Október. 23-án, vasárnap zárult a XIII. Szeben Megyei Magyar Napok rendezvénysorozat. Színes és gazdag programok, illetve események között választhatott a Szeben megyei magyar közönség október 14 és 23 között a megye 10 településén.
Az események már az első naptól sikert arattak a nézőközönség soraiban, a megnyitó ünnepségen a Csernakeresztúri Hagyományőrző Nétpáncegyüttes előadását tekinthettük meg.
Szombaton minden korosztály elégedett lehetett, hisz a nap elején a gyermekek megtekinthették a „Cimbora” bábszínház előadását Medgyesen és Erzsébetvároson, este pedig a megye magyarsága táncba pördűlt a szüreti bálon Medgyesen és Nagyszebenben egyaránt. Medgyesen hajnalig tartott a mulatság, amelyen a kézdivásárhelyi Toto Band biztosította a „talpalávalót”.
A vasárnapot a színház színesítette, azaz a magyarországi „Trambulin” színház előadását tekinthette meg Szentágotán és Medgyesen a tisztelt közönség, ugyanakkor a somogyomi és a küküllőalmási gyermekek sem maradtak ki, hiszen Somogyomon is fellépett a „Cimbora” bábszínház.
A hét első napja a „Trambulin” színház gyermekelőadásával indult a „Báthory István” Általános Iskola diákjai, a „Bucuria Copiilor” valamint az 1-es számú óvoda magyar tagozatának számára; délután pedig a Vízaknai magyar közösség előtt léphettek fel a társulat tagjai.
Kedden délután a nemrég alapított Medgyesi Magyar Nyugdíjas Egyesület által szervezett Klub-est keretében Horváth Arany „Pontot, vesszőt nem ismerek, de a szó mind igaz” című könyvének bemutatására és Rus Magdolna szalmafonat kiállítására került sor.
Meglepően egyforma arányban voltak jelen fiatalok és idősek a szerdán este vetített „Üvegtigris 3” című magyarországi filmen a medgyesi Mediensis Moziban.
Csütörtökön az `56-os magyar forradalomról emlékeztünk Seicean Ildikó történelem szakos tanár és a Földgázipari Szakközépiskola IX. osztályos diákjai előadásában, Medgyesen a Millennium Házban.
A második hétvégén csúcsosodott az eseménysorozatok halmaza; néptánc, diákelőadás, sport és különféle szabadidős tevékenységek, koncert, humorelőadás, kézműves tevékenységek, könyvbemutató és sok érdekes esemény csalogatta a rendezvényekre az érdeklődőket a megye hét településein.
Pénteken a Magyar Ifjúsági Értekezlet tagszervezetei érkeztek Medgyesre a Medgyesi MADISZ meghívására; többek között Arad, Beszterce, Brassó, Hunyad, Fehér illetve Szilágy megyéből érkeztek fiatalok. Szombaton délben megbeszélésre került sor a medgyesi Millennium Házban ahol bemutatták a helyi ifjúsági szervezet történelmét, tevékenységét illetve sor került egymás megismerésére, kapcsolatok teremtésére, ápolására.
Szombat este telt ház várta - a Magyar Ifjúsági Értekezlet és az Országos Ifjúsági és Sport Hatóság által szervezett - Szorványkaravánt Medgyesen, a karaván utolsó állomásán. A népszámlálás és a magyarság vállalás fontosságáról beszélt Széll Lőrincz államtitkár úr az Országos Ifjúsági és Sport Hatóság alelnöke, ezt követően a közönség Dancs Annamari énekesnő és Holovacskó Zsolt humorista előadásait tekinthették meg.
Vasárnap a Háromszék Táncegyüttes a "Száz évig - Fodor Sándor 'Netti' emlékére" című előadásával lépett fel, mely a multikultúralitás jellegét, illetve Fodor Sándor muzsikus és neje életének pillanatait elevenítette meg.
Sikernek könyvelhető el az a tény, hogy a XIII. alkalommal megszervezett a Romániai Magyar Demokrata Szövetség Szeben megyei és medgyesi szervezete, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Szeben megyei szervezete és a Medgyesi Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség által Szeben Megyei Magyar Napokon közel 3500 személy vett részt.
Ez úton is köszönjük a társszervezőknek, partnereknek és a közreműködőknek a segítséget és a támogatást: a Szeben Megyei Ifjúsági és Sport Igazgatóságnak, a Romgaz és a Transgaz Rt.-nek, a BMT Trans Constructnak, a medgyesi Polgármesteri Hivatalnak, az Országos Ifjúsági és Sport Hatóságnak, Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatalának, Kovászna Megye Tanácsának, a Communitas Alapítványnak, a Magyar Ifjúsági Értekezletnek, A Háromszéki Ifjúsági Tanácsnak valamint a Nagyszebeni Polgári Magyar Művelődési Egyesületnek.
|
Társszervezők:
Nagyszebeni Polgári Magyar Művelődési Egyesűlet |
Támogatók/Partnerek
Medgyes Polgármesteri Hivatala |
Kovászna megye Tanácsa |
Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala
|
|
Médiapartnerek
- Autentificare pentru a posta comentarii