Startol a III. Úszótábor
A Szeben megyei magyar fiatalok harmadik alkalommal vehetnek részt a Kisebbségek Európája projekt keretében szervezett Úszótáborban. A táborra 2013. július 28 – augusztus 3. között kerül sor a szentegyházi Napsugár Kemping területén. A táborba 50 fiatal iratkozott be Medgyes, Nagyszeben, Ágota, Kis-Kapus, Erzsébetváros, Mihályfalva, Nagyselyk településekről, valamint az Összetartozunk székely-szórvány programon keresztül öt Kovászna megyei fiatal is részt vesz.
A tábor ideje alatt a fiatalok különböző kulturális, sport és szabadidős tevékenységeken vehetnek részt. Mindezek mellet a tábor lehetőséget nyújt az úszni még nem tudó fiataloknak, hogy leküzdve félelmeiket megtanulhassák az alapokat, valamint akik már ezzel a képességgel rendelkeznek, a hét folyamán elsajátíthatnak egyet az öt úszási stílus közül.
A résztvevőknek minden nap lehetőségük adódik a kisebbségi léttel foglalkozó, az ifjúsági és civil szférában dolgozó, valamint Székelyföldön tevékenykedő fiatalokkal találkozni. A kötetlen beszélgetések célja: a fiatalok betekintést nyerve az ifjúsági szervezetek mindennapjaiba ráébredjenek és megerősödjenek abban, hogy helyük van a székelyföldi és szórvány szervezetek életében.
Az Úszótábor szervezője a Medgyesi MADISZ (MIÉRT tagszervezet), amely ezúton is köszönetet szeretne mondani a partnereknek és támogatóknak a pozitív hozzáállásért és folyamatos támogatásért.
- Autentificare pentru a posta comentarii