Back to top

Medgyesi díjazottak az RMDSZ ünnepségén

Medgyesi díjazottak az RMDSZ ünnepségén

Medgyesi RMDSZ Szervezet: 

Nemrég ünnepelte az RMDSZ alapításának 30 éves évfor­dulóját. Identitásához végig hűen maradt a fordulatokkal teli évtizedek során és mostanra egyetlen parlamenti alakulatként, mely büszkén vallhatja, sosem változtatott nevet.

A kolozsvári ünnepségen díjakkal jutalmazták mindazokat, akik alapí­tótagjai voltak a megyei, illetve az országos szer­vezetnek. Ennek révén Szeben megyéből elis­merésben részesült Balázs Béla, Fazakas Mihály, Orth István és Szombatfalvi T. Ferenc is. Ezúton is köszönjük nekik, hogy lefektették a helyi RMDSZ alapköveit és kitartóan építették közösségünk erdélyi képviseletét!

Szintén ezen az eseményen adták át idén 18. alkalommal a Szövetségi Képviselők Tanácsának ülésén az Ezüstfenyő-dí­jakat mindazoknak, akik folyamatosan nagy mértékben tettek az erdélyi magyarságért. Az idei elismerésben részesültek között volt a Báthory István Általános Iskola egykori igazgatója, jelenlegi tanára, Szederjesi György is.

Eddigi, közel négy évtizedes oktatói pályafutása mellett a magyar iskola vezetőjeként meghatározó szerepe volt abban, hogy az intézmény önállóan, jelenlegi helyén és állapotában működ­hessen és színvonalas, versenyképes oktatást biztosítson gyer­mekeink számára. A teljes Szeben megyei magyarság nevében köszönjük neki mindazt, amit kis szórvány­közösségünkért eddig tett és gratulálunk fáradozásai elismeréséért!

Soldorfean Zsuzsanna