Huszadjára lesznek Szeben Megyei Magyar Napok!
A hagyományokhoz híven idén is szervezésre kerül megyénk legnagyobb magyar rendezvénysorozata, október 19-28. között. Az esemény idei különlegessége az, hogy huszadik éve annak, hogy Szeben megye magyar lakta települései őszi időszaka eseménydús.
Gyerekprogramok, színház, könyvbemutató, filmvetítés, slam poetry, humorest, néptánc előadásokés sok más program várja az érdeklődőket a kilenc napos eseményre.
A magyar napok fontosságát nem lehet eleget hangsúlyozni. Ezek azok a napok, amikor a megye magyarságának lehetősége van olyan programokon részt venni, amelyekre év közben nincs lehetőség. A huszadik Szeben Megyei Magyar Napok tíz településen jelentkezik különböző programokkal: Medgyesen, Nagyszebenben, Erzsébetvároson, Küküllőalmáson, Somogyomon, Kiskapuson, Vízaknán, Balázstelkén, Szentágotán és Bolyán.
A szervezők dolgoznak még a program kialakításán, de addig is elárulunk pár érdekes eseményt: jelen lesz a Budapesti Metamorf Színház, a Kolozsvári Magyar Opera, Titán zenekar koncert, Szüreti Kosaras Bál a Pikowattal, filmvetítések, ökumenikus istentisztelet, humorest, slam poetry.
Addig is, szabadítsák fel naptáraikat, mert további részletekkel hamarosan érkezünk!
- Autentificare pentru a posta comentarii