Kiskapusi fiatalok Válaszúton
Idén Válaszúton (Ráscruci- Kolozs megye) került megrendezésre a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház szervezésében az az ifjúsági lutheránus találkozó, ami a KÖZ-ÉP-PONT nevet viseli. Már harmadszorra gyűjti össze a lutheránus fiatalságot nem csak Erdélyből, hanem az anyaország területéről is. A téma: Válaszd az életet. Nem véletlenül került a helyszín Válaszútra. Evvel is nyomatékosítani akarván azt, hogy folytonos választások elé állít bennünket az élet.
A jó választásra a helyes döntésre akar nevelni bennünket és a fiatalságot ez a találkozó. Július 18-án érkeztünk Kiskapusról három fiatallal, hogy lelkileg, szellemileg és kultúrálisan is feltöltődjünk ezen a találkozón. A regisztráció és szállás elfoglalás után a délutánon egy áhitatot hallgattunk meg, a megnyitó ünnepségen ft Adorjáni Dezső Zoltán a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház püspöke is lelkesítő beszédet mondott a mintegy háromszáz fős hallgatóságnak. A Harmadik zenekar tartott táncházat az est folyamán. A következő napon Balázs Bécsi Attila tanár előadását hallgattuk meg, melyet gazdagon illusztrált képanyaggal tett élvezetessé. „Kard és kasza” címmel kalauzolt bennünket Wass Albert nyomán. A helyi Kallós múzeum csodálatos népművészeti anyagát tekinthettük meg a délután folyamán. Ezután alternatív programokon lehetett részt venni: népdal tanulás, kézműves foglalkozás, néptánc oktatás. Este a Bagossy Brothers Company zenekar tartott élő koncertet. Másnap Marosán Csaba színművész előadását tekintettük meg: Luther asztali beszélgetések címmel. Délután pedig a bonchidai kastélyhoz zarándokoltunk el, ahol Hegedűs Csilla tartott előadást Bánfy Miklósról. Megnézhettük a kastélyt, ami felújítás alatt áll. Ezt követően Szeverényi János igehírdetését hallgattuk a bonchidai református templomban. A Magyar Palatkai Zenekar lépett fel este. Pénteken Szamosújvárra tettünk kirándulást, ahol az örmény katedrálisban tartottuk reggeli áhitatunkat. Balázs Bécsi Attlia vezetésével megnéztük a magyarnyelvű liceumot. Ebéd után, amit a Téka Alapítványnál fogyasztottunk el, indultunk Kolozsvárra. Rövid városnézés után az evangélikus templomban vettünk részt a záró istentiszteleten, ahol közös úrvacsorával erősítettük meg összetartozásunkat. Este visszaindultunk Válaszútra, ahol a vacsora után egy záró táncház volt a Harmadik zenekar kíséretével. Szombaton élményekkel meggazdagodva indultunk vissza Kiskapusra.
Horváth Csaba ev.lelkész Kiskapus
- Autentificare pentru a posta comentarii