Kevesen vannak, akik tudják, hogy Szeben megyében is létezik egy Mihályfalva nevű kis falucska, megbújva a dimbes-dombos, lankákkal borított, vadregényes helyekkel ellátott bólyai völgyben. A Medgyest Nagyszebennel összekötő főútvonalon haladva, Nagyselyk elágazásánál balra térve, Hidegvizet elhagyva találjuk a megnevezett helységet. Első okleveles említését 1349-ben találjuk MIHALFALUA néven. A település román neve Boarta, német megnevezése Michelsdorf.

       Beérve a faluba gyönyörű szép természeti panoráma fogadja az erre járót, balra a jó Isten adta csodálatos dombvonulat húzódik meg egészen Mártonfalváig (Metis), lombhullató erdőknek, kaszálóknak, legelőknek, szőlősöknek, akácosoknak adva helyet, kielégítvén a lakosok élni akarásának igényét. Jobbra pedig a Hoszszúláb termőföldrész, távolabb pedig a Cetăţuiának, Várdombnak nevezett, arheológiai leletet adó határnevek és helyek díszitik a település határát, és lenyűgöző látványt adnak az erre utazónak. A faluba érve a házak építésén és stílusán meglátszik, hogy eleintekét, később három nyelvet beszélő nép élte itt mindennapjait és ünnepeit. Lakossága 500-550 főre tehető, melyek közül egyharmad rész magyar ajkú. Ha három nyelvet beszélő nép lakta és lakja a mai napig (magyar,szász, román), akkor természetes, hogy három templommal is rendelkezik e település.

      A szász evangélikus templom, amely 2006-ban töltötte felépítésének századik esztendejét, de tudjuk, hogy nemcsak száz éve élnek Szeben megyében szászok, így az idősebb szász emberek mondása alapján, létezett egy régebbi evangélikus templom, amely leégett, és helyette építették a jelenlegit. Megjegyzendő, hogy jelen pillanatban a faluban két szász lélek él: a 90 esztendős Maya néni és a fia Andreas. Az evangélikus templomot már sajnos nem használják, gyönyörű szép szárnyas oltára, és nagyon szépen szóló orgonája van, csak kisebb nagyobb turistacsoportoknak nyitják meg ajtaját. Sajnos ez épület is, mint Szeben megyében sok más erődtemplom, renoválásra szorul.
      Mihályfalva második templomaként a református templomot említhetjük meg, amelyet egy házteleknek, belső kerti részében az 1700-as évek elején épített Szalánczi István és felesége Tűri Margit. Templomunknak két régi öreg harangja van, mindkettő 1648-ban Gos Mich Antonius nagyszebeni lakos mühelyében öntetett Isten dicsőségére. A nagyharang 600 kg, a kisharang 500 kg súlyú. E két harang csengése hirdette és hirdeti évszázadokon keresztül Mihályfalva református népének összegyülekező szándékát, gyászát, ünnepes és ünneptelen alkalmait. Ha a mai népmozgalmi körűlményeket vizsgáljuk, sajnos 90 % -ban vegyes házasságok köttetnek, de a vegyesség és a dél-erdélyi szórványsors ellenére is e kis közösség próbálja megtartani hitét, kultúráját és magyarságát.
      A millenium esztendejében nyertem kinevezést Mihályfalva és a hozzá tartozó szórványközösségek pásztorálására. 2001-ben a faluban magyar nyelvű óvodát indítottunk, amely a 2009-es tanév végéig működött, sajnos gyermekhiány miatt be kellett zárnunk kapuit. A nyolc esztendő óvodai oktatás pótolhatatlan nagy segítség volt a vegyes családból érkező gyerekek számára: magyar nyelvismeret, játszás tekintetében köszönet érte az óvónéni, tiszteletes asszonynak.
        A 2005 – 2008 közötti időszakban, holland testvérgyülekezeti támogatással sikerült felépítenünk a SZALÁNCZI nevét viselő gyülekezeti házat, amely helyet ad a gyülekezeti gondozásnak, bibliaórák, vallásórák, közösségépítések, istentiszteleti alkalmak megtartására. E házat úgy terveztük és építettük, hogy vendégfogadásra is alkalmas legyen, tetőterét erre a célra alakítottuk ki, úgy hogy a Szalánczi ház várja vendégeit.
     Az anyáknapi ünnepély minden esztendőben kimagaslik az ünnepek sorában, gyermekeink ünnepi műsorral, és virágcsokorral kezükben köszöntik fel szüleiket hálát adva Istennek, hogy vannak számunkra és megtartotta nékünk. Szolgálatomnak a tizedik évfordulóját is megünnepeltük ünnepi istentisztelet és egy díszebéd keretében, valamint rokoni találkozót szerveztünk, ahol ismét együtt tudtunk lenni azokkal, akik e faluból rég elköltöztek.
       Jó volt együtt lenni, áldásos volt mindenki számára a találkozás, és reméljük, hogy a közeljövőben folytatása is lesz ezen örvendetes eseménynek.
       Végezetül nem marad más hátra, mint az , hogyha szórványban is élünk, közös összefogással, tenniakarással van reménység arra, hogy megőrizzuk anyanyelvünket, ápoljuk hagyományainkat és kultúránkat, megtartsuk hitünket és magyarságunkat.

Zsebe Attila
református lelkész