Back to top

Befejeződött az oltár restaurálása Kiskapuson

Befejeződött az oltár restaurálása Kiskapuson

Kiskapus: 

Kiskapuson az elmúlt év nyarán kezdődött el az oltár restaurálása. A felújítás két szakaszban történt. A projekt első szakaszában Ferenczy Botond kolozsvári képzőművész és csapata az oltár két festményét vitte el kolozsvári és bukaresti műhelyeikbe, hogy felújítsák azokat, a másodikban pedig Ioan Muntean, a nagyszebeni Brukenthal Múzeum restaurátora a fa komponenseket konzerválta és festette újra, az eredeti színek megjelenítésére törekedve. Mindkét munka kivitelezése magas szakértelmet igényelt, és az eredmény is magáért beszél. Köszönjük a támogatóknak, azaz a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház Püspöki Hivatalának, a kolozsvári esperességnek, a kolozsvári egyházközségnek, a Nordkirchének, valamint a Martin Luther Bundnak az anyagi fedezetet, amit önerőből nem tudtunk volna előteremteni. A segítő, baráti gesztust még inkább értékeljük, hogy a járványhelyzetben, amikor más kiadások talán fontosabbak voltak ennél, sikerült erre a projektre is anyagi forrást biztosítani. Végül pedig, de nem utolsósorban a gyülekezeti tagok áldozatkészségéért adunk hálát. A pünkösd ünnepét a kiskapusi gyülekezet a már felújított oltár fényében ünnepelhette.