretettel gondolok vissza az itt, ebben a patinás városban élő magyar baráti közösségre. „ Nagy Jenő, nyelvész, néprajzkutató Kolozsvár, 1985. okt. 24-én. (J.E.)

♦ „Végtelenül örülök, hogy a kalotaszegi népzene összehozott a medgyesi szabadegyetem magas igényű, mindenre nyitott hallgatóságával. Megtisztelő, hogy felsorakozhatom meghívottjai közé s hiszem, hogy a szívhez szóló szép kalotaszegi muzsika szorosabbá teszi kapcsolatunkat. Mindig szeretettel fogok emlékezni a Medgyesen töltött órákra, s Jakab Elekék meleg otthonára. Fogadják őszinte köszönetemet.” Demény Piroska, folklorista, népzene kutató, Kolozsvárról. 1985. nov. 21-én. (J.E.)    
♦ „A legnagyobb elismeréssel szeretnék szólni a Jakab Elek által vezetett Szabadegyetem kitűnő szervezési kereteiről, és Az illatok világa című diavetítéses előadás megtartásához biztosított műszaki feltételekről! Élményt jelentett számomra a medgyesi közönség széleskörű érdeklődése, figyelme és figyelmessége. Örvendek, hogy itt lehettem, és bármikor szívesen térnék vissza e – valóban – megtartó erőként működő tudományos – kulturális kollégiumba, amely a hazai sajtó népszerűsítését is megérdemelné. Baráti érzelmekkel és köszönettel” Lőwy Dániel dr., vegyészmérnök, kutatómérnök, Kolozsvár. 1985. nov. 21-én. (J.E.)
♦ „Erőt meríteni el kell jönni Medgyesre és meg kell ismerni ezeket a drága embereket” Bartha Levente, szavalóművész, Székelyudvarhely. 1985. nov. 28-án. (J.E.)
♦ „Hálás vagyok a sorsnak, hogy a medgyesi szabadegyetem tizenegyedik évében ide is eljutottam. Bárha még máskor is, többször is találkoznánk!” Faragó József, néprajzkutató, Kolozsvár. 1985. dec. 5-én. (J.E.)
♦ „Liszt Ferencre emlékezve egy nagyon szép – hangversennyel egybekötött – napot töltöttem Medgyesen. Köszönet érte!” Buzás Pál zongora előadóművész, Kolozsvár. 1986. márc. 5-én. (J.E.)
♦ „Újból Medgyesen. Milyen kedves, barátságos a közönség részéről megnyilvánuló figyelem és érdeklődés a nyelvi és művelődéstörténeti kérdésekről: Önismeretünk alaptényezőjének, az anyanyelvnek szótárakba és lexikonokba foglalt ismeretanyaga és az erdélyi magyar nyelvtöbb évszázados alakulását és tárházának kincseit (viselettörténeti vonatkozásban is) tartalmazó szótár(adat) az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tárra vonatkozó kérdések, különösen az összehasonlító viselettörténeti kutatás szempontjából – érdekelte és vonzotta a kedves medgyesi hallgatóságot. Hálás köszönet a sok kedves megnyilvánulásért és érdeklődésért. Az első kérdéskörre Dávid Gyula beszélt volna, de személyi akadályoztatása miatt, értékes előadását én olvastam fel, a magaméval együtt (a második téma) A viszontlátásra és hallásra! Nagy Jenő dr., nyelvész, néprajzkutató, Kolozsvár. 1986. ápr. 17-én. (J.E.)
♦ „Építészettörténeti barangolásaim legszebb élményeit kívántam megosztani a medgyesi közönséggel és az egész este örök időkre kellemes emlék marad. Írásban is üdvözlöm a vendéglátókat, mert érzem bennük az összetartozás erejét.” Balogh Ferenc, építészmérnök, építészettörténeti szakíró, Kolozsvár. 1986. ápr. 24-én. (J.E.)
♦ „Értelmes szemeknek adtam elő, s kérdeztek is utóbb, nem is keveset. Így érdemes!! Értelmiségi klubban éreztem magam. Fogadják érte genetikusi hálámat. Fogadják ugyanakkor a kolozsvári Szabadegyetem „Ember és Természet” kollégiumának szívből jövő üdvözletét. Hívjanak, bármikor jövök újra.” Imreh Sz. István dr., biológus, genetikus, Kolozsvár. 1986. máj. 8-án. (J.E.)
♦ „Mindig örömmel tettem eleget annak a meghívásnak amit medgyesi barátaimtól kaptam. Nagyra becsülöm tevékenységüket és ehhez további sok erőt és kitartást kívánok.” Pálffy Béla dr. orvos professzor MOGYE Marosvásárhely. 1986. máj. 15-én. (J.E.)
♦ „Szívesen jöttem, szívesen jövök máskor is – ha hívnak. Azt hiszem, hasznosak, önismeret erősítők ezek a találkozások.” Kozma Dezső, irodalomtörténész, egyetemi tanár BBTE, Kolozsvár. 1986. május 28-án. (J.E.)
♦ „Remélem, hogy Lukács György otthonosan „érzi magát” Medgyesen, mint ahogy szerény megidézője. Örömmel nyomozunk a helybeli – bizonyára meglévő, csak rejtőzködő – költők, írók után. Szeretettel” Egyed Péter, író, költő, filozófus, szerkesztő, egyetemi tanár, BBTE., Kolozsvár. 1986. jún. 5-én. (J.E.)
♦ „Igen jóleső érzés volt újra találkozni a medgyesi kör hallgatóival. Az itteni közművelődés lelkes szervezőinek munkája - úgy érzem – példamutató, s az érdeklődés, az együttlét igénylése megnyugtató. Remélem, még sokszor együtt lehetünk, baráti ragaszkodásnak őszinte kifejezéseként.” Pillich László, közgazdász, szakíró, regényíró, Kolozsvár. 1986. nov. 13-án. (J.E.)
♦ „… és légy vidám, míg dallam s vadvirág van…” (Liszt dal, Raics István versére) Köszönjük a medgyesi közönségnek a mai estét és a reményt, hogy nem hiába van még dallam és lesz még vadvirág is…” Hanke Katalin hegedű előadóművész és Buzás Pál, zongora előadóművész, Kolozsvár. 1986. nov. 27-én. (J.E.)
♦ „Köszönettel tartozom a medgyesi Népi Egyetem lelkes és fáradságot nem ismerő hallgatóinak nemcsak az odaadóan érdeklődő pártfogásért, hanem mindenek előtt azért a meleg igazbaráti érdeklődésért amivel a „Műanyagok ezer arcá-t” fogadták. Igen figyelmesen „odafigyelő” és tevékeny barátokat ismerhettem meg, akik nélkül szegényebb lenne életem. E rövid találkozás is meggyőzött arról, hogy érdemes az önismeret talaján nyíló hajtást nemcsak ápolni, hanem gyarapítani is. Bár eltávozom, de szívem visszahúz. Kívánok a kör minden tagjának eredményekben gazdag, baráti kapcsolatokban bővelkedő, békességes, boldog új esztendőt.” Q.E.D.” (quod erat demonstrandum). Dr. Farkas György, geológus, természetvédő, Kolozsvár. 1986. dec. 11-én. (J.E.)
♦ „Köszönöm a medgyesi Szabad Egyetem szervezőinek, hogy előadhattam az egyik kedvenc témámról és megismerhettem ezt az értékes kis közösséget. Kimondhatatlan öröm ennyi lelkes igaz embert megismerni.” Szentimrei Judit, néprajzkutató, egyetemi tanár, Kolozsvár. 1987. dec. 10-én. (J.E.)
♦ „Kitüntető megtiszteltetésnek érzem a medgyesi meghívást. Örömmel és várakozással jöttem el. Az itt tapasztaltak felül múlták várakozásaim: érdeklődés, tájékozódottság, hozzáértés, tudás, ügyszeretet. Áldozatos munkájukban felemelő és megtartó erő van. Erőt, egészséget és kitartást kívánok sikereket termő tevékenységükhöz. Baráti kézszorítással” Fábián Lajos, tanár, Bolyai Farkas Líceum, Marosvásárhely. 1988. ápr. 28-án. (J.E.)
♦ „Második találkozásunk alkalmával még jobban összeszövődtem a medgyesiekkel, új barátokra leltem és a régiekkel a barátságot megerősítettem. Remélni merem, hogy nem ez az utolsó találkozásunk; mindig szívesen fogok jönni; ha arra érdemesítenek, hogy meghívjanak.” Faragó József, néprajzkutató, Kolozsvár. 1988. június 9-én. (J.E.)
♦ „Medgyesen mindig visszanyerem a hitemet abban, hogy igenis van értelme annak. hogy a fontos értékeket őrző emberek újra meg újra egymásra találjanak.” Szilágyi Júlia, filozófus, esszéíró, a KORUNK szerkesztője, Kolozsvár. 1988. okt. 13-án. (J.E.)

♦  „Szolgálni azt a közösséget, amelyből vétettünk hitem szerint ez a rendeltetésünk – és jövőnk. Köszönet, hogy barátságotokba fogadtatok.” Aniszi Kálmán, filozófus, író, közíró, Kolozsvár. 1988. okt. 13-án. (J.E.)

♦  „Nem vagyok tanító, szónok, agitátor, nem tudom, hogy sikerült – szerintetek – ez a találkozó, de én nagyon jól éreztem magam körötökben.” Rostás Zoltán, szociológus, szerkesztő, a Hét munkatársa, Bukarest. 1989. pontos dátum nélkül. (J.E.)

♦  „Hálás köszönettel az alkalomért, hogy e kedves közösségben szolgálhattam. Kékedy László dr. egyetemi vegyész professzor, Kolozsvár. 1989. jún. 8-án. (J.E)ünk hitem szerint ez a rendeltetésünk – és jövőnk. Köszönet, hogy barátságotokba fogadtatok.” Aniszi Kálmán, filozófus, író, közíró, Kolozsvár. 1988. okt. 13-án. (J.E.)
♦ „Nem vagyok tanító, szónok, agitátor, nem tudom, hogy sikerült – szerintetek – ez a találkozó, de én nagyon jól éreztem magam körötökben.” Rostás Zoltán, szociológus, szerkesztő, a Hét munkatársa, Bukarest. 1989. pontos dátum nélkül. (J.E.)

♦ „Hálás köszönettel az alkalomért, hogy e kedves közösségben szolgálhattam. Kékedy László dr. egyetemi vegyész professzor, Kolozsvár. 1989. jún. 8-án. (J.E)

♦  „Szolgálni azt a közösséget, amelyből vétettünk hitem szerint ez a rendeltetésünk – és jövőnk. Köszönet, hogy barátságotokba fogadtatok.” Aniszi Kálmán, filozófus, író, közíró, Kolozsvár. 1988. okt. 13-án. (J.E.)

♦  „Nem vagyok tanító, szónok, agitátor, nem tudom, hogy sikerült – szerintetek – ez a találkozó, de én nagyon jól éreztem magam körötökben.” Rostás Zoltán, szociológus, szerkesztő, a Hét munkatársa, Bukarest. 1989. pontos dátum nélkül. (J.E.)
♦  „Hálás köszönettel az alkalomért, hogy e kedves közösségben szolgálhattam. Kékedy László dr. egyetemi vegyész professzor, Kolozsvár. 1989. jún. 8-án. (J.E)ünk hitem szerint ez a rendeltetésünk – és jövőnk. Köszönet, hogy barátságotokba fogadtatok.” Aniszi Kálmán, filozófus, író, közíró, Kolozsvár. 1988. okt. 13-án. (J.E.)
♦  „Nem vagyok tanító, szónok, agitátor, nem tudom, hogy sikerült – szerintetek – ez a találkozó, de én nagyon jól éreztem magam körötökben.” Rostás Zoltán, szociológus, szerkesztő, a Hét munkatársa, Bukarest. 1989. pontos dátum nélkül. (J.E.)

♦  „Hálás köszönettel az alkalomért, hogy e kedves közösségben szolgálhattam. Kékedy László dr. egyetemi vegyész professzor, Kolozsvár. 1989. jún. 8-án. (J.E)

   Az alábbiakban a korabeli sajtóban megjelent tudósítások segítségével is szeretnénk a medgyesi művelődési élet sokszínűségét bizonyítani.

