Szeptember 11-től indul a hosszabbított program
Örömmel hozzuk mindenki tudomására, hogy 2017. szeptember 11-től, az iskolakezdéssel egyidőben, beindítjuk a hosszabbított programot, amelyet a medgyesi, valamint a környező településeken élő magyar családok támogatása érdekében hoztunk létre.
A Bethlen Gábor Alap támogatásával megvalósult, déli tizenkettő és délután négy óra közt zajló foglalkozás menete, egy meleg ebéddel veszi kezdetét, majd ezt követően a házi feladatok elkészítésével, közös tanulással, valamint különböző, gyerekeknek szóló, készség és képességfejlesztő tevékenységekkel folytatódik. A programon való részvétel minden magyar nyelven tanuló, 0-4. osztályos gyerek részére teljesen költségmentes.
Bár a tökéletes helyszín megtalálása komoly fejtörést okozott, végül is az a határozat született, hogy a cél szempontjából, az iskola egyes osztálytermének a délutáni bérlése a legalkalmasabb.
A számtalan ebből származó előny között kiemelnénk, hogy a gyerekek a már megszokott környezetükben, saját osztálytermükben tölthetik el a délutánt, az osztálytermek nagysága és elkülönültsége egyaránt teret biztosít a csoportban folyó, valamint a közös tevékenységek, játékok levezetéséhez. Mindemellett az ingázó diákoknak is ez az előnyösebb megoldás, mivel kevesebb időveszteséggel jár, így az iskolabuszok hazaindulásáig nekik is lehetőségük lesz az ebéd elfogyasztására és a házifeladatok elkészítésére.
A délutáni oktatás kidolgozása szorosabb kapcsolat kialakulását kedzdeményezte, a helyi magyar szervezetek, oktatási intézmények és nem utolsó sorban a magyar szülők és a magyar közösség között, amely egy hosszantartó együttműködést eredményez a jövőre nézve.
Balázs Botond, a Medgyesi MADISZ elnöke elmondta, hogy az álláshirdetésére számtalan önéletrajz érkezett. Az interjúk lefolytatását követően, öt, teljes munkaidőre alkalmazott személlyel bővült a csapat. Az új alkalmazottak feladata főként a gyerekekkel való foglalkozásra fog összpontosulni, de emellett néhány közösségi munkában is számítunk a segítségükre. A Petőfi Program új, Medgyesre helyezett ösztöndíjasa, Ferencz Klaudia is szeptembertől kezdi munkáját fogadószervezetünknél, az ő együttműködésére is számítunk.
Arra a kérdésemre, hogy mi sarkallta őt a program kidolgozására és megvalósítására, Botond csak annyit válaszolt: „Mindvégig két cél lebegett a szemem előtt, az egyik az volt, hogy a magyar iskola hallatán ne az esetleges hátrányok merüljenek fel az emberek elméjében, hanem számtalan előny, amelyben egy kisiskolás részesülhet, ha a szülők a gyerek anyanyelvén való továbbtanulását támogatják. A második cél talán még ennél is alapvetőbb volt, mindezt ingyenesen megvalósítani, ezáltal segítve a családokat az iskoláztatással járó számos költség csökkentésében, és megoldást találni a nyolc órát dolgozó szülők gyerekeinek délután négyig történő felügyeletét illetően.”
Az alábbiakban a hosszabbított program működtetőivel ismerkedhet meg a kedves olvasó:
Tóth Mária
„Két gyerek édesanyja és kisunokám büszke nagymamája vagyok. Örülök hogy ezt a gyerekek iránt érzett, feltétlen szeretetet a hosszabbított program kisiskolásaival is megoszthatom. Nagyon várom már, hogy együtt tanuljunk és játszhassunk.”
Kiss Noémi
„Két öcsém lévén, otthon érzem magam a gyerekek környezetében. Úgy gondolom, hogy az otthon szerzett tapasztalatok segíteni fognak a gyerekek sajátos világának és nyelvének megértésében. Úgy vélem, hogy a hosszabbított program remek alkalomként szolgál eddigi ismereteim elmélyítésre és a kiskorúak lelki világának tágabb megismerése céljából.”
Soldorfean Zsuzsanna
„Medgyesen élek, két gyerek édesanyja vagyok. A hosszabbított program által végre lehetőségem nyílik azzal foglalkozni, amiben igazán ki tudok teljesülni. A gyerekekkel való foglalkozást, fejlődésüknek és tanulmányaiknak nyomon követését, valamint az ebben való szükséges segítségnyújtást hivatásomnak érzem.”
Balázs Noémi
„Medgyesen élek, férjemmel és kisfiammal. Mindig is imádtam a gyerekeket, örülök hogy a hosszabbított program által lehetőségem nyílik a Törpe Klub projekt keretében szerzett eddigi tapasztalataim alkalmazására. Remélem, hogy közösen sikerülni fog egy játékos környezetet kialakítani és színessé, változatossá varázsolni a tevékenységeket.”
Kémeri Ferenc Attila
„Az elmúlt öt évben, munkám során igyekeztem a Szeben megyei magyar közösség javát szolgálni. Főként honosítással, rendezvényszervezéssel foglalkoztam, de ifjúsági valamint közösségépítő tevékenységekben is aktív szerepet vállaltam. A Medgyesi MADISZ koordinátorként alkalmazott a hosszabbított program keretében.”
Márton Zsófia
- Autentificare pentru a posta comentarii