Szeptember első vasárnapján, párás, reggeli szürkületben futott be a vonatom Medgyesre. Akkor még nem tudtam, hogy 40 perces késésben van a Keleti pályaudvarról Bukarestbe tartó éjjeli járat, így hiába ostromoltam jelbeszéddel román anyanyelvű, jó szándékú, ötvenes kalauzomat, mondja el, hol járunk, a kiírt érkezési idő után fél órával is csak a vállát vonogatva nyugtatgatott. Majd amikor bólintott, hogy megérkeztünk, én még tudtára adtam, hogy a csomagom a hálókocsiban van. Látszott rajta, hogy ezzel nem számolt, odarohant, felrántotta az ajtót, lekapkodta még alvó utastársaim feje felől a bőröndöket, miközben nekem félrevert a szívem, hogy no, most biztosan fennragadok mindenestől a vonaton.

Azt hiszem, rég örültek úgy Medgyesen embernek, mint én ott a szinte ismeretlen mentoromnak, Balázs Botondnak, amikor feltűnt a kocsi végében és az izgalmak közepette jókedvűen és gyorsan lesegített a csomagjaimmal együtt a vonatról.

Négy órával később ott ültem a küküllőalmási falunapon vele és a többi madiszos fiatallal és igyekeztem a lehető legtöbb fontos információt megtudni Medgyesről, a környékről és egyáltalán a Szeben megyei és erdélyi magyar helyzetről. Ez után pedig vasárnapi ebédre is vendégül láttak a Balázs családhoz, ami még inkább elősegítette a meglepően gyors „otthon vagyok” érzését. Szinte ki sem hűlt a helyem a vonaton, még hátizsákkal a hátamon kezdtem meg a Petőfi Sándor Ösztöndíj kilenc hónapos időtartamának első napját – szó szerint: in Medias res.

Ötödik napja vagyok Medgyesen. Ezt a cikket már a medgyesi Millenium-házban írom. A házat a hét elején, a nyári tetőfelújítás után kitakarítottuk a hosszabbított programban résztvevő munkatársakkal, rendbetettük a ház kiskönyvtárát és ez a közös munka jól össze is kovácsolta a csapatot. Hét elején a Nagy –Küküllő szeptemberi száma is kijött a nyomdából, borítékokba raktuk és most postázásra várnak. Csütörtökön mentorom invitálására a Pro Schola gyűlésén is részt vettem megfigyelőként. Leendő munkám egy része nem teljesen ismeretlen terület számomra: Kecskeméten öt évet dolgoztam az ifjúsági házban az ifjúsági klub koordinátoraként. A mindennapos klubélet mellett ifjúsági bálakat, diákfórumokat, fesztiválokat, irodalmi esteket szerveztünk az ifjúsági csoporttal. A Madisznál az újságszerkesztésben, a délutáni gyerekfoglalkozások során, rendezvényeken fogok majd a csapat munkájába bekapcsolódni. A székházban töltött néhány napban alkalmam nyílt felfedezni korábbi programok nyomait. Dobozokban, mappákban, újságokban vagy az online felületeken is, de még inkább az első beszélgetések során, így lassan kirajzolódnak számomra leendő teendőim. Biztosan lesznek kihívások és egyúttal örömök is. Részemről a legfontosabb, hogy igazán hasznára legyek majd a helyieknek. Remélem, hamarosan megismerem a település további, és a környékbeli települések magyar közösségeit is.

És a város?

Kedves medgyesiek, azzal a vallomással tartozom, hogy városuk még az előtt rabul ejtett, hogy ideérkeztem volna. Amikor megkaptam az értesítést a kiküldetésem helyszínéről, könyveket és számos videót is megnéztem Szászföldről és Medgyesről. Így reggelente, amikor a történelmi főtéren át a Millenium-házba veszem az utam, nem győzök rácsodálkozni a tornyokra, homlokzatokra vagy egy-egy gondozott virágoskertre. Ha tehetik, legközelebb a városban járva ne mulasszanak el felfedezni valamit az újonnan érkezők szemüvegén át kitekintve, mert csodaszép városuk van!

Mégsem lenne teljes az „otthonérzetem”, ha nem lenne az a sok kedves ember, akikkel eddig itt találkoztam, és akik segítették az első napokban beilleszkedésem. Köszönöm a kedves fogadtatást Botondnak, családjának, a fogadószervezetemnek, az új munkatársaimnak, sőt, a boltokban, piacon vagy a bankban azt a nyitottságot, hogy magyarul, angolul, vagy (még egyelőre csak 10-15) román szóval, vagy jelbeszéddel, de eddig sikerült végül egy nyelvet beszélnünk.

                                                                                                                       Ferencz Klaudia