     Elsőként Majtényi Erik költő, író, szerkesztő, műfordító írt a medgyesi hétfő estékről. Írása A Hét, Bukarestben megjelenő hetilapban jelent meg4. „A hétfői esték meghatározás tőlük ered, maguktól a medgyesiektől. Amikor először megfogalmazták, a hétfő nyilván esetleges volt. Lehetett volna szerda vagy péntek. Ma már nehéz lenne változtatni rajta. Hagyománnyá vált, a medgyesiek megszokták, s ha nem virítana rájuk egy-két plakát, valószínűleg akkor is gépiesen a főtéri művelődési ház felé vinne az útjuk hétfő esténként. Nem a kezdeményezés krónikásaként kászálódtam le a gyorsról, ennél nagyobb megtiszteltetés ért. Koncz Ilona tanárnő aláírásával, a Magyar Nemzetiségű Dolgozók Szeben megyei Tanácsa nevében meghívtak egy ilyen hétfő estére: felolvasásra, beszélgetésre. Be kell vallanom, hogy a levél meglepett. Sosem hallottam ezekről a hétfő estékről, senkit Medgyesen nem ismerek – ami kettővel több ok arra, hogy a meghívást elfogadjam. S a harmadik, hogy beszámoljak róla., nemcsak azért, mert legalább ennyivel tartozom vendéglátóimnak, hanem azért is, mert alighanem mások is először hallanak erről a kezdeményezésről. Pedig amint az eddigi hétfő esték krónikáját böngészem, nagyobb hírverést is megérdemelne a dolog. Mert járt már itt Bálint Tibor, járt Fodor Sándor és Kányádi Sándor, Sütő András kétszer is, Veress Zoltán ugyancsak többször. Hogy csak egy részét említsem az íróknak, akik ugyancsak egy részét töltik ki csupán az esztendő 52 hétfőjének, mert szerepelnek a műsorban politikai és ismeretterjesztő előadások , szó esik zenéről, Medgyes múltjáról és műemlékeiről, külpolitikáról és még sok egyébről. S mindezt egy maroknyi ember szervezi-igazgatja dicséretre méltó körültekintéssel, elszállásolási és egyéb adminisztratív gondokkal, váratlan lemondások okozta leleményes hajlékonysággal, és lelkesedéssel, és nagy ügyszeretettel, főleg nagy ügyszeretettel, s olyan kedves lekötelező fogadtatással, hogy a hétfő esték közönség és vendég számára egyaránt emlékezetesek maradnak. Ennyit kellett elmondani róluk, a medgyesi szervezőkről, fukaron mért szabad idejük feláldozóiról, s ha nem is maradt hely a magam hétfő estéjének felidézésre, de a baráti kérésre mindenképp: fogadjuk el a meghívást, ha Medgyesről jön, és hétfőre szól. Mert ez a hétfő, mint mondottam, megszokottá vált, nem esetleges, talán csak a város neve esetleges, behelyettesíthető mással, ahol még nem kezdeményeztek hasonlót, de ahonnan ugyancsak elfogadnók a szíves meghívást”.
      Következőként Beke György (1927-2007)  jeles írót, az erdélyi „száguldó riportert” idézzük. Medgyesi fények címmel jelent meg egész oldalas tudósítása a medgyesi szabadegyetem jelenségről5. Ebből idézünk: „Puszta tények mondanak el néha a legtöbbet. Riportban különösen. Kik tartottak előadást a magyar kurzuson az utóbbi öt-hat esztendőben és miről? Illetve: kiket hívtak meg a medgyesiek, kiknek az előadására voltak feltétlenül kíváncsiak – […kérdezem Szabó M. Attila és Szabó M. Erzsébettől, akik a szabadegyetem vezetését Koncz Ilona tanárnőtől vették át…] ez talán még többet elárul érdeklődésről, ízlésről, igényről. Minden rangsor nélkül, ahogy vendéglátóimnak eszébe jut:
      Fodor Sándor kétszer beszélt a medgyesieknek, egyszer az irodalmi divatokról, másodszor a gyermek irodalomról; B. Nagy Margit az erdélyi várakról; Gálfalvi Zsolt Románia híréről a nagyvilágban; László Zoltán marosvásárhelyi jogász Bethlen Gábor fejedelemről és koráról, ugyancsak ő Apáczai Csere Jánosról; Tóth Sándor [kolozsvári egyetemi] előadótanár egy ízben a népi írókról, másodszor Gaál Gáborról; Balogh Edgár professzor [kolozsvári egyetem] az emlékiratokról, majd a [felvidéki]  Sarló-mozgalomról; George Sbârcea [ román zongorista, zeneszerző, muzikológus, zenetörténész, újságíró, író, műfordító, diplomata volt. Művész neve Claude Romano, ismert szerzeménye a Donáth uti orgonák] Johann Strausról; Imreh István kolozsvári egyetemi tanár a helytörténet és szülőföld ismeret fontosságáról; Rácz Gábor [marosvásárhelyi MOGYE] egyetemi tanár a gyógynövényekről; Wagner István kolozsvári botanikus új rózsafajták kitenyésztéséről; Szabó Zsigmond kolozsvári professzor a hormonokról vallott korszerű felfogásról; Borbáth Károly [volt kolozsvári egyetemi tanár, katedrájáról elűzve Nagyenyeden lett könyvtáros] az enyedi Bethlen Kollégiumról; Kiss Zoltán kolozsvári egyetemi tanár a természet és az ember mai viszonyáról; Benkő Samu [a későbbi akadémikus, az MTA kültagja] művelődéstörténeti barangolásra hívta hallgatóit; Bandi Dezső [iparművész, művészeti író, népművelő, Marosvásárhely] a népművészetről; Veress Dániel [Sepsiszentgyörgy] Mikes Kelemen világáról; Csire József [bukaresti egyetemi tanár] Kodály Zoltánról, illetve második alkalommal a korszerű zenei műveltségről; Szegő Júlia [kolozsvári Bartók kutató] Bartókról; Székely Zoltán [a sepsiszentgyörgyi Múzeum igazgatója] a székelyek történetéről; Xántus János [kolozsvári természet kutató] a barlankutatásról; Nagy Géza kolozsvári professzor Pápai Páriz Ferencről; Oláh Tibor [a marosvásárhelyi színművészeti főiskola tanára] műkritikus a film, a színház, és az irodalom viszonyáról; Várhegyi István marosvásárhelyi szociológus a barátságról és szerelemről a mai fiatalság életében címmel tartott előadást. Hamar Márton [bukaresti zoológus] kétszer is találkozott a medgyesiekkel, akik a biológia időszerű kérdéseiről faggatták.
    Egyetlen megjegyzés e névsor után: aki ilyen széles körből választja ki a meghívott előadókat és témáikat, az úgy ismeri az egész ország művelődési életét, mint saját városát. Egyelőre ennyit a medgyesi „provincializmusról”!
    Írókat is meghívnak sűrűn, egyénileg vagy „szerkesztőségi eggyüttesben”. Járt itt és felolvasott Bálint Tibor, Bartis Ferenc, Dávid Gyula, Éltető József, Gagyi László, Huszár Sándor, Jánosházy György, Majtényi Erik, Vári Attila;  a Korunkat Herédi Gusztáv és Veress Zoltán képviselte, az Utunkat Köntös-Szabó Zoltán, Mikó Ervin, Szabó Gyula, a Napsugárt Fodor Sándor és Kányádi Sándor, a Kriterion Könyvkiadó tevékenységéről Domokos Géza beszélt, a Dacia Könyvkiadóról Kerekes György, az Ifjúmunkásról Lázár László; újabb Korunk találkozó, ezúttal Lászlóffy Aladár, Ritoók János, Szilágyi Júlia és Veress Zoltán részvételével. Kedves szín – vagy jóval több? A Hét szerkesztője szülővárosában: Ágoston Húgót kérték pódiumra, hogy a lapról és saját munkájáról beszéljen.
Szavalt Medgyesen Banner Zoltán (Petőfi a hídon), Varga Vilmos Ady-műsorát mondta el, Boér Ferenc a Korunk évfordulóra válogatott verseket; magyar diák együttesek közül felléptek [a sepsiszentgyörgyi] Zakariás testvérek és a Visszhang-együttes, valamint a vásárhelyi színinövendékek. Kiállította munkáit Györgyné papp Margit [Négyfalu] Brassó megyéből, előadásra is vállalkozott a barcasági csángók életéről és népművészetéről.
    Az előadásokat a városi művelődési ház nagytermében tartják, néha harminc, de gyakrabban négyszáz hallgató előtt. A kezdeményezés egy máig emlékezetes találkozón indult el: Sütő Andrást látták vendégül, nem sokkal az Anyám könnyű álmot ígér megjelenése után. Miért nem jönnek hozzánk máskor is írók, szerkesztők, tanárok, orvosok, előadók? – kérdezte meg valaki a találkozó végén a teremből [....] – Hívtak-e már másvalakit is? kérdezte vissza Sütő. Hallgattak, összenéztek a teremben: hát ennyin múlna az egész, a meghíváson ? [....] Koncz Miklósné másnap a városi pártbízottságnál járt, aztán a művelődési háznál. Megértésre, pártfogásra talált mindenütt. Megirta és elküldte az első meghívókat.
Kik léptek pódiumra a helybeli értelmiségiek közül ? Legtöbbet a tanárok, tanítók szerepeltek az elmúlt öt-hat esztendőben. [...] Ismét minden rangsorolás nélkül, ahogy a kurzus „naplójából” kijegyzem a nevüket: Farkas Károly, Gazda Éva, Józsa Anna, Elekes Emőd, Kis Judit, Koncz Ilona, Szabó M. Attiláné, Szabó M. Attila, Bakó Irén, Szilágyi Éva, Turza Sándorné, Gábos Ilona, Kis Éva. De akadt falusi tanító – Szőke Márton – aki más helységből jött be előadást megtartani. Szóltak pedig előadásaik irodalomról, történelemről, testnevelésről és Medgyes műemlékeiről, a gyermekek lélektanáról és a szülői felelőségről, az űrrepülésről és Erkel Ferencről. Valamelyest „helyi erőnek” tekinthető a megye székhelyéről, Szebenből kijáró Kazinczi Jenő és Józsa Bejámin, tanár mindkettő. Előadásaik világnézeti, társadalomtudományi jellegűek voltak. Tanárok, tanítók rendezték az emlékezetes irodalmi esteket, Petőfi, Kazinczy Ferenc, Vörösmarty Mihály, Tamási Áron, Arany János műveiből, évfordulók alkalmából vagy azonkívül. Elekes Emőd - aki tornatanár – balladaest rendezőjeként szerepelt érdemelt sikerrel. [...] Volt a kurzusnak német vendége is, Peter Weber helyi biológia tanár, aki a Duna-delta eéővilágáról beszélt, magyar nyelven, kitűnő szakkifejezésekkel. Közreműködik mind több orvos is – Zajzon Antal, Asztalos Béla Iván, Jakó Ferenc, Kövesdy Pál - , jogászok: Gál Mihály, Fekete Lajos, Gazdag Sándor, Kovács Géza, Máthé Béla, vagy közgazdász Hrisztu Bálint. Legtöbbjük a szakmájáról beszélt, az orvos a betegségekről, gyógyításról, a jogász az új törvényekről, illetve az együttélő nemzetiségek helyéről és szerepéről az ország életében, tehát a nemzetiségi önismeretről, a munkatörvényről, a lakbértörvényről, közhasznú ismeretekről, vagy éppen a közel-keleti helyzetről. Ha külföldet jártak ezek az orvosok vagy jogászok, vagy mérnökök, vetítettképes előadásban tartottak élménybeszámolót például Leningrádról, Párizsról; Horváth Zoltán kolozsvári mérnök jóvoltából „bejárhatták” Kínát, Demeter Antal brassói közgazdász társaságában részt vehettek a 75-ös „Hindusztán expedícióban”, vagy Jakabos Ödönt kísérhették el Dardzsilingbe, Kőrösi Csoma Sándor sírjához.
    Igazán örvendetesnek – mindezen előbbiekkel egyetemben – a mérnökök „megpezsdülését” érzem. Öt névvel is találkozhatok a kurzus naplójában: Benedek Kálmán, Horváth Béla, Faragó Csaba, Kiss Sándor és nem utolsó sorban Búzás Árpád nevével, aki Gazdag Sándor és Fekete Lajos jogászokkal együtt a kurzus szervezéséből is kiveszi részét. [….] Beszéltek a medgyesi mérnökök a kémiai érdekességekről, a metán-gáz ipari felhasználásáról, az édesvizek szennyezéséről és tisztításáról; egyikük azonban (Horváth Béla) Madách Imre életéről és munkásságáról vállalt és tartott igen sikeres előadást.
        Koncz tanárnőnek lett igaza a kétkedőkkel szemben.
     Szabó M. Attila történelem szakos tanár – házigazdám – Medgyes műemlékeiről tartott volt előadást a tudományos-művelődésri egyetemen. Most megismétli számomra. A Szilágyságból került ide, feleségét az egyetemen ismerte meg, az ő kedvéért jött el a Nagy-Küküllő mentére. A Szilágyságban kastélyokat ismert, itt egy kicsit most is elámul a százados falak láttán. Első írásos dokumentum Medgyes létéről 1267-ben kelt. ... 1912-ben kezdik bontani a várfalakat, akadályozták a közlekedést. A szász evangélikus templomot most tatarozzák, meg Schuller városbíró házát, ahol Bocskay István vendégeskedett és két Báthory is, Zsigmond és István, utána ide jöttek volt el a királyhívó lengyel követek. Pekri kuruc generális tűzcsóvát dobott a városra, de a falak nem égtek le. A református paplak egyik kerítése egykori várfal. Innen néhány lépésre, a város szállodájában szállt meg Petőfi 1849-ben, mikor Bem tábornok kíséretében áthaladt Vízakna felé. Igen, azután dörgött az agyú négy napon át Vízakna és Déva közt, hol minden talpalattnyi földet vér öntözött... [...] Falak és megint falak, a házak körül, falromok a lelkek között. Falak... Ember és ember között nincs helyük.
Döntögetjük. Éppen azért fontosak, nélkülözhetetlenek a tudományos-művelődési egyetem előadásai”.
    A következő híradás a medgyesi szabadegyetemről Adonyi Nagy Máriától (költő, műfordító, újságíró) származik, ő a Munkás Élet bukaresti szakszervezeti hetilapban6 közölt medgyesi riportot.  Írásának címe: A nemzet napszámosai – Medgyesen, most ebből idézünk: „Valamikor, alig száz évvel ezelőtt a nemzeti művelődést szolgáló, nagy nyomorban élő színészeket, majd a kis fizetésű tanítókat nevezték így. Aztán hosszú ideig senkit. Az elnevezés nyelvi lomtárba, csaknem feledésbe merült. [....] A jelen valóságában egyszer csak olyan emberek toppanak elénk, akik mintha csak azért születtek volna, hogy ezt a nevet viselhessék. Persze csak a jelentés első felének – a nemzeti művelődést szolgáló – értelemben.
    Kik ezek az emberek? Mit csinálnak, miért és hogyan? [....] Hol vannak? Most éppen Medgyesen. Ott is. Nem tudják egészen pontosan, mikor, hogyan kezdődött. Talán akkor, amikor évekkel ezelőtt ott járt Sütő András, s a szép szóval csordultig telő szíveket felbátorította: miért ne neríthetnének ebből a forrásból máskor is? Talán az iskola szerény szerda esti rendezvényei képezték a csirát? Tény az, hogy a szórványos próbálkozásokból, a hiányérzetből és tettvágyból szinte egyszerre lett mindenkit felrázó, táncba kényszerítő energia. És hihetetlen, amire képes volt: Medgyesről, a magyar ajkú lakosság köréből az előadók sokasága, az ismeretek, élmények terjesztőinek nagy családja került ki, akik nem sajnálnak időt és fárradságot, hogy az önmagukban rejlő lehetőségeket felkutassák és hasznosítsák. Arra, hogy Kövesdy Pál doktor például zenéről tartson egész estétbetöltő előadást, Jakó Ferenc doktor távol-keleti útjáról számoljon be, Horváth Béla mérnök Madáchról értekezzék, Farkas Károly matematikatanár az űrkutatás, Gábos Ilona tanítónő pedig Áprily Lajos lírájának titkaiba kalauzolja a hallgatóságot. És ezzel csupán a foglalkozásuktól legtávolabb merészkedők közül vállogattunk. Hol vannak meg a szakmájukon belül maradók! Dr. Zajzon Antal és dr. Asztalos Béla;  a jogászok: Gazdag Sándor, Fekete Lajos, Gál Mihály, Kovács Géza, Máthé Béla; a mérnökök: Búzás Árpád, Faragó Csaba, Benedek Kálmán, Kiss Sándor, Czika György; a tanárok Bakó Irén, Kiss Judit, Szilágyi Éva, Peter Weber – ez utóbbi kissé birkózva a magyar nyelvvel, de annál nagyobb elismerést kiváltva. S a medgyesiek előrelátására vall, hogy idejekorán bevonták a középiskolásokat is a dícséretes munkába: Balázs Béla, Bertók Péter, Koppán Ferenc és Márton Jutka diavatítéssel egybekötött előadása mintegy felkészülés és zálog a jövőre, előmelegítés a majdan átvevésre szorúló stafétához. Tegyük hozzá mindehhez, hogy a felsoroltak egy része a szervezésbe is besegít. Ritka, messzi tájon szinte egyedülálló teljesítmény.
    Persze, bármilyen nagy és önzetlen az odaadás, a sok ember is kevés, hogy minden szerda estén újat, másat érdekeset halljon a 16 és 70 évesekből, 40 vagy 400 főből álló közönség. Itt kezdődik – vagy folytatódik? – annak a három embernek a szerepe, aki az egész megmozdulás lelke lett. Ők érték és érik el – kéréssel, rábeszéléssel, mikor mi a célravezetőbb -, hogy a medgyesi értelmiségi gárda magáévá tegye az eszmét, vállalja azt, hogy kitűnő szakemberi mivolta mellett kiálljon a pódiumra előadást tartani, nevelni, tájékoztatni, mert ez nem feladata ugyan, de öröme, nem kényszer, de lelkiismereti kötelesség, hiszen megajándékozza, ébrentartja, összefogja vele a lekeket. Ugyancsak hármójuk érdeme, hogy az utóbbi tíz év valamelyik szerda estéjén megfordult Medgyesen szinte mindenki, aki munkájáról figyelmet érdemlőt mondhatott: író, hegymászó, közgazdász és muzeológus, mérnök és rózsnemesítő, költő, etnográfus, tévés, tudományos kutató, színész, könyvtáros, egyetemi tanár – egyszóval, több hasábra terjedő névsorolás helyett: több százan az ismert és kevésbé ismert személyiség közül.
    Koncz Ilona tanárnőé az érdem, mondja mindenki Medgyesen. Hogyhogy: egy ember meg tud mozgatni egy várost, egy fél országot? Nálunk nagyapától a távoli unokatestvérekig mindenki tanít. Én ennek élek: mindegy, hogy mit, csak taníthassak. Sokszor azért néztem meg egy filmet, olvastam el egy könyvet, hogy elmondhassam a gyermekeknek. A felnőttekkel is így vagyok. Úgy éreztem, többé kell tenni, csíszolni őket. [...] Rendeztem színdarabot, tanítottam táncot, éneket, verset, szerveztem színházlátogatást Kolozsvárra és Vásárhelyre, árultam könyvet, ha nem tudtunk előadót biztosítani, beszéltem Beethovenről – belekezdtem, amibe csak lehetett. Eleinte azért szerepeltettem szerda estéken a gyerekeket, mert tudtam, hogy ez legalább a szülőket biztosan odavonzza. Aztán mások is belekapcsolódtak. Az volt a szép, hogy soha senki nem kérette magát, és nem utasított vissza, sokszor önként jelentkeztek az előadók. Az után az emlékezetes Sütő-találkozó után hazamentem, és nek kezdtem meghívókat írni, mindenkinek, aki hirtelen eszembe jutott. Hálás voltam és meghatott, hogy nem volt hiábavaló: Bukaresttől Kolozsvárig, Temesvártól Vásárhelyig mindenki eljött, akihez segítségért fordultunk. Mindig mindenki azt hitte, hogy irodalomszakos vagyok, pedig kémiát tanítottam, pedig csak gyönge voltam, s azok előtt, akik szerettek volna megalázni, tehetetlennek látni – erős akartam lenni.
    Sikerült. Ennek a kicsi törékeny asszonynak, aki ma is csupa tűz, csupa elevenség, s csak azt fájlalja, hogy a test nem hallgat már a lélek parancsára.
    Hála az emberi törekvésnek, Koncz Ilona műve nem maradt torzó. Tanítványa, Szabó M. Erzsébet és férje Szabó M. Attila – filozófiát, illetve történelmet tanítanak Kiskapuson – nemcsak a vegyületek képletét tanulta meg Koncz Ilonától, hanem egy szellemképletekben kifejezhetetlen, láncokba nem szorítható lényegét is. – Kapusra ingázunk, ahol harminc osztály van és nyolc tanterem. Ez azt jelenti, hogy reggeltől késő estig tart a program. Szabad időről ne beszéljünk, de van posta, van telefonunk, és van vakáció. Működik egy láncreakció is: egyik előadó ajánl még kettőt, mások, akik hallottak már rólunk, esetleg jelentkeznek is. Honnan az energia ? Csináljuk. Ketten vagyunk. [....] S az elégtétel? – Sokszor az, hogy duzzog valaki: nincs terem, nincs elég plakát, s ha van, miért épp a templom bejáratára került. – Ha valaki elböki, hogy jó volt, szép volt, az már jelent valamit – mondja Attila. Lelkileg elégült ki az ember, mert tesz valamit. Szorványvidéken ez különösen nagy dolog. Ezzel nem magunkat akarom dícsérni, hanem azt, aki elkezdte, s aki folytatja majd.
    Ezekekkel a szavakkal kellene befejezni az irást. De kivánkozik ide még valami. Kincset ér, ha egy város, egy közösség ilyen embereket mondhat magáénak. Ám az is, ha ezek az emberek nincsennek légüres térben. Ha örömmel nyugtázhatjáj, ha egyik-másik szerda estén egy tűt sem lehetne leejteni a kultúrház nagytermében. Ha azzal a panasszal fordulnak hozzájuk, hogy miért nem állt meg a váradi színtársulat Medgyesen, mikor itt haladt át Szebenbe. Ha a könyvesbolt elárúsítónője – Kósa Mária (elhunyt 2012-ben, SzMA megjegyzése), aki egyébként három nyelven ajánlja a könyveket és nem is akárhogy ! megköszöni, hogy a tudományos és művelődési egyetemen felhívták egy könyvre a figyelmet: ezt onnan tudja, hogy abból csütörtök délre nem sok marad a polcon. Ha akadnak még ketten-hárman, akik szükség esetén kiszaladnak az állomásra vendéget fogadni, fedezik a színinövendékek vacsoraköltségét. Elismerésünk, biztatásunk és jókívánságaink mindannyiuké”.
    Medgyesről, a medgyesi magyarokról, az itt működött szabadegyetemről Beke György számol be egész oldalas riportjában. Írásának címe Medgyesi folytonosság7. [....] A múlt század közepén indult meg errefelé is az „ember árradás”, mikor az elszegényedett székelység – Bözödödi György találó hasonlata szerint – mozgó elempé vált. Jelenleg mintegy kilencezer magyar nemzetiségű lakosa van a hetvenezer lélekszámú Medgyes városának. A németek száma jelneleg kétszerese a magyarokénak. A medgyesi magyarság döntő többsége első, legfennebb második vagy harmadik nemzedék, ennek megfelelően falusi félproletárból, kisgazdából lett ipari munkás, építőtelepi napszámos vagy gyári szakmunkás. Ehhez az ipari munkásréteghez mintegy négyszáz egyetemi, főiskolai végzettségű magyar értelmiségi csatlakozik. Csupán magyar orvost vagy 38-at számoltunk össze. A sajátos történelmi fejlődés folytán a hajdani medgyesi polgárságben elvétve akadt magyar. Egyébként ugyanilyen a legnagyobb lélekszámú itteni népesség, a román lakosság társadalmi rétegződése is.
    Kilencezer ember: egy kisebb város lakossága is kitelne belőle. Ennyi ember – ennél jóval kevesebb is – előbb-utóbb kialakítja a maga közösségi szokásait. A munkából, megélhetésből, helyi lehetőségekből következő általános és a nyelvhez, hagyományokhoz, művelődéshez kötött sajátos életvitelt.
    Két évtízeden át három alkalommal is betekinthettem Medgyesen ebbe az otthonosodási folyamatba. Első medgyesi írásom az Előre napilapban jelent meg 1962. nov. 16-án, a második pedig A Hét 1977. jún. 17-i számában volt olvasható. [....] Azóta valami megváltozott a medgyesi magyarság körében. Az üzemekben, tervezőintézetekben tapasztalható szorgalomhoz, szakértelemhez hozzáadódott a közös érdeklődés, az egymásra figyelés. Az idő is erjesztette ezt a folyamatot, az országos mozgás, az ideérkező, folyóiratok, lapok, a nemzetiségi önismetert természetes igénye. A helyi katalizátor – vagy egyike ezeknek az ösztönző, serkentő erőknek – a szabadegyetem magyar előadássorozata, amely ugyankkor az öntudatosodásnak, az életre képes közösség kialakulásának bizonysága is.
    [....] Koncz Miklósné portréját felvillantottam 1977-ben tett medgyesi riportutam nyomán. Ekkor történt a „váltás”. Koncz Miklósné, férje súlyosbodó betegsége miatt, kényszerűségből visszavonult a közművelődési „napszámosságtól”. A lótás-futás egy részét már addig is át kellett hárítania Szabó M. Attilára és feleségére, aki Konczné tanítványa volt valaha. A fiatal tanárházaspár nagy buzgalommal vállalta át a gondot, de bennem – beismerem – felriadt a kétség: vajon meddig tart ki a lelkesedésük? Mind a ketten a szomszédos település, Kiskapus középiskolájában tanítanak, a napi ingázás, a gyermeknevelés ezernyi nyűgje nem szegi-e kedvüket, marad-e idejük erre a többletmunkára is? Nem szakad-e meg a medgyesi folytonosság?
    Most harmadik medgyesi riportutamon is a szabadegyetem „katalógusát” lapozom fel legelőbb. 1978-tól 1980 végéig kik is álltak máshonnan jött vendégként a medgyesi pódiumra, száz meg száz hallgató elé? Kányádi Sándor verseiből szavalt; Banner Zoltán ausztráliai élményeiről beszélt még könyve megírása előtt, és eljött a Tűzkör című műsorűval is; Nagy Géza az erdélyi magyar művelődéstörténet nagy alakjait villantotta fel, jelesen Bod Pétert; Oláh Tibor – a vásárhelyi színinövendékek „segédletével” – Tolsztojra emlékezett; Keresztes Pál marosvásárhelyi mérnök Ausztriába kalauzolta hallgatóit; Kiss Zoltán egyetemei tanár, a modern biológia alapjairól értekezett; a Művelődés szerkesztői olvasóikkal találkoztak; Kötő József az erdélyi magyar színjátszás történetét vázolta; Krasznai Paula kolozsvári színművésznő kedvenc verseit szavalta; Tóth Sándor kolozsvári egyetemi tanát Ady Endréről és nemzedékéről beszélt; Nagy Olga a népmesékről, Gáll Ernő professor az erkölcsi elkötelezettségről, Ferenczy Géza a székely róvásírásról, Szilágyi Júlia az irodalom emberalakító szerepéről, Kántor Lajos a magyar líra múltjáról és jelenéről, Fekete Károly bánffyhunyadi tanító, az ismert helytörténész a mai Kalotaszeget mutatta be, Ritoók János a magyar-szász irdodalmi kapcsolatokról tartott előadást, Ádám Erzsébet ide is elhozta Vadrózsák című nagy sikerű műsorát, Bálint Tibor pedig olvasóival találkozott. Bethlen Gábor-évforduló alkalmából Imre Isván professzor beszélt a nagy fejedelemről és a bethleni örökségről. A változatos témák között szóba került a románok és magyarok baráti együttélése, aztán a jelenkori költészet (mindkét téma Józsa Benjámin nagyszebeni tanár előadásain), a régészet és a történelem viszonya (Ferenczy István). Tövissi József egyetemi tanár Izlandról mesélt, Olosz Egon orvos professor a drezdai képtárba hívott sétára, , a régeni Kohl István pedig az időben invitált utazásra, egy Maroson alászaladó tutaj hátán. A szép számmal érkező vásárhelyi előadók sorában Balázs Imre festőművész azt vizsgálta, hogy miként ábrázolták a gyermekeket a különböző korok festői, Bartis Ferenc pedig verseiből szavalt. Még olyan közhasznú ellátási gondra is figyeltek a szervezők, mint a gombászásra, elhívták a szakértő  Antal Lászlót Székelyudvarhelyről. Ez a névsor egyébként azt is igazolhatja, hogy Medgyes város művelődési hatóságai továbbra is szívesen támogatják a magyar kurzust, hiszen pénzt áldoznak – a mostani takarékosság mellett is – távoli városk tudósainak, kutatóinak, íróinak utaztatására.
    Koncz Miklósné szívós következetességgel kapcsolta be az előadók sorába a helyi értelmiségieket. Szabó M. Attiláék folytatták és tovább szélesítették ezt a hagyományt. Medgyes magyar tanárai, orvisai, mérnökei, jogászai közül mind többen kapnak kedvet a szereplésre, illetve a maguk érdeklődési körébe vágó kérdések közös megtárgyalására. Az előadónak itt ellenvéleményekre is fel kell készülnie. Wéber Péter [Peter Weber] medgyesi biológus  a környezetvédelemről beszélt, egy másik biológua, Faragó Csaba az ivóvízről és szennyvizekről, Jakab Elek mérnök a rómaiak építőművészetéről – római telephely volt Medgyes környékén is -, ugyancsak ő ecsetelte igen érzékletesen a Kárpátok szépségeit. Jakó Ferenc orvos Közép-Ázsiába hívta – képzelebeli – utazásra hallgatóit. Szabó M. Attila a világvárosok növekedéséről tartott izgalmas előadást, majd Nagy-Britaniába, aztán a Szovjetunióba vezetett „képzeletbeli utazást”.  A Szabó házaspár nemcsak önzetlen szervezője kurzusnak, Szabóné, Erzsébet asszony, akinek kedvessége és előzékenysége még a nézeteltéréseket is elsimítja, a neveléslélektanról beszélt. A helyi tanerők közül Bakó Irén Eminescu költészetét hozta közelebb a medgyesi magyar közönséghez. Iszlay László zenetanárrégmúlt korok zenei stílusairól értekezett. Fekete Lajos, Gál Mihály és Gazdag Sándor jogászok  - saját hagyományaikat folytatva – sorozatos törvényismertetőkkel igyekeztek bevonni a hallgatóikat a jogszabályok néha nagyon hasznos ismeretébe. Sajátos színfolt volt Takács Teréz matematikatanár és Györke Aladár kutatómérnök közös előadása Ifjúság, tudomány, technika címmel. Sebők Anna tanítónő Kriza-estje szintén a szabadegyetem égisze alatt zajlott le, s ugyancsak itt rendezték meg a medgyesi fiatalok szavaló estjét mai költők verseiből. Egy medgyesi mérnök, Búzás Árpád nem műszaki kérdésekről, hanem a virágokról tartott élvezetes előadást Évszakok címmel, zenei aláfestéssel. A Szabó házaspár szívesen felkarol minden eredeti ötletet. [....] Medgyes szabadegyetemének magyar kúrzusa nemcsak a város magyarságának közművelődésében tölt be nélkülözhetetlenül fontos szerepet  a korszerű életszemlélet és nemzetiségi tudat kimunkálásában, de a medgyesi példa fénye igenis messzire ellátszik már, az egész országból érdemes figyelni ide”.
    A marosvásárhelyi Új Élet  képeslapban8  Bartis Ferenc közölt képes tudósítást. A medgyesiek példamutatása címmel. [....] Kora este érkeztem Medgyesre. Ismerőseim keresve, megtudtam, hogy Medgyesen szerdán mindenki előadásra megy. Így a Művelődési Ház felé vettem utam. S a nagyteremben valóban ott találtam minden ismerősömet. Persze nemcsak őket, hiszen több  mint kétszáz ember hallgatta éppen Szabó M. Attila tanár – diavetítéssel egybekötött – előadását Angliáról. A vetítést Búzás Árpád mérnök végezte. Nehezen találtam egy üres széket a zsúfolt teremben. Szabó tanár szabadon beszélt, akárcsak egy egyetemi katedrán; szavai nyomán egyre többet tudtammeg Anglia történelméről, gazdasági helyzetésről, kultúrájáról. S amikor a villany kigyúlt, már-már sajnáltam, hogy véget ért az előadás, amelyet tanárok, mérnökök, diákok, munkások, nők és férfiak, fiatalok és idősebbek hallgattak végig nagy érdeklődéssel, amint ez az előadás után elhangzott kérdések sokaságából is kiderült. Élmény volt ez a szerda este. Mindannyiunk számára. S amint a hallgatóság létszámából és az előadáshoz való viszonyulásából következtetni lehetett, a medgyesi magyar nemzetiségű dolgozók számára is immár nemcsak élmény a Tudományos-Művelődési Egyetem  keretében szervezett előadások sorozata, hanem egyben kulturális életük szerves része is. S hogy így van, ez elsősorban a medgyesi magyar értelmiségiek érdeme, mindenkelőtt az olyan tanároké, mint Szabó M. Attila és felesége, akik e város magyar közművelődési életének a mozgatórugói.
-    Igyekszünk a lehetőségekhez mérten minél jobban dolgozni – mondja Szabó M. Attila. – Nem markolunk sokat, hogy minél többet foghassunk. Tudományos-Művelődési Egyetemünk valóban kulturális-tudományos fórummá vált, előadásain mindenki otthonosan érzi magt. A megbeszélések és viták pedig lehetőséget nyújtanak egy-egy tárgykör minél jobb megvilágítására, az ismeretek gyarapítására. Az általános tudományos-műszaki-kulturális ismeretek terjesztése mellett nagy jelentősége van nemzeti-nemzetiségi múltunk megismertetésében, öntudatunk fejlesztésében. A cikk továbbiakban ismerteti a az 1980/1981-es tanév első negyedévében tervezett előadások címeit és meghívott előadóit. [....] A medgyesi Tudományos-Művelődési Egyetem  konkrét munkája, tudományos szervező tevékenysége, eddigi eredményei révén pédamutató lehet (és az is) sok más azonos feladatkörű intézmény számára”. Bartis Ferenc tudósításához négy, a medgyesi szabadegyetem tevékenységét bemutató felvételt csatolt.
    A kolozsvári Dolgozó Nő9 Lászlóffy szignóval [Lászlóffy Aladár] Mi szabad a szabadegyetemen? címmel közölt cikket. Az írás a medgyesi szabadegyetem eredményeit, a közösségre tett hatását elemzi. „Talán túlzás, ha a látogató – megfordulván a medgyesi szabadegyetem házatáján, „konyhatitkokba” is – már mint a vendégkönyvbe – bepillantva és szembesülve a hallgatósággal, ki meri jelenteni: ez a legjobban működő magyar nyelvű kurzus az országban? És nem a kisvárosi lehetőségek, nyolc-tízezer magyar ajkú lakos figyelembevételével, hanem a maximális igényeket tekintve, ezt maguk az előadók tudják a legjobban felmérni: „A székely katonafaluközösségek azért tanítatták ki egy-egy fiúkat, írástudóként képviselje, de inkább védje a közösséget; népszolgálatot, valamint székely bátorságot és kemény, egyenes gerincet vártak tőlük. Az elidegenedett álközösségekben ez ma már anakronisztikusan hangzik. Itt, Medgyesen valóságfedezete van az „írástudó felelősége” fogalomnak és elvárásnak – nem hiába tartják példának és figyelmeztetőnek is. Idejönni nem szívesség, fáradság, hanem ritka, megbecsülhetetlen értékelése munkánknak, s ezért nekünk kell köszönetet mondanunk” Kósa-Szánthó Vilma a csíki népviseletről tartván előadást, meghívottként is otthon érezte magát, a székely közösségek történelmi örökségének birtokában is példát és erőt kapott Medgyesen az újabb népszolgálat megvalósításához. A szabadegyetemen elhangzott témák változatossága a helybelieket dícséri. Nemcsak a szervező tanárházaspárra – Szabó M. Erzsébetre és Attilára – gondolok, hanem az egész tanulni vágyó közösségre. [....] „A közösségünk – modja Szabó M. Erzsébet – feléről sem hallott azoknak, akikkel alkalma lett személyesen megismerkedni, arról nem is beszélek, mennyivel nőtt a könyvásárlók száma a tendszeresített előadások óta”. [....] Kezdetben csak az volt a cél, hogy felkeltsék az érdeklődést, hogy kimozdítsák otthonukból (vagy a szellemi holtpontról) azt a réteget, melynek eddig nem volt igénye az olvasás, a művelődés, mely munkalehetőséget lehetőséget keresve jutott el egy fejlődő városba, és több száz kilométerre eső eredeti közösségétől elszakadva, legfeljebb formális munkaközösségekbe csoportosult, de nem kereste meg etnikai közösségének újabb szálait, nem érezte még közösség voltát. A medgyesi magyar munkások  - egyelőre – százairól van szó; elsősorban ők képezik a szabadegyetem tömegalapját. De gazdag esztendők után elmondható már róluk, amit kedvenc előadóik jegyeztek be a vendégkönyvbe: „Mélységesen meghatott a művelődéstörténeti kérdések iránt érdeklődő medgyesi közösség lelkesedése, figyelme és érdeklődése. Az ilyen hallgatóságnak élvezet beszélni a legkülönbözőbb ős-, ó- és középkori kérdésekről”. (Ferenczi István kolozsvári történész.) [....]  „A medgyesi szabadegyetem a város magyarságának műhelye, amelyben korszerű nemzetiségi tudat munkál nemcsak Medgyes számára”. (Beke György író.) „Ritka kedves találkozás volt ez egy olyan közösséggel és szervezőivel, akik bizonyították azt, hogy a nagy központoktól távol is oda lehet figyelni mindarra, ami a világban történik. Folytatása ez annak, amit egykori peregrinus diákjaink is megvalósítottak az évszázadok folyamán”. (Tonk Sándor kolozsvári történész.) A két utolsó vallomás nemcsak a színvonal értékelése szempontjából figyelemre méltó; de tartalmazza másutt támadt hiányérzetünket. Valóban, „nemcsak Medgyes számára” tanulságos az országos nevű előadók megnyerése a sokoldalu, magas szintű (nem információ erejű) népnevelés és nemzetiségi tudatápolás ügyének. A „nagy központoktól” nem is olyan távoli városok (például Dés, Beszterce) kulturális irányítóinak – lám, nem árt oda figyelni „mindarra, ami a világban történik” ; az országos színvonalhoz felszárkózni semmiképpen nem jelenti a helyi sajátosságok és helyi (szellemi) erők feladását. Legfeljebb a helyi előítéletét”.
    A bukaresti MŰVELŐDÉS havilapban10 Mezei József Medgyesen készült riportját olvashatjuk. (A riport nyomásra kész, szerkesztett kézíratát a szerző jutatta el hozzánk egyeztetésre, a lap eredeti száma nem áll rendelkezésünkre) „Tanévzáró ünnepélyre hívtak Medgyesre a Művelődési és Tudományos Egyetem magyar nyelvű kurzusainak vezetői. Úgy képzeltem, hogy valahol meghallgatunk egy ünnepélyes jelentést, ehelyett a félig megtelt  színházteremben előadást hallhattunk  Gazda Klára Gyermekvilág Esztelneken című néprajzi kötete kapcsán. A kötetből részleteket olvasott fel Fekete Judit VII. osztályos tanuló. Afféle műsorrendező-szervező szöveg volt ez, egy olyan falusi gyermekvilág színpadi megjelenítéséhez, melyben az eredeti, sajátos hagyományhoz szervesen társultak a magyar nyelvterületen általánosan elterjedt gyermekdalok, mondókák, játékok. Különös élmény volt székely népviseletbe öltözött medgyesi kisiskolásoktól a színpadról visszahallani a Lánc, lánc eszterláncot, a csigabigához intézett mondókát, s még jónéhány, kolozsvári gyermekkoromból is jól ismert gyermekjátékot, mint néprajzi dokumentumot, mint meghonosítandó, kiveszőfélben lévő hagyományt. Máshol is ez lenne a (szomorú) helyzet? Nem érek rá töprengeni rajta, rám ragad a nézőtéren ülő szülők és nagyszülők kitörő lelkesedése; táncban, énekben ügyeskednek, valóban a kis és a nagyobb iskolások. Sebők Anna tanítónő nemcsak a betanításban jeleskedett: formássá kerekedett a műsor, élményt keltett a közönségben, nyomot hagyott a gyermek előadókban. Az előadás után Mezei József kerekasztal beszélgetésre hívta mindazokat aki, tevőlegesen részt vettek a szabadegyetem működtetésében. Részt vett a beszélgetésen Gál Mihály jogász,  Szabó M. Attila tanár, Koppán Ferenc XII. osztályos tanuló az Automecanica Líceumból (elmondta, hogy őket, a tanulókat Koncz tanárnő hivogatta a szerda esti előadásokra, a medgyesi diákok kitűnően szerepeltek a bukaresti Román TV magyar adásának Bethlen Gáborról szóló történelmi és irodalmi vetélkedőn. Ezt Székelyudvarhelyen rendezték meg. Tartottunk szabad egyetemi előadást Medgyesen is, Balázs Bélával Bertók Péterrel és jómagam részvételével.) Kerekasztal résztvevő volt még: Balázs László szíjgyártó a Tábalaüveggyárból, Fekete Ljos jogtanácsos, Sebők Anna tanítónő, Takács Teréz tanárnő, Fazekas Mihály mérnök. Zárszónak tekinthetjük Gál Mihály észrevételét: „Nagyon szépen és helyesen mondta Fazakas Misi, hogy a szabadegyetemnek közösség teremtő ereje van. Aki eljár hozzánk, bekerül ebbe a közösségbe, az otthon érzi magát itt és ha netán elkerül máshová visszavágyik közénk. Erre konkrét példák vannak, ilyen például a László Zoltáné, kurzusunk egyik alapító tagjáé, aki Vásárhelyre költözött és onnan járogat vissza hozzánk.”
    A Brassói Lapok11 1981. november 21-i számában (47. szám 3. oldal) Veres Gerzson közöl riportot Medgyesi művelődési körkép címmel. „Medgyes szellemi életét feltérképezni szándékozónak megbízható utikalauza Beke György egyik mindenre figyelő, bevallott rokonszenvvel megírt kitűnő riportja. A nyomdokába lépő a medgyesiekkel való ismerkedés első pillanataiban márérzi és tudatosítja, hogy miféle források táplálják Beke György szeretetét, honnan ered a hangját lelkessé hevítő melegség, mikor azokról az önkéntes örök-mozgó, örök-égő emberekről szól, akik immár annyi esztendeje töretlen hittel szolgálják eredményesen a magyar anyanyelvi művelődést Szeben megye eme gazdasági-kulturális központjában. – Medgyesnek pezsgő szellemi élete van. A helyzetképet csupán felületesen ismerő meglepődik, mihelyt a művelődési élet mélyrétegébe leásva példátlanul gazdag leletekre talál. Ilie Nemeș tanár, a municipiumi szocialista művelődési és nevelési bizottság elnöke, a kultúrház igazgatója [….] a szabadegyetem új „műsorfüzetének” megjelente alkalmával nyújtja felém a friss kiadványt. Magyar nyelvű kurzusaink sorát tíz évvel ezelőtt kezdtük – mondja – Heti rendszerességgel tartott előadásainknak alkalmanként változó, heterogén hallgatósága volt, ám nemsokára kialakult egy, a mai napig is törzsgárdát képező állandó közönség, mely természetesen csupán magja a szabadegyetem körül felzárkózóknak, mert jönnek számosan kisebb-nagyobb rendszerességgel, ha érdeklődési körükbe illő előadást hallhatnak. [….] A népi egyetem magyar tagozatának vezetője Szabó M. Attila tanár, akinek hallatlan munkabírását és példás buzgóságát nem győzöm csodálni. Noha Kiskapusra ingázik – feleségével egyetemben – , ő a város magyar nyelvű szellemi életének mindenese. – Valakinek kézben kell tartania az anyanyelvi művelődést, az átöröklött értékeket gazdagítva kell továbbadnia – mondja Szabó M. Attila. – Szeretettel végezzük feleségemmel együtt ezt a korántsem könnyű feladatot, elsősorban azért, mert a medgyesiek széles körű érdeklődése, fogékonysága, kultúrszomja, s az ebből fakadó eredmények igazi elégtételt jelentenek számunkra. Mindaz amit teszünk vagy legalábbis tenni igyekszünk: nem hiábavaló. A szabadegyetem mellett számos kulturális eredményről szólhatok: a művelődési ház keretében például tizenöt esztendeje működik magyar műkedvelő színjátszó csoport, mely az együttes népszínházi rangra való emelésével művészeti életünknek olyan intézményesített fórumává vált, amilyennel kevés Medgyes nagyságrendű város büszkélkedhet. Évente körülbelül negyven előadást tartanak, részben a környező megyékben, s gyakran látnak vendégül más megyékből érkező műkedvelőket. Tanárok, munkások, orvosok és más foglalkozásúak, idősebbek, fiatalabbak lépnek színpadra újabb és újabb bemutatókkal. Irányítójuk Achim Hudea szakinstruktor, az ő segítségével időnként hivatásos vendégrendezőtől is tanulhatnak a színjátszók. [….] A leglelkesebb szereplők között Varga László, Fekete János, Balázs László, Sebők Anna, ifj. Bíró László, Barabás Márton nevét említik, valamint a sajnálatosan kiválni készülő Weiss Albertet. Az Ifjúsági Klubban a magyar tánccsoport vezetője a lelkesedéséről ismert, népszerű Iszlai Borbála. Úgy vélem neveket, számadatokat tovább sorolni fölösleges. [….] A medgyesi magyar közművelődés példaként állítható mindazok elé , akikben a jobbra-többre érdemes szándék még csak csirázgat, akik országunk magyarlakta vidékein hasonló óhajjal igyekeznek életre hívni olyan nemzetiségi művelődési  fórumokat, amilyenek Medgyesen régtől – s milyen kiválóan! – működnek. Immár nemcsak hallott-olvasott, de látott tapasztalt tények melengető bizonyságában állítom: joggal nyúl oly nagy szeretettel Medgyes felé Beke György testvéri jobbja…”
    A Brassói Lapok Jóri Judit írását olvashatjuk, címe Találkozó Medgyesen. „Ha kiváló házigazdáink, a szabadegyetemet vezető Szabó házaspár vendégszeretete nem fűti a közel másfél száz néző-hallgatónk lelkesedése nem forrósítja… -  bizony még állig gombolt nagykabátban is vacogtunk volna a medgyesi kultúrház – indokolt technikai okokból – fűtetlen nagytermében. Igaz, a hatvan – hetven férőhelyes kisteremben vendégmarasztaló meleg volt, de a szép számban összegyűltek inkább a didergéses jelenlétre szavaztak, semmint a folyosón-szorongásra. Szabó M. Attila tanár megnyitó szavaiban bemutatta lapunk munkatársait: Madaras Lázár főszerkesztőt, Sipos Andrást a művelődési rovat vezetőjét, Csutak Levente grafikus művészt, a lap grafikai szerkesztőjét. Ezt követően Bereczki Károly humoreszkje „oldotta” a műsort, s a gémberedett ujjait melengető Veress László hegedűjátéka, aki Vivaldi Évszakok művéből adott elő részletet. Veress Gerzson megjelenés előtt álló kötetének két versét mondta el, majd Veress László Petőfi-versekre komponált dallamokat játszott. Novemberi művelődési körképünkben bővebben beszámoltunk a fentebb említett két lelkes tanárember irányította szabadegyetemről, melynek heti rendszerességgel tartott előadásai ily népes hallgatóságot vonzanak. Kedvesen megható volt, amint az est végén egy idősebb néni mindjük nevében köszönte meg önkéntes fáradozásaikat nemcsak az előadássorozat-, de színházi bérlet-szervezésüket, s mindazt, amit a magyar anyanyelvű medgyesiek szellemi neveléséért tesznek. Mostani találkozónk rendhagyó hídavatás volt: előadócserét beszéltünk meg, s ígértük, hogy valahányszor jelesebb rendezvényre hívnak, ott leszünk. Brassói együtteseket igyekszünk rábírni, hogy terjesszék ki játékterületüket egészen Medgyesig, hisz a Brassóhoz hasonló hagyományú, háromnyelvű városnak kultúraszerető, értő és –pártoló közönsége van. A rögtönzött műsort, gondmegosztó párbeszéd követte, melynek során kiderült, hogy a medgyesiek olvassák – figyelmesen, okosan – a Brassó Lapokat, az alkotó műszaki értelmiségiek tudománynépszerűsítő cikkeket, tanulmányokat ígértek lapunknak, állandó munkatársunkká kívánva szegődni. Leszögezhető tény: kölcsönösen hasznos volt a medgyesi egymást látás-hallás, mely szorosabb állandósult kapcsolatok ígéretét hordozza”.
A marosvásárhelyi Új Élet képeslapban12 Szépréti Lilla képes riportban Művelődési estek Medgyesen címmel számolt be tapasztalatairól. [....] A népi egyetem keretében rendezett összejöveteleket a Szakszervezetek Művelődési Házában tartják – egy idő óta csütörtöki napon. (Kezdetben hétfőn, majd szerdán gyűltek össze.) Többször láthatták vendégül Sütő Andrást, aki még a szervezésben is segített. Erre emlékeznek leginkább, meg az Ady-évfordulós estre, amelyen a marosvásárhelyi Színművészeti Intézet hallgatói is felléptek. Hatszáz ember gyűlt egybe akkor, több mint százan jöttek a szomszédos Kiskapusról. Esemménynek számított az Utunk, Korunk, Napsugár szerkesztőivel rendezett találkozó, s jól emlékeznek még Horváth Istvánra, Nagy Gézára, Xantus Jánosra, akik ugyancsak eljöttek Medgyesre. A fiatalok az Ifjúmunkás-matinét emlegetik. – Kevés városban található olyan lelkes értelmiségi gárda, mint Medgyesen – mondja László Zoltán, az előadássorozatok egyik volt szervezője. A műszaki értelmiségre s az orvosokra, jogászokra számíthatnak leginkább. [....] Szabó M. Attilát Szilágysomlyóról „csalta” haza szülővárosába, Medgyesre, a felesége, Szabó M. Erzsébetet jó (családi) lakás várt itthon. Tíz-valahány éve Kiskapuson tanítanak, román nyelvű szaklíceumban. A medgyesi művelődési esték szervezésében jelentős részt vállal Búzás Árpád vegyész- és Horváth Béla gépészmérnök is. Fekete Lajos jogászt külön dicséret illeti. Mint az általános iskola VIII. osztálya szülői bizottságának elnöke megfogalmazta és továbbította a minisztérium címére a szülők kérését, hogy gyermekeik a líceumot is anyanyelvükön végezhessék. Fekete Lajos a szülőktől jelentős támogatást kapott Márton Elza részéről. Így jött létre az 1982/83-as tanévben az első – párhuzamos IX. osztály.
    Könyvek, folyóiratok között beszélgetünk Szabó M. Attilával, a szép tágas szobában. Az asztalon a Népismereti Dolgozatok újabb kötete és a Korunk legfrissebb száma. A Korunk szerkesztőségével mai napig élénk a kapcsolatunk. Időnként eljönnek hozzánk a szerkesztők, hogy bemutatssák a folyóirat legújabb kiadványát. Meghívottjuk volt Gáll Ernő, Veress Zoltán, szilágyi Júlia.  – Októberben szoktuk nyitni az évadot – mondja a házigazda. – Idén Kányádi Sándor tisztelt meg bennünket jelenlétével: Az irodalom valósága címmel tartott előadást. Tonk Sándor Az erdélyi fejedelemség hétköznapjairól, dr. Vofkori László a környezetszennyeződésről beszélt. Meghívtuk Fodor Lajost, a fotópapírgyár mérnökét is, Marosvásárhelyről. Többször járt Japánban. Diavetítéses úti beszámolóját nagy érdeklődéssel hallgattuk. Szegő György olaszországi, Weszely Tibor marokkói élményeit elevenítette fel, a közönség nagy tetszésére. Fekete Lajos jogtanácsos a legújabb törvényeket szokta ismertetni. Az idei évadban Benkő Elek az Udvarhely környéki freskókról tart majd előadást. Várjuk Binder Pált Brassóból, Miklósi Sikes Csaba építészmérnököt Kolozsvárról. Miklósi az elmúlt évben Fadrusz János munkásságát ismertette, az idén Az örmény civilizáció című előadássorozat keretében az építészetről fog beszélni. Keresztes Zoltán (Kolozsvárról) az örmények történelméről, a nagyváradi Jakabovits Miklós a festészetről tart előadást. Várjuk továbbá Varró Jánost, a Dacia Könykiadó szerkesztőjét, és dr. Módy Jenő a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet tanárát. Helyi erőket is „megmozgatunk”: Jakab Elek építészmérnök az ókori egyiptomi építészet után most a görög és az indiai architektúra bemutatására vállalkozott. A fontos évfordulókat mind megünnepeljük: az Egyesülésről én tartottam előadást. – Hogyan tudnak ennyi neves írót, tudóst és szakembert meghívni?  -  Figyelmesen olvassuk a sajtót, számon tartjuk, ki hol tartott érdekesnek ígérkező előadást. Az egyik meghívott vendég javasolja a másikat… - Hogyan szervezik a közönséget? – A Szakszervezetek Művelődési Háza a mi részünkre is nyomat plakátot két nyelven. Ezeket öt, hat (már ismert helyen) kitesszük a városban. Az iskolákat és a törzstagokat telefonon értesítjük. Általában nyolcvanan gyűlünk össze, de gyakran száz fölötti a létszám, különösen, ha vonzó előadót látunk vendégül. A tematika összeállításánál figyelembe vesszük a közönség javaslatait. A költségeket a Művelődési Ház fedezi. Hudea, Achim igazgató messzemenően segít bennünket.”  Szépréti Lilla riportját hat fotó felvétel gazdagította.

