A 2012-es év egy élménydús, tapasztalatban bővelkedő év volt a Medgyesi Magyar Diáktanács számára.
A hideg év elején, januárban, februárban, diáktanácsunk „melegedni” próbált a különböző témájú játékesteken, amikor székházunkba gyűltünk, össze különböző társasjátékokat játszani egy forró csoki vagy egy meleg tea mellett.
A már hagyománnyá vált március 15-ei ünnepet a Medgyesi Diáktanács is megünnepelte. Először is a medgyesi Báthory István Általános Iskolában tartottunk egy rövid megemlékezést, előadást. Az általánossulis előadást követve egy másik fajta műsor következett, amelyet együtt szerveztünk a Medgyesi MADISZ-szal. Ennek az előadásnak a kapcsán, Medgyesen és a Medgyes körüli falvak templomaiban emlékeztünk meg hőseinkről.
Az „Iskola másként” hét számunkra egy nagyon jó alkalom volt, hogy kis magyar tagozatunkat egybegyűjtsük. E hét keretében, a diáktanácsunk különböző tevékenységeket bonyolított le tanárok segítségével is. Játéknappal kezdődött a hét, amely abból állt, hogy diákok és tanárok egyaránt interaktív játékokat játszottak. A „Boldogság Ipar” című programunk pedig egy nagyon érdekes feed-backben részesült. Ez egy olyan kézimunka nap volt, amelyen húsvéti díszeket készítettünk. A rákövetkező napon pedig munkánk eredményét ki is állítottuk sulinkban, összehozván ezúttal egy húsvéti kiállítást. Az általános iskolát se felejthettük el e héten. Itt is próbáltunk a diákoknak érdekes programokat szervezni, mint például sporttevékenységeket, versenyeket, és aminek mindenki nagyon örvendett és szeretett, az a Quilling-nap volt, amikor mindenki megtanulta a papírfacsarás technikáját. A program lebonyolítására tanári segítséget is kaptunk.
A Magyar Középiskolások Országos Szövetsége (MAKOSZ) által szervezett „Szórvány-találkozón” amelyet Temesváron szerveztek meg április végén, részt vett hat medgyesi diáktanácsos is. Ez egy nagyon jó alkalom volt arra, hogy más szórványmegyékben létező diáktanácso-sokkal is kapcsolatba kerüljünk. E találkozó által lett egy úgynevezett „DT-testvérünk” is, azaz egy másik szórványban működő diáktanács, a dévai Téglás Gábor Iskolaközpont diáktanácsa.
Idén, május 12-én tartott Let's Do It Romania-n diáktanácsosaink közül is páran részt vettek. Ugyanezen a dátumon, május 11-12-én a Nemzeti Gáz Iskola az úgynevezett „Petroliádát” szervezte, ahol magyar diáktanácsunk besegített a suli román diáktanácsának a szervezésben. Ezek a napok abból álltak, hogy a város minden általános iskolájának a nyolcadikos diákjai különböző sport és elméleti vetélkedőkön vettek részt, a legjobbak pedig díjazásban részesültek. Véleményünk, hogy a közös munka által a két di-áktanács kapcsolatát erősítettük meg, és talán így szorosabbá is vált.
Május végén pedig diáktanácsunk két küldöttje jelen volt a második Megyei Konzultatív Gyűlésen, amit ugyancsak a Magyar Középiskolások Országos Szövetsége szervezett Kolozsváron. Itt az ország diáktanácsai és a MAKOSZ elnöksége bemutatta addigi tevékenységi beszámolóit.
