HOPSZ a mindennapokban
2017. szeptemberében indítottuk be a Hosszabbított Programot Medgyesen. Írtunk már korábban a program tartalmáról, így az ingyen étkeztetésről, a házi feladatokban való segítésről és a közös foglalkozásokról, de még nem volt alkalmunk megmutatni, milyen is a program a mindennapokban. Hiszen amellett, hogy az imént említett tevékenységek mindenhol megegyeznek, valójában minden osztály egy kicsit más, mint a többi. Ebben a cikkben szeretném, ha Önök is betekintést nyernének, milyen a kis közösségeinkben élni nap, mint nap.
A legapróbbak között leginkább a színezés a menő. Ők azok a szerencsések, akiknél még nincsenek házifeladatok, és ezt maximálisan ki is használják. Emellett, ami nagyon vonzza őket az a kézimunkázás, ahol saját maguk megannyi érdekes és új dolgokat készítenek. Az önismereti játékokat, amikkelPalea Kinga szórakoztatja őket, mind nagyon élvezik, de általában még ő sem vetekedhet a játszással és az udvaron való szaladgálással.
Az első osztálynak még nehéz komolyan venniük a házi feladatok megoldását, hiszen, mi is lehetne fontosabba játéknál? Mindennek ellenére, ők már szépen és önállóan tudnak dolgozni, ami után szabad a jól megérdemelt játszás. Mivel minden kezdet nehéz, és ez alól az írás sem kivétel, a tanítónő jóváhagyásával minden szerdán gyakorolják a gyerekek a szépírást. Amit mindennél jobban várnak, az az enciklopédiából való olvasás.Ez minden hétfőn történik és rendszerint a történet elmesélése után kreatív rajzokkal sajátítják el a hallottakat. A pénteki nap a filmnézéséamihez gyakran csatlakoznak más osztályok is.
A második osztályt elnevezhetjük a finomságok osztályának, hiszen Toth Mária konyhája többször is az osztályteremben zajlik. Persze, amikor valami finomságot készítenek, az egész osztály részesül benne. Na de ők sem csak a finomságokról híresek, hanem a szép kézimunkáikról is, ami a gyerekek nagy kedvence.
A legnagyobb osztályoknak már komoly felelősségük van aházi feladatok terén. Miután azokat megoldották,a harmadikosok nagyon szeretik a fejtörőket és társasjátékokat, de leginkább a szabad foglalkozás a kedvencük. A fiúk ezalatt imádnak focizni, de a lányok közül is vannak páran, akik szívesen rúgják a bőrt.
A legidősebbek a negyedikesek, akik elsődleges elfoglaltsága a színezés és a rajzolás. A társasjátéknál viccesebb dolog számukra nincs is, ezért ezt majdnem napi szinten játsszák. Igen ám, de nagyok lévén, ennél komolyabb dolgokkal is kell, hogy foglalkoznak. Könnyen lehet, hogy hamarosan egy író fog közülük megszületni, mert a meseírás egyre népszerűbb körükben.
Mások véleménye a Hosszabbított Programról
Fontosnak tartjuk, hogy a szülők és olvasók tudomást szerezhessenek arról, hogy miként zajlik a Hosszabbított Program a Báthory István Általános iskola falain belül.Nem szeretném azonban csak a saját szemszögemből bemutatni magunkat. Így megkértem két szülőt, mondják el saját véleményüket és azt, ők miként tekintenek tevékenységünkre.
Kondó Orsolya: Én nagyon örülök, hogy létezik a Hosszabbított Program. Nagyon jó, hogy a gyereket van kire hagyni, amíg a szülő munkában van.Örvendek, hogy foglalkoznak velük, a házi feladatokat oldják és más szép tevékenységeket is végeznek: kézimunka, társasjáték, filmnézés stb. Az én gyerekem nagyon szereti!