Sándorné, Sebők Anikó (Sepsiszentgyörgy) visszaemlékezése: A nagyenyedi “Betlehen Gábor” kollégiumban végeztem a tanítóképzőt, ahonnan úgy indítottak útra bennünket, hogy mi a “nemzet napszámosai kell legyünk.” 1983 március 2-án több mint egy órás előadásunk a táncegyüttessel, melynek címe “ Este a fonóban”. Ezzel a műsorral vendégszerepeltünk, Hargita, Szeben, Maros megyékben is. Utolsó előadásunk Mezőcsáváson volt. A bevételekből és az Ifjúsági Klub támogatásával, melynek igazgatója Pleşca Ioan volt, Csíkszeredában 12 pár (női, férfi) székelyruhát készíttettünk. Kétszer is felléptünk Nagyszebenben közösen a román “ Hóvirág”, és a nagycsűri szász táncegyüttesekkel. 1982 május 6-án az Ifjúsági Klub szabadtéri színpadán adtuk elő műsorunkat, ezen részt vett  Szegő Júlia muzikológus is, aki így dedikálta “A két Mozart hétköznapjai” című könyvét: “A minden nemes és jó ügyért lelkesen dolgozó Sebők Anikónak, szeretettel, sőt csodálattal! Anikó maradj ilyen nem törődve hálával, viszonzással, megtalálod abban, hogy szíveddel, tudásoddal segíted a fiatalok fejlődését, a népművészet útjára terelve őket, fáradozol városod jobbá, emberhez méltóvá tételéhez! Sikert utadra! Köszönet egy nyári alkonyatért amikor magad is táncoltál neveltjeiddel. Nem felejtő el! Szegő Júlia”

                        K. Kiss Ferenctől a Bukarestben megjelenő “Falvak népe” szerkesztőjétől 1982 október 29-én Marosvásárhelyről kapott leveléből idéznék: “Örvendetes a medgyesi nevelési lehetőségek napfényre hozása. Egy csokorban látni munkájuk, fáradozásuk megörökítését. Fontos azért, hogy maradjon meg az utókornak is, lássák, a mi tizedünk, századunk második felében sem aludtak a lényegre figyelő, s érte tenni is tudó fáradságot nem ismerő szívek. Tisztelettel gondolok rájuk nemcsak akkor, amikor ünnepet ajándékoz az élet, hanem az élet árnyékosabb felében kitartóan dolgozókért. Első sorban Sebők Anna és a Szabó házaspár érdemel megkülönböztetett tiszteletet. Az utókor is értékelni fogja fáradozásukat, legyen úgy. Köszönöm, hogy akkor meghívtak, megismerhettem, szembenézhettem a medgyesi hallgatóimmal, részemre egy feledhetetlen alkalmat teremtettetek s Bartók Béláról emlékezhettem, s egyet hörpintettünk a népdal csodálatos forrásából.”

