„Erzsébetváros szabad királyi és rendezett tanácsú város fekszik a déli és éjszakai tájon, keletről nyugatra nyergesen húzodó középnagyságú hegyek által koszoruzott, szép egyenletes lapályon, melyen a keletről szintén délnyugati irányban kanyargó Nagy-Küküllő ádáz természetű folyója képezi Erzsébetváros földrajzi elhelyezkedése és a közeli községek hegyvonala közt a válaszfalat.” írja 1896 oktober 18. napján  Ávedik Lukács  a „Szabad Királyi ERZSÉBETVÁROS  Monográfiája” című könyvében.

Továbbá ugyancsak ebből a könyvből megtudhatjuk, hogy:

„Erzsébetváros  a tenger színe fölött  320 méter magasságú terűleten nyugszik és keresztalakban mintegy kitárt karokkal öleli magához  azt az üde, gőz nélküli, ózonteli légkört,melyet a városban létező kertek és gyümölcsösök, csaknem körben övező himes rétek, dús vetések, sudar nyárfák, verőfényes szőllők, kies völgyek, gazdag legelők, rövid fűvel fedett gyepmezők szolgáltatnak.”

„ Erzsébetváros természetes határait képezik keleten Holdvilág, délnyugaton Szász Sáros, csinosan épült szász faluk: délen a Nagy Küküllő és éjszakon a városi  szőllőhegyek.”

Ami nagyon meglepő az, hogy 2010-ben  is kisseb eltérésekkel ugyanezeket irhatnák a mai írók is.

A város  múltjáról  a következőket  tudjuk:

         Habár nem volt kellőképpen kutatva, egyes történészek szerint Ebesfalva  a dák-római korban már ismeretes volt, hiszen alig másfélórányira fekszik a Cogeano (nem más mint Gogány) dák eredetű erőditménytől, ahová Apullumból csakis Ebesfalván keresztűl  juthattak el a hódító rómaiak. A Peutingeri tábla szerint az egyik római út Apullumból kiindulva a Nagy-Küküllő mentén húzodott egészen a székelyudvarhelyi Castrum-ig.

            Egyes tőrténészek Erzsébetváros említését az 1332-es évekre terjesztik vissza Ebesfalva néven. Ebesfalvát mint községet 1415 óta jelzik hivatalos adatok, midőn  Bethlen János birtok felosztást kért.

            1468 óta Ebesfalva  szakadatlanul Apaffi birtoknak maradt II Apaffi Mihály kihaltáig. Apaffi Gergely dobokai ispán 1552-ben építette a reneszánsz stílusú kastélyt, amely Apaffi Mihaly erdélyi fejedelemre marad, akinek nemes szívéről  az a következő  népies mondás tanúskodik, hogy: ”Ebesfalva a vendégszeretet otthona „.

Így talán érthetővé válik  miként kapnak otthont az örmények, akiknek az első hulláma 1551-ben érkezett  Moldvából, Erdélybe. Erzsébetvárosban már 1658-ban éltek örmények, de igazából csak 1684-ben vált otthonukká, amikor Apaffi Mihály megadja  nekik a szabad kereskedési jogot.

       Mivel az apaffiak birtoka a királyi kincstár birtokába jut, 1758-ban az örmények  Ernyén, Hundorfon és Újfalun kivül Ebesfalvát is örök áron megvásárolták.

Így lesz Ebesfalvából az örmenyek közigazgatási központja, és rövid időn belül várossá fejlődik Erzsébetváros, Elisabethopolis, Elisabethstadt nevet kapván. Rövidesen,1786-ban, II  József császártól elnyeri a „szabad  királyi városi jogot”.

Mindenféle felekezetnek templomai voltak, amelyekből egyesek még ma is állnak.

A város területén jó egyezségben éltek a következő evszázadokban, magyarok, örmények, románok, szászok, cigányok és minden más nemzetiségűek akik ide telepedtek, tanusítván hogy „Erzsébetváros a vendégszeretet otthona”, és együtt vészeltek át jó és rossz időket.

Ma pedig azt modhatjuk Erzsébetvárosról, hogy egyike azon városoknak amelyek sok idő múltával, nagy részben  megmaradtak és megtartották az eredeti formáikat.