Mar, 2019/03/26 - 11:47am
Kedves háziasszonyok és a konyhában sürgő-forgó férfiak!
A kenyérlángos a lepényféle sült tészták csoportjához tartozik. Abban különbözik a hagyományos lepénytől, hogy minden esetben kelesztett tésztából készül, míg a lepények lehetnek erjesztetlen, kemény, sült tészták is. Régebben kenyérsütéskor mindig félretettek egy kis kelt tésztát megsütni lángosnak. Natúr állapotban vagy ízesítve önállóan is laktató étel. Ma már országszerte ismerik és fogyasztják. A tradicionális étrendben az Alföldön volt jellemző.
Nyelvtanilag a kenyérlángos összetett szó. A lángos lángnál sütött lepényt jelent. Első írásos emléke 1700-ból származik. Mivel a szóösszetétel első része azt mutatja, hogy az erjesztett tésztából készült magas kenyérrel függ össze, története időben egészen a XIV. századig nyúlik vissza. Ekkor kezdett az erjesztett kenyér fogyasztása általánossá válni, és ez a folyamat egészen a XVI-XVII. századig tartott. Sütése azokban a régiókban volt jellemző, ahol jól keleszthető búzalisztből készültek a kenyerek. Sütési technológiáját a paraszti háztartások kísérletezték ki: a már megkelt kenyértésztából annyi zsömlényi tésztát szakítottak ki, ahány lángost akartak sütni. Ezután elnyújtották, és a már felfűtött kemence fenekérehelyezték. Ott hamar megsült, majd melegen fogyasztották zsírral, vajjal, sűrű tejfellel megkenve,de ízesítés nélkül, önmagában is finom.1730 körül az alföldi településeken a kenyérlángos már ebben a formában szerepelta pásztorok juttatásainál. A napontahazajáró disznópásztorok, csordások részéresütötték kenyérsütés napján. Ezt az adományt a fizetség elszámolásánál aztán figyelembevették.
A XIX. század második felétől lángost már nemcsak kenyérsütéskor állítottak elő. A sörélesztő megjelenésével csökkent az, erjesztett tészta előállításának ideje, így a kenyértésztától függetlenül is lehetett kelt tésztát készíteni. A XIX. század végén és a XX. század elején már zárt tűzhelyen, olvasztott sertészsírban, sajtolt növényi olajban sütötték. Ez az újítás lehetővé tette széles körű elterjesztését és a kereskedelembe való bevonását.
A lángosok ízesítés alapján lehetnek többek között zsírosak, tejfölösek, túrósak, fokhagymásak, sajtosak, kolbászosak és lekvárosak. Az 1950-es évek folyamán a kemencelángos sütése a családoknál a hagyományos kemence elbontásával és a házi kenyérsütés elhagyásával megszűnt. Viszont adottak továbbra is a feltételek, hogy a háztartásokban forró zsírban, serpenyőben süssenek lángost. Ennek ellenére kevés családnál vállalkoznak rá, inkább csak akkor fogyasztják, ha tömeges eseményen - vásár, felvonulás, kirándulás, strandolás - vesznek részt.
A következőkben egy egyszerű lángos receptet írok le nektek. Ha már belevágunk, érdemes ilyen nagy adagot elkészíteni.
Hozzávalók :
1 kg finomliszt
- 5 dkg élesztő
- 1 db tojás
- 5 kk só (csapott)
5 dl napraforgó olaj
Elkészítése
- Összekeverjük a hozzávalókat és alaposan átdolgozzuk a tésztát.
- Egy jó órát hagyjuk kelni.
- Olajos kézzel szaggattunk a tésztából. Belülről kifelé haladva széthúzzuk a kívánt méretre és vastagságra.
- Bő, forró olajban sütjük ki.
Tulajdonképpen én ezt az egyszerű lángost szeretem kicsit tovább fejleszteni és lángospizzát készíteni belőle.
Ehhez kisebb méretű lángosokat kell készítenünk, majd a tetejére rápakolni minden finomságot, amit a hűtőben találunk. A teljesség igénye nélkül ez lehet szalámi, kolbász karikára vágva, sonka darabok, paprika, kukorica, olajbogyó, sajt. Miután jól megpakoltuk a lángosainkat ráreszeljük a sajtot, behelyezzük a tepsibe és forró sütőbe tesszük, amíg meg nem olvad a sajt a tetején.
Ez a finomság ki követel magának kisérőkéntegy jó forró, citromos teát sőt még egy vagy két csésze meleg fahéjas bort is.
Most már ideje lenne,hogy gondoljunk a gyerekekre is, és készítsünk nekik is valami finomságot.Ez az édesség sok gyerek kedvence. Én nagyon sokszor készítem, szeretem ezt csinálni, mert nemcsak könnyű, hanem finom is.
Hozzávalók : - 50 dkg darált keksz,
- 4 evőkanál kakaópor,
- 25 dkg vaj vagy margarin,
- 20 dkg kristálycukor,
- 2 dl tej, rum vagy rumaroma
A kekszet ledaráljuk és összekeverjük a kakaóporral.Ezután egy edényben tesszük a vajat, vagy margarint.A cukorral és a tejjel összemelegítjük annyira, hogy a vaj és a cukor elolvadjon.
Ezt a masszátráöntjük a kekszre és hozzáadjuk a rumot vagy a rumaromát(ez persze opcionális). Jól összekeverjük és egykivajazott tepsibe vagy jénai tálba nyomkodjuk.
Gőz felett 2 tábla tejescsokit 2 ek. étolajjal felolvasztjuk, majd rákenjük, hűtőbe rakjuk míg a csokimáz megkeményedik rajta, és végül a tepsiben vágjuk fel.Nem kell sütőpapírt használni.
Megjegyzés : Én őszintén 5 nagy kanál nutellát összekeverek egy nagy kanál cukrozatlan kakaóporral, majdezt mikróba téve megolvasztom. Ezt az olvasztott masszát rá szoktam kenni a tetejére néhány gyors mozdulattal.Nagyon finom és egyszerű finomság. Bár sütést nem igényel, melegen ajánlom (hogy próbáld ki).
Kívánok hát jó munkát és főleg jó étvágyat!
Tóth Mária