Felújították a kiskapusi evangélikus-lutheránus templom homlokzatát
Idén májusban sikerült megvalósítani azt a tervet, amit a kiskapusi magyar evangélikus-lutheránus gyülekezet már tavaly óta dédelgetett, a templom homlokzati felújítását. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma jóvoltából sikerült annyi pénzt megpályázni, ami fedezi az anyag és munkadíj költségeit. Viszont az épület műemlék, ezért engedélyekre, tervekre volt szükség. A munka szakemberek (építész, topográfus, restaurátor) bevonásával készült. A megvalósításhoz szükséges papírmunka is elég sokba került, több hónapnyi utánajárás és várakozás gyümölcseként május első hetében a kivitelező nekikezdhetett a régi vakolat leveréséhez.
A restaurátor régi középkori falmaradványokat, farkasfog motívumot, illetve a régi harangtorony befalazott ablakait, valamint egy régi román kori befalazott boltívet hozott felszínre, és javaslatára teljesen más vakolási eljárással fogtunk a munkának.
A XIII.századi templomrész jól elkülöníthető a későbbi templomhajótól, ezért az értékesebb templomrészt nem vakolták simára, mint szokás, vagy, divatos, vagy kinézetre kellemesebb, hanem vékony meszes vakolattal vonták be, követve a tégla és fal domborulatokat, így megőrizve a középkori formát, jellegzetességet eszmei és épített értéket. Ez a falrész, homlokzati rész más színnel is kihangsúlyozásra került a kivitelezés során. A kőművesmunka mellett a templom zsindelytetejének és a templomtorony keresztjének felújítása, festése is megtörtént, speciális nedvesség és fényvédő lakkot alkalmazva, illeteve a vörösréz kereszt be lett festve. A munka végeztével helyére került a templom éjszakai díszkivilágítása is. A homlokzati rész megfeketedett cserepeit speciális festékkel kenték be.
A gyors és minőséges munkáért elsősorban Istennek vagyunk hálásak, de a kivitelező csapatnak is. Adja Isten, hogy a felújított templom még több vonzerőt jelentsen a hívő emberek számára, hogy ne csak egy felújított épületet, műemléket, megmentett épített örökséget lássanak benne, hanem az imádság házát, az Istennel való találkozásnak a helyét. Soli Deo Gloria! Egyedül Istené a dicsőség!
Horváth Csaba ev. lelkész
- Autentificare pentru a posta comentarii