Back to top

Évközi XXXI. Vasárnap - Szeplőtelen Fogantatás Plébánia Medgyes

Évközi XXXI. Vasárnap - Szeplőtelen Fogantatás Plébánia Medgyes

Római Katolikus Egyház: 

EVANGÉLIUM:

 Abban az időben:
Jézus Jerikó városán haladt át. Élt ott egy Zakeus nevű gazdag ember, aki a vámosok feje volt. Szerette volna látni és megismerni Jézust, de a tömeg miatt nem láthatta, mert alacsony termetű volt. Így hát előrefutott, felmászott egy vad fügefára, hogy láthassa, mert arra kellett elhaladnia. Amikor Jézus odaért, felnézett és megszólította: ,,Zakeus, gyere le gyorsan, mert ma a te házadban kell megszállnom.'' Erre ő sietve lejött, és örömmel fogadta Jézust. Akik ezt látták, méltatlankodva megjegyezték: »Bűnös embernél száll meg.«Zakeus azonban odaállt az Úr elé, és így szólt: ,,Nézd, Uram, vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha valakit valamiben megkárosítottam, négyannyit adok helyette.'' Jézus ezt felelte neki: ,,Ma üdvösség köszöntött erre a házra, hiszen ő is Ábrahám fia. Az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és üdvözítse, ami elveszett.''

ELMÉLKEDÉS:

Az evangéliumi jelenet helyszíne Jerikó városa, ahol Jézus visszaadta a vak szemevilágát. A vak koldus tudta, hogy rászorul Jézus  segítségére, Zakeus nem érzi ennek szükségét. Ő egyszerűen csak kíváncsi, látni szeretné Jézust. A vámosok vezetője nem is gondolja, hogy neki bármire is szüksége lenne az Úrtól, s nem is sejti, hogy milyen változást fog eredményezni életében a Jézussal való találkozás. Az evangélium nem számol be ugyanis Zakeus hitéről, s nem szól arról sem, hogy meg akarna térni vagy a koldushoz hasonlóan hangosan kérné Jézus segítségét. Nem feltételezhetjük, hogy azzal a szándékkal keresi Jézus közelségét, hogy ettől majd megváltozik az élete, de valamit mégis keres. Miközben az emberek gúnyosan nevetnek rajta és ujjal mutogatnak rá, ő csak ül csöndben a fán, s szemeivel vagy talán a szívével is az arra haladó Jézust keresi. És Jézus vele is csodát tesz. Nem a szemét, hanem az eddig érzéketlen és a mások előtt bezárt szívét nyitja meg. Az emberek lenézik őt, de Jézus meglátja benne az egyetlen
elveszett bárányt, akit meg kell mentenie. Előfordulhat, hogy nem is érezzük azt, hogy rászorulunk Jézus támogatására, s nem is tudjuk, hogy mit kérjünk tőle vagy nem akarjuk kényelmesen elrendezett életünket megváltoztatni. Engedjük, hogy Jézus belépjen életünkbe és ne zárjuk ki annak lehetőségét, hogy megváltoztassa azt! Keressük közelségét, legyen bennünk a vágy, hogy lássuk őt! Fogadjuk örömmel, amikor hozzánk közeledik és megszólít
minket!

VERS:        

GYÓGYÍTS MEG!

                           Reményik Sándor

Én Istenem, gyógyíts meg engemet! 
Nézd: elszárad a fám, 
A testem-lelkem fája… 
De épek még a gyökerek talán. 
A tompa, tunya tespedés alatt, 
Gyökereimben: érzem magamat, 
És ott zsong millió melódiám. 
Én Istenem, gyógyíts meg engemet! 
Hiszen – nem is éltem igazában. 
Csak úgy éltem, mint lepke a bábban, 
Csak úgy éltem, mint árnyék a fényben: 
Rólam gondolt roppant gondolatod 
Torz árnyékaképen. 
Egy kóbor szellő néha-néha 
Valami balzsam-illatot hozott. 
Akkor megéreztem: ez az élet, 
S megéreztem a Te közelléted, – 
S maradtam mégis torz és átkozott. 
Én Istenem, gyógyíts meg engemet. 
Én szeretni és adni akarok: 
Egy harmatcseppért is – tengereket. 
S most tengereket látok felém jönni, 
És nem maradt egy könnyem – megköszönni.

IGELITURGIKUS NAPTÁR:  November                            

3. Bölcs 11,22-12,2                4.Róm 12,3-13           5.Bölcs 4,7-15  

    2Tessz 1,11-2,2                    Jn 10,11-16                   Lk 12,35-40 

    Lk 19,1-10    

6. Róm 13,8-10                      7. Róm 14,7-12

    Lk 14,25-33                             Lk 15,1-10

8. Róm 15,14-21                   9. Ez 47,1-2;8-9;12

    Lk 16,1-8                               1Kor 3,9c-11;19-17

                                                   Jn 2,13-22

MISEREND:

Hétfő: 7,30 – Egészségért

Kedd:  9,00 – Szávuly Ella szándékára

           17,00 - Gheorghe és Ana

Szerda: 7,30 - Lucia Maria nővér

Csütörtök: 7,30 – Ion és Valeria

                17,00- Vándor család szándékára

Péntek:  7,30 – Elena és Alexandru

               17,00 – Tibor, Gyula, Gyula, Ilus, Ottó, Ida, Ida, Irma és Oszkár

Szombat: 7,30 – Ştefan és Maria

                17,00 -  † Borbély család elhunytjaiért

 

 

 

 

 

AZ IMAAPOSTOLSÁG SZÁNDÉKAI NOVEMBER HÓNAPRA

Általános: Imádkozzunk, hogy a párbeszéd, az egymásra találás és a megbékélés szelleme hassa át a Közel-Keletet, ahol különböző vallási közösségek élnek együtt.