Kádár Tamás, két gyerekes apa is összefoglalta véleményét a programról: El nem tudom képzelni milyen lenne a MADISZ-os program nélkül a családi programunk. Nagyszülők híján, mi kellene a gyerekek után menjünk minden nap 13-kor, otthon pedig meleg ebédet adni és a leckéket megoldani. Ezek egy szülőnek a teljes munkanapját lefoglalnák, márpedig dolgoznunk is kell 8-tól 4-ig. Vinni kéne hát őket valahová foglalkozásra és ebédre, ami legalább 1.000 lejbe kerülne nekünk, két gyerek esetén. Nagy kincs, hogy létezik és csak ráadás, hogy ingyenes is a Hosszabbított Program. Ha jól tudom, az egyetlen a városban, amelyik az iskolában zajlik, és nem kell valahová átbattyogni. A legjobb körülmények között lehet leckét írni, vagy játszani az udvaron. Ilyenkor mind együtt vannak, informális, laza hangulatban, jó társasággal, jófej felügyelőkkel, akiket a gyerekek szeretnek.
Sokszor hallom, hogy nem tett semmit az RMDSZ az emberekért. Részemről, ha semmi mást nem tett volna a Hosszabbított Programon kívül (pedig azért sorolhatnánk még pár dolgot, már csak a sulival kapcsolatosan is), az is több lenne, mint bármilyen más párt vagy egyesület támogatása a családok számára. Csak csodálni és dicsérni tudom a helyi RMDSZ és MADISZ munkáját, minden téren. Köszönjük nekik!
A felügyelők munkája nem lenne teljes körű a tanítónők segítsége nélkül. Ők azok, akik kiemelik mire kell elsősorban összpontosítani. Ezért fontosnak tarjuk az ő véleményüket is a programunkról.
Szabó Gita, első osztály tanitónője: Az iskola utáni program lehetőséget nyújt a diákoknak a felzárkózásra, tanulásra, kikapcsolódásra. A programban résztvevő gyerekek biztonságos helyen tölthetik délutánjaikat amíg a szülők munkahelyükön vannak. Itt meleg ebédet kapnak, elvégzik a házi feladatokat és különböző kézügyességi feladatokon is részt vesznek. Ez a megoldás jó mind a gyerekek, mind a szülők részére, nevelés és felügyelet szempontjából egyaránt.
Takács-Kis Erzsébet, harmadik osztályos tanitónő: Véleményem szerint, úgy a gyerekek, mint a szülők szempontjából nagyon előnyös a hosszabbított program, ugyanis a legtöbb szülő 15-16 óráig dolgozik és nem biztos, hogy meg tudná oldani a gyereke felügyeletét addig, amíg ő hazaér. A program által a tanulók naponta elkészitik a házi feladatokat, ebédelnek, játszanak, kézimunkáznak, szocializálnak a többiekkel. Ezáltal kialakul egy napi rutin, rendszeresség a feladatok elvégzésében. A tanuláshoz való hozzáálásuk is pozitív. Ezenkívül az osztály közzössége is jobban összeforrt a hosszabbítottban való együttlét miatt. Figyelnek egymásra, egymás igényeire, segítik a rászoruló társaikat, szabad idejükben együtt játszanak. Mindez lehet nem alakulna így, ha nem lenne a Hosszabbított Program.
Remélem, hogy cikkem segítségével nyertek némi betekintést abba, milyen hangulatban töltjük nap, mint nap közösen délutánjainkat és mivel foglalkozunk ezalatt. Személy szerint úgy gondolom,hogy a program működése hasznos támaszként szolgál minden gyerek személyiségének fejlődésében és tanulmányában, míg a szülők számára egy segítő kézként van jelen problémáik áthidalásában és a tartalmas, gond nélküli együtt töltött családi pillanatok biztosításában.
Ezúton szeretnénk kifejezni őszinte hálánkat a Bethlen Gábor Alap felé a folytonos támogatásért, mely elengedhetetlen volt a program létrehozásához, valamint sikeres fenntartásához!
Kiss Noémi
- Autentificare pentru a posta comentarii