Dr. Búzás Árpád ny. vegyészmérnök visszaemlékezése.

„Őrzők a végeken”, a medgyesi magyar Népi egyetem 1970-1991 között.

Előszó helyett emlékszavakat szeretnék írni a medgyesi népi egyetem történetének kapcsán, hiszen nemzedékünk túl van a hetedik évtizeden, így illő az események, történések leírása, a feledéstől megmentése. Boldog az az ember akinek van mihez nyúlnia, aki válogathat átélt eseményei bőségéből, aki elmondhatja, hogy nem élt hiába. Mindez többszörösen érvényes közösségi szinten, ezért született a merész gondolat, hogy amíg lehet , amíg nem lesz késő, emléket kell állítani egy majdnem csodának számító szórványbeli jelenségnek, mely több mint két évtizeden át, 1970-1991 között fáklyaként, de legalább mécsesként világított a sötétség korszakában, megtartva egy közösséget önazonosságában, művelődésében, reménységében. A medgyesi Magyar Népi Egyetemről van szó, amely abban az időben országos hírnevet szerzett magának, melyre bizonyság az a tény, hogy szívesen jöttek előadók az ország minden tájáról, és e neves – híres emberek mindegyike azzal hárította köszönetünket, hogy számukra volt kitűntetés a meghívás és az, hogy közöttünk lehettek. Bízunk abban, hogy nem lesz sem félreértve avagy félremagyarázva e nemes szándékú cselekedet, elsősorban azért mert nem öncélú szereplési vágy van a dolgok hátterében, hanem emléket, követésre méltó példát szeretnénk felmutatni azokról az igaz emberekről – sajnos közülük már nagyon sokan nincsenek közöttünk – akik tudták és érezték mi a kötelességük és meg is tették panasz, fáradság és kifogások nélkül, szívvel, lélekkel, rendületlenül. 

                        Szabó M. Attila tanár – történész barátunk, azzal hogy vállalta e feltáró és összegző munkát nagy fába vágta fejszéjét. Egyrészt mert több mint húsz év távlatából felszínre hozni egy másik húsz év eseménysorozatát, ma már gyengülő képességeinkkel nem könnyű dolog ; másrészt életünk legszebb korszakához erős érzelmi szállak kötnek, melyeknek kötelékéből ugyancsak nehéz szabadulni, ahhoz hogy hiteles, igaz és tiszta legyen a kép, amely nyilvánosságra kerül. De ő a legilletékesebb, mert több mint tíz éven át a Szabó házaspár vállain volt a Népi Egyetem működésének minden terhe és innen a kötelesség is, hogy ezt a munkát el kell végezni, emléket kell állítani egy nemzedék áldozatos feladatvállalásának. Hogy mennyire összetett dologról van szó, elég ha csak ara gondolunk, hogy a több mint húsz év alatt közzel ezer magyar művelődési rendezvényre került sor, ezt az óriási anyagot kell ha nem is teljességében bemutatni valahogy úgy, hogy érthető, látható, érezhető is legyen. Szerencsére Szabó M. Attila már nevet vívott ki magának az erdélyi helységnevek kutatásával, az  Erdélyi helységnévtár többnyelvű monumentális munkájával; ez pedig biztató jel, hogy az újabb feladattal is megbirkózik.

Előzmények.

                        Medgyes nem magyar város. Első írásos említése 1267-ból való, már korán „civitas” rangra emelkedett, de megmaradt szász városnak a kalapos király uralkodásáig. A középkor évszázadai során fejlődésében elmaradt Nagyszeben, Brassó vagy akár Beszterce mögött, ennek oka a Kárpátokon túli régiókkal (egészen Kis-Ázsiáig) folytatott élénk kereskedelmi kapcsolatban Medgyes hátrányosabb földrajzi helyzete. Összevetve népességének nagyságát a gazdasági és szellemi teljesítménnyel el kell ismernünk, hogy ha nem is az első, de élvonalbeli központja volt a szászságnak egész történelme folyamán. Valóságérzetükre jellemző, hogy még egy kis adag önirónia, humor is belefér saját maguk bemutatásakor, midőn azt állítják, hogy a medgyesiek három dologgal dicsekednek: a szebeni szalámival, a segesvári óratoronnyal és báznai  gyógyfürdővel. Valóság viszont, hogy több nagy esemény is kötődik a városhoz, mert Honterus hittérítő munkája nyomán nem Brassóban, hanem Medgyesen ült össze a szászok képviselete és itt mondták ki egységes csatlakozásukat a reformáció lutheránus ágához, és az első világégés végén ugyancsak itt hangzott el csatlakozási nyilatkozatuk Nagy-Romániához. Szabó M. Attilától tudjuk egyik nemrég tartott előadásából, hogy több mint ötven erdélyi országgyűlés színhelye volt a város, pontosabban a Szent Margit evangélikus templom. A szász krónikások sopánkodásaiból kitűnik, hogy mekkora terhet jelentett ez a helyieknek. Elejtett megjegyzéseikből az is kivehető mennyire idegen volt számukra a magyar arisztokrácia darutollas, sarkantyús megjelenése, a népes kíséret, az úr – szolga képlet merev társadalmi jelenléte. Talán ez lenne egyik kulcsa annak a sajnálatos történelmi tragédiának, hogy nem sikerült kiépíteni velük egy szoros és tartós szövetséget, mely biztosította volna Erdély folyamatos fejlődését, stabilitását, felzárkózását Európa élvonalához. Két ellentétes berendezkedésű társadalmat nem tudtunk közös nevezőre hozni, ebben mindkét fél ludas, akkor is ha az ellenérzéseknek voltak valós vagy kevésbé valós alapjai. Természetesen kapcsolatok állandóan voltak, mert a szásznak szüksége volt a székely fűrészárúra, égetett mészre, kerámiára, a székely pedig visszafelé szekerét gabonával, borral, kézműipari termékekkel rakta meg. Mindez azonban takaréklángon a kényszer diktálta ütemben és színvonalon zajlott. Olyan szépen ír személyes tapasztalatai alapján is viszonyainkról Kányádi Sándor, aki több helyen keserű végkicsengéssel állapította meg, hogy itt élünk egymás mellett több évszázad óta és alig tudunk valamit egymásról.

                        Legnagyobb magyar vonatkozású eseménye Medgyesnek az, hogy Báthory István Erdély fejedelme itt fogadta a lengyel követeket, akik meghívták a lengyel trónra. Hála Istennek megértük azt az időt, hogy magyar városi tanácsosaink erőfeszítése folytán utca viseli nevét, az 1990-ben önállósult magyar általános iskola homlokzatán is jóérzéssel olvashatjuk a nagy fejedelem nevét. Sajnos Stephan Ludwig Roth mártírhalála mai napig beárnyékolja viszonyunknak, egyik szomorú és tanulságos emléke marad történelmünknek. Hiába voltak próbálkozások a két világháború között a közeledésre, a megbékélésre értelmiségi, irodalmi körökben, nem sikerült gyógyírt találni a sebre. Betelepedésünk a szászok közzé a XIX. századdal kezdődött lassan, majd az első és második világháború után vett nagyobb lendületet. Az ötvenes évek újjáépítési szükséglete, meg az útjára indított erőltetett iparosítási politika ugrásszerűen emelete a munkaerő szükségletet és a bevándorlást. Ehhez hozzáadódik a kollektivizálás elől menekülők nem kis létszámú tömege, így érthető, hogy a város lélekszáma néhány év alatt a 3-4-szeressére ugrott: súlyos lakás meg ellátási gondokat okozva. Bővíteni, illetve kiépíteni kellett a minimális intézmény rendszert, szükség volt nemcsak a kétkézi munkásra hanem sokféle értelmiségire is: tanító, tanár, orvos, jogász, mérnök, tisztviselő, gyógyszerész, egészségügyi és ipari középkáder egyaránt szerepelt a betelepedők között. Az  tény, hogy a gondviselés folytán szép számmal magyarok is érkeztek. Különböző vidékek szülöttei voltak: Székelyföld, Mezőség, Szilágyság és más partiumi részek – de mindegyikük legjobb erkölcsi és képzési hagyományainkkal feltarisznyálva érkezett. Helyi hagyomány, gyökerek nélkül talált magára e réteg és rendezte sorait, baráti körök, baráti szálak mentén. Biztos „kikötőt” és közvetítőt jelentettek egyházaink – szerény lehetőségeikkel – a kapcsolatépítésben és közösség kialakításban. Nem látványosan, de keresztény emberséggel támogattak minden arra érdemes kezdeményezést. Néhány évtized után is jó emlékezni, hogy volt nekünk egy tudós Somlyai István plébánosunk, majd itt tevékenykedett Dr. Bálint  Salvator ferences atya, vagy a református Szegő Bandi bácsi, a szervező, családlátogató, fiatal értelmiségieket támogató lelkész és az unitáriusok is ott voltak a „strázsán” a tapasztalt idős Miklós Pista bácsi és a nagyműveltségű Kiss Károly személyében.

                        Másik pillére medgyesi életünknek az iskola volt, az akkori élni akarásunk vezetett a hagyományos családi élethez és gyermek neveléshez; ez biztosította városszerte 3-4 iskolában a párhuzamos osztályokban folyó magyar nyelvű oktatást. Ismerkedési, kapcsolatteremtési lehetőségeket adtak a szülői közösségek, ünnepélyek és a régi pedagógus közösség hozzáállása a szórvány körülmények között működő iskola nagy feladataihoz. A különféle rendezvényekre be tudtak lopni (beleértve a kirándulásokat is) olyan tiltott dolgokat, amelyek elengedhetetlenek az igaz emberi és erdélyi öntudat kialakításához. Még  ma is emlékként őrzöm egy iskolai Arany János emlékünnepély élményét melyet Kiss Zsuzsánna tanítónőnk (mindkét gyermekünk „elindítója”) szervezett a 80-as évek elején, melybe versek, balladák mellett belefért néptánc, kisebb jelenet, Kossuth nóta, az egész osztály bevonásával és lelkesedésével. Bizony akkor nagy bátorság, elszántság kellett az ilyen rendezvényekhez, vállalva a kockázatot az esetleges következményekért. De csak ilyen építőkockákkal lehetett biztosítani jövőnk, létünk alapjait és hála Istennek akadtak népünknek ilyen „napszámosai” akik végezték e nehéz munkát. Később a működő Népi Egyetem előadói között is becsülettel helytálltak a helyi pedagógusok, ezért annyi év után is köszönet, elismerés illeti őket, élőket és holtakat egyaránt.

                        A kiskapusi ipari létesítmények felfuttatása is erre az időszakra esett. Az ott dolgozók között ugyancsak szép számmal akadt magyar ember, nagyrészük Medgyesről ingázott munkahelyére, ők is gyarapították sorainkat és nemcsak szemlélője, hanem cselekvő tagjaivá váltak a helyi magyar közösségnek. Lassan-lassan évről-évre gyarapodott közösségünk és számomra a legszebb dolog ebben a folyamatban a párhuzamosan jelentkező, látható, erősödő minőségi fejlődés, az igények, igényesség, változatosság tükrében.

A kezdet.

                        Természetesen működtek a városban hivatalos művelődési intézmények. Meg volt a városi művelődési ház (a Traube) régi szép terme, felépült a Szakszervezetek Művelődési Háza tekintélyes nagy és kis teremmel, működött 3-4 filmszínház, üzemi klub, több is a városban. A 60-as évek végére már közösségi szinten jelentkezett a művelődési igény. Zenében a szászok jártak elől, ezelőtt 60 évvel még meghatározó tényezőnek számítottak a város életében.  Hangversenyeik  - általában fúvós zenekarok fellépte teremben vagy főtéren – élményszámba mentek. Ennél sokkal többre is tellett: oratóriumok és passiók sorozatát hallgathattuk az évek során. Tegyük hozzá mindig teltház előtt, mert a szász ha látta a plakátot az mind eljött, akkor is ha nem volt nagy zeneértő vagy éppen alig hallott valamit. Mi pedig a többiek, magyarok, románok kiegészítettük alaposan a létszámot, sokszor bizony ülőhely sem akadt.

                        Abban az időben amikor egy TV csatornán folyt a „népnevelés” ugyanazzal a kínálattal, nem csoda, hogy az ember többre vágyott. Kezdetben még lehetett – ha nehezen is -, főleg a postai alkalmazott  Gagyiné segítségével  - előfizetni magyarországi sajtótermékekre, még volt egy keményen ellenőrzött könyvbehozatal – mely lehetőségek fokozatosan, ravasz technikákkal egyre szűkebbek lettek. Úgy védekeztünk, hogy beindult az olvasmánycsere, egy-egy könyv, folyóirat, sokszor ronggyá olvasva, bizalmasan, diszkréten végezve a cserét. Egy-egy ritka külföldi út során is feladat volt hazahozni olvasnivalót vállalva a kockázatot, megaláztatást, mint ahogy feleségem Búzás Herta is megjárta a borsi vámnál az „Utazások Erdélyben” kötet miatt. Elszenvedte – mint annyi más – a motozás, vetkőztetés, jegyzőkönyvelés, fenyítés ódiumát. Közben itt is a Gondviselés kezét látjuk abban, hogy beindult a „hátizsákos” turizmus, résztvevői, hősei leginkább fiatalok, akikben felébredt a lelkiismeret szava, és ezek az igaz magyar emberek jóvoltából „ha nem is csurran, de cseppen” alapon hozzájuthattunk olyan szellemi csemegékhez,  amelyek bővítették ismereteinket, tartották bennünk az ép lelket. Nem feledhetjük a budapesti 72-es postahivatal Beloiannisz szocialista brigád lelkes tagjai nem éppen a szocialista internacionalizmus szellemében több mint egy éven át hetente küldték csomagjaikat, amelyekben a korabeli folyóiratok eladatlan példányait, a remittendát találtuk.  Hála és köszönet nekik a hosszú évek távlatából is.  Színházi életben viszont a városban mienk volt az elsőség, ami a rendszerességet és minőséget is jelenti. Igaz, nem a mienk, hanem a lelkes színházainknak érdeme e szép teljesítmény, mert ők vállalták az akkori szegényes körülmények között a kiszállások minden nehézségét. Kivétel nélkül minden erdélyi magyar színházunk megfordult városunkban népszolgálatot teljesítve. Leggyakrabban persze a közeliek (Marosvásárhely, Sepsiszentgyörgy, Kolozsvár)  szereztek nekünk feledhetetlen élményeket, a mi érdemünk csak annyi, hogy soha nem játszottak üres, vagy fél terem előtt. Ma már büszkék lehetünk arra is, hogy több évadon át bérleti rendszerben láthattuk a vásárhelyi magyar színház évadjainak teljes műsorát. Követhettük „nagy öregjeink„ csúcsteljesítményeit és a kibontakozó – mára híressé vált – fiatal tehetségeket is, itt ebben a vidéki kisvárosban, ahol gyerekeink úgy nőttek fel mint nagy kultúrközpontok született társaik, hiszen már óvodás korukban tudták mi a színház, a hangverseny, az operett, az opera. Amikor valamilyen műszaki nehézség miatt, például a díszletek nagysága miatt nem jöhettek, akkor buszt béreltünk, vagy több kocsival csoportosan indultunk Kolozsvár vagy Marosvásárhely irányába. Küzdelmes, szép évek voltak, szívünket melengeti és táplálja a nem eltékozolt évek tudata. Pedig itt nálunk dőlt a kapusi korom, a kénoxidok, nehézfém részecskék, tombolt a hiánygazdaság, gond volt egy marék gipsz vagy facsavar beszerzése, vittek közmunkára, hívtak rengetek gyűlésbe, éjjeli szolgálatok, „delegációk” bővítették a kínálatot. Ilyen körülmények között is helytálltunk, leküzdöttük a nehézségeket, mert volt bennünk emberség, hit, élni akarás, kitartás és összetartás. Mert hittünk abban amit cselekszünk, hittünk, hogy nem vagyunk egyedül, elhagyatva. Meg tudtuk fogni egymás kezét, örvendeni tudtunk egymásnak, kisebb-nagyobb sikereinknek, minden eseményből erőt, erőt biztatást merítve a következő lépéshez.  Népi egyetemünk indulása 1970-re tehető, ez egy olyan pillanatban történt, amikor aránylag enyhébb szelek fújtak. Túl voltunk az 56-os megtorlásokon, megfogalmazták Bukarestben az 1964. áprilisi nyilatkozatot, elmúlt a prágai tavasz is és azt kell hinnünk, hogy néha az ördög is meg kell pihenjen mielőtt kiagyalna valami újabb fondorlatos tervet. A városban is mintha megélénkült volna a szászok kivándorlási óhaja, így számunknál fogva csak másodrendűként voltunk a figyelem, meg a figyelés középpontjában. De az induláshoz ember kellett nagy E betűvel, aki kiismerte magát az adott pillanatban és volt ereje is és bátorsága is összefogni a szállakat. Megadott nekünk még ez is dr. Koncz Miklósné, Vitus Ilona személyében. El kell mondani, hogy nem akárki kezébe került e nemes népművelő feladata, mert neveltetésével, történelmi tapasztalataival, nagyobb művelődési központokkal való szoros kapcsolataival az értelmiségi elithez tartozott. Aki pedig 1944-1945-ben megjárta tizenévesen a Târgu Jiu-i internáló tábort (a barcaföldvári láger ikertestvére) annak nem kellett senkitől tanulnia történelmet, emberséget, helytállást, kitartást, nemzettudatot. Ilyen volt a mi tanárnőnk itt Medgyesen; keze alatt szép palánta lett a magból és amikor férje Koncz dr. betegsége miatt tovább kellett adni a stafétát, akkor egy jól körvonalazódó, működésében izmosodó intézményt hagyhatott az utódokra. Ma már Győrben tölti öreg napjait, lánya Marika otthonában. Legyen ez az írás mély főhajtás, köszönet mindazért ami közösségünkért tett.

Az aranykor.

                        Egyértelműen a Szabó tanárházaspár – Attila és Erzsébet nevéhez köthetjük ezt a fogalmat. Ők Kiskapuson tanítottak a Vegyipari Líceumban, tehát Medgyesről ingáztak oda-vissza, mégis volt erejük nemcsak foglalkozni, hanem terebélyes fává varázsolni a népi egyetemünket. A sikerhez nemcsak munka kellett, személyi, emberi tulajdonságok varázsa nélkül talán ők sem boldogulhattak volna. És volt ami kellett: nyitott ajtó, jóbarátság, kapcsolat-teremtő-ápoló kedvesség, a példa meggyőző ereje, a tappintatos diplomácia, nemcsoda, hogy mindenki jól érezte magát otthonukban.Biztos, hogy nem voltak Kolozsváron az utolsó diákok között, mint azt számtalanszor megtapasztaltuk azokat a szép érzéseket, melyeket a Bolyai szinte minden neves professzora, aki megfordult Medgyesen irántuk kimutatott. Ez a jó kapcsolat volt az alapja annak, hogy nálunk soha nem volt téma vagy előadó gond, sőt gyakran kaptunk ötleteket is a „tananyag” összeállításában. Kolozsvár volt a legfontosabb támaszunk, de Szabóék mellett szinte mindenikünknek voltak jó kapcsolatai más fontos központokkal is amit igyekeztünk javunkra kihasználni. Nem is volt nehéz dolog, mert évről-évre, ahogy nevünk-hírünk terjedt, mind szívesebben jöttek neves előadóink egész Erdély területéről a mi egyszerű, vidéki „katedránkra”: Brassótól Temesvárig, Nagyváradtól Csíkszeredáig, de még Bukarestben élő-alkotó magyarjaink is jelen voltak itt elég sok alkalommal. Nem titkoljuk egyáltalán azt a büszkeséget, amit érzünk a mai napig, hogy abban az időszakban a sötétség, a nincstelenség, kilátástalanság érzései nem tudtak legyőzni minket mert nálunk megfordult Erdély nagyon sok értékes embere: a tudós, az egyetemi- főiskolaitanár, az író, a költő, a képzőművész, az előadóműúvész, a tudományoskutató személyében. Ennek a magas szellemi elitnek fényében tanultunk látni, érezni, megismerni hozzáférhetetlen dolgokat, kiegészíteni alapképzésünket és végül – példájukat követve – cselekvő emberekké válni. Nem lenne könnyű felsorolni, meg sem kísérlem – remélve – hogy majd kiderül a további fejezetekben. Még egy másik okunk is van a büszkeségre éspedig az, hogy vendég előadóink mellett helyi, saját erőnkkel biztosítani tudtuk majdnem ⅓-át a kitűzött műsornak, professzorain mellett amolyan tanársegédként és nem túlzás azt állítani, hogy megfeleő színvonalon, mindig teltház előtt, érdeklődést kiváltva, amit egy-egy előadás után elhangzó kérdések és vélemények is bizonyítottak. Ennek alapja az volt, hogy már kezdetekkor kialakult egy „törzsgárda” a vezetők közül. Ez a 20-30 fős csoport volt az amelyre mindenben lehetett számítani: a vendégek fogadásában, elszállásolásában, étkeztetésében, plakátok kihelyezésében, városismertetésben, útiköltséggyűjtésben vagy akár benzin adományban, literenként a „porciós” világban. Ezek az emberek adták saját előadóink nagyrészét és stratégiai tartalékként beugorva, ha valamilyen okból a műsor – tanterv lebonyolításában „rövídzárlat” keletkezett. Az akkori körülmények és hatóságok pedig gondoskodtak arról, hogy ilyen is legyen, mi pedig gondoskodtunk arról, hogy ne legyen és folytattuk tovább a munkát – ez a fő érdeme ennek a lelkes csoportnak.

                        Kínálatunk igen sok színű volt, hiszen átfogta az élet és a művelődés fontos kérdéseit: volt történelem, ezenbelül vagy helyesebben belelopva magyar történelem, irodalom, művészeteknek minden ága, voltak előadások, kiállítások hangversenyek, jeles évfordulók, úti beszámolók, műemlékvédelem, újabb tudományos kutatások eredményeinek bemutatása (műszaki, orvosi, biológiai, szociológiai), egészségügyi tanácsadás, környezetvédelem, sport, Nobel dijasaink, dia-estek, sőt népszerűsítő filozófia is. Ennélfogva mondhatjuk, hogy Népi Egyetemünk volt, mert ez a gazdag, változatos programm bele sem fér egy klasszikus egyetem vagy főiskola profiljába. Jól emlékszem, mikor a fiatal, kezdő Iszlay László zenetanár egy alkalommal spontán módon azt nyilatkozta körünkben, hogy számára valóban ez a második egyetem, mikor pedig felvetődött az ötlet hogy kellene egy átfogó zenetörténeti előadássorozat beindítani, akkor szó nélkül vállalta és így lehetőségünk volt megismerni e fontos kultútörténeti fejezet minden lényeges korszakát, az első ütőhangszerektől a polifónián át a mai idők programm zenéjéig, természetesen a magyar pentatont is. Nem volt egyszerű dolog, alig volt forrásanyag, különösen a zenei illusztráció dolgában, mégis sikerült. Távlatokban pedig megmutatkozott ennek a Népi Egyetemnek a hozadéka: iskolai munkája mellett, 1990 után vegyeskórus létesült melynek karnagya ma is Iszlay László, szép sikereket könyvelve el az elmúlt több mint 20 év alatt: különféle ünnepélyek, évfordúlók, kórustalálkozók alkalmával.

                        A tanterv összeállítása ugyancsak a Szabó házaspár feladatait, gondjait szaporította, nem volt olyan egyszerű dolog, ahogy az első látásra mutatkozik. Ötlet volt bőven, a nehézség mindig a lehet-nem lehet probléma körül forgott, mert előre be kellett mutatni részletesen (téma, előadó, kicsoda, honnan, időtartam, a mondanivaló vázlata) jóváhagyás végett a  városi pártbizottságnak, ahol beindult a „bogarászás” különféle irodákban és nagy találékonyság kellett olyan menü elkészítésére amit meg lehetett etetni velük. Szerencsére nem éppen akadémiai társasággal volt dolgunk, többnyire sikerült is a csel, de előfordult nem is egyszer, hogy változtatni, törölni kellett egy-egy szép elképzelést. Még az is megtörtént – igaz ritkán – hogy tanulva környezetünk balkáni taktikájából, vállalva a kockázatokat: meghírdettünk egy engedélyezett címet és megtartottunk egy másikat amit eredetileg terveztünk. Sajnos előfordult az is, hogy kiderült  a turpisság és vezetőin tudják csak, hogy milyen épületeket, szerveket, irodákat jártak meg utána, szerencsére többnyire baj nélkül.

                        Kezdetben a városi művelődési ház (Traube) termében működtünk, Nemeș Ilie tanár igazgatósága idején. Innen aztán átkerültünk a szakszervezetek új művelődési házának kis termébe, Hudea Achim tanár – igazgató oltalma alá, aki igazi jóindulattal támogatta rendezvényeinket. Jól éreztük magunkat az új helyen, ott is maradtunk 1991-ig. A kis terem sem volt éppenséggel kicsi, mert könnyedén befért oda akár száz ember is. Itt zajlottak előadásaink, minden héten, hétfőn, szerdán majd csütörtökön, a közkívánság, a bukaresti TV magyar adása határozta meg a napot. Egy-két órás volt az előadás, általában 18 órakor kezdtünk. Az előadás után vita, kérdések, kiegészítések, könyvbemutató vagy kiállítások  esetén vásár. Következett az est fénypontja, amikor a „törzs” elvonult meghívottunkkal a soros vendéglátó barát lakására, ahol vacsorával várta a vendéget a ház asszonya. Most utólag – amikor bőségesen hozzájuthatsz mindenhez, csak pénzed legyen – tudjuk csak felmérni mit jelentett ez: asszony kellett legyen a talpán, aki szinte a semmiből elfogadható módon el tudta látni a vendéget. Ezalatt a helybeliek, a „törzs” a szomszéd szobában várakozva felkészült az igazi „szeminárium”-ra becsukva az ablakot, lepárnázva a telefont, elhelyezkedve azon amin lehetett: szék, fotel, kanapé, kispárna, szőnyeg – minden ülőalkalmatossággá változott. És spontán módon, bizalmasan kényes és tiltott kérdések özöne záporozott az előadóinkra, kik örömmel vettek részt a játékban, vérmérsékletük szerint juttattak bennünket mindig első kézből származó érdekes és értékes ismeretekhez. Ilyenkor került elő Szabó M. Erzsébet tanárnő (nekünk csak egyszerűen Betty) táskájából az a piros könyvecske, melybe előadóink bejegyezték érzéseiket, benyomásaikat, tapasztalatukat. Ma látjuk csak, hogy mennyivel lennénk szegényebbek, ha ez az ötlet nem születik meg Betty agyában és kedvességével nem biztosítja a mindenkori vendég készségét az együttműködésre. Már csak ezért megérdemli – sok más egyéb dolog mellett – hogy úgy emlékezzünk rá mint a medgyesi Népi Egyetem nagyasszonyára. Nagy kár hogy az emlékkönyvet nem a népi egyetem indulásakor nyitottuk meg. Olyan érdekes színvonalas beszélgetések voltak ezek, hogy bizony megfeledkeztünk magunkról és jóval éjfél után széledt el csak a társaság, apránként csendben feltűnés nélkül, küszködve másnap a fáradság. álmosság ördögével. De megérte százszor is „sütkérezni” nagyjaink szellemi , emberi kisugárzásában, olyan ismeretek, élmények birtokába jutni melyeket akkor sehol más helyen nem lehetett megkapni. Igyekeztünk azért mi is „felnőni” vendégeinkhez, olyan értelemben, hogy nemcsak kapni – hanem adni is – alapon valami élménnyel, emlékkel kedveskedjünk nekik. Így került sor például egy-egy sikerültebb dia-sorozatunk bemutatására, zenei újdonság meghallgatására, vagy akár gyerekeink „fellépése” köszöntővel, verssel, énekkel, hangszerrel. Amikor Varga Vilmos és Törék Ildikó elhozták Nagyváradról az Arany János emlékműsorukat, akkor a „szemináriumra” a Betty nővére, Magdolna lakásán gyűltünk össze. Vacsora után körünkből Dr. Kövesdy Pál zongorához ült és a Varga színész házaspárral olyan „ráadás” született, hogy nem bírtunk betelni vele. Közfelkiáltással fejeződött be, hogy ez aztán igazán arany est volt, kicsi és nagy „a”-val egyaránt. Hozzáteszem azt is, hogy nem volt olyan Erdélyben született pódium-műsor, amelyet ne mutattak volna be Medgyesen; sőt még Vásárhelyről a színi akadémisták végzőseit is elhozta Kovács Levente (akkor professzor és dékán) barátunk; újszerű, modern rendezésű vizsgaelőadásukkal.

                        Közben Fekete Lajos (most már sajnos csak néhai) és a szülők sikeres erőfeszítései nyomán az első magyar líceumi tagozat a város történetében, 1986-ban pedig meghatottan vehettünk részt az első magyar végzősök kicsengetését, ballagását. Itt is oktatói munkát vállalt magára a Szabó házaspár, alaposan megnövelve feladataikat. Igaz a levegő is „sűrűsödött” körülöttük, okos, célszerű dolog lett a staféta továbbadása. És volt aki vállalta néhai Jakab Elek személyében aki az utolsó, legnehezebb öt évet küzdve végig, sokszor egészsége kárára, mert folyamatos ütközései a hatalommal nem egyszer juttatták betegágyba. Szerencse, hogy ott volt mellette őrzőangyalként felesége Geraldina, nekünk csak Dinike, aki kedvességével, finomságával segítette át a bajokon. Sajnos ő is korán távozott körünkből. Jakab Elek széles körben ismert személyiség volt, 1989 karácsonyán lakásában alakult a helyi RMDSZ, ő lett a sorban az első elnöke, volt alpolgármester, ROMGAZ vezérigazgatójaként érte a korai halál. Vezetője, de előadója is volt a Népi Egyetemnek; érdeklődésénél, olvasottságánál fogva nemcsak építészmérnöki szakmájában hanem általános műveltség terén is otthonosan mozgott. Ő volt a „homo faber” típusa, ugyanakkor a szép dolgok szerelmese is. Sok tennivalója mellett arra is képes volt, hogy zimankós februári napon vonattal utazzunk az Olt-menti Kercre, itt a cisztercita apátságról készítettünk téli képeket, mert azok hiányoztak gyűjteményünkből.

Népi egyetemünk virágos hajtásai.

                        Ezalatt azt értem ami nem éppen szorosan kapcsolódott a folyamatos tevékenységhez, hanem annak hozadéka, színes többlete lett. Ilyen volt a KORUNK kapcsolat. Szerkesztői gyakran megfordultak nálunk, ismertük a munkaközösség minden tagját. Mindenből ami eseménynek számított náluk bőven jutott nekünk is: egy-egy új könyv, Korunk évkönyv, évfordulós vagy tematikus Korunk szám bemutatása szinte szinkronban ment Kolozsváron és Medgyesen. Ennek a jó kapcsolatnak – befogadó képességünk mellett volt szilárd alapja is; hiszen első helyen voltunk a Korunk előfizetők/népesség arányszámát tekintve az egész országban. Ennél számunkra nagyobb öröm volt azonban megtapasztalni azt a tényt, hogy a folyóirat nem az ortodox baloldal szócsöve, hanem egy nyitottabb szellemi műhely, ahol helyet kaphatnak fiatal tehetségek és az erdélyi magyarság értékei is. Emléket állítva nemzeti pantheonunknak egy Korunk Házsongárd évkönyvvel, olyan fegyvertény mutattak fel, ami párját ritkítja. Ma sem tudom elképzelni hogyan sikerült ez nekik – de osztatlan örömet okozott minden olvasónak, minden magyar embernek. Kapcsolatunk fénypontja azonban az a meghívás volt amit a Korunk galériába kaptunk. Látván összegyűjtött, kirándulásaink alkalmával fényképezett anyagunkat, biztattak, hogy vigyük el Kolozsvárra is. Kisdiákos lámpalázzal és örömmel vettük a megtiszteltetést, mert Kolozsvár mégsem Medgyes és oda eljutni nem éppen hétköznapi dolog. Lassan-lassan összeállt a szászvidék műemlékeit bemutató kb. 45 nagyméretű képből álló anyag, melynek azt az „eladható” címet adtuk: „Kőtől – kőig”. Sor is került a kiállításra 1984 májusában, nem sokkal a galéria betiltása előtt. A Népi Egyetem küldötteiként lehettünk vagy tízen, hozzánk társult Boér Ferenc színművész Vásárhelyről. A Korunk régi székhelyén Kántor Lajos volt a házigazdánk, Banner Zoltán mutatta be a kiállított gyűjteményt, Boér Feri adta a művész műsort, Dr. Kövesdy Pál pedig zongorán László Árpád – az elfelejtett vásárhelyi zeneszerző  hagyatékából adott elő gyöngyszem – darabokat. Már a nevek is sokat mondanak, mégis kiemelem, hogy mindenki remekelt, mi vendégek pedig mélyen meghatottan szemléltük a nagyrészt egyetemi hallgatók által zsúfolt teremben a csillogó szemeket, a lelkes arcokat. Volt mit hallani és látni a „szolgálatos szemeknek, füleknek” hiszen igazi ünnep kerekedett, eloszlatva előző izgalmainkat. Adódott azért bökkenő is, hogy nehogy elfelejtsük, hogy hol élünk, mert már ki voltak függesztve a képek mikor elvonult a janicsár küldöttség és jött az ukáz, hogy eltüntetni az olyan mint templom, oltár, Madonna, barokk művészet, feszület, szentély – szimbólum stb. és ezután kezdődhetett a megnyitó. Az irodába is vittünk díszítő céllal kb. 10 tájképet emelve az ott lezajlott állófogadás hangulatát. Természetesen ott volt Muzsnai Magda is a kolozsvári rádió neves riportere, aki alapos, baráti hangvételű interjút készített az esemény kapcsán. Hálából a lelkes fogadtatásért, felajánlottuk a képanyagot Kolozsvár ifjúságának, ezek után büszkén mondhatjuk el, hogy a Korunk kiállítás zárásakor, két hét múltán üres kézzel jöttünk haza. Ez volt számunkra az elismerés, a fizetség, az elégtétel és az öröm. Annyi év után még egyszer szeretnénk őszinte hálánkat kifejezni minden kedves barátunknak, ismerőseinknek, kik tekintélyükkel, tehetségükkel biztosították, hogy igazi esemény, ünnep lehessen a vendégszereplésből. Hogy milyen munkát végzett a Korunk – arra elég bizonyíték, hogy a kiállításunk után néhány héttel be is tiltották a Galériát. Nem felejtettek el minket 90 után sem, mert még volt néhány író-olvasó találkozó, könyvbemutató, és megtiszteltek azzal is, hogy küldöttségünket meghívták az évforduló alkalmával, ahol többek között megismerhettük, hallgathattuk Pomogáts Bélát is.

                        Másik virágos águnk a bukaresti TV magyar szerkesztőségével való kapcsolatunk volt. Többször megfordultak Medgyesen, megbeszéltük legfontosabb oldalait munkájuknak, elvárásainknak, a lehetőségeket, hogy minél több fontos dolog férhessen bele az eléggé szűkös adásidőbe. Én Labancz Fridára, Józsa Erikára emlékszem, de járhatott nálunk a jó emlékezetű László Ferenc a zenei szerkesztő is. A Liszt évforduló kapcsán a „3+1 kérdés a muzsikáról” című ki mit tud versenyben Búzás Herta sikerrel képviselhette városunkat a bukaresti TV adásban.

                        Szintén ide sorolható a népi tánccsoportunk megalakulása – a kezdő felállás talán 6 pár volt, ha jól emlékszem – de annál lelkesebb fiatalok részvételével. Sebők Anikó Zeteváraljáról származó tanítónő volt a lelke mindennek. Még azt is elérte, hogy az Ifjúsági Klub támogatta a gondolatot, az intézmény igazgatója, Pleșca Ioan és szakoktatója, Jakab Tibor biztosította a ruházat elkészítésének költségeit. Oktatóról is Anikó gondoskodott, Vásárhelyről a Székely Népi Együttestől hívott szakembert és válogatott erdélyi táncokkal olyan szép színes műsort tudtak összeállítani, hogy fergeteges sikert arattak minden fellépésükkor és jól szerepeltek a kötelező kultúrversenyeken is. Mára már ők is jól benne vannak a korban, sőt – sajnos – már temettünk is nemrég, a 48 éves Papp Jutkát, aki alapító tagja volt a csoportnak. Sok-sok év után is tudnunk kell, hogy sokat tettek a közönségünkért, szemet, szívet, lelket gyönyörködtető műsoraikkal erőt adtak mindannyiunknak a túléléshez.

                        Jó részt ez a csoport képezte Népszínházunk alapját is, mely egy másik szép virágos ágát alkotta közösségünk, a Népi Egyetem működésének. Rövid életű volt, mint a tánccsoport, de csúcsteljesítménye megérdemli a megemlékezést, mert állták a sarat még a nálunk gyakran szereplő hivatásos színházaink mellett is, olyan értelemben, hogy közönséget vonzó erővel, mindig telt ház előtt játszottak, de még vendégszereplésre is futotta erejükből. Elvitték a magyar szót a nálunknál szórványabb helyekre is.  Népszínházunk irányítói, rendezői feladatait egy időben Boér Ferenc a marosvásárhelyi Nemzeti Színház színművésze látta el. Carlo Goldoni Két úr szolgája című vígjátékának színrevitele az ő nevéhez fűződik, végtelen türelemmel, odaadással, szakértelemmel – az alapoktól kezdve – csiszolta addig,  amíg a szereplők az ő magasra állított mércéjét el nem érték.  Emberi és művészi nagyságát mutatja az a tény, hogy erejét nem kímélve átjárt hozzánk Vásárhelyről. Ha több napon át tartózkodott Medgyesen családom látta vendégül. Minden alkalommal látszott rajta a kemény munka fáradsága, mégis igényelte a vacsora utáni eszmecserét, társalgást. Olyan nemes szolgálatot tett, amit abban az időben kevesen és méltán megilleti a nemzet napszámosa jelzőt. Ugyanilyen nemes egyszerűséggel vállalta a Korunk Galériában fotókiállításunk művész műsorát, olyan színvonalas összeállítást mutatva be, amiről még álmodni sem mertem, de még a kolozsváriak sem.

                        Csoportos kirándulásaink alkották talán Népi Egyetemünk legszebb virágos ágát, változatos, érdekes „kínálattal” téve mindenki számára vonzóvá ezt a kikapcsolódási, ugyanakkor ismeretszerző lehetőséget. Ezen alkalmakkor ismertük meg jobban egymást, születtek jó ötletek is, gyakran humoros esetek. Mozgató rugója az értelmiségi ember környezete iránti természetes érdeklődése volt, számunkra pedig a szász vidék eléggé ismeretlen környezetnek számított. Kezdetben a várost és környékét „cserkésztük” be gyalogosan, hátunkon is cipelve apró csemetéinket megismerve erdőt, mezőt, a Nagy-Küküllőt, főképpen pedig a szász műemlék erődtemplomokat. Ezután vonaton és gyalogosan jutottunk el távolabbra, szinte Szeben megye egész területére, odafigyelve a magyar vonatkozású helyekre is, amolyan „történelmi lecke fiúknak, lányoknak” alapon: Szelindek, Nagyszeben, Kerc, Ekemező, Segesvár, Vízakna. Minden alkalommal kattogtak a fényképezőgépek saját örömünkre és a Népi Egyetem javára, mert a sikerültebb dia-sorozatot minden alkalommal bemutattuk a szélesebb körű hallgatóságnak, alapos, kiegészítő magyarázattal, esetleg zenei aláfestéssel is. Aztán később a 70-es évek végén, mikor már odajutottunk, hogy autót vehettünk, kialakult a nagyobb területet befogó „témás” kirándulások, a „túrák” korszaka, mindenik ilyen kirándulásról egyre gazdagabb fotós emlékekkel tértünk haza, volt ennél fogva bőven tartalékunk az eljövendő előadásokra. És el kell ismernünk, hogy mégis a látványos diás – zenés előadásaink vonzották a legtöbb látogatót, ezért áldoztunk szívesen és vásároltunk szűkre szabott pénzünkből filmeket. E nagyobb kirándulások előkészítése nem volt éppen egyszerű dolog, az összeállított program mellett, figyelembe kellett venni a résztvevők szabadnapi lehetőségeit (1-2 naposak voltak ezek a túrák és akkor a szombat még munkanap volt) a havi 20 liternyi benzin porciót, az utak minőségét, időjárás előrejelzést és egyebeket, de mindig sikerült „zöldágra vergődni”. Egy – egy ilyen alkalomra részletes programot tartalmazó kézzel írott és indigóvak sokszorosított meghívót juttattunk el a részt venni akarók között, az ebben felsoroltakon kívül minden alkalommal történt valamilyen érdekes vagy humoros esemény is, ezek nagy része a mai napig él emlékezetünkben.

                        Téli időszakban nem kirándultunk rendszeresen, csoportosan, inkább apróbb egyéni vállalkozások voltak, de az egyetemi előadások mellett a farsangi összejövetelek a „maszkabálok” jelentettek még egy virágos ágat. Szász hatás mutatkozott meg ezeken az összejöveteleken. Legalább egy alkalommal összejöttünk, rendszerint azoknál, akik magánházakban, nagyobb lakásban laktak, sorra vállalva a házigazda szerepét. Ilyen alkalmakkor 30-50 személyt is fogadva, nagyszerű kikapcsolódási lehetőséget nyújtottak a meghívottaknak. Fontos szórakoztató és közösség alakító szerepét igyekeztünk maximálisan kihasználni. A résztvevők enni és innivalóját kosaras alapon adtuk össze, a dorbézolás, a túlfogyasztás ismeretlen fogalom volt közöttünk. A lényege ezeknek az estéknek a versengés volt a minél ötletesebb jelmezért – amit díjaztunk is. Ezek az alkalmak kitűnő szelepnek bizonyultak az akkori idők nyomásának leengedésére.

A kialvó tűz.

