Back to top

XVI. Vándorcsizma néptáncfesztivál Medgyesen

XVI. Vándorcsizma néptáncfesztivál Medgyesen

Fontosabb kulturális rendezvények: 

A Vándorcsizma néptáncfesztivál immáron 16. alkalommal várja  Medgyesre a néptánc, a tradíciók és a népi kultúra szerelmeseit.

2018. június 2-án a már hagyományos táncos felvonulással és a néptánccsoportok első bemutatkozásával kezdődik a program.  A rendezvény színhelyéül idén is a Greweln park szolgál, ahol az előző évekhez hasonlóan színes programsorozat várja majd a kikapcsolódásra és szórakozásra vágyó közönséget.

A baranta és íjász bemutatók mellett kézműves sátrak, népi gyermekjátszóház, hagyományos és helyi termékek vására várja a kilátogatókat.

A konyha és a helyi ízek szerelmesei sem fognak unatkozni, ők gulyásfőző versenyen mérhetik majd össze tudásukat. A versenyen részt venni vágyók 2018. május 15-ig nevezhetnek be csapataikkal a 0269 832657-es, vagy Nagy Lászlónál, a 0771 686 495 telefonszámon, illetve személyesen, az I.C. Brătianu utca 32-es szám alatt található Millennium- házban.

A különböző tájegységekről érkező néptánccsoportok fellépése után ismét ingyenes koncerten vehetnek részt a látogatók, majd táncház zárja az estét. 

 

Szervezők: 

Medgyesi MADISZ, a Gyöngyvirág Néptánccsoport, a Szeben Megyei RMDSZ szervezete