Back to top

Közeledik a várva várt Úszótábor

Már csak pár nap és kezdetét veszi az idei V. Úszótábor, amelyet július 26. és augusztus 1 között szervez meg a Medgyesi MADISZ, Hargita megyében, a szentegyházi Napsugár Kempingben.

A 72 résztvevőnek számos meglepetést ígérnek a szervezők. A napi négy óra úszás mellett, amelyen a résztvevők úszni tanulnak, különböző csapatépítő játékokon fejlesztik önmagukat, ismerkednek meg. Érdekes, interaktív előadásokon, bemutatókon vesznek részt, mint például az íjászat, a bűvészkedés, a néptánc. A résztvevőknek minden nap lehetőségük adódik a kisebbségi léttel foglalkozó, az ifjúsági és civil szférában dolgozó.

Az Úszótábor alapkoncepciója az úszásoktatás mellett az, hogy a Szeben megyei szórványban élő magyar gyerekek anyanyelvüket használják, szókincsüket bővítsék. Egy olyan hiánypótló jelleggel rendelkezik a tábor, amit a Medgyesi MADISZ tudatosan vállalt: a szórványban élő gyerekeket elvinni egy olyan magyarlakta településre ahol “kénytelenek” magyarul beszélni. Ez azért fontos, mert a szórványban élő gyerekeknek az anyanyelv megőrzése egy külön erőfeszítést igényel, tehervállalást jelent olyan körülmények között, hogy az állam nyelvét jobban ismerik mivel a mindennapok velejárója. A tábor egy közvetlen környezet, amely egy erős magyar hatást biztosít számukra azért, hogy fejlesszék anyanyelvük, megőrizzék nemzeti öntudatukat fiatal koruktól, és anyanyelvük ne váljon másodlagossá, érték nélkülivé. Az Úszótábor az egyedüli olyan rendezvény amelyet Szeben megyeiek szerveznek, ami az egészséges életmód elősegítése mellett a magyarság problematikájával is foglalkozik, ifjúsági szinten.

A tábort fiatalok szervezik fiataloknak. Egyetlen és hossztávú céljuk, szórványban magyaroknak magyarként megmaradni.

A színes program, a tábortűz, a magyarságöntudat fejlesztése mellett a szervezők a tábor arculatáról is gondoskodnak így teljesre varázsolva a hangulatot.

 

 

 

Medgyesi MADISZ: