Mint azt az előző számban közöltük a kedves olvasókkal, a Báthory István Általános Iskola „lelke”, Szederjesi György igazgató úr hosszú idő után úgy döntött, hogy kizárólag a tanári pályájára kíván koncentrálni a továbbiakban és hátrébb lépve egyet átadja az irányítást munkatársnőjének, Pocan Ildikónak. Ennek apropóján mesélt nekem arról, hogyan tekint vissza erre a hosszú és élményekben gazdag útra, melyen végigvezette az iskolát. 

Pontosan mióta töltötte be az igazgatói posztot a Báthoryban?

1990-ben neveztek ki első alkalommal, bár akkor még nem így hívták az iskolát. Ekkor 1993-ig voltam igazgató. Tíz évre rá, 2003-ban kerültem ismét ebbe a pozícióba és maradtam is az igazgató egészen mostanáig.

Ha lehetek őszinte, kicsit rossz szájízzel vállaltam el másodszor ezt a megbízatást. Ennek oka, hogy túlságosan is szeretem a munkám és szeretek tanítani és tudtam, hogy erre jóval kevesebb lehetőségem lesz. Az elmúlt 16 évben ezért amikor órám volt a gyerekekkel, azt kikapcsolódásként éltem meg.

Emellett azonban nagyon sokat kaptam az igazgatói szereptől is. Minden tanító és tanár kollégámnak őszintén kívánom, hogy néhány évig próbálja ki, milyen is az iskolát igazgatni. Azt követően biztosíthatom, hogy teljesen más szemszögből fogják látni mind a tanítást, mind az itt tanuló gyerekeket.

Milyen érzéssel gondol vissza ezekre az évekre?

Ez nagyon nehéz kérdés. Rengeteg minden történt, jó és rossz emlékek egyaránt az eszembe jutnak. Mindenképpen eseménydús időszak volt, főképp, hogy az iskola mindkét költözése ezalatt ment végbe. Egyik sem volt egyszerű. Meg kellett harcolnunk azért, hogy ne legyenek ideiglenesen szétdarabolva az osztályok három különböző részére a városnak. Ez gyakorlatilag egyet jelentett volna a megszűnésével. Aztán ugyanígy kellett küzdenünk azért, hogy végül ide, a plébánia mellé költözhessünk. A medgyesi tanácsosok közbenjárására is szükség volt és összességében a legnagyobb sikerünknek érzem azt, hogy ez sikerült. Meggyőződésem, hogy az iskolának itt, az egyik történelmi egyház szomszédságában van a helye.

Szintén örömmel tölt el az új tornaterem, és a folyamatos fejlesztések. Nagyon hosszú utat jártunk be mostanra, de végre egy modern és jól felszerelt iskolában taníthatunk, mely bátran veszi fel a versenyt más intézményekkel mind a körülményeket, mind az oktatási színvonalat tekintve.

Hogy ne csak a szépről beszéljek, kudarcként kell sajnos megemlékeznem a csökkenő gyereklétszámról. Amikor elkezdtünk oktatni 350 gyereket tanítottunk két műszakban. Ez mostanra, amikor a körülmények összehasonlíthatatlan mértékben feljavultak, lecsökkent száz főre. Elsődleges okaként Medgyes lélekszámának csökkenését tartom. Sokan költöznek el a jobb lehetőségek reményében, így közösségünk is egyre csökken. Folyamatosan kell küzdenünk azért, hogy minél több gyereket taníthassunk. Ennek egyik példája, hogy kiterjesztettük az iskola vonzáskörzetét és ingyenesen ingáztatva a vidéki magyarok lakta falvakból hozzuk be a gyerekeket.

Emellett még fájdalommal tölt el az összefogás gyakori hiánya. Úgy gondolom, hogy sokszor elfeledkeztünk róla, hogy mind ugyanazt akarjuk. Mindenki, legyen az tanár, szülő, vagy más az iskolához kötődő személy, mindannyian azt szeretnénk, ha létezne magyar nyelvű oktatás Medgyesen és az a lehető legszínvonalasabb lenne. Mindannyiunk érdeke, hogy a hozzánk járó gyerekek szívesen lépjék át nap nap után az iskola kapuit és hogy versenyképes tudással gazdagodjanak és folytassák később tanulmányaikat. Más a mi helyzetünk, mint például a román iskoláké. Ott elegendő, ha az összefogás az anyagiak biztosításáig terjed ki, nekünk azonban ezen felül más tényezőket is figyelembe kell vennünk. A Báthory nem csak egy oktatási intézmény, kicsiny közösségünk fő bástyája is Szeben megyében.

Évről évre új gyerekek kerülnek az iskolába és évről évre elhagyja egy-egy osztály a Báthoryt. 30 évnyi tanítás alatt, hogyan lehet továbbra is motiváltnak maradni és nem belefáradni ebbe a folyamatos körforgásba?

Úgy, hogy az ember is folyamatosan változik és változtat. Mindig igyekeztem és igyekszem másként hozzáállni az új osztályokhoz és mindig új módszereket alkalmazni. Ez engem is hozzásegít ahhoz, hogy ne fásuljak bele a munkába és ne érezzem monotonnak a tanítást.

Emellett olyan tárgyak tanítása, mint az informatika például, meg is követeli tőlem, hogy folyamatosan nyitott legyek és frissítsem a tudásom. Tanítok továbbá például angol nyelvet, vagy földrajzot is és ezek mind más és más tanítási módszert követelnek meg tőlem, így változatossá téve a munkámat.

Az igazgatói munka sokat változott az idők során és nem feltétlenül az előnyére. Úgy gondolom, hogy jelenleg túlságosan sok adminisztratív munkával jár, túlságosan sok formai követelménynek kell megfelelni és ez fontos időt vesz el tőlünk. Egy iskola menedzselése számomra nem ezt jelenti, sokkal inkább a tanári kar munkájának és az iskola életének megszervezését. Erre sajnos egy igazgatónak egyre kevesebb ideje és energiája marad.

Önt egy ismerős arc, az iskola egyik tanárnője, Pocan Ildikó követi az igazgatói székben. Milyen tanácsot adna neki az új szerepében?

Semmilyen tanácsot nem szeretnék adni. Ennek oka, hogy egészen biztos vagyok abban, ő a tökéletes személy erre a posztra. A legkisebb mértékben sem bánom, sőt, megnyugvással tölt el, hogy átadtam neki a stafétabotot, mert tudom, hogy méltó kezekbe került.

A Nagy-Küküllő szerkesztősége nevében ezúton is szeretnénk megköszönni Szederjesi Györgynek odaadó munkáját és mindig a gyermekek érdekeit szem előtt tartó hozzáállását! Az elmúlt 16 évben felbecsülhetetlen szerepet töltött be azért, hogy fennmaradjon a magyar nyelvű oktatás és ne csak túléljen, de bármely más iskolával szemben versenyképes tudjon maradni a Báthory. Kívánunk a továbbiakban tanári pályájában sok örömteli pillanatot és pozitív élményt!

Töttösi Gergő