Várjuk a jelentkezéseket a IX. Úszótáborba!
Idén is meghirdetjük úszótáborunkat a Szeben megyei magyar diákok számára. Az egy hetes táborban a résztvevőknek lehetőségük lesz négy úszási technikát elsajátítani, akik pedig már úsznak, tovább fejleszthetik tudásukat. Ezen kívül az elmúlt évekhez hasonlóan számos kézműves és sportfoglalkozást tervezünk, valamint szórakozásra is lesz lehetőség, és idén sem marad el a gitárdallammal kísért tábortűz melletti hangulatos est.
Olyan V.–XII. osztályos diákok jelentkezését várjuk, akik aktívan szeretnék szabadidejüket eltölteni, szeretik a kihívásokat, a tevékenységek sokféleségét, ismerkedni akarnak és nem utolsó sorban meg akarnak tanulni úszni. Fontos tudni, hogy a tanítás szakképzett oktató segítségével történik és a különböző tevékenységeket csoportvezetők kísérik.
Az úszótábort 2019. július 21-27. között szervezi meg a Medgyesi MADISZ Szentegyházán, a Napsugár Kempingben.
Jelentkezni június 15-ig lehet, és mivel a táborban összesen 66 fiatal vehet részt, a létszám korlátozott!
Részvételi díj: 200 lej, ami a következőket foglalja magába:
- szállítást (Medgyes, Millennium-Háztól – Szentegyháza, Napsugár Kemping útvonal)
- szállást, komfortos kis faházikókban, a Napsugár Kempingben (http://www.napsugar-panzio.ro)
- napi 3 étkezést a Napsugár Panzió vendéglőjében
- úszást és úszásoktatást (napi 2-3 óra)
- szükséges kellékeket a szabadidős tevékenységekhez és játékokhoz
- IX. Úszótábor pólót (XS – XXL méretekben)
- díjakat, okleveleket
Testvérek esetén egyik résztvevő 50% kedvezményt kap.
További információkért a következő személyeknél lehet érdeklődni, az alábbi telefonszámokon: 0756/ 928 840 - Balázs Botond, 0755/ 409 403 - Balázs Noémi
A jelentkezési ívet minden jelentkező a saját településén, a helyi pedagógusoktól, lelkészektől veheti át, vagy letöltheti a csatolmányt.
A jelentkezési ívet a következő e-mail címre lehet beküldeni: madisz@medgyes.ro vagy a Millennium-Házban leadni hétköznaponként 8-16 óra között június 15-ig.
Ataşament | Mărime |
---|---|
uszotabor_ 2019_jelentkezesi_iv.doc | 1.51 MB |
uszotabor_ 2019_jelentkezesi_iv.pdf | 249.73 KB |
- Autentificare pentru a posta comentarii