Back to top

Sportolj a szórványban!

Sportolj a szórványban!

Kiskapusi Evangélikus Egyház: 

November 12-én került sor Kiskapuson a pincegalériában annak a ping-pongasztalnak a felavatására, amit a Kiskapusi Evangélikus-Lutheránus Egyházközség a Communitas Alapítvány jóvoltából tudott megvásárolni. A program, melynek keretén belül az egyházközség egy ping-pongasztallal gazdagodott, a „Sportolj a szórványban” nevet viseli, és azt tűzte ki célul, hogy a sportolni vágyó fiatalokat és nem csak fiatalokat, generációktól és felekezeti hovatartozástól függetlenül összehozza. Hétfőn este 19 órakor hét közép-korosztályú, magát fiatalnak érző játékos gyűlt össze a galériában. Nagy örömmel és izgalommal próbálták az új asztal jellemzőit,(Hogyan „koppan csengve” a labda az új asztalon. Utalás a ping-pong szó eredetére.) aztán pedig elkezdődött a verseny, a nevek kihúzása, a „bajnokság”, ahogy maguk között a már összeszokott csapat nevezi ezeket a hétfő esti sport-együttléteket, alkalmakat. A létszám változó, viszont a „kemény mag” az a hét emberből álló csapat, akikhez alkalomadtán még fiatalok is kerülnek. Kiváló alkalom a kötetlen beszélgetésre, a munka utáni stressz feldolgozására, levezetésére, ismerkedésre és tanulásra. Sportoláskor nem ellenségek vagyunk, hanem ellenfelek, akikkel azért nagyot nevetünk, és férfiasan ugratjuk egymást. Tudunk veszíteni, feladni, újrakezdeni a másiktól tanulni. Örülünk annak is, hogy az Evangélikus-Lutheránus Egyházközség tud egy ilyen helyet biztosítani, ahol a magyar közösségek megmaradni, épülni és növekedni tudnak.