Back to top

Hamarosan startol a VII. Úszótábor!

Hamarosan startol a VII. Úszótábor!

Medgyesi MADISZ: 

Már csak néhány nap van hátra és kezdetét veszi a Kisebbségek Európája projekt keretében szervezett VII. Úszótábor, amelyen idén közel hatvan Szeben megyei diák vehet részt. Ezt megelőzőleg július 18-án, kedd este 18:00 órától egy rövid megbeszélésre várunk minden kedves szülőt, a szükséges kellékek pontosítása és a tábor programjának ismertetése végett.

Bár az elmúlt évek tarka programkínálatát igazi kihívás volt felülmúlni, a szervezők mégis igyekeztek minél változatosabbá tenni a gyerekek számára a táborban töltendő hetet. Magyar népünk ősi jelképrendszeréből gyökerező írásával, hagyományőrző foglalkozásokkal: nemezeléssel, bútorfetéssel, és különböző képességfejlesztő tevékelységekkel valamint számos meglepetéssel várják az idei résztvevőket.

Mindezek mellett a közkedvelt tevékenységek is helyet kapnak, hiszen ez évben sem nem maradhat el az esti úszás, a filmvetítés, a táncház, vagy a várva várt tábortűz sem. A táborozók  négy csaparta lesznek osztva, a csapatoknak az úszási technikák elsajátítása melett, a tábor ideje alatt versenyre is kell kelniük egymással. A jelentkezőknek idén is számos kihívással kell szembenézniük, ugyanis a szóbanforgó egy hét alatt csapattá kell kovácsolódniuk, meg kell tanuljanak alkalmazkodni és együttműködni társaikkal. A játékokon és foglalkozásokon való részvétel pedig tömérdek kretivitást, leleményességet és egymás iránti odafigyelést igényel, mindezek fontosak annak érdekében hogy egy összeforrt társaságként jólérezhessék magukat és élvezni tudják a programokat. Ebben természetesen a játékvezetők, úszóoktatók és szervezők is partnerek lesznek! Mindenkiek jó készülődést kívánunk, nemsokára találkozunk!