                        1989 decemberében nagy lendülettel – de politikai naivitással – vetettük bele magunkat a változások sűrűjébe. Sorra alakultak meg szervezeteink: RMDSZ, EMKE, MADISZ, Bolyai Társaság, Erdélyi Múzeum Egyesület, IKE, Nőszövetségek minden felekezetnél, Kolping család, Szent Márton Cserkészcsapat, Vegyes kórus. Elindult a „Nagy-Küküllő” helyi újság is, amelyet a segesvári magyar szervezetekkel közösen adtunk ki. Sajnos, hogy első sorozata rövid életű volt. Segélyekre alapozva Harai Pál plébános megszervezte a Caritas rendelőt, ahol szakorvosaink legjobbjai ingyen vállalták a rászorulók kezelését. Beindult a Vitrometan – üveggyári lakónegyedben a Szent István templom és Kolping ház építkezése. Itt ki kell emelnem Somogyom település szórvány magyarjainak hathatós segítségét, részvételét az építkezésben. A reformátusok kialakították a Bocskai Házat bentlakása a szórvány települések gyermekeit szolgálta volna, ez a vállalkozás sajnos rövid életűnek bizonyult. Az unitárius egyház udvarán kapott helyett a Millenium Ház, melynek felépülése után végre állandó székházunk, magyar házunk lett, nem túl nagy, de jól használható teremmel. A jó emlékezetű, sajnos már csak néhai Kiss Károly unitárius lelkész mindenben ott volt mellettünk, működése alatt megújult a gyülekezete, torony, székely kapu, harangláb épült kifele is jelezve e megújuló folyamatot. A református templomkertben kopjafát avattunk 1956 és azt megszenvedő medgyesi magyarjaink emlékére, minden év októberében itt koszorúzást szervezünk. Megalakult az új néptáncegyüttes „Nefelejcs” néven, a lelkes szervező – oktató Kiss Mihály vezetésével, az „Apró Nefelejcs” tagozattal. A Már több mint tíz éve állandó szereplői a közben hagyománnyá vált medgyesi Magyar Napok őszi rendezvényeinek, ma már a 15-ik évfolyamnál tartva.

                        Időközben lefoglaltak mindenkit az egyéni gondok, az örökölt vagy elkobzott javak visszaszerzése, a munkahelyi változások, a leépülő gazdaság miatti nehézségek. Lélekszámunk csökkeni kezdett a fiatalok elvándorlása, a vidékre való visszatelepedés, a külföldi munkavállalás miatt és ma két évtized után csak fele maradt meg a 89 előtti medgyesi magyarságnak. A szászok gyakorlatilag már nem képeznek közösséget, alig néhány százan maradtak, azok idősek, akik itt akarnak meghalni. Megmaradt intézményeiket csak a német állam támogatásával tudják fenntartani.

                        Mindent összevetve, ma már látjuk, hogy súlypont ’89 után áttevődött a közművelődésről a közéletbe. Átalakult a központi támogatás rendszere, ennek következményeit elsőnek a közművelődés szenvedte el. 1990 után nem tudtuk fizetni a teremdíjakat, le kellett mondjunk a heti rendszerességről, így kezdett halványodni a több mint két évtizeden világító, melegítő tüzünk – melynek gazdag hagyatékából azonban még néhány figyelemre méltó felvillanás született. Ilyen volt az első szabad március 15-e megünneplése a református templomban, melynek gerincét az évek során összegyűjtött anyagunk biztosította: helyszíni vagy könyvekből készült diáinkkal átfogó képet tudtunk adni az 1848-49-es eseményekről a zsúfolásig megtelt templom hallgatóságának. Ez alkalommal remekelhettek azok a fiataljaink, akik a Népi Egyetem közegében nőttek fel. Felejthetetlen nap volt a mi szórvány életünkben. Párhuzamosan akkori ideiglenes székházunkban fotó kiállítást szerveztünk a szabadságharc erdélyi emlékhelyeiről – mondhatom olyan szinten ami messze meghaladja egy vidéki kisváros körülményeit, hiszen Nagyváradtól Aradig, Piskitől Szelindekig, Zsibótól Világosig, Kézditől Kökösig még ’89 előtt majdnem minden emlékhelyet megjártunk és fotóztunk, nem mindig kívánságunk szerint, gyakran vállalva kockázatot vagy ravaszkodásra kényszerülve, mert mindenütt voltak figyelő szemek vagy fülek. Ompolygyepűn azt találtuk ki, hogy az emlékmű talpazatára telepedtünk tízórainkkal, mikor tisztának láttuk a levegőt gyorsan készítettünk néhány felvételt, majd gépeinket eldugtuk táskáinkba. Ilyen körülmények között nem lehetett művészkedni, szűrőket cserélni vagy derítő vakut, esetleg állványt használni – mégis elfogadható minőségű képekkel tudtunk tisztelegni a forradalom és szabadságharc emléke előtt. Piskin még megtaláltuk a régi fahíd pilléreinek csonkjait, a hídért hajdan ádáz harc folyt a honvédsereg és a császáriak között, ahol Bem apó híres kiáltása hangzott el: „ne fuss magyar, ha elvész a híd, elveszett Erdély is” – és szétverték az ellenséget. Itt is letelepedtünk a Sztrigy folyó partjára, beküldtük gyerekeinket a vízbe, hogy az legyen az ürügy a fényképezésre, így készült el egyik kedvenc képem, nem kis izgalommal, mert ha rajtakapnak nagy baj lett volna a szomszéd vasbeton híd, mint stratégiai objektumnak fényképezése miatt. Gidófalván már nem volt olyan szerencsénk, mikor Czecz tábornok emléklapját fényképeztük, a megható szöveggel. Belefeledkeztünk, többször olvastuk: „Szabadságharcunk bukása után katonai akadémiát alapított Argentina szabad földjén.” Nem vettük észre a közeli rendőr őrsöt, ablakaiból éppen rálátás volt az emléktáblára. Ott is termett hamarosan egy milicista, látva a szebeni rendszámú kocsit azonnal igazoltatott mindenikünket, aztán a kérdések, hogy mit csinálunk itt, mit keresünk, aztán a kocsi teljes átkutatása következett. Attól féltem, hogy kinyitja a fényképezőgépemet, de nagy szerencsénkre ez nem jutott eszébe így megmaradtak az ott készült  felvételek. A kökösi hídnál már óvatosabbak voltunk, alaposan szétnéztünk, a kocsit távolabb hagytuk és egy vastagabb fa mögé húzódva készültek el az ottani felvételek, természetesen nem a legelőnyösebb szögből és nem a legmegfelelőbb megvilágítással, de lett képünk erről a történelmi helyről is. Na így született meg apránként a tekintélyes anyag, melyből válogathattunk a kiállításra. Külön-külön mutattuk be a képeket, emlékezve, emlékeztetve a kapcsolódó eseményekre. Befejezésül idéztem a spártai hősök és Leonidász emlékművére vésett szövegből: „megcselekedték mit megkövetelt a haza”, gondolva egy kicsit a mi népi egyetemünk két évtizedére is.

Említésre méltó másik szép esemény történt 91-ben, mikor a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Művelődési Egyesület hívott meg Sylvester Lajos közreműködésével, ugyancsak a Szász vidék építészeti szépségeinek bemutatására. A „Kövek üzenete” címet adtuk a rendezvénynek – fotókiállítással és diavetítéssel. Mint Kolozsváron úgy itt is küldöttség képviselte Népi Egyetemünket és sepsiszentgyörgyiek méltó módon a város művelődési hagyományaihoz megtöltötték a termet. Akkor már - sajnos – elindult a lavina, valósággal menekültek a szászok Erdélyből, ezt mi is jól érzékeltük Medgyesen, éppen ezért egy gyertyás rekviem kompozíció zárta a vetítést, amelynek során bejátszottuk Boér Feri kolozsvári műsorából és olyan színes diákat láthattak a sepsiszentgyörgyiek (népviselet, konfirmáció, szász fesztivál Kisdisznódon) amely események többé nem lesznek ezen a – most már szegényebb – tájon. Minket is meglepett, hogy villanygyújtás után mély csend ülte meg a termet, meghatott arcok, könnyes szemek után jött a köszönő elismerő taps. Jakab Elek akkori vezetőnkhöz fordulva mondtam: „látod Elek, ez a mi fizetésünk”. Megszorította a kezem annyit mondott csak: „érdemes volt”. Ma is ezt érezzük; lassan halványuló emlékeink között.

                        A tűz kialvása nem jelentette azt, hogy Medgyesen semmi sem történt 91 után. Volt néhány szép zongora hangverseny Búzás Pál – hozzánk nagyon közel álló – jóvoltából, mikor egyedül, mikor négykezes fellépésével Hanke Katalin művésznő társával. Volt néhány színvonalas előadás vagy könyvbemutató (Csávossy György, Beder Tibor, Korunk) vendégszereplések Magyarországról, majd Sopronnal kötött testvérvárosi viszony után többszöri művelődési csereakció és szabadabban emlékezhetünk meg ünnepeinkről is. Az elmúlt 20 évet végül is nem lehet csak úgy „leírni”, mert nem volt üres járat, de hiányzott a régi rendszeresség, az intézményesített heti rendezvények sorozata.

Mit hoz a jövő?

                        A mi nemzedékünknek már biztosan az elmúlást, hiszen közülünk már olyan sokan alusszák örök álmukat, hogyha összehívnánk a társaságot a temetőkbe kellene elmenni. De ugyanakkor hozza a továbbadás kötelességét is tapasztalatokba, érzésekben, tanulságokban egyaránt. Reméljük, hogy a mai Rékák, Saroltok, Ágnesek, Juditok, Erzsébetek, Kingák, Ákosok, Zsoltok, Szilárdok, Lorándok – akiket szintén egyetemünk hozadékaként kereszteltünk, papírlapon nyomtatott betűvel jelentve be az anyakönyvi hivatalban, hogy ne lehessen csűrés – csavarás, megtapasztalhatták mellettünk a munka, kötelesség, kitartás szellemét és ha távolabb is gurultak az almák fájuktól – de nem nagyon messze. Új időket élünk, más elvárások, más lehetőségek, más módszerek kellenek, de ez nem újdonság mert jellemző az emberiség egész történelmére. Minden nemzedéknek meg kellett találnia a lehetőségeket, a kibontakozást, a jövőt építő utat. És ez sikerült is – ha akartak, ha küzdöttek, ha a hagyományos értékekre építettek és nemcsak jogokról hanem kötelességekről is tudtak.

                        Két évtizedes tüzünk lassan kialudt, megmaradt azonban a rejtett parázs, mely pislákolt, de nem aludt ki teljesen. Van élénkülés, lesz ébredés, lesz folytatás, mert 2010 végén felekezeteink felelőséget érző lelkészei „összebeszéltek”, hogy az eseményeket, össze kellene fogni, rendszeresíteni, felváltva biztosítva a rendezvények szervezését, lebonyolítását. Így született meg az elhatározás – természetesen bevonva más magyar szervezeteket is (RMDSZ, EMKE, MADISZ, Nőszövetség, Iskola) a medgyesi magyar művelődési esték (MMME) sorozatának beindítására. Tüzünk biztató módon éledezik, mert ezek az esték már második éve működnek – élnek, van rájuk igény, vannak lehetőségek és ha csak havonta vannak akkor is fontosak, mert hiánypótlók és minőség, választék is tartja a hagyomány követelte színvonalat.

                        A szórvány élni akar – érezzük és mondjuk az események, kezdeményezések láttán, de hisszük is ha lesz cselekvő kitartás, akkor valósággá válhat egyik kántor – tanító ősöm több mint 100 éves üzenete sírkövén:

                        „Népem légy hű nyelvedhez, vallásodhoz, termelő hagyományodhoz – és élni fogsz!”

A Népi Egytem egykori előadója, a "törzs" tagja, 

                                                                                                                                                                                                                                                                      Dr. Búzás Árpád ny. vegyészmérnök

A szervezők tulajdonában megmaradt adatok alapján, a teljesség igénye nélkül az alábbi előadókról és előadás címeikről maradtak feljegyzések:

Ádám Erzsébet, színművésznő, Marosvásárhely: ”Vadrózsák – Kriza est.” 1980. febr. 13. Hajdú Győző (Victor) felesége. Ránk erőltetett előadás.

Ágoston Hugó, újságíró, szerkesztő, Bukarest: „A HÉT szerkesztője szülővárosában.” 1972. nov. 27.

Aniszi Kálmán, filozófus, író, közíró, Kolozsvár. „Korunk kérdései”. 1988. okt. 13. 1990-ben Magyarországra települt.

Antal László, állatorvos, Székelyudvarhely: „Ehető és mérges gombák”. 1980. márc. 19.

Aradi József, költő, szociográfus, szerkesztő. a kolozsvári KORUNK szerkesztője: „Tárgyi folklór a mai kultúránkban” 1977. május 5., „Az 1977-es Korunk évkönyv bemutatása” 1977. dec. 19. 1989 előtt emigrált.

Asztalos Béla Iván dr. főorvos, Medgyes: „A fertőzéses májgyulladás.” 1972. okt. 2., 1972. ápr. 10.: „ Az aszténiáról.”, „Az ember és a stressz”. 1973. okt. 8.

B. Nagy Margit dr. művészettörténész, tudományos kutató, szakíró, Kolozsvár. „Erdélyi várak”. 1974. május 22. Élt 1928-2007.

Bakó Irén, román-orosz szakos tanárnő, Medgyes: „Március 8 (emlékünnepély). 1974. március 6., „A román irodalom a két világháború között”. 1978. dec. 6. „Eminescu költészete” 1979. jan. 16., „A nő alakja irodalmunkban” műsorral közreműködött az 1. sz. Óvoda. 1980. márc. 5., „A nő ábrázolása az irodalomban. Nőnapi műsor.” 1982. márc. 3.  

Balázs Béla, Bertók Péter, Koppán Ferenc és Márton Jutka, Földgázipari Szaklíceum tanulói, Medgyes: „A világűr titkai” 1978. nov. 15.

Balázs Imre, festőművész, Marosvásárhely, 1987 áttelepült, 1989 óta Vácon élt. Kiállítása Medgyesen 1979. nov. 28. Élt 1931-2012 között.

Bálint Tibor, író Kolozsvár. Író-olvasó találkozó. 1973. május 14., 1980. ápr. 2. Élt 1932-2002 között.

Balogh Edgár prof. dr. kolozsvári egyetemi professzor. „Irodalmi emlékezések”. 1974. okt. 16., „Népiség-urbanizáció” 1976. május 26. Élt 1906-1996 között.

Balogh Ferenc, építészmérnök, építészettörténeti szakíró, Balogh Edgár fia, Kolozsvár. „Építészettörténeti barangolások”. 1986. ápr. 24. Élt 1941-2002 között.

Bandi Dezső, szobrászművész, fafaragó, szakirányító, Marosvásárhely – Szász Erzsébet, népművész, Agyagfalva, előadása: „Népművészet ma”. kiállítással. 1974. nov. 20. Élt 1919-2005 között.

Banner Zoltán – művészettörténész, szakíró, előadóművész, Utunk szerkesztője, Kolozsvár, 1988-tól Békéscsabán él.„Petőfi a hídon”1973. szept. 24., „Petőfi a hídon” 1976. okt. 27., „Kié vagy Ausztrália ? Úti élményeim. 1978. okt. 18., „Tűzkör – előadó est” 1980. okt. 8., „Arany János est.” 1984. május 10. Előadó est, 1985. jún. 20-án.

Bartha Levente, műkedvelő színész, versmondó előadóestje, zenei kíséret Bálint Árpád (gitár) Székelyudvarhely. „Kegyetlen szépség” 1982. ápr. 7., Előadó estek: 1985. nov. 28., 1987. április 7.

Bartis Ferenc, költő, szerkesztő, Marosvásárhely, Új Élet. 1984-ben Budapestre települt, ott hunyt el 2007-ben. 1972. március 6.: „Író olvasó találkozó”., 1979. 11. 28. 1980. 10. 22-23.

Beke György, író, utazó-riporter, Kolozsvár, 1989-ben Budapestre települt. Irodalom emberközelben, író-olvasó találkozó. 1980. nov. 5., 1987. okt. 7. Élt 1927-2007.

Benczédi Sándor, keramikus, szobrász művész, kisplasztikai kiállítás. 1985. jún. 20. Élt 1912-1997 között.

Benedek Klára kutató vegyészmérnök, Chimigaz Kutató Intézet, Medgyes: „Kémiai érdekességek” 1972. okt. 16. (Benedek Klára az USA-ba távozott)

Benedek Zoltán geográfus, földrajzi szakíró Nagykároly, „Bíró Lajos Új-Guineában.” 1981. okt. 28. Élt 1927-2002.

Benkő Elek régész, székelykeresztúri múzeum (1979-1988) 1989 MTA Régészeti Intézete. 2002-től dr. „Udvarhelyszéki freskók.” 1983. okt. 27., „Régészeti feltárások Keresztúr környékén” 1984. nov. 8.

Benkő Samu, művészettörténész, Kolozsvár, 1990 után az MTA kültagja lett: „Művelődés történet” 1977. jan. 27.

Béres András, technikus, Automechanika Rt. Medgyes: „ A közönség kérdez, a szakértő válaszol.” 1972. márc. 13.

Binder Pál, történész, szakíró, szász-magyar kapcsolatok kutatója, Brassó. Élt 1935-1995 között. „Medgyes és környéke a középkorban.” 1982. ápr. 28., „Szász magyar kapcsolatok” 1991. május 29.  1971 őszén indult előadás sorozatnak ez volt az utolsó előadása, amelyen  vendég előadót hallgathattunk meg!  Színhely: a medgyesi Szakszervezetek Művelődési Házának kis előadóterme.

Boér Ferenc színművész, a kolozsvári Állami Magyar Színház tagjának szavaló műsora: „Ady Endre est.” 1984. febr. 28.

Brassói Lapok est, 1982. jan. 13. (Madaras Lázár főszerkesztő, Veress Gerzson költő, szerkesztő, Sipos András, szerkesztő, költő, Csutak Levente grafikus, Bereczki Károly humorista, Veress László, az Unirea Líceum Búzavirág együttesének tagja, hegedű játék)

Buzás Árpád – Gazdag Sándor – Fekete Lajos, Medgyes. „Ismerjük meg a szomszédos országokat” (diavetítés) 1974. okt. 9.

Búzás Árpád fotó kiállítása Kolozsváéron „Kőtől kőig” címmel. Felvételein bemutatta a Szászföld jelentős műemlékeit. A kolozsvári KORUNK GALÉRIA termében fellépett Banner Zoltán művészettörténész, Boér Ferenc a kolozsvári állami magyar színház művésze, dr. Kövesdy Pál medgyesi főorvos zongora kíséretével, a medgyesi Népi Egyetem közreműködésével. 1984. május 12.

Búzás Árpád kutató vegyészmérnök, Chimigaz Intézet, Medgyes: „Párizsi úti képek (dia vetítés). 1972. április 17. „Ismerjük meg a természetet” diavetítés. 1973. febr. 12. „Szórakozik a tudós”. 1974. ápr. 10., „Virágok” dia vetítés, 1976. nov. 2., „Nagyvárad és a szecesszió.” 1982. okt. 13.

Búzás Árpád, vegyészmérnök – Jakab Elek építész mérnök, Medgyes: három előadásban, három estén mutatták be Kalotaszegről készített diasorozatukat: 1991. febr. 19., 1991. márc. 12., 1991. márc. 19.  

Buzás Pál kolozsvári zongoraművész előadása Medgyesen, 1985. jan. 16.,  „Liszt művek” 1986. márc. 5., Közös koncert Hanke Katalinnal, 1986. nov. 27., Előadóest, 1990. márc. 23.

Coman Gheorghe, egyetemi tanár BBTE. Kolozsvár: „Az USA nemzeti parkjai Kaliforniától Floridáig.” 1982. jún. 9.

Consort régi zene együttes Kolozsvár. 1973-ban létesült. Vezetője Fancsali János zongora előadóművész. Tagok: Fancsali Marika, Szőllős Ferenc, Blazsek Marianna. Koncert 1981. márc. 14., Fancsali János, Katona József és társaik hangversenye. 1982. nov. 15.

Cosmescu Dănilă, filozófus, tanár, St. L. Roth Líceum, Medgyes: Az ember és a világűr” (román nyelven) 1982. május 26.

Csávossy György br. költő, közíró, szőlészeti és borászati szakíró, Csombord-Nagyenyed. „Szőlészet, borászat.” 1991. május 7.

Csép Sándor, filozófus, riporter, rádió- és televízió-műsorszerkesztő, politikus, Kolozsvár. „Író olvasó találkozó résztvevőjeként” 1985. jún. 20. „Vendégünk Csép Sándor”. 1988. okt. 13., „Találkozó a kolozsvári Magyar TV adás igazgatójával”. 1990. nov. 27.

Csire József,  zeneszerző, karmester, művészeti író, Bukarest. „Előadás Kodály Zoltánról” 1973. dec. 17. Élt 1926-2011.

Csortán Ferenc műépítész, Kolozsvár-Bukarest előadása „Ó-Romániai - Regáti műemlékek” címmel, 1990. május 15.

Dáné Tibor dr., író, műfordító, a Dacia Könyvkiadó szerkesztője, Kolozsvár. „ Irodalmi est Dáné Tiborral” 1980. ápr. 2., „A „nagyirodalom előszobája” (a gyermek és ifjúsági irodalom kérdései) 1981. márc. 11., Előadó vendégünk volt 1989. okt. 26. Élt 1923-2006 között.

Dávid István dr. orgona előadóművész, orgonalógus, Kolozsvár, 1988 áttelepült Magyarországra, Nagykőrősön él, 2002-ben doktorált. Egyetemi tanár. 1983. ápr. 13. orgona hangversenye a medgyesi szász evangélikus templomban. „Az orgona története” diavetítés, 1983. ápr. 20.

Dávid László dr. református lelkész Segesvár, művészettörténész. „A szülőföld – Udvarhelyszék - műemlékei.” 1982. május 19. Élt 1932-2007 között.

Deé Nagy Anikó dr., bibliográfus, Teleki Téka igazgatója. „Könyvek sorsa.” 1983. ápr. 6., A Magyar Tudományos Akadémia köztestületi tagja, áttelepült Magyarországba,  Egerben él.

Dehel Gábor, színművész, kolozsvári Állami Magyar Színház, „Színház és közönség.”. 1990. okt. 16.

Demény Lajos, (1926-2010) történész, Bukarest, „Fejezetek Erdély történetéből”. 1984. október 18.

Demény Piroska, folklorista, népzene kutató, Kolozsvár. „A kalotaszegi muzsika” 1985. nov. 14.

Ditrói Ervin, művészettörténész, szakíró, Kolozsvár, „Olasz műemlékvárosok.”1981. febr. 11.  Élt 1917-2009 (kivándorolt, Izraelben halt meg)

DOLGOZÓ NŐ kolozsvári lap egyik szerkesztője, Kozma Elza volt vendégünk. Előadásának címe: „A nő szerepe ma.” 1973. márc. 12.

