Back to top

Gyermekotthon nyílik Medgyesen

Szeptember végén nyitja meg kapuit a Dévai Szent Ferenc Alapítvány gyermekotthona Medgyesen, a Boldog Adolf Kolping tiszteletére épült házban, melyet Böjte Csaba amerikai adományból újíttatja fel. A ház vezetője a zalaegerszegi származású pedagógus Nagy Mariann, akinek munkáját a már hosszú évek óta nevelőként tevékenykedő, szociálpedagógus, Márton Sándor segíti Szovátáról.

A ház megnyitása óta komoly renoválási munkálatok folynak, többek között szükség van egy új konyha kialakítására, mellyel az ígéretek szerint szeptember végéig elkészülnek. Szükség van tehát a segítő kezekre, hogy minél hamarabb az előírásoknak megfelelő legyen a ház, hogy befogadhassák a rászoruló magyar gyermekeket. A ház lakhatóvá tétele mellett fontos, hogy besegítsünk a gyermekek alapvető szükségleteinek kielégítésében, gondolok itt élelmiszerekre, gyógyszerekre, tisztálkodási- és tisztítószerekre és minden olyan dologra, amitől otthon lesz a házból, ezek beszerzéséhez elsősorban a helyi közösség segítségre számítunk, de szeretettel és hálával fogadnak minden segítséget, akárhonnan jönne is.

A felújítási munkálatokban és az otthon beindításában a Medgyesi MADISZ önkénteseivel aktív részt vállaltunk/vállalunk, hiszen a medgyesi közösség érdeke, hogy minél hamarabb, minél több magyar gyermeknek biztosítsunk a városban egy új, biztonságos otthont.

Széleskörű társadalmi összefogásra van szükség, nemcsak az otthon felújításához és elindításához, hanem fenntartásához is, hiszen ezek a gyermekek magyar óvodába, iskolába fognak járni, magyar nyelven ismerkednek a magyar kultúrával és a medgyesi magyar közösség szerves részét fogják képezni.

 

Kapcsolat:

Nagy Mariann, intézetvezető

Tel.: +40773399854

V.E.

Medgyesi MADISZ: