Back to top

XV. Vándorcsizma beharangozó

A medgyesi MADISZ, a Szeben Megyei RMDSZ valamint a Gyöngyvirág Néptánccsoport és az EMKE Szeben Megyei szervezetének közreműködésével idén is megrendezésre kerül a Vándorcsizma Néptáncfesztivál 2017. május 20-án.

A rendezvény színhelyéül ahogyan azt már megszokhattuk a Greweln park szolgál, ahol az előző évekhez hasonlóan színes programsorozat várja majd a kikapcsolódásra és szórakozásra vágyó közönséget. A szervezők igyekeznek olyan foglalkozásokkal is bővíteni az idei fesztivált  amelyek minden korosztály számára élményt nyújtanak, az ősi harcművészeti bemutatók mellett kézműves sátrak, gyerekfoglalkozások, hagyományos és helyi termékek vásárát tervezik.

A konyha és a helyi ízek szerelmesei sem fognak unatkozni, ők gulyásfőző versenyen mérhetik majd össze tudásukat.

A versenyen részt venni vágyók 2017. május 10-ig nevezhetnek be csapataikkal a 0269 832657-es telefonszámon vagy személyesen, a I.C. Brătianu utca 32-es szám alatt található Millennium Házban.

A különböző tájegységekről érkező néptánccsoportok fellépése után ismét ingyenes koncerten vehetnek részt a látogatók, amelyről még eggyenlőre csak annyit árulhatunk el  hogy a tavaly fellépő Csík Zenekar után idén is is egy közismert és nagy népszerűségnek örvendő együttest köszönthetünk városunkban. 

Medgyesi MADISZ: