Kevesen tudják, hogy Medgyesen a református templom  udvarán-rögtön a 89-es Fordulat utáni hetekben - kopjafát emeltek az 56-os események emlékére. A diszes kopjafa ég felé mutató két, megdőlt  karja, mintha egy elhallgatott kor, számos áldozat fohásza lenne. De vajon miről vall ez a kor és miről vallanak imái?

        Az emlitett kopjafához és ennek eszmei mondanivalóhoz kötődött  október 23-án a helyi Református Imateremben tartott, az Rmdsz, az Emke és Református Egyház által, Medgyesi Megyei Napok keretében szervezett rendezvény.
        Az est fővendége és előadója Dávid Gyula neves irodalomtörténész, 56-os elitélt volt, aki emlékezetes előadást tartott a Magyar Forradalom anyaországbeli és országhatáron túli megélt történetéről. Rövidre szabott, de hiteles mondottaibol megértettük, hogy az előbb emlitett korban sajátos, egyébként igen  fájdalmas   feszültséget kellett elhordozni minden tudatosan élő, érző magyarnak. Egyfelől, ott volt az ember lelkében a saját nemzetét becsülő szeretet, szabadságvágy és az ebből fakadő reményteljes hangulat. Másfelől, ott volt az akkori államhatalom  ellenőrző vaskeze, amely mindent megtett annak érdekében, hogy a szabadság lelkével átitatott lelkeket megtörje és megfélemlitse. Erre nézve pedig természetesen számos eszköz állt a rendelkezésére. Szerveztek kirakat-pereket, ezek közül leghiresebb a Szoboszlai-per volt. Az is gyakori volt, hogy egy-egy társadalmi réteget képviselő egyént kinéztek maguknak és azt  példásan megbüntették, megverték, bebörtönözték, állásából kitették vagy sorozatos zaklatások által, családi életét tönkre tették. Mindezt azzal a céllal, hogy a megbüntetett személy elrettentő példa legyen a többi egyén számára abban a társadalmi kategóriában, amelyben élt. A cél tágabb értelemben is ugyanaz maradt minden körülmények között:a szabadságvágy lángját kellett kioltani a lelkekben. Igy estek áldozatul a kort uraló totalitárius rendszernek fiatal egyetemisták, gyári munkások, tanárok, orvosok, egyházi emberek, Magyarországon és a határon kivűl rekedt területeken. Egyébként a kinntrekedt, kárpátmedencei magyarság is más-más módon élte meg a forradalom korát. Felvidék, Újvidék, az Őrség, Kárpátalja és Erdély magyarságával szemben az államhatalom társadalmi értelemben adott válasza, retorziója területtől és országtól függően jelentkezett . A legsúlyosabb retorziókban, sajnos, az erdélyi magyarság részesült az 1956-1964 közötti időszakban.
        Az est előadását filmvetités követte. A Forradalom 56-os helyszineit bemutató ismeretterjesző filmben túlélők vallottak magukról és a megélt történelem napjairól. Sokatmondó volt a drámai események menetének a követése, hiszen tisztes kort megért , ősz hajú férfiak szóltak tizenéves unokáiknak, fiataloknak. A kérdés igy önmagától adódott erkölcsi tanulságként. Vajon fogja-e őrizni hűen tudatában az újabb nemzedék az  56-os kor fájdalmakkal átitatott, értékes emléket?Bizonyára igen, csak meg kell látni és láttatni, hogy a szabadság olyan Isten adta érték, mely emberi életünket szárnyalóvá teheti.
        Filmvetités után mindjárt, az Imaterembe összesereglett mintegy 8o medgyesi és Szeben megyei értelmiségi, az előadóval együtt  az 56-osok emlékét őrző kopjafához vonult ki, ahol csendes imában római katolikus és református szolálattevők könyörögtek múltért, jelenért, jövőért.
        Megtisztelő volt számunkra a már 82 évet betöltött, de nagy szellemi erőben levő meghivottunk, Dávid Gyula  jelenléte. De az is, hogy vele együtt, mindnyájunkkal az egykori hat medgyesi 56-os túlélő közül kettővel-Harai Pál és Dobai Szilveszter-, közösen emlékeztünk 1956-ra.
        A nap végén egy ige jutott eszembe, miközben Dávid Gyula előadását összegeztem szivemben: “Akiket Isten Lelke vezérel, , azok az Istennek fiai. ”(Róma 8, 14).
 

Székely Zoltán
medgyesi lp.

2010 november 2-án, Medgyesen