Domokos Géza, író, műfordító, a Kriterion Könyvkiadó igazgatója, Bukarest: „Találkozás Medgyesen a  Kriterion kiadványainak olvasóival.” 1972. dec. 11. Élt 1928-2007.

Egyed Ákos történész, akadémikus, MTA külső tagja,  Kolozsvár: „Falu, város, civilizáció”. 1981. okt. 11.

Egyed Péter, író, költő, filozófus, szerkesztő, egyetemi tanár, BBTE. Egyed Ákos fia, Kolozsvár. „Lukács György megidézése”, 1986. jún. 5.

Elekes Emőd, testnevelő tanár, Medgyes: „Ballada est” 1972. jún. 5.,  „A testnevelés szerepe az új ember kialakításában”. 1974. febr. 20.

Fábián Lajos, tanár, Bolyai Farkas Líceum, Marosvásárhely. Előadásának témája ismeretlen. 1988. ápr. 28.

Faragó Csaba dr. biológus, Chimigaz Kutatóintézet, Medgyes: „Ivóvíz - szennyvíz.” 1979. (a pontos  dátum nem ismert)

Faragó József, néprajzkutató, Kolozsvár. „Az erdélyi magyar néprajzkutatás feladatai, eredményei”, 1985. dec. 5., Újabb előadó estje, 1988. jún. 9. Élt 1922-2004 között.

Farkas György dr. geológus, Kolozsvár, „Műanyagok ezer arca” 1986. dec. 11. , „ A Retyezát hegység képei” diavetítés. 1991. febr. 26.

Farkas Károly, matematika-fizika szakos tanár, Medgyes: „ Az űrrepülés kérdései.” 1972. jan. 31.

Fekete Károly helytörténész, Kalotaszeg kutatója – Bánffyhunyad. „ Kalotaszeg ma.” 1980. jan. 9.

Fekete Lajos jogtanácsos – Szabó M. Erzsébet tanárnő, Medgyes: „Politikai tájékoztató. 1978. nov. 8.

Fekete Lajos, jogtanácsos, Medgyes: „Munkatörvény és a lakbértörvény” 1973. márc. 26., „Jogi tanácsadás”. 1974. nov. 6., „Híres perek.” 1980. febr. 6., „Új törvényeink. Felléptek a Földgázipari Líceum magyar néptánc csoport tagjai.” 1980. máj. 28., „A Dreyfus per.” 1980. okt. 29., „Választásra készülünk.” 1982. nov. 17., „Törvényeinkről.” 1983. máj. 18. (Élt 1941-2012 között.)

Ferenczi Géza, régész, tudományos kutató, Székelyudvarhely: „A székely rovásírásról.” 1979. (a dátum nem ismert) Élt 1924-2007 között.

Ferenczi István – régész professzor, Kolozsvár BBTE. „Régészet – történelem” 1980. márc. 26. Élt 1921-2000 között.

Fodor Lajos vegyészmérnök, kutató, Azomureș, AZO fotó szerek gyára, Marosvásárhely, „Japánban jártam.” 1982. nov. 10.

Fodor Sándor író, műfordító, a Napsugár szerkesztője, József Attila-díjas, Kolozsvár. Napsugár író-olvasó találkozó, 1972. okt. 23. „Divatok az irodalomban” 1973. ápr. 2., „Hazai gyermekirodalmunkról.” 1974. dec. 11. Vendégünk volt még 1980. febr. 6., 1989. ápr. 27. Élt 1927-2012 között.

Fodor Sándor, író,. Furdek Mátyás, prof. dr. Kolozsvár, közgazdász professzor BBTE Kolozsvár, „ A gazdasági világválság.” 1984. febr. 23.

Gáll Ernő prof. univ. dr. a KORUNK főszerkesztője: „ Erkölcsi elkötelezettség” 1979. febr. 2. Élt 1917-2000 között.

Gábor Dénes, bibliográfus, kisgrafikai szakíró, Kolozsvár. „Az ex-librisekről” 1985. május 30.

Gábos Ilona – Szilágyi Éva, medgyesi tanárnők: „Petőfi emlékest”. 1972. jan. 10.

Gál Mihály – Fekete Lajos jogtanácsosok, Medgyes: „Jogi tanácsadás” 1972. okt. 9., „Politikai tájékoztató”. 1974. febr. 27.

Gál Mihály és László Zoltán jogászok: „Az együtt élő nemzetiségek helye és szerepe a szocialista nemzeten belül.” 1973. jan. 8., „Külpolitikai szemle”. 1981. jan. 28.

Gál Mihály jogtanácsos, GazMetan Rt. Medgyes. „Pártunk nemzetiségi politikája”. 1972. jan.17.„ Jogi tanácsadás”. 1972. febr. 28., „1973 legfontosabb külpolitikai eseményei” 1974. jan. 14. „Ismerjük meg új törvényeinket” az ismertetés után felléptek a medgyesi Népszínház magyar tagozatának szereplői. „Nemzetközi szemle”. 1979. okt. 31., „ Külpolitikai tájékoztató”. 1980. nov. 12.

Gálfalvi György és Káli István találkozója a LÁTÓ folyóirat olvasóival az unitárius templomban 1993. április 27-én. A találkozó nem a szabad egyetemi előadások része.

Gálfalvi Zsolt, irodalom kritikus, esszéíró, Marosvásárhely: „Románia a nagyvilágban”. 1973. okt. 29.

Gazda Éva (adatai hiányoznak): „Erkel Ferenc élete”. 1972. febr. 14.

Gazda József, szakíró, világjáró, Kovászna város, „Kelet világa – kelet művészete” 1981. febr. 18., 1987. szeptember 17.(a kovásznai diák színjátszókkal)

Gazdag Sándor, jogtanácsos, Medgyes: „Politikai tájékoztató.” 1979. jan. 10.

György Papp Margit, csángó népművész, gyűjtő, a hétfalusi Zajzoni Rab István Alapítvány díjazottja, Hétfalu, Brassó megye. „ A barcasági csángók élete és művészete.” Előadása után megnyitottuk a csángó népművészeti kiállítást (Majus 1. terem előcsarnoka) 1974. ápr. 24.

Györke Aladár, kutató mérnök, GazMetan Rt. Medgyes: „Fűtsünk olcsóbban.” 1982. ápr. 21., „Új energia források.” 1983. nov. 17.

Hamar Márton dr. zoológus, természettudományi szakíró „Találkozások tudósokkal”. 1973. nov. 26. „Életem és munkáim” 1974. febr. 6.Élt 1927-1987.

Háromszék Táncegyüttes műsora Medgyesen. 1991. márc. 26.

Hatházy Ferenc, Kriterion Kolozsvár „Találkozó a Kriterion Könyvkiadó szerkesztőjével”. 1990. nov. 21.

Hening Horst -Schlosser Liane kutató vegyészmérnök házaspár, Chimigaz Intézet Medgyes: „Kína – útiképek” diavetítés három részben, román nyelven: 1983. ápr. 27., május 4., május 11.

Herédi Gusztáv, közíró, Korunk szerkesztő, „Irodalmunk jelene.” 1984. febr. 2. Élt 1925-1997.

Horváth Béla, gépészmérnök, Medgyes, Transgaz Rt. „Madách Imre élete és munkássága.” 1972. nov. 13.

Hrisztu Bálint, közgazdász, költő, Medgyes: „A régi magyar irodalomról.” 1972. március 20.

IFJÚMUNKÁS találkozó Lázár László, újságíró, szerkesztő, kritikus a lapszerkesztője volt vendégünk. 1973. márc. 5.

Illyés Ferenc előadása: Bolyai János estéje. Monodráma. 1974. jan. 23.

Illyés Kinga „Szabadnak lenni mit jelent ?” marosvásárhelyi színművésznő előadóestje, zenei kíséret Hencz József. 1991. jan. 15. Élt 1940-2004.

Imreh István prof. dr. történész professzor BBTE Kolozsvár, a Magyar Tudományos Akadémia kültagja: „Bethlen Gábor és kora”, a hivatalosságnak beadott előadás cím: A káposzta termesztés kezdetei Erdélyben (mezőgazdasági témaként), 1980. dec. 10., „ A székely falu törvények.” 1984. márc. 8., „Orbán Balázs emlékezet.” 1990. febr. 15. Élt 1919-2003.

Imreh Sz István, biológus-genetikus, Kolozsvár (Imreh István professzor fia). „A genetika kérdései”. 1986. május 8. Svédországba települt át. Ma a Karolinska Egyetem Tumor-biológiai Intézete Genetika Laboratóriumának vezetője, Stockholm.

Irodalmi est, 1972. okt. 30. résztvevők: Jánosházi György, költő, kritikus, műfordító, a marosvásárhelyi Igaz Szó szerkesztője, Vári Attila, író, költő, TV műsor szerkesztő, Marosvásárhely (1986-ban áttelepült, Budapesten él), és Visky Árpád, színművész, ekkor a marosvásárhelyi magyar színház művésze (Élt 1940-1986. jan. 12. A titkos rendőrség zaklatásainak lett az áldozata. Halálának körülményei máig sem derültek ki.)

Író-olvasó találkozó a kolozsvári „NAPSUGÁR” gyermek lap szerkesztőivel. Itt voltak: Fodor Sándor, Kányádi Sándor, Román Viktor szobrász művész (Élt 1937-1995). 1972. okt. 23.

Író-olvasó találkozó, résztvevők: Gagyi László író (Élt 1910-1991) – Éltető József, író – Bartis Ferenc, költő, Marosvásárhely. 1972. március 6.

Író-olvasó találkozó: Banner Zoltán, Miklósi Sikes Csaba és Csép Sándor részvételével. 1985. VI. 20.

Iszlay László zenetanár Medgyes: „ A reneszánsz muzsikáról.” 1979. dec. 19., „A középkor hangszerei és zenéje”. 1980. okt. 15., „Bartók élete és műve.” 1981. nov. 4., „Kálmán Imre est.” 1983. febr. 2., „Medgyes zenei múltjából.” 1990. febr. 27., „Barokk zene.” 1991. jan. 22.

Jakab Elek építész mérnök - Búzás Árpád, vegyészmérnök, Medgyes: három előadásban, három estén mutatták be Kalotaszegről készített diasorozatukat: 1991. febr. 19., 1991. márc. 12., 1991. márc. 19.  

Jakab Elek építészmérnök Medgyes: „A Kárpátok szépségei” 1978. okt. 18., „ A rómaiak építőművészete.” diavetítés. 1980. febr. 20., „Az ókori görögök művészete”. diavetítés. 1980. nov. 12., „Az ókori Egyiptom építészete.” 1983. nov. 3., „Fényképezőgéppel Csehszlovákiában.” 1984. febr. 16., „Csehszlovákia” diavetítés, 1984. ápr. 26., „Csehszlovákia és a Német Demokratikus Köztársaság (NDK) diavetítés.   Élt 1949-2008 között.

Jakabos Ödön, író, világjáró utazó, Kézdivásárhely. „Utam Kőrösi Csoma Sándor sírjához”. 1974. március 20. Élt 1940-1979 között.

Jakó Ferenc dr. sebész főorvos Medgyes: „A szerv átültetésről” 1973. ápr. 9., „Az orvos és a beteg viszonya”, „ Közép Ázsia. Úti képek (dia). 1979. (a pontos dátum nem ismert). „Az orvos és a beteg kapcsolata.” 1981. jan. 14.

Józsa Anna, történelem tanárnő, Medgyes: „ A Hunyadiak kora.” 1972. febr. 21.

Józsa Benjámin, magyar szakos tanár Nagyszeben: „A szocialista demokrácia.” 1972. jún. 19.,  „Románok és magyarok együttélése szocialista hazánkban”. „Jelenkori költők.” 1979. okt. 3., „Románok és magyarok együttélése” 1980. okt. 1.

Kalabér László dr., gyógyszerész, ornitológus, Szászrégen. „Az ekológia múltja.” 1982. jún. 2.

Kántor Lajos irodalomtörténész, Korunk szerkesztője, majd főszerkesztője. „ A magyar líra múltja és jelene.” 1980. jan. 23-án. Ritoók Jánossal együtt. „100 éve született Kós Károly” 1983. dec. 8.  A Kós Károly centenáriumi megemlékezéseket országosan letiltották. Ezen előadás adta az okot a titkos rendőrségnek, hogy az évad végén Szabó M. Attila szabad egyetemi vezető leváltását kezdeményezzék.

Kányádi Sándor, később Kossuth díjas költő, Kolozsvár. Napsugár író-olvasó találkozó, 1972. okt. 23., „Egy kis madárka ül vala - Erdélyi szász népköltészet” című kötetének bemutatója a magyar és a német szabadegyetem közös  szervezésében, a versek megzenésített változatai énekelve,  gitár kísérettel  elhangzottak mind két nyelven. Nagysikerű est volt. 1978. május 17., „Az irodalom valósága.” 1982. szept. 29., „Találkozó Kányádi Sándorral.” Helyszín: a medgyesi unitárius templom. 1990. márc. 7.

Kátay László dr. ideggyógyász orvos, Medgyes: „A stressz.” 1984. márc. 15.

Kazinczi Jenő, földrajztanár, Nagyszeben: „Az értelmiség és a ma kérdései.” 1972. máj. 22., „ Régi fölé nőtt új úti beszámoló” 1973. jan. 15., „A tudományos világnézet kialakítása” 1973. dec. 3.

Kékedy László dr. egyetemi vegyész professzor, Kolozsvár. Utólag a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja, a Román Tudományos Akadémia levelező tagja. Előadást tartott 1989. jún. 8. Élt 1920-2004.

Kerekasztal: „Törvényeink.” résztvevők: Szabó M. Erzsébet, Gál Mihály, Fekete Lajos. 1980. febr. 27.

Kerekes György, szerkesztő, Dacia Könyvkiadó Kolozsvár, „Új könyvek műhelye” 1984. nov. 28.

Keresztes Pál, fotóművész, Marosvásárhely: „Ausztria”, diavetítés és zene. 1979. jan. 17.

Keresztes Zoltán bibliográfus, könyvszakértő, keresztrejtvény szerkesztő, Kolozsvár. „Az erdélyi örmény hagyományokról”. 1985. május 23. (Élt 1929-1996 között)

Kilyén Ilka marosvásárhelyi színművésznő előadóestje, 1993. ápr. 27.

Kiss (Sárkány) Judit, magyartanárnő – Szőke Márton, tanító, Medgyes: „Kazinczy - Kölcsey-Vörösmarty”. 1972. március 27.

Kiss András, ornitológus, muzeológus, Bánsági Múzeum, Temesvár: „Madár és tojása”. 1976. okt. 5.

Kiss J. (János) Botond, biológus, a tulceai Duna-delta Kutatóintézet tudományos főkutatója,  a Duna-delta Bioszféra rezervátum igazgatója és főfelügyelője volt: „Élet a Deltában.” 1984. febr. 16.

Kiss Károly, unitárius lelkész, Medgyes: „A reformáció ünnepén.” 1990. okt. 30. Élt 1935-2012 között.

Kiss Zoltán dr. egyetemi tanár, természetrajz-biológia kar, BBTE, Kolozsvár. „Természet, ember, XX. század”. 1974. okt. 30., „A modern biológia alapjai.” 1979. (a pontos dátum nem ismert)

Kohl István, természetrajzi szakíró, ornitológus, preparátor, Szászrégen: „Maros mentén tutajon és gyalog.” 1979. okt. 17. Élt 1922-1998 között.

Koncz Ilona – Denis Mărgineanu: „A film szerepe” 1973. május 28.

Koncz Ilona, biológia tanárnő, Medgyes: „ János Vitéz versben és zenében”. 1973. febr. 5.

Koós János énekes és a brassói művészek fellépése. 1973. szept. 17.

Korunk találkozó, Kolozsvár, részt vevők: „Az elektronika jelene és jövője.” (Korunk füzetek új számának bemutatója) Veress Zoltán szerkesztő és Patrubány Miklós mérnök, szakíró. 1983. okt. 20.

Korunk találkozó, Kolozsvár, részt vevők: Szilágyi Júlia, Vetési László, Pillich László. 1982. dec. 15.

Korunk találkozó, Kolozsvár, Szilágyi Júlia (filozófus a Korunk szerkesztője, esszéíró), Csép Sándor (filozófus, a kolozsvári Magyar TV. igazgatója, a MÚRE elnöke), Aniszi Kálmán (filozófus, 1990 után áttelepült Magyarországra), Pillich László (közgazdász, szakíró, regényíró, a Heltai Gáspár Alapítvány létrehozója és működtetője, Kolozsvár), 1988. okt. 13.

Korunk találkozó, Kolozsvár, Szilágyi Júlia, Pillich László, Vetési László, 1982. dec. 15., Veres Zoltán, Várhegyi István és Könczei Árpád, 1972. dec. 4.

Kósa-Szánthó Vilma, szociológiai és néprajzi szakíró, Sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum: „Népművészet- ma.” 1980. május 21. Ma az USA-ban él.

Kovács Géza, Szeben megye Törvényszékének bírája: Törvényeink ismertetése. 1973. okt. 15.

Kovács Nemere, szakíró, szerkesztő, cserkész vezető, Kolozsvár, „Író olvasó találkozó. Ifjúmunkás matiné” 1980. dec. 6., „A cserkész mozgalomról.” 1990. május 8., „A romániai nemzeti kisebbségek.” 1991. ápr. 16. Élt 1942-2003 között.

Kozma Dezső, irodalomtörténész, egyetemi tanár BBTE. Kolozsvár. „Irodalomtörténeti barangolások”. 1986. május 29.

Kőnig Frigyes dr, rovartani kutató, szakíró, Temesvár: „Természetvédelmi tájak, övezetek.” 1978. dec. 20.  1999-ben lett Temesvár díszpolgára. Élt 1910-2002 között.

Kötő József irodalmi titkár, kolozsvári magyar színház: „Kolozsvár színháztörténelme”. 1979. (a pontos dátum nem ismert)  

Kövesdy Pál dr. belgyógyász főorvos, Városi Kórház Medgyes: „Az időskori szív-érrendszeri megbetegedések”. 1979. dec. 5. „Vérkeringési zavarok”. 1980. ápr. 23., 1988. nov 15-én családjával együtt Magyarországra települt.

Krasznai Paula színművésznő, kolozsvári állami magyar színház: „Előadó est”. 1979. (a dátum nem ismert)

László Zoltán református lelkész, jogász – Medgyes – Marosvásárhely. „ Bethlen Gábor és kora.” 1972. május 8., „A magyar korvinákról.” 1979. (a dátum nem ismert), „Rovásírás”.  1980. dec. 17., „Mátyás király és a Korvinák.” 1990. ápr. 3. Élt 1937-2002 között.

Lászlóffy Csaba, költő, szerkesztő, Kolozsvár. „Író olvasó találkozó, Ifjúmunkás matiné” 1980. dec. 6. Vörösmarty est. „Nappali virrasztás” a kolozsvári Mikro Színpad közreműködésével. 1981. ápr. 8.  

Látó irodalmi folyóirat estje. Résztvevők Gálfalvi György, író és Káli István író, Marosvásárhely, 1993. április 27.

Lőwy Dániel dr. vegyészmérnök, tudományos kutató, Kolozsvár: „Az illatok világa” (több mint 2000 illat fajta birtokosa) 1985. nov. 21.,  „Kolozsvár felülnézetben.” 1990. nov. 30.  1996-ban az USA-ban telepedett le, Washingtonban egyetemi tanár.

Mag Péter, közíró, tv. rádió műsorszerkesztő, dramaturg, Bukarest: „A televízió szerepe ma.” 1978. okt. 4.

Majtényi Erik költő, író, szerkesztő, műfordító Bukarest. „Népi egység hazánkban a sokoldalú fejlődésért vívott harcban” 1973. dec. 10. Élt 1922-1982.

Március 15 napjának megünneplése 1990-től szabadon. Helyszín a medgyesi református templom.

Március 8 ünnepén. Műsoros est a medgyesi 4. számú iskola tanulóinak részvételével.

Medgyesi fiatalok szavaló estje. 1979. (a dátum nem ismert)

Medgyesi Hegymászók Klubja tagjainak diavetítéses előadása – Déli-Kárpátok, 1983. dec. 15.
Megemlékezés a Köztársaság kikiáltásának 25. évfordulóján. 1972. dec. 18. Más adat nem ismert.

Méhes György író, Kolozsvár, később Kossuth díjas. „Vallomás a színházról.” 1981. nov. 25. Élt 1916-2007 között.

Mészáros József, bibliográfus, irodalomtörténész, a Maros megyei könyvtár fő-könyvtárosa, Marosvásárhely.  „Izland” vetítettképes előadás, 1985. okt. 18.

Miklósi Sikes Csaba, műépítész, mérnök Kolozsvár, „Fadrusz János.” 1983. nov. 10., „Fényképészek és műtermek Erdélyben 1830 után” 1985. május 23. 1989 óta Magyarországon Sümegen él.

Módy Jenő prof. dr. a MOGYE professzora, Marosvásárhely, „Vírusok és antibiotikumok.” 1984. febr. 9.

Molnár Lídia, biológus, ornitológus, muzeológus, 1989 után Székely Nemzeti Múzeum, Sepsiszentgyörgy, „Környezetünk élő világa”. 1981. dec. 16.

Munkácsi Mihály élete és műve. Medgyesi előadók: Gazdag Sándor, Buzás Árpád, Szabó M. Attila. 1973. ápr. 16.

Munkás Élet találkozó. „Nevess velünk” vidám est. Közreműködtek a medgyesi műkedvelők Béres András (Automechanika Vállalat, technikus) 1974. jan. 30.

Munkás Színpad Zsebszínház előadása (Kolozsvár) 1980. ápr. 8.

Munteanu Doru, földrajztanár, Földgázipari Líceum, Medgyes: „Japán” diavetítés. 1979. (a pontos dátum nem ismert). „A Német Demokratikus Köztársaság (NDK) képekben”, diavetítés. 1981. nov. 11.

MŰVELŐDÉS EST, Bukarest, az est résztvevői: Kovács János főszerkesztő, Bajor Andor író, Kolozsvár, Barabás Kásler Magda énekesnő, előadóművész, Barabás Sándor és Horváth Arany szerkesztők. 1979. (a pontos dátum nem ismert)

Nagy Géza dr. szakíró, műfordító, egyetemi tanár BBTE. „Művelődéstörténeti előadás. Pápai Páriz Ferenc élete és munkássága” 1978. febr. 22., „Bod Péter” 1979. (a pontos dátum nem ismert)

Nagy Jenő, nyelvész, néprajzkutató, Kolozsvár, „Kalotaszeg és népe” 1985. okt. 24., „Az erdélyi magyarság viselettörténete az Erdélyi Szótörténeti Tár tükrében” Társelőadó Dávid Gyula lett volna, távollétében dolgozatát Nagy Jenő olvasta fel.  Élt 1916-1996 között.

