Kik vagyunk és mivel foglalkozunk?
A Medgyesi MADISZ bemutatja azokat, akik a medgyesi és Szeben megyei magyar közösségért tevékenykednek nap mint nap a Millennium-Házban, és nemcsak. Első kiadásunkban két kolléga mutatkozik be, akik által a sokszínű és sokrétű tevékenységünket ismerhetik meg. Olvassák szeretettel:
Balázs Noémi
Lassan 10 éve a Medgyesi MADISZ önkéntese vagyok, ami számomra nagyon hasznos dolog volt, mivel sokat tanultam az évek során bizonyos témakörökben. Részt vettem különböző rendezvények tervezésében, kampányokban, táborok és gyerekfoglalkozások megszervezésében. Az elmúlt évek tapasztalatának köszönhetően a rendezvényeket most már szervezői szemszögből láthatom, mint például a Vándorcsizma Néptáncfesztivált, a Szeben Megyei Magyar Napokat, az Úszótábort és sok más kisebb rendezvényt melyeket a Medgyesi MADISZ és RMDSZ szervez. 2017. szeptember 1-től a Medgyesi MADISZ alkalmazottja vagyok, a Hosszabbított Program egyik felügyelője a III. osztályban. A programom reggel 8 órakor kezdődik a Millennium Házban, ami 13 óráig tart, utána pedig 13-16 óráig az iskolában folytatódik. Délelőttönként felkészülünk a délutáni programra, vagy ha rendezvény előtt vagyunk akkor megpróbálok arra is teljes mértékben koncentrálni, hogy minden feladat el legyen végezve. Legutóbbi nagy projektem a Vándorcsizma Néptáncfesztivál helyszíni berendezése volt, amit elterveztem, kigondoltam és a kollegákkal együtt sikerült kivitelezni. Most pedig következik az Úszótábor, amit idén már VIII. alkalommal szervezünk meg Szentegyházán, a Szeben megyei magyar diákoknak. Remélem, hogy sokáig tudok foglalkozni ezekkel a dolgokkal, mert nagyon szeretem amit csinálok, szeretem a munkám, amit most már hobbyként tekintek.
Tóth Mária
Tóth Mária vagyok. A MADISZ-hoz 2017. szeptember 1-én kerültem, mint referens. A munkám két részből tevődik össze. A délelőtti programból, ami reggel 8-tól 13 óráig, illetve pénteken 12 óráig zajlik a Millennium-Házban. Ezalatt az idő alatt adminisztratív tevékenységekkel foglalkozom. A Minority Safe Pack keretén belül, 2017 őszén aláírásgyűjtéssel foglalkoztam, és az ívek nagy részét az adatbázisba is felvezettem. Besegítettem a Nagy-Küküllő újság postai előkészítésében. Különböző események, rendezvények előkészítésében vettem részt. A június 2-án megrendezett XVI. Vándorcsizma Néptáncfesztivál szervezésében aktívan részt vettem, úgy az előkészítésben, mint a megvalósításban. Mivel a munkanap második felét a Hosszabbított Programban töltöm a Báthory István Általános Iskolában, szükségeltetik az órákra való felkészülés. Ez azt jelenti, hogy kézimunka ötleteket, kifestőket, társasjátékokat, logikai játékokat, ünnepkörökhöz kapcsolódó foglalkozásokat készítem elő a délutáni időszakra. A délutánok ebédeléssel, a leckeírásban való segítségnyújtással, játékkal és kézimunkával telnek. Mindezek a tevékenységek töltik ki munkaidőmet remélve, hogy hasznosan hozzájárulok a szervezet célkitűzéseinek megvalósításához.
- Autentificare pentru a posta comentarii