Idén a Medgyesi Magyar Diáktanács együtt ünnepelte a Gyereknapot, június 1-jét, a Báthory István Általános Iskola diákjaival. E fontos napot próbáltuk megörökíteni a diákok általános sulis emlékei között, ezért kreatív napot szerveztünk nekik. Ez a pénteki nap tanításmentes volt, ugyanis a tevékenységek reggel 8-kor kezdődtek, párhuzamosan az I-IV. osztályosoknak és az V-VIII. osztályosoknak is. A kicsik rajzoltak, társas-játékokat játszodtak, énekeltek, „Spongya Bob” rajzfilmjén szórakoztak és ügyességi sportversenyeken vettek részt. Ami az V-VIII-as diákok programját illeti, érdekes volt bármilyen szempontból is tekintjük. A gyereknap osztálydíszítéssel kezdődött, amit a zsűritagok pontoztak. Utána pedig csoportokat alkottak, és majd csoportonként zajlottak tovább a próbák. Négy nagy próbán mentek át a csoportok. Az első próba a csoportnév választás volt. Ezt követte rögtön egy sport próba, éspedig a jégkorong. Ez nem a hagyományosan játszott jégkorong volt, hanem ójnalabdával és fakanállal játszodták. A „KI MIT TUD?” általános kultúra versenyen is ügyeskedtek a diákok, de még érdeklődőbbek voltak a „Kincskeresőn”, ahol egyes csapatok teljesen beleélték magukat a „kincskeresésbe”.
Június 3-án a „Vándorcsizma Néptáncfesztivál” szervezésében segítettünk. A vakáció azonban vakáció volt a diáktanács számára is.
Szeptember 3. és 7. között került sor a Magyar Középiskolások Országos Szövetsége és a Bihar Megyei Magyar Középiskolás Egyesületek Tanácsa (MAKET) által szervezett XVIII. Diákönkormányzati Szabadegyetemre az ún. „DÖKSZAB”-ra, amely Biharfélegyházán, Bihar megyében volt megtartva. Ott is volt egy medgyesi képviselőnk. A tábor célja a romániai magyar középiskolás mozgalom aktív tagjai számára olyan általános érvényű, a szervezeti életben felhasználható ismeretek nyújtása, amelyek segítségével a résztvevők nagymértékben növelhetik tevékenységük hatékonyságát.
Szeptember 28-30. között kezdődtek meg a Magyar Középiskolások Országos Szövetsége által szervezett XX. Közéleti Diák- és Ifjúsági Akadémia (KÖDAK) kurzusai. Az első hétvégére Medgyesen került sor, ahol 15 résztvevőt, két munkacsoportost és egy képzőt fogadtunk. A KÖDAK azokat a középiskolásokat szeretné segíteni, akiknek az a tudás, melyet a mai román oktatási rendszer nyújt, nem fedi teljesen elvárásukat, illetve aktív módon szeretnének részt vállalni egy ifjúsági szervezetben.
November elején elkezdtünk egy olyan rendezvénysorozatot, amit havonta egyszer kívánunk megszervezni azaz a „kulturális filmdélutánokat”, amelyek keretén belül különböző témájú: történelmi, irodalmi filmeket vetítünk a diákoknak.
Idén a Magyar Középiskolások Országos Szövetsége kihirdette, hogy november 17-ét, a Diákok Világnapját minden megye külön-külön szervezi meg, mivel eddig ez a nap Kolozsváron volt megszervezve, de nem volt nagyon hatásos a diákokra, egyetemistákra. Az idei téma, mottó a diákkedvezmény volt. „DIÁKÉLET > $”. Ezáltal a XIV. Szeben Megyei Magyar Napok keretén belül egy rövid előadással jelentkeztünk a medgyesi diákok előtt. Egy rövid filmet készítettünk, amelyben egy amerikai és egy romániai diákot hasonlítottunk össze gazdasági és tanulási szempontból és ezáltal felhívtuk a diákok figyelmét arra, hogy a diákkedvezmény igen is fontos számunkra, és nem vagyunk pénztárcák. Ez volt idén utolsó rendezvényünk, de szó se lehet arról, hogy megálljunk itt. A tevékenységeinket folytatjuk a második félévben is, és remélhetőleg még dúsabbak lesznek.
Végül köszönetet szeretnék mondani mindazoknak, akik segítettek, hogy mindez megvalósuljon, azoknak akik buzdítottak, akiktől rengeteget tanultam, és nem utolsó sorban a diáktanács tag-jainak, akik nélkül nem létezne diáktanács.
Buryán Tünde
az MMDT elnöke