Nagy Olga dr. néprajz-, népmesekutató, Kolozsvár: „ A népmesékről.” 1979. (a pontos dátum nem ismert), „Újabb népmesei gyűjtésemből”, 1985. febr. 21.

Oláh Tibor színművészeti főiskola tanára Marosvásárhely vezetésével a színművész növendékek „Szálljatok szép szavak” címmel irodalmi estet tartottak.  1973. nov. 19., „Tolsztoj emlékest” négy színi akadémista közreműködésével. 1978. okt. 11.
Oláh Tibor, egyetemi tanár, Színi Akadémia, Marosvásárhely és három hallgatója: Elekes F., Kovács K., Balázs É. közreműködésével: Filmről, színházról és irodalomról tartottak előadást. A keresztnevek rövidítését sajnos nem tudtam feloldani. 1972. ápr. 24.
Olosz Egon dr. egyetemi professzor, Szentgyörgy utcai (volt Lenin, ma Revoluției) II. belgyógyászati klinika, MOGYE Marosvásárhely: „Séta a drezdai képtárban” diavetítés. 1979. okt. 24., „A francia impresszionizmus”. 1980. május 21.  Élt 1920-1995 között.
Orbán János prof. dr. orvosprofesszor MOGYE Marosvásárhely, „Az orvostudomány története az ókortól napjainkig I. rész”. 1981. febr. 4., „Az orvostudomány története az ókortól napjainkig II. rész”. 1981. 05. 20.
Pálffy Béla prof. dr. orvos professzor MOGYE. Marosvásárhely. „A légutak allergiás megbetegedése”. 1981. dec. 9., „Gyógyítható-e az allergia”. 1986. máj. 15.
Patrubány Miklós (később, 2000-től a Magyarok Világszövetsége elnöke) előadása „Számítógép és társadalom.” címen, 1991. március 5.
Pillich László, közgazdász, szociográfus, író, lapszerkesztő, politikus, Kolozsvár. „Író-olvasó találkozó, Városom évgyűrűi kötetének bemutatása”. 1986. nov. 13.
Popescu, Jean, az RKP Szeben megyei bizottsága Párt Kabinett munkatársa: „Külpolitikai előadás” 1982. okt. 6. (Román nyelven)
Porime, Costică, Medgyes megyei jogú város (municipium) tanács elnöke: “Medgyes az 5 éves tervben” 1973. május 7. Egyike azon előadásoknak, amelyek előadóit kötelesek voltunk meghívni. Párizs megér egy misét alapon.
Povoară Ioan, speleológus – barlangkutató, Bukarest: „Barlangjaink szépségei” diavetítés. Két részben 1980. márc. 12., 1980. ápr. 16.
Prica Ioan, RKP pártaktivista, propaganda titkár, Nagyszeben: „Szeben megye jövője” 1974. jan. 29. Román nyelvű előadás. A magyar nyelvű szabadegyetem hallgatóinak részvételével.
Pro Natura diavetítés, természetismereti előadás: Szombath Zoltán, muzeológus, Marosvásárhely, Szabó József dr., ornitológus, természetfotós, Székelyudvarhely, Weber Peter, ornitológus, muzeológus Medgyes részvételével. 1984. márc. 22.
Rácz Gábor dr. egyetemi tanár, tanszékvezető, MOGYE gyógyszerészeti kar, Marosvásárhely: „A gyógynövények szerepe életünkben.” 1973. febr. 26., „Gyógynövények- gyógyszerek.” 1978. dec. 20. 1998-tól Pécsen él.
Ráduly János, néprajz kutató, népmese, népballada gyűjtő, tanár Kibéd (Maros megye). „A kibédi népköltészet.” 1980. május 14.
Raica Ioan dr. földrajz szakos tanár, St. L. Roth Líceum, Medgyes: „A világűr képei.” 1981. jan. 21. (román nyelven)
Ritoók János (anyakönyvi nevén Miess Günther Johann) költő, műfordító, irodalomtörténész, szerkesztő., KORUNK szerkesztőségi titkára, Kolozsvár: „Kettős tűkör – magyar-szász irodalmi kapcsolatok.” 1980. jan. 23.  Kántos Lajossal együtt. Élt 1935-1981.
Rostás Zoltán, szociológus, szerkesztő, a Hét munkatársa, Bukarest. Vendégünk volt, 1989-ben pontos dátum nélkül.
Sárkány - Kiss Endre dr. egyetemi docens, BBTE biológia-geológiai kar Kolozsvár, „Az ember és természet.” 1984. márc. 22.
Sebestyén György, műépítész, szakíró, Bukarest. „A reneszánsz kor építészete Erdélyben.” 1989. nov 9.  A diktatúra éveinek utolsó vendég előadója.
Sebestyén (Spielmann) Mihály, történész, a marosvásárhelyi Teleki Téka későbbi igazgatója, „A XVIII. század életéből. (a köztisztviselői) „szamárlétra.”1983. febr. 23., „A reneszánszkori Erdély irástudói.”, 1990. okt. 23.
Sebők Anna tanítónő, 1. sz. Ált. Iskola: „Kriza est”. 1979. (a dátum nem ismert), „Székely fonó” az 1. sz. Ált. Iskola V-VII. oszt. tanulók felléptével. 1980. jún. 28., „Gyermek játékok Esztelneken” gyakorlati bemutató az 1-es (a későbbi 10-es Báthory István) és 7-es (üveggyár lakónegyedi iskola magyar I-IV. osztálya, később megszűnt) Általános iskola tanulói által., „”Táncház bemutató.”  1983. március 2. A kitűnő pedagógiai érzékkel megáldott tanítónő a nagyváradi Pedagógai Líceum elvégzése után pályáját Medgyesen kezdte. Rövid időn belül bizonyított mint kitűnő szervező, néptánc oktató, műkedvelő színész. Kár, hogy medgyesi tevékenysége nem tartott sokáig. 1983-ban házasság révén Sepsszentgyörgyre került.
Semlyén István dr. szociológus, demográfus, Kolozsvár „Illúziók lázadása” című kötetének bemutatása. 1985. ápr. 18. Élt 1916-1987 között.
Servatius Gustav, földrajz szakos tanár, Axente Sever Líceum német tagozatának tanára: „Az Adriai-tenger és az Égei-tenger szigetvilága”. 1981. ápr. 22 (román nyelven), „Barangolás a Küküllők mentén.” 1981. dec. 2., „Norvégia.” 1983. márc. 30., „India – Dél-Ázsia.” 1983. okt. 13., „India II. rész” 1983. nov. 24.  Élete: 1922-ben született Temesváron. 1985-ben áttelepült Németországba, Freiburg-ban hunyt el 2009-ben 87 éves korában.
Simó Sándor pszichológus, Sepsiszentgyörgy: „Pszichoanalízis” 1977. nov. 21.
Soó Emma grafikus, festőművész, Marosvásárhely, Medgyesi kiállításának megnyitása, 1988. ápr. 29.
Șorban, Raoul képzőművész-író, Kolozsvár, majd Bukarest. Koós Károly támadója. „Brâncuși művészete I. rész.” 1980.11.26., „Brâncuși művészete II. rész.” 1981. 03. 25. Ránk erőltetett előadások. Raoul Șorban a 80-as évek második felében dicstelen szerepet töltött be Kós Károly emlékének meghurcoltatásában és műveinek tiltott jegyzékre tételével. Nevéhez magyar ellenes kiadványok kapcsolódnak. Élt 1912-2006 között.
Spielmann József  prof. dr. Marosvásárhely, MOGYE. „A közjó szolgálatában”  1980. április 24-én. „Orvostudomány – szociológia.” 1982. nov. 3. Élt 1917-1986 között.
Sütő András, később Kossuth díjas író, Marosvásárhely. „Egy est Medgyesen Sütő Andrással”. 1972. jan. 24. Élt 1927-2006 között.
Sylvester Lajos, találkozó a sepsiszentgyörgyi HÁROMSZÉK főmunkatársával, 1991. január 29.
Szabadai Rudolf (adatai hiányoznak) „A székelyföldön – Orbán Balázs nyomában.” 1972. máj. 29.
Szabó László természetvédő, fotóművész, Székelyudvarhely – Orbán András fotóművész, Székelyudvarhely: „Diaporáma vetítés, természet, állat, nővény” 1981. febr. 25. (román nyelven)
Szabó M. Attila, történelemtanár Medgyes: „Medgyes múltja: hősök, műemlékek”. 1973. nov. 5. „Szovjet tájak (dia vetítés) 1976. okt. 19., „Köztársaság ünnepe” 1976. dec. végén, „Csángó történelem” 1978. 13., „Az egyesülésről.” 1979. jan. 24., „ Világvárosok.” 1979. okt. 10.,  „Szovjetunió képekben” 1979. nov. 7., „A győzelem napja.” 1980. május 7., „Képek Nagy-Britanniából” (színes dia vetítés), 1980. okt. 22., „Lányok, asszonyok köszöntője” (A nők társadalmi helyzetének változása az ókortól napjainkig.) 1980. márc. 4., „Franciaországi tájak – műemlékek.” diavetítés,  „Medgyes a középkorban.” 1982. nov. 24., „Világvárosok.” diavetítés, 1982. dec. 8., „1933 – 1983” 1983. febr. 16.,  „1918. dec. 1.” 1984. jan. 26., „Medgyesi céhek.” 1984. ápr. 19., „Árvizek, éhínség Erdélyben a XVIII. században.” 1990. nov. 13., „Természeti katasztrófák a XVIII. századbeli Erdélyben.”„Szép magyar könyvtárak.” 1991. május 14.
Szabó Zsigmond dr. egyetemi tanár, MOGYE Marosvásárhely. „ Korszerűen a hormonokról.” 1974. május 8.
Szabó Zsolt, irodalomtörténész, Kolozsvár. „Benedek Elek élete és munkássága” 1985. febr. 7.
Szabó-Mayer Erzsébet (Szabó M. Erzsébet), lélektan szakos tanárnő, Medgyes: „Gyermekeink temperamentuma” 1973. okt. 1., „Az alkalmazkodás lelki alapjai.” 1974. nov. 27., „Nevelés lélektan” 1979. nov. 14. Élt 1944-2001 között.
Szántó Sándor grafikus művész Marosvásárhely, kiállítása. Bemutató: Bartis Ferenc. 1980. okt. 22.
Szavaló est: „Horváth István versei” előadták az 1. sz. Ált. Iskola magyar tagozatának tanulói. 1976. nov. 9.
Szederjesi József, ezredes, Medgyes: „A román hadsereg napja. Megemlékezés.” 1978. okt. 25., „ A győzelem napja” 1979. május 9.
Szegő György, tanár, irodalmár, fordító, Kolozsvár: „Angliai úti képek” 1981. ápr. 29., „Olaszországi képek.” diavetítés, 1983. febr. 9.
Szegő Júlia zenepedagógus, szakíró, Mozart, Bartók kutató, Kolozsvár. Mozart-Bartók est, 1982. május 5.
Szegő Katalin dr. filozófus, egyetemi tanár, BBTE Kolozsvár: „ A hagyományok ápolása.” 1976. nov. 23.
Székely Nemzeti Népi Együttes előadása Medgyesen. 1990. nov. 6.
Szentimrei Judit, iparművész, néprajzkutató, művészettörténész, szakíró, közíró, egyetemi tanár, Kolozsvár. „ A népművészetről”. 1987. dec. 10.
Szikszai Jenő dr. középiskolai tanár, Brassó. „Ady Endre a forradalmár költő.” 1972 nov. 20., „Petőfi emlékest.” a marosvásárhelyi színiakadémia növendékeinek részvételével. 1973. jan. 22.  „Lelki sérülések, lelki betegségek.” 1974. nov. 13. Élt 1921-1977. ápr. 11-én a titkos rendőrség halálba kergette, öngyilkos lett. Emlékét a brassói Posta-réti temetőben kopjafa őrzi.
Szilágyi Éva – Kiss (Sárkány) Judit magyartanárnők, Medgyes: „ Irodalmi estet” rendeztek, 1972. nov. 6-án.  
Szilágyi Éva, magyartanárnő, Medgyes: „Arany János”. 1974. okt. 23.
Szilágyi István, Brassó. „Az utazás szépségei”, 1986. febr. 20.
Szilágyi Júlia – filozófus – a kolozsvári Korunk szerkesztője. „Tolsztoj” 1976. okt. 26., „Az irodalom ember alakító szerepe.” 1979. dec. 12., „ Napjaink írói – költői” 1981. jan. 7., „Találkozások Szilágyi Júliával” 1982. dec. 15., 1988. okt. 13.
Színházi előadás. 1974. március 27. Több adat nem maradt fenn.
Színházi est. „Bogdan Amaru: Pillangó vadászat” Bemutatta a medgyesi Népszínház magyar tagozata. 1981. nov. 18.
Színházi est: Csurka István: „Szájhős” a nagyváradi Állami Színház magyar tagozatának előadása. 1984. márc. 29.
Színházi est: Gyárfás Miklós: „Egérút.” Bemutatta a medgyesi Népszínház magyar tagozata. 1983. március 9.
Színházi est: Harold Pinter: „A gondnok.” Bemutatta a medgyesi Népszínház magyar tagozata. 1982. nov. 30.
Színházi est: T. Mușatescu: „Szilveszeréji álom.” A marosvásárhelyi Nemzeti Színház magyar tagozatának előadása.
Színházi est: T. Mușatescu: Este érkezem. Románból fordította Szabó M. Attila és Szabó M. Erzsébet. Rendezte Csíki Ferenc. Előadta a medgyesi Népszínház magyar tagozata. 1981. május. 13.
Takács Teréz – tanítónő, 1 sz. Ált. Iskola, Medgyes – Györke Aladár, mérnök, GazMetan Rt. Medgyes: „Ifjúság – tudomány – technika.” 1980.
Tarr Károly, ró, szerkesztő, Ifjúmunkás, Kolozsvár, 1995-től Svédország. „Író olvasó találkozó” 1980. dec. 6.
Togan Gheorghe, műkedvelő történész, tanító, Medgyes: „ A humanista, Christian Schesaeus” (román nyelven) 1980. jún. 5.
Tonk Sándor dr., történész, egyetemi tanár BBTE. szakíró, Kolozsvár. „Az erdélyiek egyetem járása a középkorban. Művelődéstörténeti előadás” 1980. dec. 3.,  „Az erdélyi fejedelemség hétköznapjai” 1982. október 20. Élt 1947-2003 között.
Tóth Sándor dr. filozófia professzor BBTE. „Népi írók és valóság irodalom” 1974. márc. 13., „Ady Endre és nemzedéke” 1979. (a dátum nem ismert), „A falvédők művészete” 1981. ápr. 1. Kitelepült, Budapestre 1988-ban. Élt 1919-2011 között.
Tövissy József dr. egyetemi professzor BBTE. Kolozsvár: „Izland a tűz és a jég országa” 1979. (a dátum nem ismert), „Távfelderítés, légi fotózás.” 1983. ápr. 13.
Új Élet hetilap szerkesztőségi találkozó, Marosvásárhely: Bartis Ferenc, Kövesdi Kiss Ferenc, költő, tanár, helytörténeti író, Marosvásárhely (Élt 1913-2004 között) László Zoltán. 1982. május 12.
Új Élet hetilap szerkesztőségi találkozó, Marosvásárhely: verseiből felolvasott Bartis Ferenc költő, szerkesztő, „A gyermek ábrázolása az egyetemes festészetben” címmel előadást tartott Balázs Imre festőművész, a lap művészeti szerkesztője. 1979. nov. 28.
Újvári József prof. dr. hidrológus. BBTE földrajz-geológia kar, Kolozsvár. „Újdonságok a földrajztudományban.” 1982. márc. 24. Élt 1928-2006 között.
Utunk irodalmi hetilap Irodalmi estje. „Költők a két világháború közötti időszakban” 1973. május 21. Résztvevők: Mikó Ervin, Banner Zoltán, Szabó Gyula, Szabó Zoltán.
Varga Vilmos – Kiss Törék Ildikó színművészek, Nagyvárad: „Ady versek, előadóest.” 1976. márc. 2.
Varga Vilmos, színművész, Nagyvárad: „Eminescu versek.” 1977. március 22.
Várhegyi István, pszichológus, Kolozsvár: „ Barátság és szerelem.” 1973. febr. 19.„A házasság művészete” 1974. ápr. 30.
Varró János, író, szerkesztő, Dacia Könyvkiadó szerkesztője, Kolozsvár, áttelepült, majd  2004-ben  Magyarországon elhunyt. „A történelmi regény szerepe” 1977. jún. 1., „Író olvasó találkozó. Ifjúmunkás matiné” 1980.12. 06., „ A történelmi regény nevelő ereje” 1981. 05. 28., „Így élt Arany János” 1982. márc. 31. 1988-ban Magyarországra települt, a kecskeméti Tanítóképző Főiskolán tanított. Élt 1927-2004.
Vendégünk volt a: „Segesvári 2. sz. Líceum diák együttese.” 1981. jún. 3.
Veress Dániel, író, drámaíró, irodalomtörténész, Mikes kutató, Sepsiszentgyörgy: „Mikes Kelemen és világa” 1974. dec. 4. Élt 1929-2002.
Veress Zoltán, író, Kolozsvár, a Korunk szerkesztője. Az újabb Korunk füzet bemutatója: „Nevek térben és időben” 1985. febr. 21. 1986-ban Svédországban telepedett le.
Veress Zoltánné, Veress T. Magda, szül. gr. Teleki Magda, szakíró, gomba szakértő, Kolozsvár. „Ehető és mérges gombák.” 1983. márc. 16. 1986-ban Svédországban telepedett le.
Vofkori László dr. középiskolai tanár majd egyetemi oktató,  földrajzi szakíró, szociogeográfus, tankönyvfordító. földrajz tudományok doktora, Székelyudvarhely. „Hargita megye természeti képei.” 1982. márc. 10., „Környezetvédelem” 1982. okt. 27., „Hargita megyei képek” 1990. május. 22. Élt 1944-2008 között.
Wagner István dr. tudományos kutató, rózsanemesítő, Kolozsvár. „Új rózsafajták kitenyésztése”. 1974. ápr. 17.
Wanek Ferenc dr. geológus, egyetemi professzor BBTE Kolozsvár, 1991. ápr. 23.
Weber Peter dr. szász nemzetiségű ornitológus, muzeológus, Medgyes. „ A Duna-delta élővilága.” ”Pro Natura” (környezetvédelmi előadás, magyar nyelven) 1979. (a dátum nem ismert). „Pro Natura” 1982. márc. 17. (román nyelven)
Wessely Tibor egyetemi tanár, matematikus, Bolyai kutató, szakíró, Marosvásárhely. „A két Bolyai” ugyanakkor „Marokkói képek” diavetítés, 1983. jan. 26.
Xantus János dr. földrajz tudós, szakíró, tanár Kolozsvár: „A hazai barlangkutatás.” 1973. március 19., „Hegyen völgyön át. Úti élményeimből” 1980. nov. 19. Élt 1917-1982.
Zágoni Attila, író, szatíra és paródia szerző, Kolozsvár, „Író olvasó találkozó. Ifjúmunkás matiné” 1980. dec. 6. Élt 1945-1989 között. A korai halálát az üldöztetés okozta.
Zajzon Antal dr., belgyógyász főorvos, Medgyes: „Az antibiotikumokról.” 1972. febr. 7., „A szívbetegségekről.” 1976. okt. 12., „A szívbetegségekről.” 1978. nov. 8., „A máj betegségei.”1983. márc. 23., „Orvosi tanácsok.” 1990. márc. 27., „AIDS” 1990. május 29.
Adatok híján az előadó neve nem megállapítható, az előadásról egyedül a vendég sorai árulkodnak. (Jakab Elek emlékkönyvében nem oldotta fel az előadók aláírását)
1984. okt. 2. előadó, előadás cím ismeretlen.
1984. okt. 26. Az előadóról annyi állapítható meg, hogy csíkszeredai.
1986. okt. 30. „Népgyógyászati előadás”. (más adat nincs)
1984. dec. 13. Máramarosról szóló előadás (név és cím nélkül)
1985. ápr. 11. előadó, előadás cím ismeretlen.
1986. dec. 18. előadó, előadás cím ismeretlen.
1989. márc. 9. meghívottunk barlangász volt, személye ismeretlen.
Zárszóként: örvendetes, hogy a medgyesi felnőtt oktatás az utóbbi újjáéledt. Az EMKE és három történelmi egyház szervezésében havonta szerveznek színvonalas előadásokat a négy helyszín egyikén.  Kívánunk az előadás sorozatnak eredményes munkát és hosszan tartó működést.
A szerző, ha netalán újabb adatok birtokába jutna, fenntartja a dolgozatnak  bővítését, szövegének változtatási jogát.

Székelyudvarhely, 2012. március – április.
Szabó M. Attila.


1  EMKE. 1887-1888 évi jelentés. Írta és összeállította Sándor József központi főtitkár. XVII. Nagy-Küküllő megye.

2 Szabó M. Attila és Jakab Elek örökösei tulajdonában lévő emlékkönyvek beírásai.

3 Jakab Elek örökösei tulajdonában lévő emlékkönyv adatai.

4 A Hét hetilap, Bukarest, 51. szám, 1973. dec. 21. 7.

5 A Hét hetilap, Bukarest, 24. szám, 1977. jún. 14. 3.

6 Munkás Élet, hetilap, Bukarest, III. sorozat, XXIII. évfolyam 9. szám. 4,  1979. március 2.

7 A Hét  hetilap, Bukarest, XII. évfolyam, 2. szám, 4. 1981. jan. 9.

8 Új Élet két hetente megjelenő lap, Marosvásárhely, főszerkesztő Sütő András, XXIV. évf. 531 sz. 11. 1981. januári 1.

9 Dolgozó Nő havilap, Kolozsvár, XXXVII. évfolyam. 3. szám, 12. 1981 március.

10 Művelődés, Bukarest, 1981. júliusi szám.

11 Brassó Lapok hetilap, 1982. jan. 16.

12  Új Élet képeslap, Marosvásárhely, XXVII. évf. 604. sz. 12. 1984. januári 2.

13  Dr. Búzás Árpád ny. vegyészmérnök visszaemlékezése.

14. Sándorné, Sebők Anikó ny. tanítónő visszaemlékezése.