Back to top

Hosszabbított Program 2021-2022-es tanévben

Hosszabbított Program 2021-2022-es tanévben

Medgyesi MADISZ: 

Újabb sikeres évet zár a medgyesi Hosszabbított Program, amely egész évben nagy segítséget nyújtott úgy a gyerekeknek, mint a szülőknek is. A gyerekek, akik részt vettek a délutáni oktatásban, nagyon sok élmenyben volt részük, hiszen a felügyelők minden odaadásukkal próbáltak színesebbé tenni a délutáni ottlétet. Szerveztek a gyerekek számára különböző vetélkedőket, sport tevékenységeket, illetve sok olyan játékot, ami a csapatépítést és együttműködést fejlesztette. A házi feladatok megoldása mellett, a felügyelők különböző kézügyesség fejlesztő tevékenységeket osztottak ki a gyerekek számára. Nem maradtak el a péntek délutáni filmvetítések, az éneklés, illetve a személyiség fejlesztő feladatok sem. A gyerekek nagyon sokat fejlődtek, és sikerült behozni azt a „lemaradást” és az együttműködést, amelyet a járvány elvett tőlünk egy ideig.

Egy nagyon hosszú és nehéz tanévet hagyunk magunk mögött, de ugyanakkor élménydús évet zárunk.

Szeretnénk megköszönni mindazoknak a szülőknek akik ránk bízták gyerekeiket és köszönjük a tanítónéniknek az együttműködést.

Szeptembertől újra találkozunk, addig is mindenkinek kellemes vakációt és élménydús nyarat kívánunk.