Évközi IV. Vasárnap Szeplőtelen Fogantatás Plébánia Medgyes
AZ IMAAPOSTOLSÁG SZÁNDÉKAI FEBRUÁR HÓNAPRA
Egyetemes: Az emberkereskedelem áldozataiért
Hogy az emberkereskedelem, a kényszerprostitúció és az erőszak áldozatait jó szívvel fogadjuk be és karoljuk fel társadalmunkban.
HIRDETÉSEK:
1. Ma, február 3-án Michael Hyden Vesperását fogják előadni 18 órai kezdettel az evangélikus templomban. A Vesperást Urunk bemutatására írta, vagyis Gyertyaszentelő Boldogasszonyra, szólistáknak, női kórusnak és zenekarnak. Mindenkit szeretettel várnak!
2. Adójuk 2%-át ebben az esztendőben is fölajánlhatják Főegyházmegyénk intézményei vagy plébániánk javára. Bővebb tájékoztatást és nyomtatványt a plébánia irodájában kaphatnak.
EVANGÉLIUM:
Abban az időben: Jézus beszélni kezdett a zsinagógában: „Ma beteljesedett az Írás, melyet az imént hallottatok.” Mindenki helyeselt neki, és csodálkozott a fönséges szavakon, amelyek ajkáról fakadtak. „De hát nem József fia ez?” – kérdezgették. Ekkor így szólt hozzájuk: „Biztosan ezt a mondást szegezitek majd nekem: Orvos, gyógyítsd önmagadat! A nagy tetteket, amelyeket – mint hallottuk – Kafarnaumbam végbevittél, tedd meg a hazádban is!” Majd így folytatta: „Bizony mondom nektek, hogy egy proféta sem kedves a maga hazájában. Igazán mondom nektek, sok özvegy élt Izraelben Illés idejében, amikor az ég három évre és hat hónapra bezárult, úgyhogy nagy éhinség támadt az egész földön. De közülük egyikhez sem kapott Illés küldetést, csak a szidoni Száreptában élő özvegyasszonyhoz. Ugyanígy Elizeus próféta korában is sok leprás élt Izraelban, s egyikük sem tisztult meg, csak a szíriai Namán.” Ezt hallva, a zsinagógában mind haragra gerjedtek. Felugrottak, kiűzték őt a városon kívülre, és fölvezették arra a hegyre, amelyen városuk épült, a szakadék szélére, hogy letaszítsák. De ő áthaladt közöttük, és eltávozott.
ELMÉLKEDÉS:
Jézus jól ismerte azokat a názáretieket, akikhez beszélt a zsinagógában, hiszen ebben a városban nőtt fel. A názáretiek is azt gondolták, hogy jól ismerik Jézust, aki a körükben élt, és most visszatért városukba. A történet szerint mindkét oldal csalódott. Jézus csalódását az okozta, hogy honfitársai nem fogadták el tanítását, amelyet más városokban oly szívesen hallgattak az emberek. Csalódott, mert szívélyesebb fogadtatásra számított és nem arra, hogy ellenségesen viselkedőkkel és halálát akarókkal találja magát szemben. A názáretiek emberek csalódását pedig az okozhatta, hogy továbbra is csak egy ismerőst láttak Jézusban és nem az Isten Fiát. Hogyan fogadom Jézust, amikor betér hozzám?
A HÉT SZENTJE:
Miki Szent Pál és társai, vértanúk
Szent Miki Pál, Goto János és Chosai Jakab jezsuita vértanúk. A papszentelés előtt álltak, amikor 23 társukkal együtt őket is elfogták és halálra ítélték, majd egy Nagaszaki melletti dombon keresztre feszítették. Miki Pál még a keresztről is hirdette, hogy Krisztuson kívül nincs másban üdvösség. Adott jelre a hóhérok egyszerre szúrták át az áldozatok szívét. Vérükkel öntözték meg Japán földjét, és hős vértanúságuk százezreket térített meg. Szent Pál apostol szavai illenek a japán vértanúk ajkára: Engem Isten őrizzen meg attól, hogy mással dicsekedjem, mint Urunk, Jézus Krisztus keresztjével, aki által a világ meg van feszítve számomra, és én a világ számára.
IGELITURGIKUS NAPTÁR: Február
3.Jer 1,4-5, 4-5, 17-19 4.Zsid 11,32-40 5.1Kor 1,26-31
1Kor 12,31-13,13 Mk 5,1-20 Lk 9,23-26
Lk 4,21-30
6. Gal 2,19-20 7. Zsid 12,18-19;21-24
Mt 28,16-20 Mk 6,7-13
8. Zsid 13,1-8 9. Zsid 13,15-17;20-21
Mk 6,14-29 Mk 6,30-34
- Autentificare pentru a posta comentarii